Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1997-07-04 / 27. szám

Az mái labancokról Labanc-bosszantó így ülnek egymás mellett: Orbán, Hogyne, a kurucnak, így egy karéjba még nem állottak! Tőkés, Csoóri, Pozsgay! Affélének. Walesa pestbudai látogatása hozta Láthatod magad is a Magyar Táv-Mert amúgy az „amolyannak” (a össze a magyarok javát, képszolgálat jóvoltából Szent Mihály tökéletlen labancának) ...Hej, de el-Magyarjava Walesa-módra! havában, lenére van! Nem is rossz. Állítólag a Duna TV is együtt mű-Mindahány. Üsse kő, ezek - együtt - már tehet­tatta őket; tetőtányérra a­­nyu-Egyenként is; de hogy így, egy­nek valamit. gat/vlach/iai/ fizetésből hogy futná? asztalnál egymás mellett! Értünk is, szegény maradék zárán-Maradok­­ többi zarándi egykomám-Biztos kilelte őket a hideg, diákért, mai párban­­ az MTV híradóinál. Minket elöntött a jó érzés. Légióként: népedért. Orbán, Tőkés, Csoóri, Pozsgay: Végre! ... Mely, legalábbis amazoknak, szemünk fénye valamennyi! Megint, tán nem is létezik (már). Szemefénye a magyarnak. Nem újfent, mert ezek a magyarok Kurta Miska Zaránd vármegyéből Az én objektivem Mese Mari néniről avagy, hogy találták föl a közszolgálatit? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer régen, nagyon régen egy picinke falu. Ott élt, éldegélt az alvé­gen Juliska. Viseltes, de tiszta ruhát hordott, rendesen tanult és dolgozott, még a templomba is eljárt, és mel­lékállásban - ahogy cseperedett -, ő lett a falu legszebb lánya. Nem is volt vele semmi baj, de amikor eladósorba került, kiderült, hogy több más leánnyal együtt indul a választáson. (Milyen választáson? Jaj, istenem, hát a párválasztáson!) Házasulandó ifjú kevés volt már akkortájt is, kevesebb, mint a leány, így a verseny - ahogy szakértőink ma mondanák - piaci alapokra helyeződött. És itt kapott szerepet Mari néni, aki a konkurencia érdekében lépett föl. Az ő leánya ringó csípő, eperajak és dolgos kéz tekintetében egyéniben kiesett volna már az első körben egy igazi választá­son, ezért Mari néni fölkereste néhány vénasszony barátnőjét, és szigorú ti­toktartás mellett, kibökte a nagy titkot. Elmondta, hogy a Juliska formás keb­leket, a nádszáltermetet és mindazt, ami azzal jár, nem a fajfenntartás vagy családalapítás érdekében működteti. Egyszóval Juliska afféle rosszlány. A szörnyülködő barátnők rohanva szétsántikáltak a faluba, és becsüle­tükre legyen mondva, a hírt csak kicsinykével toldották meg, fantá­ziájuk szerint, ezzel-azzal. Másnap már mindenki, aki valamit is számított a faluban, tudta, Juliskát választani az óriási hiba lenne, el­mondtak róla sok mindent, de a vége mindig ugyanaz volt: Mari néni lányá­nak nincs alternatívája. Juliska persze sírt, zokogott. Ho­gyan bizonyítsa be, hogy őhozzá még soha senki nem nyúlt, így nála legfel­jebb a szociális háló lyukas? Egypár évig küzdött a falu nyelve ellen, aztán elment a hetedhét határba, férjhez ment, köszönte szépen, jól volt. Az okos legények pedig vagy beér­ték a Mari néni-féle csámpás alternatí­vával, vagy a másság tisztelete felé fordultak. Ha Mari néni híres nem lett volna, az én mesém is tovább tartott volna. Kiss Oszkár

Next