Esztergom és Vidéke, 1885 (7. évfolyam, 1-104. szám)

1885-11-08 / 90. szám

Esztergom VII. évfolyam MEGJEI EMIK HETENK­INT KÉTSZER*. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. FILOF­IZRTfcSI ÁR • évi«............................................. . • 6 frt — kr. fél évre................................................................3 B — . eit évre..............................................I * 50 a Egy sfi­m ára 7 kr 90. szám. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: S ZENT­ ^MNA-UTCA 317. hová » h.p­Hz.öll«ini léssijót. illető l­i>7.leiii0M.V**lf l­ii­d«nilÄk-KIAD­Ó »Tv A TÁL: jSZÉCH­ENI-TÉR ^5., Iiotíí a liivnt.ii.lo» s 11 magán hirdetések, a njilitóroe 8’/iljit hisz­lemények, d­őli/clúsi­­nínz.(*l( «ír reelamúlisok intézen­dök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS lURDHTIÜSEK MAO­ÁNIUI­DETÉSEK 1 szótól 100 nz.őig — frt 76 Icr. 100—200-ig . 1 „ 50 „ 200—000-ig . 2 „ 25 „ Hélypg'líj 30 kr. megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöltét 11 ek. NYINITTN­U sora 20 Kr Megéli lézengéssettmk. Esztergom, nov. 6. A kiállítás tartama­ alatt annyi min­denféle irány­ban lekötött figyelmünk csak most enged egy és más irányban gondolkozási időt az eredmény szempontokból való mérlegeléséré.helyi Nem is említve a kézműipar me­gyénkből kitölttetett előnyeit, magán és nemzetgazdászati szempontból legfi­­gyelemrem­éltóbbnak kell tartanunk megyei collect­­v lekiállítás eredményét.a Ecclataus módon bizonyítja ez, hogy a kormánynak h­osszu évek során a nem­zet­ filléreiből hozott áldozata, nem volt és nem lesz hiába való, másrész­ről hogy lótenyésztőink felfogták azon inten­tiókat, melyekből ezen áldozatkész­ség forrása fakad. Kisebb gazdáinkra nézve megszív­lelni való tevékenységnek az okszerű lótenyésztés, mert mutatkozik a gabo­natermelésben beállott túl productio s Amerikának e tekintetben nem korlá­tozható versenye a tisztán földműveléssel foglalkozó s ily viszonyok között ke­vés jövedelemmel rendelkező legalsóbb néposztályt, minden körülmények között a tönk szélére fogja hajtani, ha csak egyéb mellékes kereset már felhasz­nálása által nem segít magán. Országos lókiállításunk a külföldnek annyira osztatlan elismerésében része­sült, hogy joggal várhatni, miszerint ez által nemcsak kivitelünk előnyei hat­­ványozódnak, hanem az anyag belbecse következtében a behozatal is gyérsu­­ni és igy az áru érték tetemesen kedni fog mi által az egyéni és növe­kez­jólét hathatós emeltyűre talál. Érdemesnek tartjuk megemlíteni , a­kik­­ részben az országos lókiálli­­táson megyénket képviselték a csopor­tos kiállításnál, összesen hét négy éves és egy öt éves ló volt kiállítva. Mind a nyol­cz kiállított ló kör­ tet­szésben részesült s tulajdonosaik meg­­dicsértettek, hogy oly nevezetes nagy­ságú és ép lovakat produkáltak. ben­t lótulajdonosok névsorát következők­adhatjuk : Kéméndről : Kemény Péter és Tóth Mátyás, Magyar-Szöl­gyón­ből : M.mgult Mihály, N.­gy­öl­ved­ről : Csömör József, Kétyről : Zsíros I Dávid, Andor András, Bohák József, és Tórák Sándor. Andor András jutalomdij fejében ka­pott 200 frankot aranyban, Zsíros Dá­­­­vid 100 frankot aranyban, s előbbinek hováért 800 irtot ígértek, de az fedezve­­ lévén megtartotta unva kanczának, míg utóbbiét 450 írtért egy főhadnagy vette meg. Minguli Mihály bronz érmet nyert jutalmul, Bohák József és Tórák Sán­­­­dor lovai pedig előbbié 360, utóbbié­t 500 írtért azonnal elkeltek, kot. Azért említjük itt fel a körülménye­­s részletesen, hogy e tényekből kis­ ;­isebb ga­darak ösztönt merítsenek az okszerű lótenyésztés emelése által a­­ további sikerekre, a mi azonban csak­­ úgy fog elérhető lenni, ha a kancza ^csikók szebbjeit tartják meg nevelő­ kanczáknak s az