Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64-83. szám)

2007-04-20 / 77. szám

www.esztergom.hu Költöznie kell a Szent István Gimnáziumnak •Átmeneti megoldásként három épületben folytatódik a tanítás szeptembertől Folytatás az 1. oldalról A város tárgyalt a Szent Adalbert Központtal és a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolával ar­ról, hogy átmenetileg tudnak-e helyet adni a gimnáziumnak, az Ósze­mináriumot azonban pályázati feltéte­lek miatt csak felsőoktatási intézmény használhatja. A főiskola Kossuth La­jos utcai épületében azonban van hat tanterem, amelyet át tudnak adni. A jövő januárig tartó átmeneti megoldás szerint tehát ezeket, a Esztergomi Fő­székesegyházi Könyvtár (Bibliotéka) épületében lévő hét tantermet, illetve a régi Dobó iskola B épületében lévő hármat használhatja majd szeptember­től a Szent István Gimnázium. Meg­­­gyes Tamás hozzátette: tudják, hogy ez a megoldás nem a legjobb, de pilla­natnyilag nem látnak más lehetőséget a probléma megoldására. Szóba került a gimnázium végleges elhelyezésének kérdése is, erre különböző indítvá­nyokban felmerült már a Granvisus épülete, a Medicor, a Hell iskola és a régi Balassa iskola is. A legújabb ötlet szerint pedig, mivel a város átveheti a Dobó Katalin Gimnáziumot a megyé­től - erről a lapzártánk után kezdődő testületi ülésen tárgyaltak a képviselők - az akár be is olvadhatna a Szent Ist­ván Gimnáziumba, és az előbbi épüle­tében együttműködhetnének. Ebben az esetben viszont azt is bővíteni kellene, a ház statikája lehetővé teszi egy sá­tortető ráépítését. A probléma kiváltó okáról, vagyis a kanonoksori építkezés leállításáról szin­tén a lapzártánk után kezdődő testületi ülésen adtak további tájékoztatást. Az esztergomi képviselő testület egy hónap múlva dönt a Szent István Gimnázium elhelyezéséről. • Pálovics Klára Giccsparti és szuperkoncertek Színvonalas programmal kényezteti a tanítóképző főiskolai hallgatóit a ma vé­get érő Vitéz Napok rendezvénysorozat. A szombat „letanulásának” megelő­legezett vigaszdíja a főiskolások ha­gyományos iskolai eseménysorozata, amely a szerdai Vitéz bállal kezdődött. A Prímás Pince táncos lábait Partycsókák zenekar mozgattatta meg. a A­TK tornatermében floorball­­bajnoksággal folytatódott tegnap a di­ákság aktívabb tagjainak bulija. Aki­ben a bál, a sport és a szurkolás után még maradt szufla, este a Molothow li­getben giccspartin vehettek részt. A legjobb jelmezeket díjazta is az ízléste­lenség avatott zsűrije. Zárásképpen ma négy koncert várja a hallgatókat és a külsős érdeklődőket az esztergomi Va­sas pályán. A 13 órától késő estig tartó mini fesztivál fellépői komoly érdek­­lésre számíthatnak, ugyanis az In­diretta és a Kentucky highway nevű bandákon túl fellép a népszerű, főisko­lásokból álló, rock- és metálklassziku­­sokat „zúzó” Negyedik Emelet együt­tes és a főzenekar, a nevében is a koranyári meleget idéző Bikini. • Kép és szöveg: Kertész Viktor 2007. április 20., péntek • HÍDLAP3 Népszerűsítik a Tourinform irodákat Esztergomban a Gran Tours az információszolgáltató A Magyar Turizmus Zrt. a belföldi idegenforgalom élénkítése érdekében kampányt indított a non-profit jellegű Tourinform irodák népszerűsítéséért. Tágabb régiónkban Szentendrén, Vá­cott, Komáromban és Tatán működik ez a szolgáltatás, Esztergomban a Gran Tours látja el a hasonló feladatokat. A Magyar Turizmus Zrt. a belföldi tu­rizmus erősítése terén végzett marke­tingtevékenység keretében április tizedi­kén on-line hirdetési kampányt indított a Tourinform irodák népszerűsítéséért, hogy minél több hazai turista és kirán­duló megismerje szolgáltatásait. Az egy hónapig tartó akció során az MT Zrt. bannereket, szöveges hirdetéseket és be­mutatócikkeket jelentet meg számos internetes oldalon, melynek látogatói vélhetőleg érdeklődnek a hazai turiszti­kai szolgáltatások iránt. A szakemberek arra számítanak, hogy a kampány idő­tartama alatt 8,5-9­ ezer alkalommal kattintanak majd át a Tourinform egyéb­ként igen hasznos és áttekinthető, útvo­naltervezőt és időjárás jelentést is tartal­mazó weblapjára. A több mint 150 településen, térsé­günkben Szentendrén, Vácott, Komá­romban és Tatán működő Tourinform­irodákban az egész ország turisztikai kí­nálatáról, a szálláshelyekről, éttermek­ről, programokról és látnivalókról is tá­jékozódhatnak az érdeklődők magyar és idegen nyelven egyaránt, ezen kívül vá­sárolhatnak útikönyveket, térképeket és ingyenesen átvehetik az MT Zrt. színes kiadványait. Esztergomban többször felmerült már a Tourinform iroda szükségessé­gének gondolata, melynek működési költségeit, tehát a helyiség rezsiköltsé­gét és a dolgozók munkabérét, váro­sunk esetében mintegy évente 15 