Esztergom és Vidéke, 1884 (6. évfolyam, 1-104. szám)

1884-02-14 / 13. szám

Esztergom, VI. évfolyam. MeGJELENIK HETENKINT KÉTSZER. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. eju‘K7. évic fél i- re . Megyeilév I C f.i.ó fizetési ad Egyes szil ni áru 7 kr. 0 Irt Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG:SZÉCHENYI TÉR v. hová i lip szellemi részét illető közlemények külonnlíSIr. KIADÓHIVATAL: |Sziíc:HEN[ I ÉF? Sj^., hová :t hi vfi:ilos s :i neigiiu Ilii'lelések, .ti liqilllérbe szánt közlemiiMivek, elíílizel.ósi |n;nzek és reehimiilásuik intézendök. 13. szám. Csütörtök, 1884. feb n. 1 í-én HIVATALOS INIUDFTFSIOK : I szótól 100 szóiir — fir 75 kr. J !0—200-ig . 1 „ 50 „ «00 — 300-ig . 2 „ 25 „ núlye^ilíj 30 kr. MAOANINHDISTHSIÍK megállásod is szerint luJiel.ő legjutányosabb'.'in közül to tuek. NYILTTKIL sora 20 itr. HIRDETÉSEK. Hajó-malom iparunk hanyatlás. (P—r) Mikor e kérdést szellőztetjük, még a csodálkozás felkiáltása sem lelbenhet el ajkainkról, mert hiszen annyi hanyatló iparág között ez rendelkezik amúgy is hanyatlásra,a legtöbb attribútummal . Meg is látszik, hogy úgy a törvényhozás, mint a kormány köreiben amolyan élő halottnak tekintik, melyben van ugyan még az életből valami kevés, de csak annyi, hogy önmaga erejéből meg se halhasson. Nem vagyunk a szabadság nagy eszméjével szemben semennyire sem elfogultak s szeretnők azt minden hazai intézményünkben kifejlődve és magasztosulva látni, de midőn a szomszéd, kultur nemzetek körében élő példák arra mutatnak, hogy az iparszabadság kiterjesztése helyett annak bizonyos mértékig való megszorítása kívánatos, hazai iparunk egyeságaiban előforduló betegségi kórtíméték pedig a mindinkább szabadossággá fajuló általános iparszabadság némi korlátozásait kívánnák meg, nem hagyhatjuk szó nélkül a közfigyelem és közbeszéd tárgyát képező törvényjavaslattal egyidejűleg csupán helyi szempontokból megemlíteni, mily kevéssé várható e javaslat törvénnyé emelésétől különösen iparunk ezen ágára üdvös és jótékony eredmény Megengedjük, hogy hajó-malom iparunk hanyatlásának méltó oka a gőz- és egyik figyelemremű malmok létezésében, azok könnyebb és nagyobb forgalmában a lisztkereskedésnek jelenleg már a vidéken is nagyobb mértékű érvényesülésében, különösen pedig a nemzetgazdasági hanyatlásunknak s a földmíves osztály mindinkább fokozódó elszegényedésében rejlik, de mindazáltal egyes vidékekre nézve a hajó-malom ipari fentartása nem csekély fontosságú kérdés. Pedig azt tapasztaljuk, hogy a „dunagőzhajózási társaság“ érdekében történő folyammeder változások nem sokára 1 minden más egyéb, arra irányzott fol vékonyság nélkül is meg fogják a hajó>malmok létezési kérdését azok teljes jó megsemmisülése által oldani. j Az Esztergom sz. kir. városhoz tartozott „szentkirályi malom-rév“ már elpusztult, így pusztul el lassanként ,majd a többi is. Hogy többet ne említsünk, a nyergesújfalui, süttői és szentgyörgymezői malomrévekben létező 35 malom közül már csupán 14 van magántulajdonosok kezében, a többit három, négy sőt öt tulajdonos is birtokolja, miből legjobban következtethető, hogy a, hajdan annyi életre való egyént foglalkoztatott iparág manapság már csak áldozatokkal tartható fenn s azok is, kik még fenntartásával kényszerűségből vállalkoznak, szivesen szabadulnának tőle. 1 Az 1872. VIII. Lez. életbelépte1 előtt, gyakorlatban volt czékrendszer még csak arra szolgált némileg, hogy ezen ipar a fokozott, de általa még mindig kielégíthető igényekkel szemben a társulás kötelezett voltánál fogva az illető szakipar egyéneinek önönmagukra nézve megállapított rendszabályaiban a fejlődés és fejlődhetés feltételeit magában hordozhatta, bár annak máskíilünben orvosolható kinövései sem hiányoztak ; azonban úgy az 1872. Vil. t. c. s mint ennek tárgyalás alá kerülő módositványa más iparágakra