Esztergom, 1896 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-19 / 16. szám

Tisza, a kálvinismusnak eme korifeusai, a ka­tholicizmusnak ezen három Geszler Hermannja ne tudná, hogy — a rég­mult számos pél­dáit mellőzve, — a közel­mult történeti mo­mentumaiban a prímást, mint az ország első közjogi funkcionáriusát és a nemzeti érzület tolmácsolójat láttuk megjelenni. köz­Sci­tovszky az ötvenes években a felség pesti látogatásán az ország nevében üdvözli a királyt; Sim­or a koronázáskor maga vezeti az országgyűlést s tolmácsolja a nemzet hódolatát; mikor Rudolf trónörökös men­­nyegzője után nejével Budapestre jön, Simor nemcsak vezeti a törvényhozást, hanem be­szédét az országgyűlési naplóban föl is vették. (") felségeik ezüst-mennyegzője alkalmából pedig az ünnepségeket Budapesten végző primás helyett, az ország második főpapja, Hajnald kalocsai érsek tolmácsolja az ország­gyűlés üdvkivánatait. Azt mondja a kormány, hogy nincs prae­cedens, hogy ily alkalommal a prímás üdvö­zölné a királyt. Hát hány milleniumot élt már át a magyar? Milleniumi praecedens természe­tes, hogy nincsen, mert milleniumi jubileu­mot nem minden tizedik évben, hanem hála Isten, csak ezredikben érhetünk meg. Hogy más praecedens nem lenne, ezt elmondhatja Bánffy báró apanagyfalusi híveinek, meg Bonci­dán, de nem Magyarország történetet és köz­jogot ismerő értelmiségének. Vagy félnek, hogy ha a primás beszélne, megragadná az alkalmat, Magyarország elke­seredett közhangulatának kifejezést adni ? ! Félnek ugy­e az igazság hatalmától ? Legye­nek Bánffyék meggyőződve, hogy az az ün­nepi pillanat sem nem alkalmas, sem nem elégséges arra, hogy ott a nemzet vérző szi­vét a primás föltárja. A millenium megünneplése hálaadás, nem pedig panaszkodás. Panaszainkat magunk igyekezünk meg­gyógyitani, s arra segélyt máshonnan, mint Istentől úgy se várunk, sem nem kérünk. Vagy nem elég nagy szónok Bánffyék­nak a primás? Hisz annak a Mátyás templo­mi beszédnek hangja, ereje, hatása, most is könybe boritja a magyart, valahányszor rá gondol vagy olvassa. Ha valaki a nemzet szíve szerint tud megnyilatkozni, úgy az Magyarország jelenlegi hercegprímása, kiben nemcsak a hit apostola, hanem a történet mestere is megszólal, valahányszor beszédre nyílnak ajkai. Tudjuk mi nagyon jól, miért nem kell most a primás beszéde. Nem kell a kormánynak hálaadás, ha­nem dicséret. Dicsérni kell a liberalizmust a király előtt, magasztalni­­ az új alkotmányos aranykorszakot (!) hogy legyen további melegágya a párt­uralomnak. S ki dicsérhetné ki más a liberalismust, mint Szilágyi Dezső a liberalismus sátánja, a kereszténység uj-pogány Nérója?! Vakulj magyar! — Millenium és Egyház. A millenium ügyé­ben megjelent 0 Eminenciájának második kör­levele, mely az egyházi ünnepségek módjáról in­tézkedik. Költői lendület, mély áhítat s gyermeki bizalom a szent Szűzhöz jellemzik ezt a körlevelet is. Az egyházias érzés azonnal föltalálja magát s tapintatosan kiérzi, hogy mily akkorddal kell az ünnepségek egyházi részét kikezdeni. A május hónap a kikezdésük s 0 Eminenciája a május hónap királynéjához fűzi azokat kegyeletes emlé­kezettel. Úgy akarja s azt hangoztatja, hogy a mi a nemzet fönnállását biztosította, az hordozza ez évi örömünket is. S mi az ? a keresztény katholikus egyház; a kereszténység szövődjék hát bele a millenium öröm szellemében hangulata. »Mert méltán örülhet az Egyház, — irja a Primás, — azon alapoknak, melyeket ő vetett meg, mél­tán örülhet annak a magasba emelkedő épület­nek, melyet Ő épített, mikor látja, hogy az épület is s az alap is ezer év csatáival győzelmesen dacolt. Sőt mi több, méltán követelheti magának ez ünnepben az oroszlánrészt; mert ez az ünnep voltakép az egyház alkotó szellemének diadal­ünnepe. Ezen örülünk mi, s ugyanebben bízunk is !