Esztergom és Vidéke, 2001 (16. évfolyam, 1-52. szám)
2001-12-20 / 50-52. szám
NAGYFALUSI TIBOR szerkesztésében VI. évf. 19. szám IDŐ^MŰ ® HELY Várhegy, 1995, Jítwlin. 4-tiilnt«, 120x210 cm (Itti: Moher CSÍTI VÁROS • VILÁG Takács Tibor visszaemlékezéseiből Aranytányér (1985) (...) - Na, jöjjön csak be Takács bajtárs - nyitotta ki ajtaját Bognár Károly. - Jöjjön be s foglaljon helyet. Elnézést, hogy megvárakoztattam. Valami sürgős telefonom volt. És első a kötelesség. Ezt majd megtanulja. Örülök, hogy katona lesz. Hogy vállalja ezt a szép feladatot. Úgy éreztem, hogy ilyen kedves szavakra felelnem kell. - Igen, katona akarok lenni! Ünnepi hangulat vett körül. Mikor hajnalban felültem a pesti gyorsra, már akkor éreztem ezt az ünnepi hangulatot. Mint mikor valaki nagy útra indul. Valami visszavonhatatlan útra lép. És milyen katona? Fel sem fogtam a kérdés lényegét. Hogyhogy milyen katona akarok lenni? Miért, választhatok is? (...) Szememből látta, hogy nem értem a kérdést. Másként kérdezett. - Hol akar szolgálni? - Hát szabad választanom? - rebegtem. Rettenetesen elfogódott voltam. Akkoriban még viselkedni sem igen tudtam. Már valamit jelentett ugyan a kilenchónapi újságírás, megtanultam egy kicsit emberek között forogni, kérdezni, de azért bizonyos emberekkel szemben túl tisztelettudó voltam. S bevallom, féltem is. És tőlem, a senki kis vidéki fiútól most az kérdezi az őrnagy bajtárs, hogy hol akarok szolgálni? Végigfutott bennem egy pillanat alatt a magyar múlt. A tudatom mélyén már akkor is nagyon vonzódtam a történelemhez, de nem sejtettem, honnan is sejthettem volna, hogy könyveket írok majd a magyar múltról De azt igen, hogy most a hős elődök sorába lépek. A kötelező olvasmányokat nemigen kedveltem az iskolában, akárcsak a többi osztálytársam, de Balassi Bálint csodálatos sorait örömmel tanultam. „Vitézek mi lehet / ez széles föld feleti / szebb dolog a végeknél..." mondtam magamban már a vonaton is. Pestre utaztamban, hiszen Balassi katonaköltő volt, s én most akarva, nem akarva a nyomába lépek. És Balassi Esztergom ostrománál halt meg. Mi lenne, villant át rajtam, ha azt mondanám, hogy Esztergomban szeretnék katona lenni!? De nem, ezt nyilván nem kérhetem. Nem mondhatok városnevet, gondoltam, a ,,hol akar szolgálni" alatt nyilván azt érti az őrnagy bajtárs, hogy milyen katona akarok lenni! Hogy milyen alakulathoz szeretnék bevonulni. Nem tudom, meddig töprengtem ott, lehet, hogy csak egy pillanatig tartott, egy szemhunyásig, amikor már ébresztett is az őrnagy hangja. - Milyen fegyvernemnél szeretne szolgálni? Tessék, szabad a gazda. Mi szeretne lenni? Repülős? Tüzér? Páncélos? Mi úgy szeretjük az írókat, hogy minden kérésüket teljesítjük. Nálunk vendégek lesznek... Mi is legyek? A repülés mindig is vonzott, gyermekkoromban repülőmodelleket készítettem, volt egy nálamnál hét-nyolc évvel idősebb barátom (...) a Lugas utcában laktak, tőlünk alig pár száz méterre és Felvégi Andrásnak hívták. Ő pilóta lett, repülőtiszt, aki az első légi csaták egyikében találatot kapott és lezuhant. Nem, repülős nem lehetek. Hanem páncélos, az igen! Még túl közel volt a háború, és a második világháború siker-fegyvere, siker-fegyverneme tank és a harckocsizó alakulat volt. Tanakosnak lenni, ez igen! Állni a toronyban és vezetni az egységet. Ez gyönyörű