Ethnographia • 28. évfolyam (1917)
I. Értekezések - Róheim Géza dr.: A kazár nagyfejedelem és a turul-monda 58
senki felette nem áll.* Az isá személyesen vezeti a hadjáratot.- Ibn Fadhlán szerint a kazár*főkirály ezíme khákhán, minden négy hónapban egyszer megy ki sétálni, tulajdonképeni ezíme „nagy khákhán" helytartójának ezíme „khákhán bu" (bu - bég, fejedelem) és ez vezényli a hadsereget és kormányozza az országot, ő intézi a háborút és a szomszéd királyok ennek engedelmeskednek. A kazároknál tehát megvolt a kettős királyság intézménye, amelynek jellegzetes tulajdonsága, hogy az egyik király kormányoz, a másik uralkodik. A legszembeszökőbb példa ajapán mikádó és shogun viszonya, ahol az uralkodó, a mikádó, annyira istenné lett, hogy a kormányzásban az őt körülvevő tabuk meggátolják. Hogy ez a második király, a shogun, eredetileg a férfiak szövetségében egyesült ifjúság vezére-e, vagy pedig egyszerűen hyposthasisa a mikádónak, igaz még kétesnek tekinthető. A hyposthasisteória mellett oly értelemben, hogy a király az uralkodás mágikus terheinek egy részét egy alter egójának vállaira hárítja át, felhozható a meithei példa. A meitheiknél ugyanis április közepén a „chirouba" ünnepen megválasztják a cháhitaba-t azaz névadót, akiről, mint Rómában a konzulokról, nevezik el az éveket. Ennek a cháhitaba-nak az a hivatása, hogy a rádzsa és a nép minden bűnét magára vállalja. A lelépő chahitaba azt mondja utódjának: „Barátom, én viseltem és eltereltem valamennyi rossz szellemet és bűnt a rádzsáról és népéről ebben az évben." Ha a eimhi-taba szerencsés ember, az egész ország szerencsés, ha szerencsétlen, az egész ország érzi ennek a hatását." Hasonló alter egoját a királynak találjuk az erbeknél. " Itten a király bűvös köpenyegét, amely pedig megvédi viselőjét a golyóktól, nem ő maga hordja, hanem valaki a király környezetéből, akinek a csatában mindig a király közelében kell tartózkodnia." Azonban akármilyenhipotézist fogadunk el a kettős királyság eredetét illetőleg, 10 annyi bizonyos, hogy az intézmény magabiztos I lbn Roszteli: (J. o. 153. Ugyanígy Gurdézi: „A kazár khákhán nem több puszta czímnél" u. o. — 2 Pauler—Szilágyi: Kútfők. lbn Roszteli: 156. 3 U. a.: Kútfők. lbn Fadhlán: 217. * J. G. Frazer: The .Magié Art. 1911. II. 417. (Golden Bough. P. I.) ü. a.: Taboo and the Perils of the Soul. 1911. 2—4. (Golden Bough P. II.) 5 M. SchurtzAltersklassen und Mánnerbünde. 1902. 319—326. J. Lippert: Kulturgesehichte der Menschhext, 1887. II. 526. L. II. Morgan: Ancient Society. 1907. 70., 71. II Frazer: Taboo. 17. — 7 T. C. Hodson: The Meitheis. 1908. 104—107. s- Y. ö. a bűvös ruha viselőjét a hóknál. J. Spieth: Die Ewe-Stimme. 1906. 32. A királyságról általában u. o. 108. . '•' J. Spieth: Die Religion der Eweer in SüdTogo. 1911. 253. Spieth szövegezéséből nem egészen világos, hogy kit véd meg a köpönyeg a golyóktól, viselőjét e vagy pedig a királyt. Asszonynak nem szabad a köpönyeget megérinteni. Viselője, ha felvette a köpönyeget, nem ihatik bort és nem végezheti szükségét. A sebezhetetlenség képzete valószínűleg a mindezekben a körülírásokban nyilvánuló szexuális tartózkodással függ össze. V. ö. u. o., a király minden puskánál nagyobb puskáját (phallossymbolum) a melyet a helyettes visel, de a király süt el. A nőtabuhoz v. ö. E. Grawley: The Mystic Rose. 1902. 33—58. A sebezhetetlenségről D. Berthold: Die Unvenwundbarkeit in Sage und Aberglauben der Griechen. 1911. 10 A fentebbi két véleményt egybefoglalhatjuk egy új hipotézissel. A király, az uralkodó a nemzet nagyobb körébe való kivetítése az apa, mégpedig a kettős királyság esetében a már öregedő apa képzetének, míg mellette a shogun felserdült fiát reprezentálja, így érthetővé válik kapcsolata a harczias ifjúság választott vezérével és szereplése mint az apakirály alteregója. A képzelet világában a mikádónak megfelel a világteremtő, de a világ sorába már be nem folyó apaisten, a ,dens otiosus" a ki hatalma nagyrészét