Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-10-22 / 208. szám

«♦ 2005. október 22., szombat A HÍDlAP hétvégi melléklete 40. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Egy mondat a zsarnokságról 1956 emlékezetére Illyés Gyula méltán híressé vált versének címét idézve: em­lékezzünk 1956 forradalmára, arra a forradalomra, amely - bár elhagyottan - a világ szemében egykor a szabadság szimbólumává vált. Az 1950-es évek elején joggal mondhatta el Ma­gyarország minden szenvedő polgára Szabó Lő­­rinccel, hogy hazánkat már csak „valami hasonla­ta a mennyei igazságnak a Földön” mentheti meg. És születtek percek, amikor e mennyei igazság meglátogatta a Kárpát-medencét, szikrát gyújtva a lelkekben, amely szikrából a szabadság tüze pat­tant elő, hogy példát mutatva a világnak, végigsö­pörjön az országon. Lelkiismeretükben, szabadsá­gukban, önérzetükben mélyen sértett emberek sokasága kényszerült reggelente fél órával koráb­ban bemenni munkahelyére, hogy kötelezően együtt olvassák el a Szabad Nép vezércikkét. Ka­rácsony másnapja, és húsvéthétfő munkanap volt. A Kossuth-címert eltörölték, március 15-ét hát­térbe szorították. Az írók, értelmiségiek egyre nyíltabban lázadtak. A DISZ-ből kivált Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége 16 pontban foglalta össze a diákság követeléseit. Kö­vetelték a szovjet csapatok azonnali kivonását Ma­gyarországról, követelték, hogy a kormány alakul­jon át Nagy Imre vezetésével és a 16. pontban másnap, október 23-ra békés tüntetést hirdettek a Bem-szoborhoz. A tüntetést a Belügyminisztéri­um először megtiltotta, később Piros László bel­ügyminiszter a tilalmat feloldotta. Délután 3 óra­kor a Petőfi szobornál mintegy tízezer ember je­lenlétében Sinkovics Imre elszavalta a Nemzeti dalt, majd felolvasták a 16 pontot. A Bem-szobor­hoz érve a tömeg már több mint százezer főre duzzadt. Itt Bessenyei Ferenc elmondta a Szóza­tot, majd a már mintegy .­negyedmillió ember át­vonult a Parlament elé. Gerő Ernő rádióbeszéde csak olaj volt a tűzre. Válaszul az emberek este le­­döntötték a Hősök terén álló tíz méter magas Sztá­lin-szobrot, amelynek bronz alapzatába egykor beolvasztották Görgey Artúr, Andrássy Gyula és Tisza István szobrait. Sötétedéskor eldördültek az első lövések... A forradalom áradatként söpört vé­gig az országon. Újjáalakultak a diktatúra eszten­deiben betiltott pártok. „Én nem tudok mást, csak sikoltani” - írta Zelk Zoltán. „Felsikoltani az egek­re és leborulni a világ legnagyobb hősei, a magyar ifjak előtt”’ Szőkébb hazánkban, Esztergomban, október 26-án a Sötétkapu előtt, az ott állomásozó magyar katonaság belelőtt egy fiatalokkal teli autó­buszba. A helyszínen életüket vesztették: Fata Jó­zsef, Homor Ottilia Mária, Bartal Ferencné, Kato­na Józsefné, Raschek Magdolna, Neuhauser Ilona, Filakovszki János, Bogárdi József, Jungbauer Károly, Lehovecz Béla, Juhász Anna. A későbbiek­ben még hárman haltak bele sérüléseikbe. Október 31-én Hruscsov kiadta a parancsot újabb katonai beavatkozásra. Charles Bohlen, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete kije­lentette: „Amerika nem érdekelt a magyaror­szági beavatkozásban.” November 3-án este a rádióban beszédet mondott Mindszenty József bíboros, hercegprímás, a börtönéből kiszabadí­tott esztergomi érsek. „A nemzeti érzés ne le­gyen többé a harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga! Én párton kívül és állásom szerint felül vagyok és maradok.” - jelentette ki a prímás, majd ezt üzente a „bukott rendszer” örököseinek: „A keresztény hitoktatás szabad­ságának azonnali rendezését, a katolikus egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtó­jának visszaadását joggal elvárhatjuk.” A her­cegprímás nem árult zsákbamacskát. Nyíltan kijelentette, hogy 1945-höz és nem 1948-hoz kell visszatérni. Kijózanítóan hatottak következő szavai: „Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a kétszáz milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével”. A válasz nem sokat váratott magára. Miközben a szovjet tankok már Magyarország földjén dübörögtek, Nagy Imre a rádióban a következő proklamációt tette közzé: „Magyar­­ország népe! A magyar nemzeti kormány, a ma­gyar nép és a történe­lem előtti mély fele­lősségérzettől áthatva, a magyar nép milliói­nak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar Népköztár­saság semlegességét. A magyar nép a füg­getlenség és egyenjo­gúság alapján az ENSZ alapokmánya ' •v~ ■ szellemének megfele­lően igazi barátságban • ' kíván élni szomszéda­ival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi * ■ /■ népével. Nemzeti for­­­­radalma vívmányai­: y , - nak megszilárdítását : ” f -és továbbfejlesztését '' f ■ óhajtja anélkül, hogy bármelyik hatalmi cso­portosuláshoz csatlakoznék...” Ám a fegyveres ellenállás teljességgel