ezektől származó iva­dékot gondosan nevelik, idő előtt be­­ nem fogják és terhes szolgálatokra nem ■ alkalmazzák, mire nézve igen alkalmas­­ lenne, ha a lótenyésztéssel foglalkozó­­ gazda közönség figyelmére méltatná­­ Forster János közgazdasági előadónak a gyakorlatias indítván­yt. Eszerint a másod és csikókat az Esztergom sz. harmadfü­ves kir. városi legelőre volna czélszerü adni, hol cse­kély díjért megfelelő gondozásban ré­szesülnének, mert hiba nélkül csak szabad mozgási alkalom mellett neve­l­­ed­hetik fel a csikó. Ai^Esztergom és Viiéks“ tárcája. I­H­T í­S. Ifjúságod tündérkertjét. Járod még ma boldogan , Hajh, de alig tekintesz szét, A varázskert oda van. Fehér hajjal, sötét szívvel Állsz a hideg sír előtt. És a­hova csak virágért jártál eddig, nyugalmáért Óhajtod a temetőt, Éltél-e már ? Szerettél-e ? Az idő nem kérdi meg. Akárhogyan fukarkodtál, Elrabolja kincsedet Mondhatod, hogy a jövőre Bizt­ad boldogságodat , Száll az idő sebes szám yon, S mig merengsz az eltünt álmon, Már fölötted elhaladt, Mit törődöl hát a múlttal, Mit bajmódol a jövőn ? Élj vígan a pillanatnak, Mit sorsod nyújt kedvezőn, Legalább ha hajótörtén Ülsz a sivár partokon, Emlékeid bűvös szárnya El röpít a tündértájra, A hol bolygál egykoron. INCZÉDI LÁSZLÓ. Vasárnap, 1885. november 8-án. A Zenei Körből, (Tárczalevél.) Itt mindig van élet. Mindig van egy kis progra­min talán estély, mely rendesen kedves reminiscencziákat szo­kott örökségül hagyni. A Fürdő vendéglő kistermében min­den szombaton este kellemes találkozót adnak egymásnak azok, akik néhány derült órát akarnak élvezetesen töl­teni. Van itt azután dal, táncz, tréfa és jókedv annyi, hogy még a nagy te­rembe se igen férne bele. A Zenei Körnek meg­van az a sze­rencséje, hogy minden igénytelensége és házias jellege mellett is minden szombaton este egy-egy kedves kis társadalmi eseményt szokott okozni. A­mi pedig nagyon szükséges egy olyan városban, ahol a szétvonás annélkül is ősi hagyomány. Az előkelő családok hetenkint talál­kozót adhatnak itt egymásnak s az intelligens vidékieknek feledhetetlen ór­ák­at lehet a Kör helyiségeiben sze­rezni. A Zenei Kör a legújabb metamor­phosis szerint átalakult olyan társadal­mi körré, melynek középpontja az összetartás s melyben a tagok csak­ olyan egyforma nagyok, mint a kör sugarai. Az r* kedves köztársasági szellem, az a jóleső demokratikus (de mindig jóizlésü) tónus, mely a Z­wei Körben uralkodik, reális alapokat rakott a körnek, melyben a mi szorosan véve csakis középosztállyal bíró társadal­munk mindig elemében érezheti ma­gát. Zenét csak korszakos alkalommal fogjunk­ hallani, de azért minden szom­baton este megcsendül a dal meg a jókedv zenéje, mely azonban mindig rögtönzött s épen azért kellemes har­móniával jár. Hogy nekünk is vannak kötelessé­geink az ilyen hivatású egyesülettel szemben, az igen természetes. Cseréljünk tehát. Cseréljük ki a Zenei Kör által nyújtott élvezeteket egy kis támogatással s akkor a köl­csönös csere csak az esztergomi társa­dalmi élet javára és nemesítésére fog szolgálni. Fővárosi levél, Budapest, nov. 6. Ismét elmúlt egy hét és a szerbek még mindig nem lépték át a bolgár határt és igy az újságolvasónak újra van alkalma nem annyira világrendiző, de őt talán közelebbről érdeklő apró cseprő dolgokkal foglalkoznia. Bezzeg nem járt az eszük a bolgár­­ határon ama szerencsétlen honfitár­sainknak, kiket november elsején hur­­czolkodásra kárhoztatott a sors keze, illetve a kiállítás alatt nagyot nőtt háziurak irgalmatlansága. A rengeteg butorszállító kocsik egymásután dö­­czögtek végig a népes utakon és az — Rajz. — Az én szegény barátomat kis Harkály Pétert az a merész de okos gondolat szál­lotta meg, hogy mégis csak körültekint