« Ez az önérzetes keresztény hangulat azután a legvalóbb s legünnepélyesebb hazafiasság érzel­meibe csap át, mikor­­ Eminenciája azt köti híveinek szivére, hogy a millenium alkalmából a vallásos buzgalom vállvetve tüntessen a haza­szeretettel s e tüntetésünk igazítsa el az utódokat a nemzet fönnállását egyedül biztosító irányba! Végül a körlevél elrendeli, hogy május 10-én hajnalban valamennyi harang szólaljon meg Nagy­asszonyunk tiszteletére : a nagy mise előtt keljék el a Te Deumot s mise alatt mondják éne­el ünnepélyesen a hit — remény — szeretet; mise után áldás adatik a legméltóságosabb oltáriszent­séggel; délután pedig a litániában elmondják az olvasót. — A szájkosár ellen. A vezér megyéd­nek, Pest vármegyének minapi férfias nyilatko­zata kezdi teremni üdvös gyümölcseit. Azok a törvényhatóságok, melyek nem aljasodtak még le egy-egy főispánka uszályhordozóinak, egymásután emelik föl tiltakozó szavukat a soproni famózus körirat ellen s felháborodással utasítják vissza a a szólásszabadság ellen intézett vakmerő támadással szolidaritást. Arad megye után Baranya, majd legutóbb Szathmár, Pozsony szab. kir. város tör­vényhatósági közgyűlése tagadta meg hozzájáru­lását a szolgalelkű s kegy­vadászó körirattól. Bár­mint erőlködtek is mindenütt a kormány csatlósai, a főispánok, hogy a szabad és nyilvános kritikát korlátozni célzó felhívást sikerre segítsék. Sopron cirkuláréja itt is, ott is irattárba került s legfel­jebb annyi hasznot hajtott, hogy az önérzetes s a liberális pártpolitika szolgálatában még nem álló törvényhatóságok (vannak még, hál'istennek, minden korrumpálás dacára!) a soproni körirat alkalmából hatalmas­ támadásokat intéztek a libe­ralizmus gyászmagyarkái ellen. — A felekezet nélküli tanár tanítványai. Egyidejűleg a fővárosi lapokkal vettük szolnoki le­velezőnk tudósítását, hogy a főgymnázium VI-ik osztályának néhány tanulója — amelynek az isten­telen Posch tanár a főnöke — a legdurvább isten­káromlásra vetemedtek. A beteghez a szentséggel siető pap előtt istentelen gúnyolódásokat hallattak : »ez az Isten nekem bemutatva nincsen, tehát neki köszönni nem tartozom.« Egyikük pedig áldozás után a szent ostyát az utca sarába dobta. Az elvetemült ifjak tette óriási felháborodást keltett Szolnokon. Egy atheista a katedrán, már maga ez a tény alkalmas arra, hogy feldúlja az ifjúság vallás-erkölcsi érzését. Az eset magát a képviselő­házat is frappírozta, és Hock­­ János képviselő az ülésen kívül megtámadta a kultuszminisztert, hogy hogyan tud ilyen tanárt megfúrni. Hock a felhá­borító botrányt interpelláció alakjában a ház elé akarta vinni, s ez ideig csakis azért állt el ettől, mert Wlassics miniszter szigorú intézkedést ígért. A kínos esetnek a képviselőház előtt való tárgya­­­lása egy ideig tehát függőben marad. De ha Wlassics miniszter méltó elégtételt nem ad, ha az atheista tanárt a tanítástól egyszer s mindenkorra el nem tiltja, az ügy minndenesetre a Ház elé kerül. Elég kíméletlenség és durvaság Wlassics minisztertől, hogy már előbb, mikor Posch tanár kitérése nagy port vert, nem tette őt az ifjúság nevelésére ártalmatlanná. Az »Alkotmány« ezen esetből kifolyólag kikérte Apponyi Albert, Szapáry Gyula és Ugron Gábor nézetét, s az országgyűlési gázmester kell nekünk, aki csak lépcsőnek nézze a polgármesterséget, hanem aki munkálkodik s ambícióját találja abban, hogy egy kis város széná­ját rendbe hozza. Minden szónál szebben szól a tett, és meg is választották lelkesedéssel, csaknem száz voks-többséggel. A