Ezredvég, 2013 (23. évfolyam, 1-6. szám)
2013 / 1. szám - GÖRBE TÜKÖR - Létai Olga: Csak egy kicsit - Szabó László Tibor: A professzor
középső lépcsősor tetején trombitások, illetve harsonások gyakoroltak. Nehezen bár, de ki lehetett venni, hogy a Tannhäuser második felvonásának bevonulási jelenetét próbálják, a vendégek megérkezését a dalnokversenyre. A ruhatárhoz vezető, baloldali részen egy Trabant állt, amely az előző esti Lohengrin-előadás kellékének számított. Az új főrendező ugyanis az európai trendhez igazodva, jelentősen átdolgozta Wagner operáját. A hosszúnak tartott zeneművet 45 percre rövidítette le, és a hattyú helyett egy Trabant húzta be a színpadra a csónakot, amelyben Lohengrin érkezett. A híres nászindulót pedig egy akrobata csoport mutatványa kísérte. A színpadon átvonuló jegyespár ennek következtében, sajnos, csak nehezen tudott utat törni magának a nászágy felé, de a közönség azért jól szórakozott. A zenekar akár le is állhatott volna. A bejárati ajtótól nem túl messze egy meglehetősen kopott íróasztal állt, mögötte pedig a vizsgálóbíró ült egy köteg aktába elmélyedve. A vaskos bútordarab körül színes jelmezekbe öltözött operaénekesek tevékenykedtek. Volt olyan, aki skálázott, mások egy duettet próbáltak, némelyek csak a jelmezükkel bíbelődtek, a négytagú kamaraegyüttes pedig a Nabucco híres szabadságkórusát gyakorolta. Verdi operája állandó repertoár volt az operaházban, gazdasági okokból viszont csökkenteni kellett a kórus létszámát. A professzor zavartan állt a jellegtelen, szürke íróasztal előtt. Újra meg akart szólalni, de a körülötte ugrálók közül valaki mindig az oldalába könyökölt. A méltatlan helyzetet végül a vizsgálóbíró oldotta fel, miután fakó szemét a professzorra szegezte: - Ön pontosan egy óra és öt percet késett. Elnézést, hogy megvárakoztattam, valószínűleg felületesen olvastam el az idézést. Először a Zeneakadémiára mentem, régebben ugyanis ott voltak az efféle tárgyalások. Be is ültem a Tankcsapda és a Vágtázó Halottkémek koncertjére, de gyanúsnak találtam, hogy a dobogón csak vágtázó gitárosokat lehetett látni, és egyetlen íróasztal sem volt a teremben. - Ön le van tartóztatva, Josef K. - De kérem, én szabad akaratomból jöttem ide, senki nem vezetett elő, birtokomban vannak a hivatalos papírjaim, útlevelem, minden. A vizsgálóbíró alacsony, szemüveges férfi - a jelmeztárból kiselejtezett lakásmellényén kicsit igazítva, megvetően tekintett a professzorra. Ajkán bágyadt mosoly jelent meg, majd oldalra fordítva fejét, szemét az egyik balerina lábaira irányította. A művésznő a Hattyúk tava jelmezében pörgött a lépcsőfeljárat és az íróasztal között. Kacéran szemezett a vizsgálóbíróval, a professzort azonban üdvözlésének viszonzására sem méltatta. - Mind azt hiszik, hogy szabadok, mivel kedvükre mászkálhatnak a városban, színházi előadásokat látogatnak, külföldre utaznak. De bárkit, bármikor, bárhol őrizetbe vehetünk, ha úgy akarjuk. Mindenkinek van valami bűne. Mások jó hírének megsértése, iratellenesség, izgatás, adócsalás, hatósági személy elleni erőszak kísérlete, pornográfia terjesztése az interneten, vesztegetési ügyek, a bíróság befolyásolásának... - Önnek valószínűleg igaza van, uram, hiszen a lakosság háromnegyed része mentálisan rokkant. - Ha most innen látszólag szabadon távozik, ne higgye, hogy nem csaphatunk le önre akkor, amikor csak akarunk. Gondoljon arra a bizonyos filmrendezőre, aki sok-sok évvel korábban tiporta a liliomot Amerikában és egy svájci filmfesztiválra érkezve verték bilincsbe. Egy SMS innen az íróasztalomról, és maga fürdőzhet épp a Fidzsi-szigeteken, vagy síelhet a norvég hegyekben, a bilincs kattan.