Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-01 / 127. szám

ÉSZAK-MAG­YARORSZÁG 2 (Folytatás az 1. oldalról) Köszöntőjében a művelő­dési miniszter szólt a peda­gógusok áldozatos munkájá­ról, az ifjú nemzedékek ér­telmét nyitó, érzelmét ala­kító, erkölcsi arculatát for­máló szép, értelmes tevé­kenységéről. Az oktatásügy előtt álló feladatokról szólva pedig kiemelte, hogy na­gyobb gondot kell fordítani az alapkészségek fejlesztésé­re. — Köztudott, hogy új ok­tatási törvényt készítünk elő — mondta. — Ebben­ a dokumentumban nevelés­ügyünk egész eddigi ered­ményeit összefoglaljuk, s egyben felvázoljuk azokat az előremutató elemeket is, amelyek folyamatos megte­remtésével intézményeink képesek lesznek az ezred­forduló követelményeinek, a jövendő kor parancsainak megfelelni. Beszéde után a miniszter 14 pedagógusnak adta át az Apáczai Csere­­díjat. E kitüntetést kapta meg Járdánházy Dezső, a kazincbarcikai Központi Ál­talános Iskola tanára és Rápászky Zoltán, a mező­kövesdi Petőfi Sándor Álta­lános Iskola tanára. Kiváló Pedagógus kitün­tető címet és jelvényt 130 pedagógusnak adott át a művelődési miniszter. Ki­váló pedagógus lett Ádám István, a szikszói általános iskola tanára, Dusza Árpád, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára, Elek Menyhértné, a­ domaházi ál­talános iskola tanítója, Far­kas Gézáné, az ózdi József Attila Gimnázium és Szak­­középiskola tanára, Jarecsny József­né, a lenin­városi 2. számú Általános Iskola ta­nítója, Jánosi József Ferenc, az abaújszántói Mezőgazda­­sági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatója, Lőrincz Zoltánná, a dédestapolcsányi általános iskola igazgatója, Magyar Pálné, a sárospataki Come­­nius Tanítóképző Főiskola Árvai József Gyakorló Ál­talános Iskola tanítója, Szán­tó Antal, az arlói általános iskola napköziotthonos szak­­felügyelője, Tóth Bertalan, az emődi általános iskola igazgatója. * A Művelődési Minisztéri­umban Drecin József mű­velődési minisztériumi ál­lamtitkár adta át a Kazin­­czy-díjat, amelyet olyan pe­dagógusoknak ítélnek oda, akik a magyar nyelv szol­gálatában, a példamutató, szép tiszta beszédért fára­doznak. Kazinczy-díjat ka­pott dr. Kováts Dániel, a sá­ospataki Comenius Taní­tóképző Főiskola főigazgató­helyettese. Kiváló pedagógusokat köszöntöttek Jelzés kerül az árura f­olytatás m L oktalról) Szükség van egy egységes termékazonosító kódrendszer bevezetésére. Az ezzel kap­csolatos feladatokról volt szó tegnap Miskolcon azon a ren­dezvényen, amelyet a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara Észak-magyarország Bizott­sága szervezett, az MTESZ székházában. A vállalatok megjelent képviselői előadást hallgattak meg az országo­san bevezetésre kerülő, egy­séges termékazonosító kód­rendszer, és az ezzel össze­hangoltan bevezetettt nem­zetközi termék­azonosító kód­rendszer kiépítésével kapcso­latos vállalati feladatokról. Az előadók hangsúlyozták, hogy a kilenc számjegyű kódokat elsősorban a vállalatközi kapcsolatokban kell alkal­mazni. A hatékonyabb kész­letinformációs rendszertől, amelynek bevezetésére a leg­fontosabb termékkörökben 1984—86-ban kerül sor, a szakemberek az ismert kész­letgazdálkodási­­ problémák megszűnését várják. — dévai d — Gasztronómiai utazás Elzászban Ha a zöld hegyekké ko­ronázott festői Elzász neve elhangzik, legtöbben a több évszázados francia—német viszályra gondolnak. Szinte mementója ennek Hoch- Koenigsburg vára, ahol an­nak idején Renoir világhí­rű filmjét, a „Nagy áb­­ránd”-ot forgatták, és