Esztergom és Vidéke, 1888 (10. évfolyam, 1-104. szám)

1888-11-08 / 90. szám

Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-AN­N­A-UTCZA 3­7. SZÁM, Imvá ;» Inp H/.clliuiii ins.iU illntíí k(i/.l«ii)«iiyol< UiiJ11«iiilíilt. KIADÓHIVATAL : - SZÉCHFI IYI-TÉR ivs­- SZÁM, b­ovfí. ;i hivatalos H :I magán hirdetései, a n­yil'lérl­e H/,ánt IUÍK- 1 uinúIIv«lt, olőli/.efósi pénzük ()H i(i(ilii,tii:iliÍHok inlts'/.oiiilíík. A tél küszöbén. Esztergom, nov. 7. A szegény emberek réme, a kietlen tél már küszöbünkön van. A náddal födött kunyhók népes családjai aggo­dalmasan néznek az emésztő gondok elé, gondosan összekuporgatják a gaz­dátlan gallyakat s a vizhozta tuskókat, hogy legyen mivel legalább fölmelegí­teni a nyomort. Nyáron még csak megkeresi az izom a kenyeret. De télen semmi foglalkozása sincs az esztergomi szegénységnek, mely még nem tud könyörögni és koldulni. Gyáraink nincsenek, a háziipar csak a legszükségesebbre szorítkozik, a nagy­marosi szőlőkereskedés számára évenkint szükséges százezer kosarat egész más vidékről szerzik, se háziszövés, se fa­ragás, se játékszerkészítés nem tanult mestersége a téli tétlenségnek. Milyen üdvös lenne, ha a háziipar egyszerűbb és hasznosabb ágait nálunk is tanítanák. Hány szegény család ínsé­gét enyhítenék vele s hány hónapos semmittevés találna jövedelmező fog­lalkozást! Mennél szigorúbb a tél, annál na­gyobb a nyomor. Megérzi a hosszú telet még a jobb módú iparos is, mert el van szigetelve a világtól. A város kö­zöksége a tél hosszúságával lépést tart a takarékosságban s könnyen mellőzheti azt, a­mit nyáron inkább meg tud venni. Átalános lesz a pangás. A nép nyomorát, az iparos küzködé­sét megérzi a kereskedés is, mely szoro­san össze van olvadva az ő érdekeikkel. Pedig a valódi városi élet, az igazi városi kultúra gyáraival, iparával s százféle kenyérkereseti módjával épen télen ad legtöbb és legjobb dolgot a munka embereinek. Nálunk még nem tartunk ott, hogy a termő­földdel versenyezni tudjunk a szegénység el­látásában. Nincsen gyáriparunk, nincsen gyári munkánk, nincsen nagyban exportáló kereskedelmünk. Még minden a csírá­jában van. Adja isten, hogy ez legyen a kereset­képtelenség utolsó tele! Jövőre már biztos vasúti kapcsolatunk lesz, összeköttetésbe lépünk a kiaknáz­ható vidékkel s a világgal, jól meg­forgathatjuk azt, a­minek itthon alig van ára; népünk munka után nézhet akár a fővárosban, akár a kőszén tele­peken; szóval a kilátások és remények egész lánczolata vigasztalja meg a jö­vőbe tekintő szemeket. Induljon ez a vigasztalóbb korszak az esztergomi nép, az esztergomi ipar s az esztergomi képesség teljes föl­használásával és alkalmazásával, mikor vasúti sineiuket rakni kezdik! A pénzvilágból. Budapest, nov. 7. Pénzügyi és gazdasági eseményekben gazdag hónapra tekinthetünk vissza s ha azt akarjuk vizsgálni, hogy a jelen­tékeny nagy horderejű események minő befolyással voltak az értékpapír piac­ra, arra az eredményre kell jutnunk, hogy a tőzsde irányát igen csekély mértékben változtatták meg. A nagy államkölcsön konverziójának megkötése, a regálé megváltási törvény­javaslat benyújtása, a rendkívül kedvező költségvetés beterjesztése, a kassa-oder­bergi vasút elsőbbségeinek konverziója és még­öbb más pénzügyi művelet mindegyike elégséges lett volna máskor arra, hogy teljesen megváltoztassa a tőzsde irányát, míg most ez a sok pénzügyi esemény együttvéve sem oko­zott nagyobb változást­ . Ennek egyedüli oka, a pénzpiacz helyzetében rejlik, a­mennyiben már régen nem volt oly szűken a pénz, mint az utóbbi időben. Azonban igen­ alapos a remény, hogy a legközelebbi napokban e téren teljes fordulat fog beállani, mert egyrészt az októberi ultimo, mely sok pénzt tartott lekötve, már szerencsésen elmúlt, másrészt meg a novemberi szelvények