Ethnographia • 60. évfolyam (1949)
Adatközlések - † Pável Ágoston: Töktermelés és olajütés Szalafőn 139—154
c npnaejiaHHbiMH 3y6bHMH aB^neTCH TO oöcTOHTejibCTBO, *ITO H3 ojmoro öojibinoro .ziepeBa MOUCHO H3roTOBHTb HecKO^bKO COT TaKHX BHTi, B TO BpeMH, Koraa ann H3roTOB/ieHHH nammoM iiiTyKH pacmen^eHHbix BHJI, Heoöxo^HMO BbipyÖHTb OAHO Mo^o^oe aepeBuo. a) Haeo3Hbie eujibi. H3BecTHbi me dpopMbi, nepBan B BHJC ^onaTw, BTopan c TpeMH 3y6bHMH ; y nociezmeií aBa KpafíHHX 3y6a npHKpen^eHbi na^o^KaMH K pymce. BTOpoö Tnn aoBo^bHO pacnpocTpaHeH Ha iore B KapnaTcitoM öacceime, HO HeT aaHHbix o TÓM, MTO Kor.ua JIHÖO TaKHe BH/ibi ynoTpe6;iH;iHCb H loroc^aBHHaMH. B HacTOHmee BpeMH TaKHe HaB03Hbie BHrtbl H.'IH HCHe3^H COBepilieHHO, H7IH HaXOflHTCH B CTa^HH HC^eSHOBeHHH H 3aMeHHK>T HX )Ke;ie3Hbie BH^W, Macro H3roTOB^eHHbie no coBepmeHHO noztoÖHofi obopMe. e) Bujibt c uacmuMU 3y6bHMu. HMCIOT qeTbipe HJIH öo^biue 3y6a, npHKpemieHHbix K nonepe^íHOH n/iaHKe. Ilo HMeiomuMCH no CHX nop y Hac CBC/ICHHHM. STOT poa BH;I B KapnaTCKOM óacceÖHe He HMeeT H He HMe^i cepbe3Horo xo3HÍícTBeHHoro 3HaieHHH. OTHOCHTeJibHO ynoTpeÖJieHHH TaKHX BH;I y Hac HMCIOTCH CBe^eHHH, OTHOCHmnecH KO BTOpofí no^oBHHe nponi^oro CTO^CTKH. MOJKHO npe/inoJioacHTb, ITO BKAM 3Toro po^a nona^H B KapnaTCKHH öacceim BMecTe c Ky/ibTypoH BbipamHBaHHH Mac/iHHHcroro pacTeHnsi panca, noBHflHMOMy c 3anaaa. B Hame BpeMH aepeBHHHbie BH^H BO Bcex OTpac;iHX cejibcícoro xo3HÖcTBa 3aMeHeHbi 2ce;ie3HbiMH, noTOMy "ITO 3Ke;ie3Hbie BH^W He To;ibKO aeuieB^e, HO H cpOK HX ciyacóbi 3HanHTe^bHo npoao^acHTe/ibHee ; cepbe3Hyio po/ib aepeBHHHbie BUTIM nrpaioT juniib TOTibKO iipn paöoTax c ceHOM. ADATKÖZLÉSEK Töktermelés és olajütés Szalafőn.1) I. Töktermelés.2) A töktermelésnek az egész Őrségben nagy divatja van, így természetesen Szalafőn is. Gondos termelése révén egy-egy krumpli- vagy kukoricaparcelláról valósággal két, sőt barázdák szélére vetett babbal három különböző termést is takarítanak le idényenként. Sohasem vetik tisztán, hogy minél többet csikarjanak ki a földből. De ősszel, krumpliszedés és kukoricatörés után, a sok sárguló piruló tök úgy elborítja a csupaszon maradt mezőt, hogy szinte a főterménynek látszik. Krumpli- és kukoricaföldbe vetik, éspedig a szélesebb (hat-nyolcfogatású) köröknél általában minden második, a szűkebbeknél (négyfogatásúaknál) minden harmadik kör hátába, de nem szabályosan : a »bakhátak« hosszában az egyes fészkeknek egymástól való távolsága körülbelül 6—8 lépés. Ültetésével (vetésével) többnyire nők foglalkoznak, mert a férfiak ilyenkor rendesen más munkával vannak elfoglalva. Néha már márciusban, áprilisban elvetik olyanformán, hogy az alászántásra eltérített trágya fölé ritkásan és szabálytalanul szétdobják a tökmagot is és azután így szántják az egészet krumpli alá. Ez azonban elég kockázatos eljárás — és éppen ezért ritkább is, — mert a koránkelő tökhajtás a tavaszi fagyok esetében könnyen elpusztulhat. Rendes körülmények között csak május elején ültetik bakházak közepére. Külön nem trágyáznak alája, mert hiszen úgyis trágyás földbe kerül (a krumplinak tavasszal trágyáznak nagyobbrészt »zabtoruba« vagy lóherföldbe, kukoricának pedig már ősszel, többnyire lóherföldbe). Boronálás után «kalikálják (kaliklálják)» — körülbelül méternyi távolságra — a kukoricának szánt fészke t) Pável Ágoston posthumus cikkének közlésével a korán elhunyt néprajzkutató emlékének kívánunk áldozni. 2) Az adatok mindenütt az 1940. évi állapotra vonatkoznak.