Fehérvári Hiradó, 1882. július-december (3. évfolyam, 28-54. szám)

1882-12-03 / 50. szám

III.évfolyam. Székesfehérvár, 1882. deczember 3­­0. szám A lap ára­i házhoz hordással vagy postán küldve: 1 . Egy évre ... 4 írt. Fél évre.... 2 írt. Negyed évre . 1 frt. Egy szám ára . 8 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (meg E E­gyh­áz-utcza 8. szám)­­ intézendők.­­ Kéziratok vissza nem adatnak. \ VEGYESTARTALMÚ HETILAP. 2v£egrjelen minden vasárnap. A lap anyagi részét­­ illető közlemények elő- \ fizetési, hirdetési pén­zek a kiadóhivatalhoz (megyeház-utcza 8. sz.) intézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Nyilttér sora 20 kr. \ Bélyegdíj a hirdetések­­ után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Hiradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Haasenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, V. Hrdlicka, Mossa Rudolfnál, M. Dukesnél, Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Párisban Mosse Rudolfnál. Irányeszmék. (Vége.) A mi kevés erőnk van tehát, ne forgácsol­juk szét, hanem igyekezzünk első­sorban váro­sainkat iparos jellegűvé tenni, iparossá emel­ni. Ez annál is biztosabb alap, mivel valami nagyszerű gyáriparra úgy sem lehet kilátásunk, s egyfelől a fajunknál tapasztalható vállalkozási szellem, másfelől a gyáriparhoz szükséges nagy kiterjedésű kőszéntelepek hiánya miatt Eléged­jünk meg tehát egyelőre a kisiparral, igyekez-­­ zünk azt a tökély lehető legmagasabb fokára­­ emelni, s akkor a­mennyiben hazai körülménye­ink engedik, a gyáripar is természetszerűleg fog­­ ebből kifejlődni. A kézműiparnak pedig, kivált­képen ha azt akarjuk, hogy a házi ipar is piaczképes czikkeket hozzon forgalomba, csak­is a városokban van helye, mert az ipar emelé­sének, az iparos szellem terjesztésének legfőbb tényezője, az iparoktatás, csakis városokban szervezhető, valamint kiváltképen itt található fel az iparra fogékony elem is. Hogy mily módon és mily szervezettel vol­nának ezen ipari előkészítő iskolák az egyes városokban felállítandók, annak részletes ismer­tetését iparoktatásunk tervbe vett szervezetével egyetemben a következő szakaszban adandóm elő. Ezt megelőzőleg azonban még néhány szót mondok a takarékosságról, mely egyszer­smind jelen czikkem befejezését képezendi. A takarékosság ugyan első­sorban egyéni JOUJIUUh a;ZiUou­a&at ue vuiycucii we­folyással van iparunk védelme s ebből kifolyó­lag emelésére is, mert ha szem előtt tartva a takarékosságot, elnézők lennénk iparunk némely lényegtelen hiányai iránt s kiváltképen az ipar­­czikkek belbecsét és tartósságát vennék tekintetbe, számos most mellőzött ipartermé­keink nyernének kelendőséget, mi az illető ipar­ágaknak kétségkívül nagy lendületet adna s ez által azok tökélyesbítése is előmozdítatnék egy­szersmind. Oly országban, hol az ipar ki van fejlődve annyira, hogy képes teljesen kielégíteni a fo­gyasztó közönség igényeit, a takarékosság az ipar érdekeire nézve kedvező befolyást épen nem gyakorol, sőt épen annak ellenkezője, a fényűzés, mozdítja elő; de hazánkban, mint tud­juk, másként áll a dolog, épen a hazai közönség tulságig vitt fényűzése szorítja háttérbe ipa­runkat, mely inkább a szükséges mint a fény­­űzési czikkek előállítására szorítkozik, — a fo­gyasztó közönség legnagyobb része pedig — épen mivel nem takarékos — a legtöbb esetben mellőzi még a legszükségesebbeket is, hogy fényűzési vágyait kielégíthesse. Száz meg száz „úri“ családot ismerek, kikne lakása telve van különféle külföldi csecsebecse tárgyakkal és bútorokkal, de a legszükségesebb házi- és konyha­eszközöket innen-onnan a szomszéd­ságból kölcsönzi! — De szem előtt kell tartani a takarékosságot kiváltképen iparosainknak úgy a háztartásban, mint különösen az iparanyagok feldolgozásában, mert főkép ez utóbbiban köve­tett takarékoskodás teszi lehetővé azt, hogy csinosan és mégis olcsón dolgozhassanak. Ily értelemben tehát hazánkban a taka­rékosság is egyik hatalmas eszközéül tekinthető iparunk versenyképessé tételének. Az elmondottakból kitűnik tehát, hogy az igyekezet, munkásság, szakértelem és takarékosság elveinek helyes alkalmazása, kiváltképen pedig az ipar terén való szigorú érvényesítése azon eszközök, melyek lehetővé teszik hazánkban egyfelől az iparos szellem felébresztését, másfelől iparunk oly fokra eme­lését, hogy ennek termékei minden tekintetben kiálltassák a versenyt Ausztria s a külföld ipartermékeivel. Miután Horvát István jeles történé­szünk százados emlék megünneplése iránt meg­indult a mozgalom városunkban úgy, mint fővá­rosban, s mi hoztunk czikket, úgy hiszszük kedves dolgot cselekszünk olvasóinknak, a­kik említett lapot nem olvassák, ha e ránk vonatkozó jeles czikket egész terjedelmében közöljük. „Soha békebiztosí­tás nem jön hamarjában ily csúffá. Külügyminisztert olajággal kezében nem tettek úgy pocsékká, mint gróf Kálnoky ő exellen­­ciáját. Egy rövid hét sem múlt belé. Még el sem hangzott jóformán ünnepélyes biztosítása ország­világ kedélyes nyugalmáról. Szemünk előtt káp­­rázik az által rózsás színekkel kifestett békés jövő képe. Bylandt hadügyér úrnak ideje sem tellett a delegációk által jóváhagyott territoriális rend­szer megvalósítására. És máris teljes a felvonulás a hadak útján. Megszólalt a harczi riadó. A fin­nugorok és töröktatárok közt kitört a beláthatlan kimenetelű háború az elvonult osztrák delegáció által üresen hagyott akadémiai csatatéren. A finnugorok elkeseredve küzdenek évek során át háborútlanul élvezett hegemóniájuk meg­tartásáért s makacsul védelmeznek meg minden talpalatnyi területet a török-tatároknak Vámbéry vezérlete alatt megkísértett foglalásai ellen. Mint a hitmonda szent Lászlója, a tatár invázió fegy­verzörejére, koporsója kőfedele alól kikelt, hogy hős székeleti diadalra segítse: a finn-török háború harci zajára is megmozdul a „töröktatárn­ok rég elpihent fővezére, a feledés moha alól uj életre táman, s fogja a nagy csatabarcot, melylyel egy­kor Magyarhonban a finneknek annyit ártott!“ Csoda-e, hogy a „Magyarok Eredeteinek zajosan fehangzó harcra felkölti túlvilági csendes álmából azt, ki e kérdésnek éltét egykor annyi szenvedéllyel szentelé ? Az „utolsó ázsiai magya­ru — mint K. Eötvös elnevezte, — feltámad tanúságot tenni a magyar nemzet itélőszéke előtt, török-tatár atya­­fiságunk érdekében. Horvát Istvánról szólok. Épen alkalomsze­­rüleg eleveníti fel alakját és hazafias munkássága emlékét szülővárosa Székesfehérvár az irodalmi ünnepélylyel, melyet születése százados évfordulója alkalmából készül megülni. Az ős­koronázó város e derék társadalmi mozgalmának bizottsága csak közelebbről érintkezett Budapest irodalmi köreivel közreműködéseket a kegyeletes ünnepély emelé­sére kinyerendő. A magyar faj származása és ősi rokonsága körül oly élénken megindult és az ország értel­miségének figyelmét magára vonzó mozgalom csak fokozni alkalmas Horvát István emléke