Esztergom és Vidéke, 1886 (8. évfolyam, 1-104. szám)
1886-10-10 / 81. szám
A mai választások. Esztergom, okt. 10. A kikorrigált választások a kir. vátnál ma fognak megtörténni. Másszor lépünk az úrnak elé, mert szer hiába voksoltunk. Formahibát fedeztek föl az eljárásban, az egész osztást megsemmisítették s most újra sdődik a munka. Esztergom mindig kortes szellemű •és volt. Nagyon sok dolgot keresztül hajtani nálunk kortes erővel. Épen azért szeretjük és nem is óhajtjuk, ry a kapaczitáczió annak a nemének, l'y nem jellemet és tehetséget, haT n csak érdeket keres, hálás talaját tasitsunk. Az adott körülményekbe azonban tétlenül is bele kell nyugodnunk, kiradírozott eredményt újra meg kell rárnunk. Utólagosan értesültünk a, hogy egyes helyeken, milyen patrenialis pongyolasággal ment végbe választás. A választási elnök elment helyi s egész kedélyesen kinevezi utódát, jellegtelenül töltött el négy órát a távolban. Hát mi a képviselő választásnak jabb fontosságot tulajdonítunk. Városi képviselőinktől függ a város sa. Amilyen embereket választunk od képviselőknek, olyan szellemű út viselőket, tanárokat és tanítókat osztanak azok számunkra. Válaszunk új embereket és okos cineket. Sokkal demokratikusabb a mi városi szellemünk, hogysem az okos paraszt, vagy eszes burger ne érne annyit előttünk a képviselő testületben, mint egy diplomatikus lateiner, és Eszes és okos, de egyúttal jellemes munkás embereket küldjünk a gátra. Ne szoruljunk véleményünk irányításánál az olcsó szerszámú korteskedésre , hanem cselekedjünk önállóan és okosan. A mai választás eredménye nem esik uj radírozás alá; amit ma építünk, az épület fog maradni s abban az épületben kereshetjük emelkedésünk vagy hanyatlásunk lakosait. Válasszunk tehát higgadtan és megfontolva! .Esztergom ás Vidákok tárcája. DALOK A HŰTLENSÉGRŐL. I. Te jobbra mégy, én balra térek Nehogy közel jöjjünk egymásnak, Te tőlem félsz, s én tőled félek öli, mennyi gúny van ebben, lásd csak! Egykor mint árnyék úgy követtél ! S én boldog voltam közeledben, De most, mióta másé lettél Én téged, és te kerülsz engem! II. A bús lemondás, és a szenvedély Vívtak szivemben óriási harczot, Mig az utóbbi győzedelminel A vett sebekből piros vér patakzott! A seb talán begyógyul egykoron De megmarad a hely, a forradás, S tanúja lesz én hűtlen angyalom, Hogy gyenge férfi voltál, semmi más. III. Belé nyugodni ennyi veszteségbe Oh, megtanit-e sorsom, végzetem? S lesz-e? hogy szivem vérező sebére Gyógy balzsamot hoz az idő nekem? II IV. Ha kinyitnak virágaid Kis kertedben szépen, A melyekből tavaly nyáron Küldösettél nékem. Kössed össze koszorúba S tedd a keresztfámra, Mert akkor már elfed engem A temető árnya! LITHVAY VIKTÓBIA. MAGAN-HlJtDETKSÉK A HULLA ÉGETÉS. Dr. Csernoch János prímási titkár, aki a magyar Sionban igen érdekes cyklikus közleményeket indított meg a hullaégetés ellen, az Egyetértés vasárnapi számában a következőket írja : Az olaszországi halottégetők szövetségének egy nyilatkozatát hozza az Egyetértés ez évi szeptember hó 24-én kelt 265. számában, melynek fejtegetéseivel foglalkozni nem akarok, hanem csak két, az egyházjogból merített adatára szándékozom reflektálni, amit annál inkább tehetek, mert