Ethnographia • 96. évfolyam (1985)
Ismertetések - Életpályák, életrajzok - Fél, Edith: Le vinaigre et le fiel (Pierre Chaunu) 442—444
zugból származó földnélküli asszonyról, Gari Margitról szól. 1907-ben született, nyáron summás volt, télen varró, s fő gondja az volt, hogy élete az isteni rendben teljen. Átvészelt két háborút, két forradalmat, a román, a német és a szovjet hadsereg átvonulását, anélkül, hogy észrevehető nyomot hagytak volna rajta, megzavarták volna gondolatainak és vallásos élményeinek katedrálisát, mely a román kori kőfaragók esetlenségével alkotott műremek. Ez a szöveg számunkra kiváló dokumentumot hoz a távolból a mesterkélt barokk katolicizmusról, bizonyára régi hagyomány folytatásaként, így tanúskodik a XX. század közepéig fennmaradt közép-európai kereszténységről. Ez a remekmű nyitott (nem irányított) interjúkon alapul, egy kiváló etnológusnak, FÉL Editnek köszönhetően. A szerző 1935-ben látott hozzá a magyar paraszti élet tanulmányozásához, eleinte tárgyak vizsgálatával, míg eljutott egy kiváló adatközlőhöz. Miért éppen Gari Margit ? Mezőkövesd, ez a 20 ezer lelket számláló hatalmas agrártelepülés a XIX. század végén és a XX. század elején, népviseletének, barokkos hímzésének és matyó életstílusának köszönhetően sokak szemében a magyar paraszti kultúra és közösség megjelenítőjévé, szimbólumává vált. Az adatközlő tehát mezőkövesdi lesz, a Providencia ide helyezte el Gari Margitot. Ő az, aki kiválasztotta a tartalmat, meghatározta a ritmust és a rendet. Ugyanő vonta be a játékba Gari Margit kozmikus és teologikus látásmódját, kitűzve útját a dicsőség trónusától az ítéletig és a halálig és kitöltve napjait, óráit szenvedéssel. A beszélgetések lejegyzése 3500 oldalt tett ki, ebből készült 400 oldalas sűrítmény. Tegyük ehhez hozzá Jean MALAURIE - nak, a Terre Humaine sorozat kezdeményezőjének az intuícióját és 1976-tól 1983-ig 7 év szívós munkáját. Gari Margit a maga sorsán át saját népét is megörökíti. Ez az írás felbecsülhetetlen értékű etnológiai dokumentum. Gari Margit bemutatja nekünk azokat a földtelen parasztokat, akik 1848-ban szabadultak föl a jobbágyság alól, és akik már nem annyira a földhöz kötődnek, mint a meszeltfalú, cifrán berendezett házhoz, a magasra vetett ágyhoz, a sarokpadhoz, a kemencéhez, a csipkék, virágok és „rezes" Krisztusképek „orgiájához". Azoknak a szegényeknek a gazdagsága ez, akik nem esznek eleget naponta, de akik soha nem fáradnak bele a könyörgésbe, gyakran ittas férjeikért. Nem fáradnak bele a summásság ritmusába, a hat hónapos hosszú távollétekbe, a nagybirtokok kisfőnökeinek szolgálatába, a marhavagonokban történő hosszú utazásokba, a közösségi életbe és annak hierarchiáiba, privilégiumaiba, a kisurak sűrű hálózatába, a csapatban végzett munka keménységébe, a káromkodásokba és a kényszerűen szoros együttélésbe, abba a vakdühbe, hogy többet és jobban kell csinálni mindent, mint a másik, abba az örömbe, amit minden egyes szenvedéssel nyert búzaszemhez, a test szenvedésébe, az asszonyok szemérmetességébe, a férfiak brutalitásába, a nap szomjúságába, de ugyanígy az ünnepbe sem, mely orgiává fajulhat. Nem fáradtak bele a megtakarításba és a fecsérlésbe, ami megmagyarázza Európa azon részeinek összetartozását, ahol egy jómódú telkes parasztság nem válhatott a szabadság alapjává és oszlopává. A homályos pontokon FÉL Edit jegyzetet igazítanak el. Megismerhetjük itt a szerelmet és rítusait. Felfedezzük az erős termékenységet és a magyar malthusianizmust (ami méltó a franciához),tudomást szerzünk mások bűnös életének elutasításáról; itt van egy szomszédasszony, aki remeg lelki üdvéért, mert nem szült annyi gyermeket, amennyit világra hozhatott volna. Megismerünk mindenekelőtt olyan szokásokat, amelyek megvilágíthatják a régi demográfia nagy törvényeit. Magyarország azon a határon fekszik, amely elválasztja a nyugaton szokásos késleltetett házasságot a keleten dívó korai házasodástól. A határon van, de közelebb a nyugathoz, mint kelethez. A szegények a korai házasságot gyakorolják, de ezt olykor több évre kitolt elhalással kompenzálják. Ritkán figyelhettem meg a szexuális aktus ilyen mérvű bűnösnek minősítését, mint itt. A kebleket az öltözet leszorította; az ég hierarchiája Gari Margit szerint úgy fest: „Szent Erzsébet nem közelítheti meg Szűz Szent Margitot! . . . A házas szentek nem állhatnak a szüzek mellé. Még csak ez hiányozna!" (13. old.). Mit mondhatnánk a matyó művészetről, a paraszti hímzésről, a jelenkori meggazdagodásnak erről a kései szimbólumáról, a pazarlásnak arról a halmozódásáról, mely egy tartósan barokk érzékenységet fordít le nehézkes paraszti kifejezésekre ? Barokk — egészen nyilvánvalóan — ez a hit is, mesterkélten barokk, de egyben autentikusan keresztény, sehol egy fonákság vagy hiba rajta. Gari Margit Szent Ferenc harmadrendjébe tartozik és lakóhelyén ő az előimádkozó. Ő vezeti a nagy többségükben női társaságokat az állandó közbenjárásra. Imádsága egyszerű: kérés az élőkért és a holtakért, az utolsó ítéletre vetett tekintettel. Gari Margit állandóan Krisztus szenvedését éli át; minden szenvedését Krisztus követésébe helyezi. Hisz a szenvedés megváltó erejében, de csak a vállalt szenvedésében, amely az Isten fia szenvedését követi.