nézve is teljesen hátrányos, mert mig egyrészről az ipar gyakorlásának jogát hozzá nem értő egyéneknek is megengedi, addig egyik sem köteleztetik az ipartársulatba való belépésre. Ebből folyólag természetes, hogy a foglalkozás bármely más nemében megkívántató minősítés teljes hiánya, nemcsak a hajómalom, de mindenféle iparágnak teljes pusztulását vonja, maga után. Nem kétkedünk azonban, hogy derék hajó malom iparosaink az egyébb iparágakban működőkkel együtt meg fogják ragadni az alkalmat, hogy a törvényhozás figyelmét, az ipartörvényt módosítani czélzó javaslat jelek alakjában áros voltára felhívják, hogy igy az par viszonyok egy évtized óta hangoztatott javításának kérdése végre-valabára ne csupán a szellemes plirnsisok, de jogosan nyilvánuló közkívánság alapján ildassék meg. Van elég arra hivatott kö og e megyében, ki kötelességének tartaná az ő részben nyilvánuló óhajukat felsőbb bőven is alapos tárgyismerettel tolmácsoljul Nem áll közöttük utolsó helyen j i megye közgazdasági előadója sem. Forduljanak ezekhez iparos polgáráraink s a legroszabb esetben is megnyugtatásokra szolgál legalább a tudat, h Ogy mit sem mulasztottak el a reszten önérdekük és a haza javáért. A vasárnapi munkaszünet. i, „Bárcsak mindig vasárnap volna.“ Melyik családatya nem hallotta már, skolás gyermekei szájából ezen gyer neki óhajok netovábbját ? És mi szülők, komoly tekintettel elenéztük ezt, mint a lustaság nyilatkozatait, szinleg tán meg is büntettük, — de bensőnkben kénytelenek vagyunk a gyermekek kívánságának igazat adni, sőt helyeselni ; — mert a gyermeki ösztön rendszerint naiv kifejezése a valódi világnézetnek, melyeket a felnőtt, többé kevésbé, mint egykori tulajdonságait magáénak ismer el. — A mindennapi életre vetett pillantás megmutatja, hogy a szabadságra való hajlam mindnyájunkban szendereg s csak az alkalmat várja, hogy életre ébredjen Midőn gyermekeinket örömsugárzó arccal az iskolából hazajönni látjuk, a mint könyveiket sarokba dobva kirohannak az utczára, nem gondoljuk a magunkban rendes foglalkozásunk által lekötve : „mily boldogok ezek, mily jó volna köztük lenni “ Nézzük csak vasár- és ünnepnapokon a házunk előtt összegyűlt gyermekcsoportokat, a munkások, inasok és cselédeket, mily öröm sugárzik arcukon, a szabadság tudatában s mint sürögnek forognak. — mint a méhraj — szünet nélkül. — A mindennapi foglalkozás igájából kiszabadulva, mindegyikük úgy érzi magát — mint a kalitkából kiszabadult madár és a vasárnapot élvezők arcáról is leolvashatjuk, hogy itt az Isten szabad ölite alatt, a szabad természet ölén, igazán elemükben vannak. Hogy mily lélekemelőn hat az emberi kedélyre a vasárnapot ünneplő népcsoport, jellemzően ecseteli a német költők királya Gröthe a következő versekben: „A mély kapun mi hemzsegő Mi tarka raj tódul elő. Ma mind keresi nap sugarát. Ülik az Úr feltámadását. cfU c too 'Gá í ri tír (Farsangi tárcza.) Délután négyen volt már s az esti bálra megrendelt ruha még mindig nem készült el. Henriette az izgatott papát már harmadszor küldi : ■>— .Az istenért láss utána. Rossz sejtelmeim vannak. A papa harmadszor teszi meg ugyanazt, az utat. És harmadszor mondja el ugyanezt:— Siessenek bérem a befejezéssel. Leányom nagyon türelmetlen. , A lázasan dolgozó szabólegények és varrónők glédájából kiegyenesedik egy czikkezakkos termetű, hórihorgas alak s félig suttogva válaszolja : — Öt percz múlva kérem. . ~! Már harmadszor hallom. — Becsületszavamra kérem. — Úgy látszik hogy maguknál öt perez egy óra. — Kételkedik bennem ? És neheztelve nézte végig a türelmetlen papát. Meg volt sértve. A báliruha gyárosok mindnyájan Sebestyén urra tekintettek, a ki csak akkor adja ki a becsületszavát, mikor válságos a helyzet s a ki nevezetes arról, hogy ha strikedni kezd, akkor azután nem fog rajta semmi hatalom. Sebestyén ur letette az