Ex Symposion, 1999 (25-29. szám)
1999 / 26-27. szám
Megváltó. Ahol úgy éreznék, hogy a textus túlfeszíti a húrt — Hitler mint kárhozatra ítélt Ábrahám, mint új Mózes —, ott mindig történik valami. Némelyek úgy vélik — így a nem-filmet szerintem termékenyen félreértő Susan Sontag is —, hogy a syberbergi mű alfája és ómegája a projekció. Egy biztos: e projekció sajátos, nagyon bensőséges, nagyon német öngyűlölet. Jelenkép: a „bennünk lévő" arra is utal és reflektál, hogy mennyiben vagyunk örökösök. Hát eléggé. Kapunk egy villanásnyit a hetvenes évekből, felsorolásszerűen. Ellenzékieket elmegyógyintézetbe zárni, mindenkire lőni, aki át akar jutni a berlini falon. S persze a nyugatnémet lélektelenség és sivárság. Meg Chile, Dél-Afrika, Idi Amin, Kambodzsa. Mindez ma már nem olyan „érdekes" (leszámítva a korántsem nyugatnémet lélektelenséget és sivárságot), ma más „érdekes". Aztán megszólal a mindent túlélő Hitler-bábu. Köszöntöm a terroristákat és anarchistákat, új híveket szereznek nekünk. Éljen a nőmozgalom, az új rasszizmus. S hogy világszerte, de nálunk a legradikálisabban. Vagy: ha nem az anyaságért vagyunk, akkor éppen ellene, a fő az, hogy győzünk. És mit mond ma mindenki: a munkanélküliség a legnagyobb problémánk, legyőzéséért minden áldozatot meg kell hozni. Mindent? El tudom magyarázni, hogyan kell csinálni. Az előző bekezdés első mondatában a hangsúly a mindent túlélőn van. Ma már nem „érdekes" a húsz évvel ezelőtti politikai gengszterélet, miért lenne az a hatvan évvel ezelőtti? Miért pont Hitler? Ha valaki ma esszét ír vagy (nem)filmet készít, tehát nem tudományos vállalkozásba fog — nagyvonalúan eltekintve itt az úgynevezett demarkációs problémától, vagyis attól, hogy mi a lórúgás az a tudomány, merre fekszenek a tudományos békeszerződések által rögzített és a tudomány vámszedői által szigorúan őrzött határai —, nem akméját írja, de ír/alkot, és számot tart arra, hogy olvassák/nézzék és dialogice értelmezzék, akkor érdemes zárójeleznie a politikatörténetet. Ez persze nem zárja ki a Hitler-tematikát — hátha valaki nem ismeri, bármi kapcsán lehet dialogizálni —, de azt igen, hogy — ismét csak — adjon Hitlernek egy pofont. Ám Syberberget tulajdonképpen nem izgatja a politikatörténet, az legföljebb háttérként szolgál nála. Nem filmjének éppen azért volt komoly recepciója — nem nálunk és nem is Németországban —, mert a történeti Hitleren túlmutató (előre és hátra) Hitler-jelenség érdekli. Valahol valaki megjegyezte: Syberberg rá akar venni minket, hogy vegyük végre komolyan azt, amit Hitler mondott , hogy a nemzetiszocializmus micsoda kulturális forradalmat és szellemi katasztrófát jelentett és jelent mindmáig. Elvetted tőlünk Caspar David Friedrich naplementéit. Amennyiben Syberbergnél a projekció Krant, annyiban a jelenkép Thomas Mann folytatása más eszközökkel. Doktor Faustus: Paliiodikus zárlat. Leverkühn visszavonja a VII. szimfóniát, a nemfilm vége „visszaénekli" az Örömódát. Szó szerintiség, a giccs komolyan vétele, a tömegkultúra születése. Sontag: Syberberg: a romantikától Hitlerig, Wagnertől Hitlerig, a Caligaritól Hitlerig, a giccstől Hitlerig, Hitlertől a pornóig, Hitlertől az NDK-ig, a szövetségi köztársaság belső ürességéig. Konfessionslos, aber gottgläubig. Felekezeten kívüli, de istenhívő. Mint előszeretettel náci hitvallás. Tényleg náci? Kertész Imre: Use Kochnak, a buchenwaldi lágerparancsnok feleségének feltétlenül szüksége volt Istenre (istenre). „Eleinte mindenki nevetett rajtam, ma már csak kevesen nevetnek, hamarosan eljön az idő, amikor senki sem fog nevetni (rajtam)." (Az egykori hallgatóközönség harsány derűvel és tapssal reagál a Führer szavaira.) Eljött ez az idő, s úgy tűnik, nem is nagyon akar elmúlni. Crux philologorum: Erich Fromm: Adolf Hitler: a nekrofília klinikai esete. In: 2000, 1994. júl. és aug. Arbeitsheft Film Hauser 1. Carl Hauser Verlag, München—Wien, 1980. Miskolczy Ambrus: Gondolatok a könyvtárról. In: 2000, 1997. dec. és 1998. jan. Ormos Mária: Hitler, T-Twins, 1993. Rüdiger Safranski: Schopenhauer. Európa, Bp., 1996. Valamint Ágoston (Szt.), Kertész Imre, Ernst Nolte, Albert Speer, Szilágyi Ákos, Hayden White, Rainer Zittelmann. És sokan mások. Ceterum censeo Carthaginem esse non delendam. 86