a a fényes, dicső belvárosban. Őt úgy sem ismeri ott senki, egy valamely asztalnál megvonja magát vizsgálódik és olyan helyre áll, hogy a szerencse, ha akarja rátaláljon, ígérvények voltak a zsebében a sorstól, túl akart-e rajtok adni vagy leste a beszélge­tésekből hogy ... Oh maga se tudta mit csinál. A derék Szikszay vendéglőjében foglalt helyet. Két tanár, vagy iróforma köziparos ült egy kellemes szögéletben , oda vonta mel­léjük a juss vagy a vágy. Megeredt a beszélgetés nagy írókról, ki­ket a hit méltatlanul kapott fel és kis írók­ról, kiknek mindig volna kiadni való remek munkájuk — de a nagy miniszter csak a festőket­ szereti ! — írók ? veti fel egyik asztaltárs — mi­­velünk az ördög se törődne. Nagyon jól esett ez Péter urnak, hogy az írókkal, e követelő büszke spanyol fajjal senki sem törődik. Örömmel is tekintett ide oda. — Mit ? miért is érdemelne egy iró jó sorsot! — Ki egy iró? — Mit akar? Semmi szükség reájuk. Nem is volt. — Tetszik engem csm­rui — járult a Harkály úrék asztalához egy szép, dili ter­melő, jól meg­termett vállas , barna piros arczú fiatal ur — — Én ? hogyan ösm­erném ? mormogott Harkály úr megtitődve. — Olvassam a regényt ki, s Harkály Páter történetét.. Örvendek, hogy ön még itt köz­tünk időz. Nem ment tehát falura ? Jól tette. Nem kell félni. — Kérem nem értem az urat — fordí­totta beszédét falusi nyerseséggel Harkály — durvább akkordra. — Ön Harkály ? . . . — Nos én Harkály vagyok. A piros egészséges arcza úri ember letelepedett az asztalhoz és kilátszott a hangjából, hogy akar valamit. — Valakinek tetszik engemet összeza­­varni ? — kérdé Harkály úr. —• Nem senkivel. Én jó nyomon vagyok. Ah ismét nyomok ! ! — És az a rendőr história megtörtént volna ? Boszantó ! Pompás ! — Nem tudok semmiről semmit ! — Péter, te nem­ akarsz engemet meg­­ösmerni ? — Uram, hagyjon nekem békét, Kinek mi köze az én nyomorúságomhoz, bánatom­hoz, szerencsétlenségemhez. — Nekem, Péter. Tudod-e, mikor a templom mellett a szállásodon egykor an­­­nyit eliddogáltunk ? Én vagyok a Mihály. Jó helyzetben vagyok, Isten megsegített. Hallottam, hogy itt vagy olvastam a tör­ténetedet. Az különös történet! Őh itt kapva kapnak az emberek a különc­ségeken. Nem láttad az arc­­képedet ? Minden trafik­bolt­ban ott volt. Mindjárt rád ésraertünk: ez Harkály, a Péter. Seprű volt .. kezedben mit sepertél ? Oh itt borzasztó sok seperű, való van. . ott az akadémia, ott maran­­kodnak az emberek a fordításokon, mert ma ott csak fordítanak és históriai adato­kat gyűjtenek nagy ingyen ebédek és püs­pöki ellátások mellett. Édes Páter — én jó helyzetben vagyok, sem látogass meg. — De uram, én nem ösm­erem ! Kérem, én itt senkit sem ösmerek. . . Idegen va­gyok­ .. . — Miért teszed ezt ? Én sohase bántot­talak. Tudora , egyik tanártársam hidegen, fogadott, de az szívtelen ember, az semmi­ből a csúszás-mászás után emelkedett fel díszes állására. Péter nem akarsz engemet csinerni ? Szegény Péter! Megvénültél. Ugy­e én is megvénültem ? S a piros szép egészéges ember derülten pödörgette szép fekete bajuszát és simo­gatta sötét dús szakálát. — Lásd Péter, ugy­e megmondtuk ifjú korodban, hogy nagyon szó­kimondó vagy ! Mai nap nem tartanak már sehol udvari bolon­dokat. Nem, nem! Te nem bírtál a merész­ségeddel. Istennek hála én jó helyzetben vagyok, nem tagadom, én igen jól vagyok. Tudod-e, hogy a nagy m­ezőutczában van egy szép házam ? Jer látogass meg. Oh én na­gyon szeretem a bátor embert, a­ki űzi a gonoszokat, a­hol éri bársony­széken vagy a csapszék előtt. Dühös egy tollad van Pé­ter. Meg kell adni bolond egy ficzkó vagy. A feleségem is örvend és igaz részvéttel van irántad. Jer látogass meg benn­ünket.. — Nem tehetem. 8 Péter elfordult. — Miért ?

Next