városi főkapitány ugyan nem választott, hanem kinevezett tisztviselő nálunk is, de hát hézagos lenne a mi szemlénk, ha a polgármester után mindjárt nem a mellette ülő kapitányra esne tekintetünk. A mesebeli mostoha nem szidta annyiszor Hamupipőkéjét, mint az emberek gondviselés ama tényezőjét, melynek rendőrség a a neve. Nálunk is sokat emlegetik a rendőrséget, s nem is mindig ugy, hogy jó egészséget kivannak neki. De azért Esztergomban a rend (!) éber őrei még nem fürödnek az elkeseredés mint pl. a fővárosban. Nem is csoda! dunájában. Mikor a rendőri gárdának olyan feje van, mint a jelenlegi kapitány. Képzeljenek kérem, egy javakorbeli, sovány úri embert, akinek olyan szelid szemei vannak, mint a Kovácsi-patak menti kék nefelejts­nek, s előttünk áll az esztergomi téni kapitány. Hogy is tudja az ilyen szelid szemekből, annak az obligált erélynek villámait szórni ? Azután a modora is oly csöndes, szelíd. És mégis ! Ez az ember most szervezi a rendőrséget, egymásután adja ki a szabályrendeleteket, szenzációs elfogatás történik alatta, a rendőrök iparlovagokat fognak el, s ő maga egyre azon munkálkodik, a város érdekében miféle rendőri reformot hozzon be. Szó­val : a tettek embere. A kapitány mellett a városi ügyész merül gondolataiba. E hatalmas termetű ember hatalmas agyveleje át meg át­tanulmányozza a paragrafusokat, a méltóságos kúria minden decizióját, s mióta a vá­ros főfiskusa, a nemes szabad királyi város, mint mondják, egy pert se vesztett el. Nagy Sándorról azt jegyezték fel a régi subvencionált lapok, hogy azt szokta volt mondani: kicsi nekem Macedonia. Hát bizony a mi ügyészünknek is kicsi már Esztergom. Mint költőt szárnyra vette az ország, s egy szép költeményét a milleniumon ezer meg ezer iskolában fogják elszavalni. A poetai hév most már az igaz lelohadt benne, de annál job­ban veszi ki részét a közéletből, a politikai sze­replésből, s mint a fáma beszéli, egyszer ugyan itt hagy bennünket, el­megy törvényt csak­csi­nálni a Sándor utcai, akkorra már a Dunaparti palotába, s csak vendéglátóba jő haza. Itthon politika szereplőire, a kormányra, főispánra máris a mondja a szebbnél szebb toasztokat. Esztergom legifjabb tanácsnoka a gazdasági tanácsnok. A lányos házak haragusznak rá, mert még mindig agglegény, a házas­ emberek meg irigylik gyöngyéletét. Most már, hogy a város sá­fárja lesz, illő dolognak tartják, hogy feleséget vigyen a portájára, ki meg ő fölötte sáfárkodjék. A rosz nyelvek kardos feleséget, papucs kormányt kivánnak neki, ki ráncba szedi s otthon tartja. Csábítják is most a lányos házakhoz erősen, mert hát tanácsosnénak lenni keresett parthie Eszter­gomban is. A város jegyzői gárdájáról azt beszélik, hogy a helyi lapok nevük előtt évek hosszú során állan­dóan kiszedve fogják tartani az ifjú jelzőt, annyi sok ambíció, gavallérság lakik bennök. Azt is mondják róluk, hogy ők és a városi közérdek egy anyától születtek. Van az esztergomi városi közgyűlésnek egy speciális alakja, kit csak »országháborító« néven ismernek. Lelke az ellenzéknek, született kortes­vezér. A jelentések olvasása alatt már mozog, alig várja, hogy véget érjen, integet eleve a polgármes­ternek, hogy interpellálni akar. Nem törődik azzal, hogy a tanácsbeliek szeme majd odaszegezi székéhez. Ha nem engednek neki, legalább is a szenátorokról akarja a keresztvizet levenni. Bámulatos a buz­galma, városatyai kötelességének nemes fölfogása. A jóakarat vezérli cselekedeteiben, s tény, hogy szüksége van a törvényhatóságnak ily agilis fér­fiúra, ki oppoziciójával sokszor hajtott hasznot a városnak. Egyre-másra puskázza a vitákba mindig célba találó közbeszólásait. Olyan cifrán

Next