reménytelennek bizo­nyult, miközben Kádár János szovjet támoga­tással ellenkormányt alakított Szolnokon. A forradalom és szabadságharc percei meg voltak számlálva. Hiába írta Tamási Áron gyönyörű Magyar fohászát: „Az idők gyógyító lázában él a magyar! Történelmünk ezer évén át lobog az emberi géniusz üzenete, mely nemzeti hőseink példáit emeli elénk és költőink fénylő szavait idézi. Nincs módunk kitérni a hűség elől. Él­tünk vágyakozásban az enyhület után, de szom­júságunkban itthon a hazugság italát nyújtották nekünk, a világ pedig vegyes főzetekkel kábított minket... Méltó életünkért szóban és cseleke­detben a történelemhez fordulunk...” A tankok azonban feltartóztathatatlanul dübörögtek Bu­dapest felé, hogy végérvényesen felszámolják a világ szemében a szabadság szimbólumává lett, ám elhagyott magyar forradalmat. Nagy Imre november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor elmondott rendkívüli közleménye a rá­dióban már sokkolólag hatott: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsa elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a he­lyén van. Ezt közlöm az ország népével és a vi­lág közvéleményével.” De ezek már az agónia percei voltak. Egy világhatalom túlereje leverte a magyar forradalmat. Ezrek és tízezrek mene­kültek el az országból, vagy kerültek Kádár börtöneibe. Amint Tollas Tibor írta: „Bebádo­­goztak minden ablakot.” • Varga Péter Dénes A jelenleg József Attiláról elnevezett iskola elődjét 1865. ok­tóber 15-én alapította a katolikus egyház. A Szatmári Irgalmas 140 éves a „József Attila ” Születésnapját ünnepelte Esztergom egyik legrégebbi általános iskolája Nővérek vezetésével irányított tanintézmény 1945-ig volt egy­házi felügyelet alatt. Az iskola mai vezetése úgy gondolja, hogy a nővérek oktatási tevékenysége volt az egész 140 év alatt a legmeghatározóbb. A 2005. október 15-ei, pénteki napon az ünnepség délelőtt kez­dődött. Németh Mária nyugdíjas tanítónő, akit az esztergomi egykori „józsefattilás” tanulók csak Mara néniként ismertek, me­leg hangú, kedves beszédével köszöntötte a megjelenteket. Ezután az iskola régi és jelenlegi diákjai prózai színdarabokkal és zenés­táncos előadással örvendeztették meg a megjelenteket. Ezt követ­te az aulában kiállított iskolatörténeti tárlat megnyitója. A kiállí­tást az iskola régi rajztanára, Jobbágy Tihamérné, Eta néni nyitot­ta meg. Ennek a kiállításnak már előkészítésében is nagy jelentő­sége volt, hiszen a tanintézmény egykori diákjai segítettek az ös­­­szeállításban. A díszelőadásra és a kiállítás megnyitóra meghívott vendégek sorában ott volt Meggyes Tamás esztergomi polgármes­ter, aki az iskola egykori diákja volt, az egykori alapító Szatmári Irgalmas Nővérek mai képviselői, a városi általános iskolák igaz­gatói, és más városi intézmények vezetői, valamint a József Attila Általános Iskola egykori igazgatói, a tanintézmény egykori taná­rai, diákjai is. Ez utóbbiak közé tartozik Jónás Rita színművésznő, aki verses műsorával és megható visszaemlékezésével színesítette az ünnepi rendezvényt. Az évfordulós ünnepségen a jelenlévő vendégek számára ki­derült, hogy a József Attila Általános Iskola az alapképzésen kívül művészi irányultságú nevelést is ad diákjainak. Az isko­la, a csökkenő óraszámok - így a művészettel foglalkozó tan­órák fogyó száma - miatt az önkormányzatoktól lehetőséget kapott, hogy az új tantervben meghatározott kiegészítő pluszórát tartsanak. Ennek megfelelően az alsó tagozatban ze­netanulás, furulyaoktatás, a felsősöknek pedig gitároktatás fo­lyik. Emellett az összes évfolyamra vonatkozóan pedig vizuális és drámapedagógiai különórákat tartanak. A művészeti órákat koordináló Végvári Ágnes elmondta, hogy ezen tanórák mel­lett az iskola diákjai különböző komolyzenei bérletes hangver­senysorozatokra és színházi előadásokra is járnak. Erre a ko­rábban, az iskolában működő pódiumszínpadi sorozat pótlása miatt is szükség volt. Az akkori, 80-as évekbeli színpadi estek alkalmával olyan jeles előadók léptek fel, mint Cseh Tamás, Gállfi László, Szabó Gyula, vagy Mensáros László. A meglehetősen komoly pedagógiai múltra visszatekintő József Attila Általános Iskola legközelebb az intézmény 150 éves évfordulójára tervez a mostanihoz hasonló ünnepséget. A tíz év múlva megtartandó rendezvényre ugyanúgy visszavárják a régi diákokat és tanítókat. • Pelti Zoltán Egykori tanárok és diákok valamint a jelenlegi pedagógu­si kar és persze a nebulók benső­séges, családias hangula­tú rendezvénnyel köszöntötték a XIX. században alapított idén 140 éves tanintézményt. Az ünnepségre készülve már hetek óta folyik az iskolában és környékén a felújítás, szé­pítés. Ahogy a munkából, úgy az ünnepségből is kivette ré­szét az iskola életét szorosan követő szülői közösség és a néhány éve ismét az iskolához csatlakozó egyház is.

Next