a kérdésnek épen egyházjogi oldalával bőven foglalkoztam az >>Uj Magyar Sion« czímű folyóiratnak folyó évi augusztusi számában. Az mondatik, ugyanis az említett nyilatkozatban, hogy a római szentszék által a halottégetés ellen legújabb* 11 kiadott rendelethez hasonlót már VIII. Bonifácz is bocsátott ki annak idejében a halotthamvasztás ellen, melyet azonban XIV. Benedek visszavont. Ez az állítás egyszerűen nem igaz. VIII. Bonifácz pápa, kiadott ugyan egy dekretálist, de nem a hullaégetők, hanem az úgynevezett hullafőzők és szétdarabolók ellen. Midőn ugyanis tudomására jutott hogy egyes helyeken szokásban van, hogy különösen a hires férfiak hulláit szétdarabolják, s azután a csontokat főzés által elválasztván a hústól, kegyeletük jeléül rokonaik és barátaiknak küldik el. 2300-ban kiadta a »Detestandae feritatis abusum«. kezdetű dekretálisát, mely a »Corpus Juris canonici« czimű egyházi törvénykönyvben Extravag. commlib. III- de sepult. cap. 1. alatt foglaltatik. . . A pápa az emberi test méltósága ellen intézett merényletnek tartja e bánásmódot, »utálatos vadság által behozott visszaélésnek, istentelen és kegyetlen, a híveknek vallási érzületét sértőnek« mondja azt, azután pedig egyházi büntetésekkel sújtja azokat, akik így bánnak el a hullákkal, a megbecstelenített hulláktól pedig megvonja az egyházi temetést. A pápa tehát nem a hullaégetők ellen emeli szavát, mert hiszen azok akkor még nem léteztek, de dekretálása annyiban vonatkozik mégis a mostani hullaégetőkre, amennyiben ezeknek eljárása is ellenkezik az egyháznak, az emberi test méltóságáról szóló tanával. Ami pedig XIV. Benedek pápát illeti, ez nemcsak hogy vissza nem vont semmit VIII. Bonifácz pápának intézkedéséből, de ellenkezőleg, épen abban keresi egy hasonló ügyben kibocsátott intézkedésének indokát. XIV. Benedek a jogászpápa, még mint bolognai érsek arról értesült, hogy az ottani egyetem orvosi fakultásában a hullabonczolásoknál különféle visszaélések fizetnek bonczolt hullákkal, s ezen visszaéléseknek megszüntetését tűzte ki egyik intézkedésének czéljául. Egy rendeletet adott ki, melyben a hullabonczolási engedélyek megadását magának az érsek helynökének tartja fönn ; az engedély nélkül bonczolókat pedig büntetésekkel sújtja. És ezen rendeletében VIII. Bonifácz pápára hivatkozik, mint a ki szintén merte az emberi testek méltóságát védelós a tiszteletet, melyet a hullától sem szabad megvonni. A rendelet, »Institutiones« czimű hires munkájában jelent meg és LXIV. sz. a. olvasható: " XIV. Benedek tehát semmit sem vont vissza, de akkor még"nem is vonhatta volna vissza Bonifácz pápának különben sem létező intézkedését, mert akkor még bolognai érsek volt, s mint ilyen semmiféle pápai dekretálist sem vonhatott vissza. De még magyarázatokkal is kiséri Bonifácz pápának emlitett dekretálisát s annak téves értelmezése ellen kel ki. Midőn ugyanis némely rigoristák Bonifácz intézkedéséből azt olvasták, ki hogy tudományos czélokra sem szabad hullákat bonczolni, XIV. Benedek kimutatja, hogy VIII. Bonifácz csakis EREDETI REGÉNY. Az Eszt. és Vid. számára irta • Munkácsi Kálmán (14-ik folytatás.) Az egyszerű, rokoni vonzalmat szerelemnek vélte. Oh, hogy meg kell most