Ezredvég, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - OLVASÓLÁMPA - Kristó Nagy István: "Töri" : (Tizenöt könyvről) ; [könyvismertetés]
KRISTÓ NAGY ISTVÁN Tizenöt könyvről A mai fiatalok így nevezik a történelmet: „töri", amit tanulmányaik során közülük sokan fölöslegesnek, sőt tehertételnek éreznek. De még a mai ifjak is kénytelenek megtanulni: „Historia est magistra vitae", amit a magamfajta öregek több mint fél évszázaddal ezelőtt tudomásul vettünk - s vele azt is, hogy a történelmet afféle tanítómesternek tartjuk, mely tanulságaival a jövő útját is megmutatja. Ám így van-e? nincs-e igazuk azoknak a fiataloknak, akik nem akarnak történelmet tanulni, s a történelemből okulni? Hiszen nemcsak az ifjúság jó része tekinti problematikusnak a történelmet, mint tantárgyat, hanem komoly tudósok is akadnak (és nemcsak olyanok, akik elutasítják a - hegeli nyomán továbblépett - marxizmust), akik kétségbe vonják a történettudomány objektivitását, tehát nemcsak tanúságát, hanem tanulságát is. Ebben a cikkben csupa történelmi, vagy történelmet idéző, netán a jövő számára dokumentum értékű könyvvel foglalkozom, de az áttekintést épp ezzel az alapproblémával kell kezdenünk. Tudomány-e a történelem, létezik-e egyáltalán, s milyen történetfilozófiának van helye a nap alatt? Az nyilvánvaló, hogy nem élhet a természettudományok követelményeinek megfelelő kísérleti s matematikai módszerekkel, viszont akkor egzaktsága kétségbe vonható. Mégis, szinte beidegzésünk, hogy minden emberi (sőt, természeti!) jelenséget, fejleményt történeti módszerrel nézünk, amivel együtt jár a fejlődés feltételezése. Ehhez nem volt szükség a marxizmus tanítására - így láttuk ezt már hetven évvel ezelőtt, s még csak nem is hegeli filozófikum nyomán, inkább a darwinizmus általánosításaként. Az nem lehet vitás, hogy az emberiség, ha lassan is, de halad, aminek bizonysága a világszerte több és hosszabb élet, noha nem az oly sokszor visszavágyott „ősi" nyugalomban s ha nem is boldogság: valamiféle természetes természeti egyensúlyban, ami egy keleti (vagy törzsi, „paraszti") szemlélet ideája és ideálja. Mindenesetre e kiterjedtebb, de kevesebb szenvedéssel sújtott élet (ha másban nem, az orvostudományban - fájdalomcsillapítás jóvoltából) - kétségkívül egyfajta haladás. Mégis: „halad-e" a történelem, s vele az emberiség? Van-e tartalma a történelemnek, vagy csak az ember lát bele valamiféle rendet? És ez a kérdés nemcsak a dialektikus és történeti materializmus (olykor vulgáris) kritikájaként vetődik fel, hanem a korszerű történetfilozófia egyik alapkérdése. Erről szól a fiatal történész, Gyáni Gábor új könyve, amit a Párttörténetiből lett Politikatörténeti Alapítvány kiadója, a Napvilág jelentetett meg a legutóbbi könyvhétre: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Gyáni főként Hayden White „posztmodern" történetfilozófiáját mutatja be, noha maga az amerikai szerző nem tekinti magát posztmodernnek. De megszokhattuk, hogy akikre leginkább ráillik ez a - divatja által máris lejáratott - terminus, tiltakoznak ellene. Áru az, hogy White is „metafizikának" tekinti a történelem immanens folyamatainak történészi megítélését, önmagá 84