amely többször is győztes hadvezérek szállása volt a határ két különböző olda­lán. Ma már a kelet­­franciaországi terület in­kább a kirándulók, a mű­vészetkedvelők paradicso­ma Strasbourgtól Belfortig. És nem utolsósorban az ínyenceké. A francia és német ha­tás keveredése talán éppen Elzász konyhájában tükrö­ződik a legjobban. A han­gulatos városok büszkék a finom falatokra, s jól meg­férnek egymással a német párolt káposzta és a fran­cia sajt, a hideg sör és a könnyű asztali bor. Milyen menüt javasol­junk az Elzászba látogató turistának? Előételnek son­kástálat szolgálnak fel, fokhagymás vajban sütött elzászi csigát, de kiváló sörkorcsolya a hagymásle­pény is. A második fogás­nak érdemes megkóstolni az elzászi káposztát. Ennek borban párolt káposzta az alapja, amelybe többféle kolbászt, virslit, szalonnát és csülökhúst főznek bele. U­­gyancsak tavuló csemege a füstölt libamell párolt káposztával. A Strasbourgtól délre fekvő Münster a csípős sajt hazája és névadója. Ez a kicsit a pálpusztaira emlé­keztető sajt szinte kötele­zően szerepel az elzászi vendéglők étlapján, önma­gában is, és főételek része­ként is. A táj egyik külön­legessége a „vidéki borda”, amelyben egy kétrét haj­tott borjúszelet közé son­kát és münsteri sajtot süt­nek. A sajtot köménymag­gal szolgálják fel. Az elzászi emberek édes­száj­úak. Kedvencük a man­dulás, vagy a mazsolás kuglóf, de kiválóan készí­tik az almás és a rebarba­­rás tortát is. Elzászban nemcsak a sör nevezetes, hanem a bor is. Az itteni borok némiképp eltérnek a közismert fran­cia boroktól, főleg a fehér borszőlőket termelik vége­láthatatlan lankákon. Két ősi város, Riquewihr és Colmar boráról híres. Ri­quewihr óvárosa szinte nem más, mint borpincék soro­­­­zata. Legnépszerűbb fajták a tramini, a rizling és a tokaji. Ez utóbbi fajtát két­száz évvel ezelőtt egy Schwendi nevű úriember lopta el Magyarországról és honosította meg Elzászban. A hálás utókor fáradozását szoborral honorálta Colmar, főterén. Kádár János fogadta Armand Hammert Armand Hammer, a neves amerikai közéleti személyi­ség, az Occidental Petroleum Corporation igazgatótaná­csának elnöke Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes meghívására csütörtökön reg­gel Budapestre érkezett. Tárgyalásai során Armand Hammer megbeszéléseket folytat az amerikai vállalat és magyar partnerei közötti együttműködés további bő­vítéséről a bányászat, az energetika és a vegyipar te­rületén; áttekintik a közös, harmadik piacokon történő fellépés kiterjesztésének to­vábbi lehetőségeit. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön, a KB szék­házában fogadta Armand Hammert. A szívélyes lég­körű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi hely­zet és a magyar—amerikai kapcsolatok néhány időszerű kérdéséről. A megbeszélésen jelen volt Marjai József. Kádár János fogadta Armand Hammert, az Occidental Petroleum Corporation elnökét, neves amerikai közéleti személyiséget (kö­zépen a tolmács). Csernyenko—Zsivkov találkozó Konsztantyin Csernyenkco, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke csütörtökön Moszkvában megbeszélést folytatott Todor Zsivkovval, a Bolgár Kom­munista Párt KB főtitkárá­val, az Államtanács elnöké­­­­vel, aki aznap érkezett rö­vid, baráti látogatásra a szovjet fővárosba. A szívélyes légkörű, a test­véri barátság és a teljes né­zetazonosság jegyében lezaj­lott megbeszélésen Csernyen­­ko és Zsivkov nagy megelé­gedéssel szólt a szovjet—bol­gár kapcsolatok széles körű és dinamikus fejlődéséről. A két ország vezetője megtár­gyalt néhány kérdést, ame­lyek megoldása lehetővé te­szi a két párt és a két ország közötti sokoldalú együttmű­ködés további elmélyítését. Konsztantyin Csernyenko és Todor Zsivkov rámutatott: a Szovjetunió és a Bolgár Népköztársaság változatlan törekvése, hogy minden esz­közzel hozzájáruljon a szo­cialista közösség egységének és összeforrottságának to­vábbi erősítéséhez, a testvéri szocialista országok tevékeny­ségének jobb összehangolá­sához. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták a KGST-tag­­államok júniusban sorra ke­rülő legfelsőbb szintű gazda­sági értekezletének jelentősé­gét. A találkozó résztvevői ki­fejezték eltökéltségüket, hogy a Szovjetunió és a Bolgár Népköztársaság — szorosan együttműködve a többi szo­cialista országgal — folytat­ja a harcot a termonukleáris háború veszélyének elhárí­tásáért, a béke és a népek közötti megértés megerősí­téséért. \ Perzsa öböl - Arafat, a PFSZ Végre­hajtó Bizottságának elnöke csütörtökön arra figyelmez­tetett, hogy az Egyesült Ál­lamok a Perzsa-öböl térsé­gében katonai deszantak­­cióra készülődik. Az Al-Kabasz című ku­vaiti lapnak adott nyilatko­zatában kijelentette, hogy a partraszállás előkészületeit tagadó washingtoni nyilat­kozatok „porhintésnek” te­kintendők. A PFSZ birtoká­ba olyan értesülések jutot­tak, amelyekből kitűnik, hogy a partraszállással kap­csolatos tervek „a lehetőség fázisából a legmegfelelőbb eszközök kiválasztásának szakaszába jutottak” — mon­dotta Arafat. Amerikai katonai küldött­ség tartózkodik Kuvaitban, hogy az ország vezetőivel amerikai fegyverek eladá­sáról tárgyaljon — közölték csütörtökön kuvaiti katonai források. A TASZSZ szovjet hír­­ügynökség washingtoni tu­dósítója emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok jelentős haditengerészeti erő­ket von össze a Perzsa­öbölben. Bahrainban, Omán­ban és más öbölmenti or­szágokban megkezdődött az ottani támaszpontok és ka- amerikai tervek­ tonai létesítmények előké­szítése az amerikai gyorsan bevethető erők fogadására. Washingtoni lap­jelentések Pentagon-források alapján arról számolnak be, hogy Kuvait szintén Stinger-tí­­pusú, vállról kilőhető lég­védelmi rakéták szállítását kérte az Egyesült Államok­tól. A Washington Post a had­ügyminisztériumtól úgy ér­tesült, hogy ott „a kérés hi­vatalos megfogalmazását” várják. Ehhez azonban lesz amerikai segítség; egy ti­zenöt tagú katonai delegá­ció tartózkodik Kuvaitban, hogy „megvizsgálja a sejk­ség védelmi szükségleteit”. Csütörtökön egy tv-nyi­­latkozatban Thatcher brit miniszterelnök kijelentette: „Nagymértékben egyetértünk az Egyesült Államok néze­teivel, amelyek a velünk folytatott konzultációkban alakultak ki. Először min­den diplomáciai eszközt igénybe kell venni minden­nemű katonai beavatkozás elkerülése végett. Másodszor a katonai beavatkozást azok részvételével kell megfon­tolni, akik a helyszínen van­nak, s harmadszor rendel­kezni kell a megfelelő had­műveleti tervekkel”. 1984. június 1. péntek Az elnökhelyettes kitüntetése Tanácsülés Mezőkövesden Tegnap ülést tartott Me­zőkövesd város Tanácsa. A testület tagjai megvitatták a végrehajtó bizottság beszá­molóját az elmúlt évi költ­ségvetési és fejlesztési terv zárszámadásáról, jelentést hallgattak meg a város tűz­védelmi helyzetéről, a tűz­oltóság tevékenységéről, munkájáról. Az ülésen részt vett dr. Ladányi József, a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Ta­nács elnöke, aki meleg sza­vak kíséretében nyújtotta át