mil­lió forintot az önkormányzatnak kelle­ne állnia. Ugyanakkor az önkormány­zat saját tulajdonban lévő utazási iro­dája, a Gran Tours évek óta lát el sike­resen a Tourinformhoz hasonló felada­tokat. Pócsik György, az iroda vezető­je úgy véli, hogy az információs- és egyéb városmarketinggel kapcsolatos tevékenységeket nagyrészt elvégzik, kapnak az MT Zrt. által kiadott pros­pektusokból is, amit tovább tudnak ad­ni az érdeklődőknek. Esztergomban tehát egyelőre nem lesz Tourinform iroda, viszont a város lakójaként az országot járva jó tudni, hogy hová fordulhatunk információért. • (Gábor) Újra túráznak a Gázolók Az elnevezés talán kissé csalóka, ám a Gázoló kirándulóklub nem a honi köz­lekedés tárolóinak gyűjtője, hanem azoknak a fiataloknak, gyerekeknek a közössége, akik szeretik a természetet, a hegyeket és persze a nagy kirándulá­sokat. Az idei túraútvonalak tervei ké­szen állnak, hamarosan újra a hegyek­be indulnak a Gázosok. Simoncsits Gábor a klub vezetője a Hídlapnak elmondta, hogy a kiránduló­klub célja, tartalma nem változott, de az eddigi működtető, a Magyar Máltai Sze­retetszolgálat április elsejétől nem vállal­ja tovább a feladatot, ezért a továbbiak­ban a Fény Központ szervezi a progra­mokat. Az eddigi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy az esetenként 10-15 kilomé­teres komoly távolságokat is szívesen teljesítik a diákok. A klub éves szinten pár százezres költségvetését az esztergo­mi önkormányzat is támogatja, a „Gázo­ló” nyári táborra tavaly 50 ezer forintot adott az önkormányzat. A kirándulások­ra jelentkező gyerekekre nem ró nagy terhet a részvétel, a kisebb túráknál 2- 300 forint, míg a nagyobb kirándulások esetében 5-600 forint a befizetendő ös­­­szeg, ebből kapnak a részt vevő gyere­kek üdítőt és édességet. A klub, követke­ző, április 28-ai útvonala a Vértesbe ve­zet, majd egy hónap múlva a Salgótarján melletti Medves-hegység lesz a cél, ide május 26-án mennek a „Gázoló””. • p.z. Ámokfutók a Schweidel József utcában A vállalkozások, a rendőrség és az önkormányzat együtt a forgalomlassításért Az esztergomi Schweidel József utcá­ban működő vállalkozások évek óta szenvednek a nagy sebességgel szágul­dó autósoktól. Bár már kihelyeztek egy sebességkorlátozó táblát, és a rendőrök is időről időre kiállítják traffipaxukat az út szélére, a reggeli és délutáni ámokfu­­tókat egyelőre nem sikerült megfékezni. Az Esztergomi Ipari Park délnyugati részén működő vállalkozások dolgozói és látogatói nehéz helyzetben vannak, ha a telephelyről gépkocsival rá szeretnének hajtani a Schweidel József utcára, ugyan­is az autók, főként a Suzuki gyár műszak­váltásai idején elképesztő sebességgel közlekednek az úton. A nem megfelelő vezetés több balesetet is okozott már, leg­utóbb múlt héten pénteken szenvedett sú­lyos sérüléseket egy járókelő két autó üt­közése során. Az egyik ott működő építő­ipari vállalkozás tulajdonosa megelégel­ve az áldatlan állapotokat, felvette a kap­csolatot az önkormányzat városfejlesztési bizottságával a probléma rendezése érde­kében, mivel az érintett útszakasz a város kezelésében van. Petróczy Gyula a bi­zottság elnöke lapunk kérdésére elmond­ta: a probléma azóta áll fenn, amióta a Schweidel József utcát néhány évvel ez­előtt újraaszfaltozták. A vállalkozások nyomására a közelmúltban kikerült egy harmincas sebességkorlátozó tábla, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy rendőri szigor hiányában ennek semmilyen vis­­szatartó ereje nincs. A képviselő hozzá­tette, hogy a városfejlesztési bizottság va­lamely soron következő ülésére tervezi meghívni a rendőrkapitányt, hogy a Schweidel utca ügyéről, és a város egyéb pontjain való rendőri beavatkozást, vagy fokozottabb odafigyelést igénylő problé­mákról egyeztessenek. Bognár Ferenc al­ezredes, városi rendőrkapitány az érintett útszakaszon száguldók esetének ismere­tében ugyanakkor arról számolt be, hogy a Magyar Suzuki Zrt. kezdeményezésére éppen most készült el egy terv a Schweidel utca forgalmát szabályozó fes­tett útburkolati jelekről és jelzőtáblákról, amelyet hamarosan a jegyző elé terjeszte­nek, így annál is inkább nyitott a város­­fejlesztési bizottság felvetésére az egyez­tetést illetően. A rendőrkapitány elmond­ta, hogy többször mértek már sebességet a helyszínen, és ezt rendszeresen tervezik a továbbiakban is, ám hangsúlyozta, hogy mindig mindenhol nem tudnak je­len lenni a rend őrei. Bognár Ferenc a büntetés elrettentő erejében sem bízik annyira, mint az ott dolgozók és a város­atyák, hiszen mint mondta: kollégái az el­múlt egy héten mintegy 140 esetben szabtak ki bírságot, melyek jelentős há­nyada gyorshajtás miatt történt, a helyzet mégsem változott. • Gábor Éva ou_o •

Next