lehet. - Lehetnék harckocsizó? - Itt minden kérés meghallgatásra talál - mondta Bognár Károly íróasztala mögött. Én egy szállodai széken ültem, szemközt az őrnaggyal, akihez néha telefonokat kapcsoltak be, gyors, pattogó hangon beszélt, utasított, rendelkezett. - Tehát páncélos szeretne lenni? És hol? Nem értettem a kérdést. Kisegített. - Páncélosegységeink vannak Tatán, Esztergomban... Megállt bennem a lélek. Esztergomban! Ha minden kívánságom így válna valóra, mint az előbbi ki nem mondott, el nem suttogott. Elöntött a vér, a lelkesedés. Ott lehetek katona, ahol Balassi Bálint ontotta vérét a hazáért! Ahol megsebesült és ahol néhány nap múlva meghalt. És ahol Babits Mihály töltötte nyarait? Még sosem voltam Esztergomban. Úgy éreztem, sorsom elhatároztatott. Jelképnek éreztem feljövetelemet, valójában ekkor szegődtem a magyar múlt nyomába, később, az esztergomi vár rondelláján állva, a falakon sétálva határoztam el a magyar múlt felidézését, történelmi regények írását. (...) - Természetesen Esztergomban - hadartam -, csakis Esztergomban! - Na, akkor meg is egyeztünk. Tehát harckocsizó lesz Takács bajtárs és Esztergomban. Azonnal kiállíttatok egy bevonulási parancsot, na nézzük csak, ma péntek van, mondjuk a felkészülésre is kell valamennyi időt hagyni, legyen a bevonulás napja november 21. Megfelel? Sajnos, máris késésben van, a bevonulások megtörténtek. De semmi baj sem lesz, majd küldök ön után egy levelet, megértően fogadják majd. Jelentkezzen a parancsnokságon, Esztergom-táborban. (...) (Folytatás a S. oldalon) 6 Esztergom és Vidéke OM^k^ ; KQXVA ,.. 2(3. : o^UiASkA-oM^ o U^yáomigtj 1 ^rwürvt 45 cs'u-uet ezo-to^t, 4956-ru^k. nemc^Sctt. oSzv^oíi. Tollas Tibor Október 23. Rian a föld, a falak dőlnek, Kék harsonákkal zeng az ég, S barlangjából a dohos kőnek Az ember újra fényre lép. Fonnyadt testünket záporozza, Sápadt arcunkra hull a nap, S szédülten, szinte tántorogva Szabadság, szívjuk sugarad. Sötétből tárul ki a szívünk, Nyíló virág a föld felett. A szolgaságból fényt derítünk. Fegyver nélkül is győztesek. 1949 • 1956 Néphadsereg?... ,Szép szó: a nép (...) Mit csinál a szocializmus? Béreseket, mondtam." - így tűnődik Németh IMSZIÓ 1935-ben apósa sátorkői birtokán, a Tokaj-vidékről szegődtetett szőlőmunkásokat figyelvén. Munkájukban, öntudatukban felfedezi a többletet: mindegyik „vállalkozó, beleszorítva a közösség rendjébe". Ebből az élményéből bontakozott ki az a sajátosan közép-keleteurópai és magyar társadalommegváltó szintézis, amit ő minőségszocializmusnak nevezett. (Ahogy Kapások című írásában is olvashatjuk. 6. o.) Világháború utáni történelmünk egész folyamata bizonyította, hogy ez a szabadsággal kijavítható, „emberarcúvá" nemesíthető szocializmus gyönyörű utópia. Az első korszakforduló: 1947-48 után még sokan hitték meggyőződéssel, hogy valóban övék, értük van a Hatalom, igazán „fölemeli" őket. Takács Tibor az ekkortájt Szegeden pályakezdő újságíró, költő, aki egy volt a „dolgozó nép fiai" közül, így vallja meg ifjúkori hitét: „Most jó lenni katonának... énekeltem vidáman, amikor 1949 őszén bevonultam Esztergom-táborba, arra a felhívásra, amelyet az írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium adott ki, s lényege az volt: írók, gyermek katonának. Fél év katonáskodás és utána tartalékos alhadnagyi fokozat - ezért vonultam be, de valójában azt várták tőlünk (mert voltunk jónéhányan, akik jelentkeztünk a felhívásra), hogy mi írjuk meg az új katonai irodalmat: verseket, novellákat, regényeket." A „pártszerű" elvárást igazi ihlettel szolgálta ki - úgy hitte, hogy önkéntesként. (Első esztergom-tábori műve a 8. oldalon. Babits előhegyi házánál tisztelgő, tavaly írott versét október 4-ei számunkban közöltük.) 