sok milliót tesznek szabaddá, mely összegek rövid idő múlva ismét a tőzsdén fognak elhelyeztetni, miáltal az üzlet kétségtelenül élénkülni fog. Járadékok és befektetési értékekben legélénkebb volt a mozgalom, mert a converzió hatása itt érvényesült legin­kább és bizalmat keltett a helyzet iránt az is hogy a kassa-oderbergi vasút elsőbbségi konverziójára is létre jött a megegyezés. Bankrészvényekben szintén jelenté­kenyek voltak az árfolyamingadozások, de az utóbbi napokban mindinkább megszilárdult az irány. Közlekedési vállalatok részvényei ál­talában igen szilárdak. Iparvállalati értékek közül csakis malomrészvényekben volt élénkebb forgalom, még a többi értékekben meg­­­lehetősen pangott az üzlet. Sorsjegyek szilárdak. Különösen tiszai sorsjegyek és magyar nyerem­énykölcsön, valamint minden fajta kis sorsjegyek igen keresettek és élénk forgalom mellett emelkedők is. Valuták és érczváltók emelkedők, de úgy látszik, hogy ez az áremelkedés a pénzpiacz javulásával meg fog szűnni. Esztergomi levél. (Egy vendég, a ki nem ereszti el a gazdát.) Estefelé lehetett ugy hét órakor, mikor már se hajó se külön vonat nem szállít hozzánk elkallódott recitatoro­kat s különféle európai udvarok előtt föltűnt bűvészeket. Statistikai jegyze­teim szerint minden tizedik napon ok­vetetlenül elvárok ilyen alakokat. Egészen elkészültünk a lappal, mi­kor egyszerre csak bekopogat egy vado­nat idegen ember. Nagy megvetéssel viselkedhetett a kalendárium iránt, mert novemberben is egész luliasan öltöz­ködött. Nagyon jeles föllépése volt. Bátor és hangos. — Színész vagyok, kérem, Felső-Kubinból jövök. A direktorom felakasz­totta magát s azután eltűnt; a direktornő nyolcz élő gyermek hátrahagyásával valószínűleg külföldre menekült. Én, mint a nemes­parányi sport­klubb egy­kori tagja, gyalog jöttem el egyenesen Esztergomba. Nem hallottam még vidéki hős sze­relmest, a­ki olyan pompásan el tudott Azt5itcrpi Élfí ÉB­ <tárcsája. Szerelmeim. (Egy fiatal férj vallomásai.) (Vége.) Teljes elszántsággal válaszoltam reá, hogy valóban csodálkozom ezen, miután e kávé­házban nem is szabadna egyéb likőrnek fogynia (íme kedves, újra az az esprit!) Rózsik­a megérteni látszott szellemes czél­zásomatc, azt hiszem, igen meghatotta ügyes bókom. Annyi legalább is bizonyos, hogy e naptól fogva minden időmet a kassza tévében töltöttem el s az eddigi táv-ta­nulmányok helyszíniekké váltak. Elmon­dottam kötelességszerűig szebbnél - szebb bókjaimat, melyek kitalálásán egész éjjel a fejemet törtem és valamennyi szerelmi levelezőt áttanulmányoztam érettek s e mellett a rózsalikört szopogattam Rózsa kisasszony egészségére s a kávés örömére, de tárczám keservére. Felette fontos és irigylendő perszonának kezdtem magamat tartani, mióta ismerőseim sorba gratuláltak hódításomhoz. Megelégedett ember voltam. Hogyis ne ! . . . Rózsika kegyes volt irántam és kedves. Napról napra szebbnek és fiatalabbnak találtam Őt. Rövid idő alatt kijelentettem barátaim előtt mindenféle mende­ mondák megczáfolására,­­hogy ő fe­lette szende és gyermeteg lény. Soha két­értelmű szót nem ejtettek ki (kissé húsos) eperajkai, elpirult, ha csak a «Pikáns La­pok” tartóját megpillantotta, s ha bókol­tam neki, szemérmesen lesütötte szemeit. Tűzbe mentem volna erényeért, amit be is bizonyítottam, midőn Gergelyi Abris kételkedni mert ebben előttem. Természe­tesen kihivattam a szemtelen ficzkót s csinos karczolást kaptam tőle karomra (hogy kissé hosszabb legyen, tollkésemmel titokban megtoldottam) s így lehetővé vált, két hétig felkötött karral sétálhattam a váczi utczában. Mind e körülmények természetesen csak növelték értékemet szemeiben. Én legalább nagyon meg voltam elégedve elért sike­remmel, legfeljebb az erszényem nem. Mert az bizony krónikus pillanatnyi zavarokban