Ex Symposion, 2019 (102-104. szám)
2019 / 103. szám
később fejeződjék be. Illetve egészében jóval később. A történet ismerői szerint a Háború, a Béke, a Munka és Jólét meg a Tudás és Dicsőség négy allegorikus szobrának elhelyezésével lehetett átmenetileg megpihenni a monumentális vállalkozás közben. Hátralépkedni óvatosan, ahogy kell, s elmerülni a látványban, melynek kellős közepéből karcsú korinthoszi oszlop magasodik ki az elsődlegesen vastagabb helyett, amely Hungária nőalakját tartotta a levegőben. A korinthoszi oszlop tetején szárnyas Gábriel arkangyal látható manapság is. Gábriel olyan jól sikerült, hogy dicsőségünkre és büszkeségünkre anno elnyerte a párizsi világkiállítás nagydíját. (Mellesleg, illik megjegyezni: abban, hogy Párizsban Zala arkangyalát jobb fényben láthassa a tisztelt közönség, ahhoz nagyban hozzájárult az a híres férfiú is, aki hajdanán barátjával épp a mi Városligetünkben sétálgatva kéz a kézben, Goethét szavalva fennhangon tette élete legnagyobb felfedezését - ezt az embert Nikola Teslának hívták.) Az arkangyal ott áll hét vezérünk, Árpád, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Tétény, azaz Töhötöm feje felett magasan az Úr hírével és ragyogásával. Hogy ez így alakult, abba vélhetően az is belejátszott, hogy mielőtt belevágta volna fejszéjét a vágandóba, Zala kezébe egy könyv került a magyarok korai kereszténységéről. Ennek kapcsán álmot látott, amelyben az angyal a hit csodájával és erejével magyarjaink elé sietett. Suhogó szárnycsapásokkal, hogy őrködjék is felettük, s ha kell, utat mutasson nekik emberi kezével. Mármost képzeljük el, hogyan festene, ha Gábrielünk helyett egy jókora tojás lenne az oszlop tetején. Blaszfémia, vagy csupán szemlélet kérdése? Ezt a vitát is kirekeszthetjük ebből az írásból - mindörökre. Viszont tagadhatatlan, ha közelebb hozzuk a magasból Gábor főangyal alakját, láthatjuk, hogy egy szabálytalan gömbön áll, egyik kezében István királyunk koronájával. Azon pedig élethűen ferde a kereszt. Az idő furcsaságára utal, hogy egyesek úgy vélik, már pediglen az azért ferde, mert anno az amerikai Fort Knoxban figyelmetlenül rácsapták a fedelet. Hogy azért lett az csálé, és senki se mondta, pardon. Sorry, my friends! Lehet különben, nem is vette észre az a fekete amerikai őrmester, aki a tilalom ellenére kinyitotta a ládát, mert kíváncsi volt rá, mit is őriz. Dusán Mitrovics pedig a jókora térrel átellenben levő egykori jugoszláv nagykövetség épületéből - fittyet hányva az amerikaiakra, koronatörténet görbületére, időcsuszamlásra - figyelte távcsövével Gábriel arkangyalt és az alatta fenyegetőn felsorakozókat. Fürkészte puszta szemmel is a látványt, ahogy tette azt Dino Buzzati olasz író Tatárpuszta című regényében Drogo kapitány, aki az ellenség felbukkanására várt. Már-már mániákus erővel, a kiábrándultság mélypontjain és a lelkesedés magaslatain jutva túl, miután jegyet lyukasztott a saját szellemi hullámvasútján. Mitrovics a YU biztonsági emberek egyike lehetett, aki nem vette lazára a dolgot sose. Nézte a magyarokat, addig nézte, míg úgy tűnt neki, ha alig láthatón is, de lovaikon a harcosok összeszorított fogakkal - közelednek némán, csak közelednek az ő vára felé. Megnézte jobban, hogy már káprázott a szeme, de akkor is úgy látta. Éjszaka, amikor már alig vehette észre épelméjű és épálmú valaki, lemérte colstokkal, majd beleírta kis kockás füzetecskéjébe a mérés eredményeit. Aztán ugyanezt tette a következő éjjelen is, meg a következőn. Három hónap megfeszített éjszakai munka, kúszás-mászás, izomláz és a szükséges számítások után arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok minden huszonnégy órában cirka két és fél centit tesznek meg a nagykövetség felé. Közülük a Töhötöm álnevű illető mintha igyekezne átvenni a vezetést, ami adalék méréseket és számításokat követelt. Egy sor hallgatás után végül nem bírta ki tovább Mitrovics, a felfedezését követő sokadik napon hirtelen elhatározással - beszámolt a furcsa dologról felettesének, akinek hangos koppanással leesett az álla. Ezt követően hazahívták Mitrovicsot, és az árnyas-ligetes vajdasági kovini idegszanatóriumban találtak neki holmi csendes zugot, ahol nyugodtan kertészkedhet. És ezzel itt az ő története befejeződik, önfeláldozó Dugovics Tituszként rántva magával a mélybe derék 54