a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést a nyug­állományba vonuló Kispál Pálnak, Mezőkövesd város Tanácsa elnökhelyettesének. Országos elismerés a „Fehér Akácának (Folytatás az 2. oldalról) csütörtökön megtartott ün­nepi közgyűlésén Trm­pel Istvánná, a szakszövetkezet elnöke, tavalyi munkájukról szólva azt is elmondta, hogy az előző évi 642 mázsával szemben tavaly 766 mázsa, zömmel exportra értékesít­hető mézet adtak el. Tiszta nyereségük 208 ezerről 548 ezer forintra növekedett. Költségtervüket csak 80,5 százalékra „teljesítették”, az­az a tervezett kiadásokat kö­zel 20 százalékkal csökken­tették, ugyanakkor az árbe­vételi tervüket öt százalék­kal túlteljesítették. Tagsá­guknak, a méhésztársaknak tavaly közel 700 ezer forint értékű eszközt, felszerelést, méhész-„kelléket” biztosítot­tak, nagykereskedelmi áron. Nyolc éve már fillérnyi hi­tel igénybevétele nélkül gaz­dálkodnak. A kitüntetést, a MÉM és a TOT elismerő oklevelét Ko­vács Zoltán, a megyei párt­­bizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője nyújtotta át. A megyei párt- és tanácsi vezetés nevében gratulálva hangsúlyozta, hogy jól szer­vezett munkájával, eredmé­nyeivel, gazdálkodásának ha­tékonyságával sokak számá­ra mutat jó példát a kis kö­zösség. Munkájuk haszna nemcsak az általuk termelt, exportálható méz dollárérté­kével mérhető, hanem azzal, a számokkal ki sem fejezhe­tő nagy haszonnal is, amit méheik termésnövelő, bepor­zó tevékenysége jelent a mezőgazdaságnak. Miskolc tanácsi gazdálkodása (Folytatás az 1. oldalról­ szükséges feladatok elvégzé­sére létrehozzák a kommu­nális alapot. Az erre szol­gáló pénzügyi keretből, a 35 millió forintból 27,9 millió forintot használtak fel az elmúlt évben, elvégezvén a jelzett feladatoknak­ több, mint a felét. A költségvetés egyéb ágazatait tekintve­ za­varmentes ellátást biztosítot­tak az egészségügyi intéz­ményekben, folytatódott a kórházak rekonstrukciója, s kiegyensúlyozott volt a böl­csődei ellátás. Jelentős ös­­­szeget, csaknem 40 millió fo­rintot fordítottak a szociá­lis gondoskodásra is, amely­ben kiemelt eredménynek számít a 41 lakásból álló nyugdíjasház átadása. Mér­séklődtek az alsó fokú ok­tatás gondjai, nem sikerült azonban enyhíteni a lakóte­lepi óvodák és iskolák zsú­foltságát. Az intézményi ál­lagmegóvás keretén belül valósult meg 1983-ban a miskolci színház, a Közpon­ti Leánykollégium és két ál­talános iskola fűtési rekonst­rukciója, a lakóházi felújí­tások zömét pedig a belvá­ros rekonstrukciója képezte. A fejlesztési feladatokat tekintve a tervezettet is meghaladó szinten teljesült az egészségügyi, a zöldterü­leti, vízgazdálkodási, közle­­­kedési és energiaellátási ágazatok gyarapítása, viszont a kívánthoz képest elmaradt a kereskedelmi hálózat, kul­turális ellátás, a közigazga­tási és a lakásépítéshez kap­­­csolódó feladatok fejlesztése. Dicséretesnek bizonyult vi­szont az elmúlt évben vég­zett társadalmi munka, amelynek értéke meghalad­ta a 100 millió forintot, s az összefogás látványos ered­ményeként, többek között, megvalósulhatott a városi vadaspark és a sípálya. Vállal rövid Határidőre tervezést, kivitelezést, fővállalkozásban, kulcsátadással A BORSODINVEST GAZDASÁGI TÁRSASÁG egészségügyi, ipari, mezőgazdasági, oktatási létesítményeket, valamint alagútzsalus építési technológiával lakóépületeket, sor- és társasházakat. CÍM: Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, 3527 Miskolc, József Attila u. 57. Ügyintéző: Szabó Tibor, műsz. oszt.-vez.-h. Telefon: 17-611.

Next