kezdett szenvedni. Rendesen már a hó első napjaiban végkimerülésbe esett s csak­hamar alkalmam nyílt tapasztalni, mily könnyen szerezhet kölcsönt Budapesten az ember, ha órája, gyűrűje, felesleges ruha­neműje van. Gazdag lettem bizonyos kék és sárga színű értékpapírokban. De ne gondolja, hogy ennek Rózsika volt az oka. Isten ments 1 . . . ő rendkí­vül igénytelen leány volt. Soha semmit sem­ kért tőlem, amit felette­­ nagyra be­csültem benne tam, ha elejtett s éppen ezért boldog vel­szavaiból valahogy meg­érthettem, hogy most, pl. egy uj kalapra, egy pár 12 gombos keztyűre, néhány piros szallagra volna szüksége. Természetesen vettem neki. A világért sem akarta elfo­gadni, s minden rábeszélő tehetségemet elő kellett vennem, hogy ajándékomat vissza ne utasítsa. Szívem egyre jobban megtelt szerelemmel, éppen e mily mértékben ürült a szekrényem s fogyott a tárczám és a hitelem. Hónapok multak és én még min­dég bókoltam neki, ő pedig pirult és hall­gatott. Természetesen számtalanon akadtak, akik csengtek utána. A fényes nap körül soha­sem hiányozhatnak a bolygók. Boldog meg­vetéssel, szánakozva néztem hasztalan epe­désüket. Különösen egy löcslábú czingár huszár önkénytesen mulattunk isokat Rózsi­kával, valami Babetti Balázson, aki felette sokat lábatlankodott a kassza körül. Ró­zsika jóízűen felkaczagott, valahányszor csak meglátta. Én természetesen kontráz­tam neki. Mert elhiheti kedves, hogy nincs nevetségesebb alak, mint a szerencsétlen szerelmes ! Egy délután megint a kassza tövében piccollómat szürcsölgettem, (ezt még kap­tam hozómra), midőn hirtelen a telefonhoz hívták Rózsikát. Éppen mikor mellettem elhaladt, esett ki egy összehajtogatott pa­pírlap kezéből. Ez csak nekem lehetett szánva ! . . . Hirtelen felkaptam és remegő ujakkal csempésztem zsebembe. Nem is mertem előbb elolvasni, míg odahaza nem voltam. Valóban az ő drága kézvonásait pillantottam meg a tulipántos papiroson (ezeket is én vettem neki), azokat az ari­sztrokatikusan girbe-gurba vonásokat, mi­lyeneknek csak a «Jó szív» újságjában akad párja. Legelőször is össze-vissza csó­koltam minden betűt rajta. Csak azután fogtam viharosan verő szívvel olvasásához. Hanem mindjárt a megszóllitásnál erősen fen­akadtam. »Kedves Blázikám !» Hm, hm ! . . . igy sohasem nevezett­­. Iszonyú sejtelmektől megkapatva olvastam tovább : «Ma este szabad vagyok. Várlak édes muczuskám a Lipót- s Szerb-utcza sarkán. Veled akarom az estét tölteni. Ha te nem jöhetsz, elmegyek én te hozzád. Dobos tortáról­ és kaviárról meg ne feledkezzél ! Azt a bolondos Enyedyt (saját becses ne­vem) majd csak valahogy lerázom nyakam­ról. Mihelyt megkapom a tavaszi toilettet tőle, végleg kiadom neki az utat. Addig légy türelemmel !....• Hisz a tied vagyok egészen. Pá­r tudod, hogy ölel szám­talanszor Rózsi.» Minden vérem arczomba szökött. Szörnyű perczek voltak ezek. De férfiasan tartottam magamat, összehajtottam újra a levelet s cs­ak e pár szót írtam reá : «ön megcsalt asszonyom ! . . . Vége közöttünk mindennek . . . Vegye boszom gyanánt — megvetésemet. Engedi.» Valami regényben olvastam e kifejezé­seket. Gondolom Ponson-éban. Tehát bíz­hattam hatásukban. Leibhordáromat az illető utczasarokra állítottam azon utasí­tással, hogy ha Rózsikát megpillantja, adja át neki a levelet. Magam kissé távolabbról leskelődtem. Meg voltam győződve, hogy nagy ha­tása lesz soraimnak. Rózsika megilletődik, belátja hibáját, eltaszítja az alattomos csábítót, s neki­megy a Dunának. Én utána, a döntő pillanatban megragadom, a men­tők megjelennek s a többi, s mi boldogok leszünk. A hatás nem maradt ki, de nem volt egészen olyan, a­milyennek én reméltem. Elolvasta a levelet, de el nem ájult. Ka­czagva adta át a lőcslábú Cassionak. Az­után mindketten kaczíigui siettek tovább.

Next