Ethnographia • 100. évfolyam (1989)

Tanulmányok - F. Dózsa Katalin: A Muskátli c. kézimunka-újság és a magyaros öltözködési mozgalom az 1930-as években. 329—341

A népi hímzés, viselet lassan bekerült a divatba. A XIX. század végén a vidéki nya­ralók verandáját, ebédlőjét magyaros bútorokkal, párnákkal, függönyökkel rendezték be, és az úriasszonyok, leányok, falusi nyaralásuk alkalmával szívesen beöltöztek a környék népviseletébe. Valószínűleg azonban furcsának találták volna azt az ötletet, hogy otthon is abban járjanak, vagy hogy a népviselet egyik vagy másik darabját beolvasszák ruha­tárukba. Az az elgondolás, hogy a népviseletet az úri divatban is fel lehet használni, 1906-1908 körül vetődött fel, az elvetélt Tulipán-mozgalom talán egyetlen sikeres ötleteként. Ekkor kezdtek népies motívumokkal hímzett női blúzokat konfekcionálni, illetve egyes népi szabásformákat a női divatba adaptálni, pl. szűz szabású estélyi köpenyt készíteni. A magyaros divat egyik úttörő tervezője a gödöllői művésztelep tagja, UNDI Maris­ka volt, aki KÖRÖSFŐI KRIESCH Aladár elméletét, hogy a korszak egészségtelen és ké­nyelmetlen női divatját a kalotaszegi viselet segítségével kell megreformálni, a gyakorlat­ban igyekezett megvalósítani.5 ..Ruhái a népviseletnek megnemesített és logikussá fejlesz­tett változatai'-­ — írta róla 1912-ben ELEK Artúr a Magyar Iparművészetben. Ez a mondat az 1910-es évek népies irányzatának jelszava is lehetett volna. Bár az eredeti hímzések is divatosak voltak, sőt a vidéki nyaralókból már a városi házak előszobá­jába is bejutottak, az igazi sikert a „megnemesített" hímzések és ruhadarabok érték el. Közülük is elsősorban a fekete alapú matyó, átírva az art deco iparművészeti irányzat stí­lusába. A háború befejeztével az első népies divathullám lecsillapult. Történtek ugyan — elsősorban politikai indíttatású kezdeményezések a NOSz (Nőiszabók Országos Szövet­sége), az Izabella-egylet és mások részéről a viselet magyarosítására, ezek azonban vissz­hang nélkül maradtak. Annak ellenére, hogy egyre több egylet és cég foglalkozott a népi hímzések utánzá­sával, forgalmazásával és átdolgozásával, a húszas években a népművészet terjesztése kissé lefulladt. Valószínűleg közrejátszott a növekvő érdektelenségben az is, hogy az 1925 körüli merész, konstruktív divat és a virágzó art deco iparművészet olyan újszerű és vonzó volt, hogy nem maradt igény a népi motívumkincs további felhasználására. A Muskátli A különféle kézimunkacégek, egyesületek mellett pedig volt egy intézmény, amely nem megnemesíteni kívánta a népművészetet, hanem terjeszteni és tanítani — annál is in­kább, mert a tanítás volt a fő feladata. Ez az intézmény a Magyar Királyi Állami Nőiparis­kola volt, amelyről így írt a Magyar Iparművészetben 1917-ben GYÖRGYI Kálmán: „Alig van Magyarországon szakoktatási intézmény, amelyről kevesebb szó esik a nyilvánosság előtt, mint a Budapesti Állami Nőipariskoláról. Pedig kulturális, nemzetgazdasági és etikai je­lentősége hazánk nevelésügyének, iparművészetének és kézműiparának egyik fontos tényező­jévé avatja ezt az érdemes intézetet." A SUNDI divatrajzai az Új Időkben jelentek meg (1906. 40. 323-325.). Magyar Iparművészet 1912. 2. 41. 7­­ , t *­r Magyar Iparművészet 1918. 7-8. 102. Itt még Budapesti Állami Nőipariskolának hívják, ké­sőbb lesz a neve Magyar Királyi Állami Nőipariskola. A továbbiakban Nőipariskolaként említem.

Next