Európai utas, 1998 (9. évfolyam, 30-33. szám)
1998 / 4. szám (33.)
Ha hallom ezt a szót: magyar, Szűk lesz a német plundra rajtam, Zúg és dörög a zivatar, És trombiták harsognak harci zajban! Ami különösen megkapta más népek költőit a magyar szabadságharcban, az egy viszonylag kis nép roppant erőfeszítése volt először a császári hadigépezettel, majd az orosz csapatokkal szemben - más szóval Miklós cár beavatkozása mintegy megemelte a magyarok hírnevét, segített idealizálni a Magyarországon történteket. Heinénél is feltűnik az a motívum: „Lám az ökör elérte, hogy / Szövetségese lett a medve...”, de más német költők, amikor megéneklik a bécsi légió vagy az ugyancsak a magyarok oldalán harcoló német légió hőstetteit, szintúgy gyakran emlegetik a kozákok beavatkozását. A szabadságharc iránti szimpátiában persze más tényezők is közrejátszanak: a lengyelek esetében például az, hogy a Wysocki vezette lengyel légió mellett Dembinszki és Bem is a magyarok oldalán harcolt. A nagy lengyel költő, Adam Mickiewicz például akkor figyel fel a magyarokra, amikor már 1849-ben honfitársai tevékenyen vesznek részt a magyar függetlenségi harcban. S mivel nem vagyok elfogult a lengyelekkel szemben, mindjárt jelzem, hogy korábbi híre ellenére Dembinszki gyenge hadvezérnek bizonyult. Bem József viszont nem véletlenül lett a székelyek „Bem apósa”, kiváló tüzérségi tiszt volt, és kisebb ütközetekben számos győzelmet aratott (a nagyobbakban, igaz, meglehetős túlerővel szemben, többször alulmaradt). Meg aztán Bemnek volt egy Petőfi Sándor nevű hadsegédje: ahhoz, hogy megmaradjunk egy nép jó emlékezetében, nem árt, ha van egy „háziköltőnk”. A második tematikai kategória pedig éppen Petőfi. Alakja annyira összefonódott a szabadságharc történetével, illetve még előbbről, március tizenötödikével, az „esernyős forradalommal”, hogy egyáltalán nem meglepő, milyen tömegű versben reagáltak alakjára más népek költői - nem feltétlenül a kortársak, nemegyszer a kései utódok. A majdnem-kortársak, mint például az olasz Aleardo Aleardi Petőfit mint „Paraszt Tyrtaiosz”-t látják, és „harcok harsonájának” titulálják, de például Victor Hugo még a nevét sem tudja rendesen leírni. Sándor Poémo-t ír „Carte d’Europe” című versének egyik sorában. Érdekes a szomszéd népek, illetve a történelmi Magyarországok kisebbsé Bem Józsefjeinek reakciója Petőfi alakjára, illetve költészetére. A kitűnő szlovák költő, Pavel Orszagh Hviezdoslav például kifejezetten Petőfi hatása alatt kezd verselni, és így ír: „Ó, mily igaz én poétám, / ki az éjben lángoszlop vagy, / s ifjú hévvel kit követtem, Magyarország bizony áldott, / mint kalapon a bokréta, / kalapot, ha hord az Isten”. Ezt Fried István fordításában idézem, csupán egy sort cseréltem fel - nála ugyanis arra, hogy „krásne jest Uhorsko” az áll, hogy „magyar földünk, igaz áldott” - mármost Hviezdoslav itt Uhorsko-t ír, és nem többes számú birtokosrággal! Egy másik szlovák költő, Koloman Bansell ugyancsak lelkesedik Petőfiért, illetve azért, amit legfontosabbnak tart a magyar költő üzenetében, úgymint: szabadság, szerelem. Más költők, így például a szerb Jovan Jovanovic Zmaj, ellentmondásosabbnak látják a „Nemzeti dal” költőjét, illetve annak értékelését. 1882-ben, a pesti Duna-parton írt versében Zmaj megcsodálja Petőfi szobrát és a költőt „ritka lényként” Petőfi Sándor 58