Ethnographia • 70. évfolyam (1959)
Tanulmányok - Solymos Ede: Halászélet a Duna magyarországi szakaszain 407—430
Sólymos Ede bokorszakot, 400 m-es kishálót, tükrös kecsege- és kalinthálót. A zslp megépítése után csak a kerítőháló maradt meg ezekből, amelyet 5—6 ember kezel, a kormányos a mester, és hogy a magas partokon ki tudják húzni, letartó karót alkalmaztak. Dobóhálójuk mindig karikás volt. A hálóvarsa kezdetben 3 karikás, a század elején aldunai hatásra lett 5 karikás, két terelős. A meslencet (marázsaháló) ugyancsak a századfordulón vették át, állítólag a Balatonról. Erre vallanak a formai kritériumok is. Déli hatás másban is érezhető. A 20-as években elterjedt gitár (nyomóháló) Nagybaracskáról került Ráckevére,12 ladikjuk pedig apatini típus volt, amelyet egyedül karos evezővel, kettesben egy vágó és egy kormányevezővel hajtottak. A Soroksári Duna most horgászvíz, a halászok csak szelektáló halászatot végezhetnek, így komoly szerszámkészlet nincs is. A kerítőhálón kívül csak a varsa megy. A horgászok kezdték felkapni újra a butykálót. A budapesti paksi szakaszon a bérlők ugyancsak kisebb szakaszokat fogtak ki. Voltak, akik maguk is dolgoztak, de később előtérbe nyomultak a pénzesebb elemek. Volt olyan is — Pentelén —, aki földje, darálója, hízói és cséplőgarnitúrája mellett bérelt. Halászai nyáron otthagyták, hogy aratással biztosítsák kenyerüket, mert gazdájuk nem volt hajlandó kisegíteni őket. Az egy hálómester volt csak szakember, a többi napszámos. Dunaföldváron hasonló folyamat játszódott le. Az első bérlők mesterek, később az, akinek pénze volt. Megtörtént, hogy a halászmester a bérleteken megtollasodva csárdát nyitott, egy ideig mindkét mesterséget űzte, a fia már csak a kocsmával törődött, a halászatot másokkal végeztette. A két háború között ez az elem szaporodott el, s a középső szakasz híres ilyen bérlői a paksi és a tolnai Isgum család. Kishalász aránylag kevés van ezen a vízen. Amint a meder, úgy a szerszámkészlet is a felső vízhez hasonlatos. Kis szerszámok közül a varsa, sleppzsák, rábháló, fenékhorog, melyet Pest alatt tábláról, Földvártól lefelé inkább ladikoldalról engednek. Százhalombattán és Pakson kecsegehorog is van. Itt kicsi a víz, azért laptolót nem használnak, de a többi részen igen. A tükrös kecsege- és a bálintháló általános, a búvárhálót csak az utóbbi években, elsősorban felvidéki telepesektől ismerték meg. Milling, fent a rác, lent a karikás dobháló a kedvelt. Syattyogatót nem használnak, mert kevés a nagy harcsa. Magas partokról bedobó és kikötő horgot is alkalmaznak. A szabályozások óta nincs harcsa ezen a szakaszon. Az a ,,langy vizet szereti, a tuskósat”. A szabályozások előtt a rácalmási rész volt a legjobb harcsázó víz. 195 kg-os harcsát is fogtak itt hálóval. A halászat és vízszabályozás viszonyát mutatja, hogy erről a halászok által nagyon jónak tartott szakaszról a mérnök azt írja : ,,Még néhány éve a legrosszabb szakasz volt, a meder 7—800 m, az elágazásnál 1000 m széles, egész lapos volt, a jobb oldali ágban már közép vízállásnál sem lehetett hajózni . . .”13 Lesháló nincs, rekesztékek is csak hálóból. Menyhal varsával Dunaföldvárnál dolgoznak egyesek. 12 Sólymos i. m. 461. 13 Szabó Nándor, A Budapest—bajai Dunaszakasz szabályozása. Klny. Vízügyi Közlöny 1912. 6 füzet. 14.