1950 január elején zászlóaljával Piliscsabára helyezték át. Ekkor már harckocsi-parancsnok, aki a tank tornyába kiállva „igazi katonának" érzi magát... Összeállításunk másik főszereplője: Mecséri János szintén „népi hős, munkáskáder", de ő katonának is hivatásos. Ugyanezen a színtéren, a Strázsa-hegy aljában (nem messze Németh László eszmélkedésének látóhelyétől), nagyjából ugyanekkor indult gyorsan felívelő katonai karrierje. 1949-ben már ezredparancsnok. 1950-ben - miként író-újoncunkat -őt is elvezénylik. Jóval messzibb és „távlatosabb" helyre: Moszkvába, hogy elvégeztessék vele a Sztálin Akadémia „magas parancsnoki tanfolyamát". Hazatérte után előbb Budapestre, majd 1954 őszén ismét Esztergomba helyezték, ekkor már a 7. gépesített hadosztálynak - a néphadsereg egyik legütőképesebb alakulatának - élére... A többit: a Hazugság díszleteinek széttörését 1956 közös forradalmi ,, vállalkozásában " most Fakász Tibor tavasszal megjelent oknyomozó könyvének szemelvényeivel dokumentáljuk. (5. és 8. o.) 5 A helyőrségben tragikus események történtek. Elítéljük aokat, akiknek ingadozó politikája és népellenes hattsa exeket előidézte. Ezek a varikus események azért következtek be, mert az akkor még uralmon levő rakosista felső vezetés a magyar nép igazságos forradalmi harcai előttünk ellenforradalmi megmoxdulianak, kaphai LiU restaurációnak tüntette fel. reink ellen soha nem fogunk terriert. A nép harca Lg»zsá«aa! Ah&daerec a népé! ("•A Zso^AjZ^obJ^Mlládes-Esztergom, I»SÖ. október 31. te^Czet bzUrt>X) Fakász Tibor könyvéből Esztergom 1956-os históriája (2000) Október 23. - kedd Az esztergomi hadosztály parancsnokságát éjszaka riadókészültségbe helyezték. (...) Mecséri ezredes, a hadosztályparancsnok (...) október 23-án az Esztergomi Városi Pártbizottságon tartózkodott, politikai helyettese, Hurai Rudolf százados kíséretében. Ott a város vezetői, a párthatalom helyi megszemélyesítői, (valószínűleg még dorogi vezetők is) azt beszélték meg, hogyan védhetik meg a pártállam rendjét, hogyan vethetnek gátat „a várható megmozdulásoknak". Elsősorban Mecséri ezredesben és hadosztálya erejében bizakodtak. (...) A szovjet csapatok Budapestre rendelésével egy időben, este 21 órakor Mecséri ezredes távmondati parancsot kapott Tóth vezérőrnagytól, hogy esztergomi alakulatait (...) riadóztassa, a rendfenntartás végett indítsa őket Budapestre, a Budai Nagy Antal laktanyába (...). Október 24. - szerda Alakulatainak Budapestre vonulása után, kora reggel Mecséri János ezredes is a fővárosba indult törzstisztjei társaságában a kellő fegyveres kísérettel. Esztergomban csak hadosztály a töredékei és a szükséges laktanyai őrségek maradtak. (...) Távolléte idejére az esztergomi parancsnoki teendőkkel Kiss Sándor őrnagyot, a hadosztály törzsfőnökét bízta meg. Az ÁVH Esztergomban nem rendelkezett számottevő erővel, így aztán a BM Komárom Megyei Főosztálya sietett az