Ethnographia • 60. évfolyam (1949)

Adatközlések - † Pável Ágoston: Töktermelés és olajütés Szalafőn 139—154

c npnaejiaHHbiMH 3y6bHMH aB^neTCH TO oöcTOHTejibCTBO, *ITO H3 ojmoro öojibinoro .ziepeBa MOUCHO H3roTOBHTb HecKO^bKO COT TaKHX BHTi, B TO BpeMH, Koraa ann H3roTOB/ieHHH nammoM iiiTyKH pacmen^eHHbix BHJI, Heoöxo^HMO BbipyÖHTb OAHO Mo^o^oe aepeBuo. a) Haeo3Hbie eujibi. H3BecTHbi me dpopMbi, nepBan B BHJC ^onaTw, BTopan c TpeMH 3y6bHMH ; y nociezmeií aBa KpafíHHX 3y6a npHKpen^eHbi na^o^KaMH K pymce. BTOpoö Tnn aoBo^bHO pacnpocTpaHeH Ha iore B KapnaTcitoM öacceime, HO HeT aaHHbix o TÓM, MTO Kor.ua JIHÖO TaKHe BH/ibi ynoTpe6;iH;iHCb H loroc^aBHHaMH. B HacTOHmee BpeMH TaKHe HaB03Hbie BHrtbl H.'IH HCHe3^H COBepilieHHO, H7IH HaXOflHTCH B CTa^HH HC^eSHOBeHHH H 3aMeHHK>T HX )Ke;ie3Hbie BH^W, Macro H3roTOB^eHHbie no coBepmeHHO noztoÖHofi obopMe. e) Bujibt c uacmuMU 3y6bHMu. HMCIOT qeTbipe HJIH öo^biue 3y6a, npHKpemieHHbix K nonepe^íHOH n/iaHKe. Ilo HMeiomuMCH no CHX nop y Hac CBC/ICHHHM. STOT poa BH;I B KapnaT­CKOM óacceÖHe He HMeeT H He HMe^i cepbe3Horo xo3HÍícTBeHHoro 3HaieHHH. OTHOCHTeJibHO ynoTpeÖJieHHH TaKHX BH;I y Hac HMCIOTCH CBe^eHHH, OTHOCHmnecH KO BTOpofí no^oBHHe nponi^oro CTO^CTKH. MOJKHO npe/inoJioacHTb, ITO BKAM 3Toro po^a nona^H B KapnaTCKHH öacceim BMecTe c Ky/ibTypoH BbipamHBaHHH Mac/iHHHcroro pacTeHnsi panca, noBHflHMOMy c 3anaaa. B Hame BpeMH aepeBHHHbie BH^H BO Bcex OTpac;iHX cejibcícoro xo3HÖcTBa 3aMeHeHbi 2ce;ie3HbiMH, noTOMy "ITO 3Ke;ie3Hbie BH^W He To;ibKO aeuieB^e, HO H cpOK HX ciyacóbi 3HanH­Te^bHo npoao^acHTe/ibHee ; cepbe3Hyio po/ib aepeBHHHbie BUTIM nrpaioT juniib TOTibKO iipn paöoTax c ceHOM. ADATKÖZLÉSEK Töktermelés és olaj­ütés Szalafőn.1) I. Töktermelés.2) A töktermelésnek az egész Őrségben nagy divatja van, így természe­tesen Szalafőn is. Gondos termelése révén egy-egy krumpli- vagy kukorica­parcelláról valósággal két, sőt barázdák szélére vetett babbal három különböző termést is takarítanak le idényenként. Sohasem vetik tisztán, hogy minél többet csikarjanak ki a földből. De ősszel, krumpliszedés és kukoricatörés után, a sok sárguló­ piruló tök úgy elborítja a csupaszon maradt mezőt, hogy szinte a főterménynek látszik. Krumpli- és kukoricaföldbe vetik, éspedig a szélesebb (hat-nyolcfogatású) köröknél általában minden második, a szűkebbeknél (négyfogatásúaknál) minden harmadik kör hátába, de nem szabályosan : a »bakhátak« hosszában az egyes fészkeknek egymástól való távolsága körülbelül 6—8 lépés. Ültetésével (vetésével) többnyire nők foglalkoznak, mert a férfiak ilyenkor rendesen más munkával vannak elfoglalva. Néha már márciusban, áprilisban elvetik olyanformán, hogy az alászántásra eltérített trágya fölé ritkásan és szabálytalanul szétdobják a tökmagot is és azután így szántják az egészet krumpli alá. Ez azonban elég kockázatos eljárás — és éppen ezért ritkább is, — mert a koránkelő tökhajtás a tavaszi fagyok esetében könnyen elpusztulhat. Rendes körülmények között csak május elején ültetik bakházak közepére. Külön nem trágyáznak alája, mert hiszen úgyis trágyás földbe kerül (a krumpli­nak tavasszal trágyáznak nagyobbrészt »zabtoruba« vagy lóherföldbe, kukori­cának pedig már ősszel, többnyire lóherföldbe). Boronálás után «kalikálják (kaliklálják)» — körülbelül méternyi távolságra — a kukoricának szánt fészke­­ t) Pável Ágoston posthumus cikkének közlésével a korán elhunyt néprajzkutató emlé­kének kívánunk áldozni. 2) Az adatok mindenütt az 1940. évi állapotra vonatkoznak.

Next