ezer fodros báli ruhácskát s kalapja utár nyúlt. A papa megdöbbenve nézett reá. — Inkább kivárom az öt perczet. — Tessék. — De hová készül az istenért ? — Egy kis sétára. — És a báliruha ? — Többet ér az én becsületszavam egy milliárd báli ruhánál. — Elhiszem Sebestyén ur. — Én pedig bebizonyítom. Ugyan ne érzékenykedjék Sebestyén ur. És a papa kénytelen kezet fogni a rátartós szabóval, aki diadalmasan tekint collégéira. — Köszönöm a satisfactiót. ! Olyan ünnepélyesen adja ki ezt a nyilatkozatot, hogy néhány varrónő nem rejthette el a mosolyát. A furcsa Sebestyén úr neki fogott megint a munkának. A papa az alatt elszítt tíz cigarettát, kigondolt busz meglepetést s kiszámított harminc számlát. Már a negyvennél tartott. Ekkor Sebestyén úr kivette az óráját. — Punctumosan öt perez ! És átadta a ruhát egy kis piszkos fiúnak, aki finom takaróba csavarta és indulóra készült. — Szolgálhatok egy regaUtásszal ? — kérdi a pap a Sebestyén úrtől. — Nem szívok regalitászokat. — Talán cigarettet. — Köszönöm. Megelégszem egy kézszorítással. A művészet mainapság igen mérsékelő igényekkel dolgozik. És Sebestyén úr olyan önérzettel ült le megint dolgozó asztala elé, akár csak egy Michel Angelo. Tel.,ez itt kezdődik a művészet s a művész, itt a szabó műhelyből] és Sebestyén urral. A furcsa Sebestyén ur mondásában volt egy kis igazság. Egy bálimba kigondolásához és elkészítéséhez csakugyan kevesebb phantasia s több alkotó erő szükséges, mint egy unalmas hálókabát születéséhez. Azután egy bál diadalaihoz ki ad többet a szabónál? Nem az ő érdeme-e, hogy a legfölségesebb termetek olyan pompásan érvényesülnek? Nem az ő érdeme-e, hogy Elvira gyönyörű karjait s vakító vállát nem lopja el a báli ruha ? Nem az ő érdeme-e, hogy a legszebb tartalomhoz kigondolja a legszebb formát ? A legszebb formái, mely csak egy éjszakára szól s gyakran az egész életre kihat? De ne folytassuk tovább a nőszabó „művészet” dicsőségét, mert azután Sebestyén urral épen nem lehetne beszélni. (Már pedig az ő csontos ujjai s az ő művészi rögeszméi anélkül is makacsok. A ruha megérkezett. Henriette körül forgott minden figyelem 18 minden kéz. A mama tündöklő mosollyal, a papa önérzetes diadallal, a szobalány áhitatos csodálattal s a szakácsáé túlvilági gyönyörrel nézte, hogy miként lép elő abból a báliruhából a tündérleány. Akár csak a mesében. Karcsúbb derekat, teltebb karokat, vakítóbb vállakat s formásabb termetet még Michel Angelo se festhetett és faraghatott, volna. Azután az a phantastikus izél. Olyan az a ruha, mintha százezer átlátszó linóm fehér pókhálóból lenne összeállítva. Átlátszó, nagyon átlátszó jó* darabra. Httvány rózsák díszíti le. Az atlasz derék imádságos egy plastikával domborodik ki. Mennyi harmónia. Mennyi művészet. Sebestyén úr bizonyára nem mindennapi gyönyörrel fog leskelődni a karzatról s önérzettel monologizálja el : — Ez is az én művészetem! Hat kéz húzza föl a szinte láthatatlan lábacskára a pikáns kis atlasz czipőcskét. Olyan kedves, olyan kaczár,olyan csókolni való kis pár atlasz lábacskát alig lehet majd többet látni a báli teremben. A fodrásznő munkája közben visszavonul a mama, hogy rövid idő múlva mint született gardedame térjen vissza. Igénytelen elegantiával, jóizlési egyszerűséggel öltötte magára legszebb selyemruháját, hiszen az ő kis Henriet-feje az első bálra készül. Nem illik olyankor a mamáinak egy sugarat se elvenni az uj csillag fényéből A papának azonban nagy malheurje scájmadt. Egy kis Figaró szappanozta be a harmadik szobában olyan hatalmasan, hogy egy százesztendős ember szakái uott rajta szapanból. A papa türelmetlenkedni kezdett s erősen dedadált az idő s a szappan prédálása , ellen. Figaró pedig olyan zavarba esett, hogy az első vágásnál egy kis nyomtatott ' il-betűt faragott az arczára. — Ab ez már mégis csak ügyetlenség [UNK]