bűnhődnie elvakultságáért. Keblére csüggesztette fejét s balgatagon bámult a padozat fényezett koczkáira. Laczi már régóta figyelemmel kisérte nővérét. A jó fiú nagyon szerette volna megtudni, mi bántja őt. Feléje közeledett s mindenképen igyekezett észrevétetni magát. De hiába való volt igyekezete, Lili nem tekintett... reája, hozzája lépett s nyájasan Végre is egészen megszólítottai — Tudod-e mit tanulok Lilikém? — kérdezte könyvére mutatva — képzeld csak a bibliai József történetét. Azt a történetet, melyet jó mamánk annyiszor elmesélt nekem. Emlékszel még, mennyire szerettem én azt hallgatni? Lili öccse megszólítására feltekintett s jó ideig némán nézett reája. Laczi aggódva szemlélte földúlt arczát bágyadtan fénylő szemeit s az azokban csillogó könnyeket — Mi bajod van, édes néném?— kiáltott fel végre szintén könnyekbe törve kis nénje nyakába borulva !— miért , sírsz ?• mért vagy olyan szomorú?Talán valami bajod van? elhijjam a nénit hozzád? — Nem, nem, a világért sem— vágott Lili öccse szavaiba izgatott sebességgel — nincsen nekem semmi bajom — s szorgosan magához ölelte testvérét s hosszabb ideig megindultan simogatta lágy, szőke, fürtért, miközben különféle gondolatok foglalkoztatták elméjét. Úgy tünt fel előtte öccse megjelenése, mint élő szemrehányás. Egy perczre elterelődtek, gondolatai eddigi tárgyukról. Benső szégyenkezéssel csókolta, homlokon az imént Laczit. — Azon gondolkoztam folytatta szavait — hogy az utóbbi időben rossz, nagyon rossz. .voltam Irányodban, nem sokat törődtem..az én kis Laczimmal,, hihem' egyéb mindenféle gondolatokkal foglalkoztam.' Ezért tettem szemrehányást magamnak s ez bú^nött él annyira. De ezután már nem * faszám így"! Ujra a te régi jó ;.nénikéd, leszek. Ugye megbocsátasz Laczikám ? A két testvér sokáig egymás keblén zokogott. Laczit nővére kényeinek érzékenyítette el, míg a másik csal a látása reményeinek megsemmisülését siratta. Midőn végre letörülte könnyeit, "sokkal" nyugodtabban, könnyebbülten érezte magát. Tekintete véletlenül anjga arczképére tévedt s úgy tünt fel előtte, mintha biztatás rejlenek annak nyájas vigasztalása tekintetében. — Igen, igen, — suttogta magában — tudom már, mihez kell fognom. Az előbb még a kétségbeesés gondolatokkal foglalkoztam, mert már megnyugszom sorsomban. A csalódásnak úgyis be kellett következnie, bizonnyal jobb, hogy nem később éltem az át. Öcsémnek, nénikémnek, tanulmányaimnak fogok ezután élni s helyrehozom az utóbbi időben elkövetett mulasztásomat. Szabad-e panaszkodni nekem, akit annyi szerető sziv környez? S nem maradt-e meg azért még Róbert is nekem mint szerető rokon? Ki kell ölni szivemből ezt a végzetes szenvedélyt, mely már s oly nagy erőre kapott benne. Ah, de lesz-e erőm e harczhoz? sóhajtott s lehajtotta fejét. Csüggedten felMajd megint öcscsgre tekintett s hirtelen felegyenesedett görnyedt testtartásából. De kell erőmnek lenni! Már csak azért is nehogy Róbert észrevegye érzelmeimet irányában. Hisz akkor szemébe sem mernék többé tekinteni. Most örülök csak, hogy eddig még meg nem értette sajátságos bár az bizonyosan feltűnt neki viseletemet. Mindennap imádkozni fogok érette és boldogságáért. Hisz akit szeret, szép, előkelő leány ?