esztergomi pártbizottság segítségére. Tóth Károly rendőr alezredes, a főosztály vezetője október 24-én Kovács Lajos ÁVH-s főhadnagy vezetésével tíz-tizenöt fős fegyveres osztagot küldött Tatabányáról az Esztergomi Városi Pártbizottság védelmére. (...) Október 25. - csütörtök (...) Egyes adatok szerint egy pár száz fős tömeg még ezen az estén a Sötétkapuhoz vonult. A volt papi szeminárium épületében székelő 7. gépesített hadosztály-parancsnokságot ugyanis csak a Sötétkapu magas, boltíves alagútján át lehetett megközelíteni. A Sötétkapu bejáratát erős fegyveres őrség őrizte. A nép megtorpant, majd követelni kezdte a katonaság forradalom mellé állását. Valószínűleg az őrség is szorult helyzetben érezte magát, mert a tisztek és katonák egyaránt levették sapkájukról a vörös csillagos jelvényt. A nép ezzel megelégedvén szétszéledt. (...) Október 26. - péntek (...) 11 - től 12 óra között érkezett a város közepén hullámzó nép közé Esztergomtábor laktanyájából három harckocsi, amelyeket Kiss Sándor őrnagy rendelt be a Hadosztály épületének védelmére. A harckocsikat a 34. tüzérezred egy szakasza (mintegy 30 lövész) követte, gyalogos biztosításul, Vaskó István százados parancsnokságával. Ebben a tisztben - úgy látszik - a kapott parancsnál erősebb volt az emberi érzés, mert a lelkes forradalmi tömeg láttán megállt, és visszavezényelte katonáit a laktanyába. Nem akart a nép közé lövetés bűnébe esni. A három harckocsi azonban tovább haladt. A nép az egyik T34-es harckocsit sikeresen feltartóztatta. Gépkocsiponyvát dobtak rá, ami miatt a harckocsi megállt. - „Adjátok meg magatokat!" - „Kinyílt a tető, kiadtak két TT pisztolyt övvel együtt, aztán négy dobtáras géppisztolyt." A tankból kimászó katonáktól értesült a nép a Hadosztály „védelmi készülődéseiről", amin sokan felháborodtak. Világosan kitűnt a Hadosztály ellenséges szándéka. (...) Mecséri ezredesnek október 26-án tíz óra után jelentette helyettese, Kiss Sándor őrnagy Esztergomból, hogy a városban tüntetés van, a tüntetők megjelentek a Hadosztálynál, és „fegyvert követelnek". Mecséri telefonon megparancsolta Kiss őrnagynak, hogy a parancsnokság épületét biztosítsa, fegyvereket nem adhat a népnek, „fegyveres " támadás esetén pedig lövessen a tömegre. Mecséri azt is közölte helyettesével, hogy ő maga is azonnal indul Esztergomba. Kiss őrnagy a parancsnokság védelmére berendelte Esztergom-táborból a kiképzőzászlóaljat. Már említettük, hogyan fegyverezték le egyik harckocsijukat a tüntetők. Két harckocsijuk viszont célhoz ért, s beálltak védelembe a Hadosztályparancsnokság épülete elé. Ekkor vonták vissza - nem tudni milyen meggondolásból - a Sötétkapu város felőli bejáratát biztosító rajnyi szakasznyi fegyveres őrséget. Talán azért, nehogy a tüntetők lefegyverezzék őket? Menteni akarták a katonáikat? Vagy talán azért, hogy a Sötétkapu alagútjának szabaddá tételével becsalogassák a népet a Hadosztály elé? A töltőn fegyverek elé? (...) Van adatunk, mely szerint a tisztek, a beosztonak némelyike a sortűz közben a levegőbe lőtt. (....) A hadosztályon szolgáló katonák, a sortűz túlélői, a Sötétkapu fölötti kőpárkány mögül leső, közeli egyöntetű állítása szerint ávósok szemtanúk zúdítottak pergőtüzet az emeleti ablakokból az autóbuszra, valamint az abból kiugró menekülőkre. (Folytatás a 8. oldalon)