Ethnographia • 96. évfolyam (1985)
Ismertetések - Életpályák, életrajzok - Küllős Imola (szerk.): Az életrajzi módszer (Szent-Iványi István) 444—445
Ez a hívő asszony (aki csak négy évig járt iskolába) jól ismeri a bibliát, amit pedig nem olvasott, de amit tisztán szóban „hirdettek" neki a templomban és a családi körben, főként az asszonyok. Szoros a kapcsolata a halottakhoz. Mint a középkor vagy a keleti orthodoxia keresztényei, ő is hiszi, hogy a bűnösök azon a helyen bűnhődnek, ahol a vétket elkövették. Purgatóriuma, mely VANTÉhoz méltó, nyugtalanítja az élőket és megakadályozza, hogy megátalkodjanak az önzésben és gyűlölködésben. Itt-ott a részletekben Gari Margit szabadjára engedi képzelőerejét. Az előimádkozó totalizálja ama tapasztalatait, melyeket a magyar Alföld ihletett, kiegészíti ezeket néhány cifrázattal, még annál is pontosabbnak mutatkozik, mint mesterei, a tridenti atyák. Érzékeny és konkrét népi katolicizmusának a naivitásai azok, amelyek teste sanyargatásának, a fáradtságnak, a szomjúságnak és az éhségnek olyan hatalmat tulajdonítanak, mely nem más, mint halvány visszfénye a megtestesült isteni szeretetnek, — de azért nem lesz soha deviánssá. Egy sajátos kultúra gondolatrendszerén belül, teljes tisztaságában értelmezi az evangéliumot. Úgy tűnik nekem, hogy a Le Vinaigre et le Fiel a legjobb birtokunkban levő tanúvallomás a népi vallásos érzékenység, műveltség, gondolkodás egyik alapvető aspektusáról a katolikus hagyomány körében, a XX. század közepén. Nem ismerek semmi vele összevethetőt. E könyv így egyaránt értékes mint példa, mint adattár és mint módszer. Kívánatos lenne, hogy más kutatókat is hasonló vallomások ösztönzésére indítson. Holnap már késő lesz. Attól félek, az utolsó Gari Margitok meghalhatnak és magukkal viszik a sírba egy olyan kultúra titkát, ami közös múltunknak egy valóságos csúcsa. Küllős Imola (szerk.): Az életrajzi módszer. Tanulmánygyűjtemény. Dokumentatio Ethnographica 9. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1982. 209 l. Szent-Iványi István Az életrajzi módszer c. kötet az első hazai tanulmánygyűjtemény, amely az ez irányú kiterjedt kutatások nemzetközi szakirodalmából közöl válogatást. A terjedelmi korlátok észrevehetően nehéz feladat elé állították a kötet szerkesztőjét: az úttörő vállalkozással szemben sokféle jogos igény támasztható, viszont egyetlen füzet csak részben képes kielégíteni a hozzáfűződő várakozásokat. Ideális esetben a kézikönyvszerű tanulmánygyűjtemény képet ad a tárgyalt kérdés kutatástörténetéről, módszertani alapjairól, bemutatja a legjelentősebbnek ítélt kutatások eredményeit, sorra veszi a módszer alkalmazási területeit, bepillantást enged a terület legérdekesebb vitáiba, jól használható bibliográfiát, kutatási vezérfonalakat, kérdőíveket ill. kérdőívtervezeteket mellékel. Az életrajzi módszer c. kötet célkitűzései szerényebbek voltak (vö. 7. old.), ezeknek azonban kiválóan megfelelt Egyetlen kutatási terület vagy irány bemutatása sem számít könnyű feladatnak, az életrajzi módszer esetében azonban hatványozottak a nehézségek. Ezek elsősorban abból származnak, hogy nincs egységes „életrajzi módszer". A társadalomtudományok legkülönfélébb ágaiban folyó kutatások alapulnak életrajzok gyűjtésén, feldolgozásán és elemzésén, mégis lehetetlennek látszik közös nevezőre hozni a történettudomány, az irodalomtudomány, a szociológia, a folklorisztika vagy az antropológia érdeklődését és instrumentáriumát az életrajzokkal kapcsolatban. De amennyire értelmetlen az a vállalkozás, amely egységesíteni kívánná a különféle megközelítések eltérő igényeit (végtére is egy ilyen kísérlet egyetlen megközelítésnek sem szolgálná a javát), ugyanannyira lehetetlen a különféle megközelítéseket teljesen izoláltan tárgyalni. Az életrajzi módszer c. könyv a figyelmét a folklorisztika és az antropológia területére összpontosította, e területek között minden koncepcionális korlátot eltávolított. A rendelkezésre álló keretek nem engedték meg, hogy valamennyi jelentős egymással versengő, egymást kizáró vagy kiegészítő álláspontot bemutassanak (az antropológia területén a markáns álláspontok képviselőinek csak egy része szólal meg saját hangján [MANDELBAUM, LEHMANN], mások közvetve, utalásokban és értékelésekben jutnak szóhoz [COLLARD, KLUTCKHOHN, LEWIS stb.]). Nagyobb teret kaptak a szöveggyűjteményben azok a német és angolszász kutatók, akik az életrajzi módszerek tanulságait a folklorisztikában kamatoztatják. Számukra ez a módszer elsősorban kulturális produktumok megértését és értékelését szolgáló segédeszköz, s csak közvetve, a kulturális szféra Ethnographia XCVI (1986) 2—3