Szovjet Híradó, 1966 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1966-12-18 / 24. szám

APN FOTÓKIÁLLÍTÁS November 21-én nyílt meg és január 6-ig várja a nézőket lapunk kiadója, a Novosztyi Sajtó­­ügynökség fotókiállítása az MTI Tanács körúti Vadas Ernő termében. Naményi Géza, a kormány Tájékoztatási Hi­vatalának vezetője megnyitójában méltatta a fotóriporterek egyre növekvő szerepét a sajtó­ban. Korunkban a fotóriporter nemcsak segítője az újságírónak, nemcsak illusztrálja a cikkeket, hanem önálló mondanivalójú, művészi színvonalú képek alkotója. Jelen van mindenhol, ahol az ember számára valami érdekes történik, s egy halk kattanással megörökíti kortársai és az utó­kor számára. Olvasóink jól ismerik az APN fotósainak mun­káit. A kiállítás 52 képe közül is egy pár már megjelent lapunkban, sokszor találkozhatnak APN fotókkal a többi magyar lapokban is. Nagy az érdeklődés a kiállítás iránt is, ez ideig már több ezren fordultak meg a kiállítási teremben. Képünkön, mely a megnyitáson készült, balról jobbra: A. Porozsnyakov, az APN fotó-főszer­­kesztője, Barcs Sándor, az MTI vezérigazgatója és Naményi Géza, a Tájékoztatási Hivatal veze­tője. (Fotó MTI — Friedmann felv.)­­ (szeredás)­tatlan titi-táta vonalat, amely Csehszlovákiából szovjet földre vezetett. Egyszer megint nehéz helyzetbe kerültünk. A fasiszták bemérték rádióállomásunkat. A Beszki­­dek körül elkezdtek kutatni utánunk, s az erdei ösvényeken csapdákat állítottak nekünk. Ám gyakran ők maguk estek a partizánok csapdájá­ba. Bennünket viszont nem tudtak elfogni. Veze­tőnk, Karel Kopalik cseh partizán, nagyszerűen ismerte szülőföldjének tájait. Minden rádióadás után helyet változtattunk, alig hozzáférhető ös­vényeken járva, kerestünk új helyet. Parancs­nokunkat azóta sem felejtettem el, ma is leve­lezünk. Jelenleg egy mezőgazdasági technikum tanára. Az idén nyáron ellátogatott Moszkvába és találkoztunk. A. BOLOTOVA, Ivanovo Rendkívül boldog leszek Egyetemi hallgató vagyok. A magyar­ csuvas néprajz történetével foglalkozom. A magyarok és a csuvasok nyelvében, szoká­saiban, sőt öltözködésében is sok a közös vonás. Valamikor, a magyarok a Volga fel­ső folyásának vidékéről indultak el, és ezer meg ezer kilométer után a Duna táján, az Alföldön telepedtek meg. Alkalmam volt megismerkedni egy magyar tudós, Róna munkáival; kitűnő szakember az összeha­sonlító magyar—csuvas etnográfia terüle­tén. Ha sikerül valaha hozzátennem bármit is az ő munkáihoz, rendkívül boldog le­szek. G. ROMANOV egyetemi hallgató, Sumerija, Csuvas ASZSZK A pitvarosi 2156-os Petőfi Sándor úttö­rőcsapat soha oly lelkesen nem ké­szült még ünnepi zászlófelvonásra, mint amikor várták szovjet katonavendé­geiket. IMS óta az­­isten háta mögötti­­kis Csongrád megyei faluban — amely­nek lakossága egyharmad részben szlo­vák anyanyelvű — felnőtt egy újabb nemzedék. A mai 10—14 évesek soha nem láttak még közelről szovjet katonát. A felnőttek elbeszéléséből ismerik a falu felszabadítását, a hősök útját, amint nyo­mukban kisarjadt az élet, a szabadság. Csata Józsefné orosz nyelvszakos ta­nárnő az úttörők nevében levelet írt a hazánkban ideiglenesen tartózkodó szov­jet alakulatok egyike parancsnokának. A többi között ezt írta: »Kérem Önt, hogy katonáival együtt látogasson el hozzánk. Tanítványaim még soha nem találkoztak egyetlen szovjet katonával sem. Arra ké­rem parancsnok elvtársat, fogadja el tol­mácsolásomban fiaim és lányaim szíves meghívását. Egy életre szóló élményt sze­reznek nekik látogatásukkal.­Tíz altiszttel, közkatonával, V. Timos­­csenko frontot járt őrnaggyal és V. Ku­zin fiatal hadnaggyal érkeztünk Pitvaros­ba. Az úttörők az ünnepi alkalomhoz méltó türelemmel vártak a művelődési otthonban. A szovjet katonák láttán fel­ujjongtak. Pár percre megbomlott a rend, minden gyerek kezet akart szoríta­ni a vendégekkel. Timoscsenko őrnagy és Juhász Imre is­kolaigazgató testvéri kézfogása és üdvöz­lő szava gyorsan feloldotta a formaságo­kat. A gyerekek hatalmas virágcsokrok­kal kedveskedtek, majd a katonák nya­kába kötötték az úttörők vörös nyakken­dőjét. Ezzel csapatuk tiszteletbeli tagjaiul fogadták a vendégeket. Viszonzásul a szovjet őrnagy Lenin-szobrot nyújtott át az úttörőcsapatnak, valamint egy szovjet terepjáró kocsi modelljét, rajta rézlapra vésve ezzel a felírással: »A pitvarosi út­törőknek a szovjet katonáktól­. A találkozó programja az úttörők iro­dalmi színpadának gazdag műsorával folytatódott. Sokan jeleskedtek versekkel és énekszámokkal. Utána gyerekcsapatok kísérték a vendégeket a falu főutcáján. A felnőttek is meg-megálltak és gyö­nyörködtek a kedves találkozóban. Meg­kapó epizód volt, amikor a vendégek az úttörőktől kapott virágcsokrokat elhe­­lyezték a főtéren álló hősi emlékmű ta­lapzatán. A közösen elfogyasztott ebéd után a VH. és VHI. osztályos fiúk és lányok orosz nyelvű szakkörén vettek részt a vendégek, akik beültek a gyerekek közé a padokba. S ha a diákok szókincse ke­vésnek bizonyult, előkerültek a szótárak, tankönyvek. Az orosz nyelvű társalgás­ból jól vizsgáztak a diákok, akik számos járási és megyei versenyen már eddig is bebizonyították tehetségüket, szorgalmu­kat. A vendégek elismerően szóltak Csala Józsefné áldozatos pedagógiai munkássá­gáról, aki mindent megtesz tanítványai idegen nyelvű oktatásának sikeréért. Vendégek és vendéglátók azzal vettek búcsút egymástól, hogy május elsején is­mét találkoznak a faluban. LÖDI FERENC SZOVJET KATONÁK t­rimmsi úttűrűkról Autogramkérők gyűrűjében az iskola előtt . Orosz nyelvszakkörön a VII., VIII. osztályosokkal (Dr. Somogyi Károlyné felv.)

Next