iránt a kegyelet közérdeklődését. A magyarok eredetének annyit vitatott és mindmáig megoldatlan, törté­nelmi és nyelvészeti tudományunk terén ma is aktuális jellegű kérdésével az ő neve, irodalmi érdeme és szereplése várhatlanul összeforr. Nemzetiségünk bálványzásig vitt szeretetével annyi nemes hévvel, elragadó szenvedéllyel és széles tudománynyal, másrészt oly konok elfogult­sággal az őstörténelmi hypothesisek félszeg mód­szerében, annyi túlzással a szóhasonlóság keveset érő adatainak levonásaiban, oly távol korban és messze eső földeken, költőileg annyira dicső, mint tudományosan téveteg utakon senki sem kereste,­­ nyomozta és találta fel a magyarok őseit és hazáját, mint Horvát István, az „utolsó ázsiai magyar.“ Széles ismeretek alapján dülékeny rendszer­­ épülete. Szerény forrástanulmány becses adatai ve­­­­gyítve a képzelem fikciójával. Tiszta és erős logika a legvastagabb elfogultságok szolgálatában. Első történészünk, ki a kutfőtanulmány alapján a bírá­lati irányt kezdeményezése. És ugyanaz, kinél több kritikátlan, képtelenségében örökre emléke­zetes állítást magyar író nem követett el his­­torigráfiának terén. Történelmi vizsgálódásaiban benépesíté az ó- és középkort a magyarok fajrokonaival, His­pániától Rómáig mindenütt ősrokonainkra talált oly helyeken, melyek sohasem hallották nevünk­nek hírét. De aki őt egyszer hallá — emlékszik róla egyik lelkes tanítványa — ha tanítói székén férfias szavával Árpád s a hét vezér dicső tettei­ről szólt vagy roppant tudománya fegyverével azok állítását, kik a magyart a szegény finn nép­től származottnak hitték, leveré és fajunkat az erényes skytha s a legyőzhetlen pártnemzetekkel összekötő, vagy tovább haladva nyelvészeti vizs­gálataiban az etymulogia tekervényes ösvényein mindig messzebre nyomult, még mindent, mi nagy és dicső volt e világon, fajunkhoz tartozónak, magyarok által elkövetettnek állítá, az kételked­hetett mestere állításain, de az őt elragadó óriás honszeretet hatalma elragadta tanítványait is és munkásságának ez oldalát tekintve, a haza Horvát érdemeit sohasem hálálhatja meg. E tanítványok sorában Vörösmarty és Eötvös, S­z­a­l­a­y és Vasváry tőle nyert el irodalmi irányt, tanultak hazafias lelkesedést. E tanítványok nemzedéke kiveszett. Hálás emlé­kezetük elmosódott. Mai napság irodalmi divat a fensőbbség öntelt gúnyjával szólni Horvát érde­meiről. Legkivált azoknál, kik széles irodalmi és tudományos munkásságát csakis igaztalan híréből ismerik. A nemzeti múzeum könyv és kézirattá­rában egy egész bibliothekát betöltő munkáiba vajmi kevesen tekintettek bele. Hozzá se vetnek közhasznú tevékenységéhez, mely által évek hosszú során át hangadó, sőt vezéregyéniségévé vált a magyar közéletnek és irányadó tényezővé kultú­ránk magyarosodásában. n. Szekesjenei­várott született Horvát István szülei Horvát János és Tornyos Anna születésre nemesek, vagyonilag szegények, nyelvökre s lel­kületükre egyaránt tőzsgyökeres magyarok. Ko­rán fejlődő fajokat az odavaló elemi és középta­nodán iskoláztatták. Ez utóbbin mély és egész életére kiható benyomást gyakorolt reá Virág Benedek történeti és költészeti előadásaival. Virág edzette tanítványa magyar érzületét, élesztette fogékonyságát a nemzeti múlt dicsősége iránt és oltotta belé a nemzeti chauvinizmus szenvedélyét. A fogékony gyermek elméjében kitörülhetlen nyo­mokat hagytak lelkes tanárának történelmi raj­zai a magyar nemzetnek csupa „párduczos“ hő­sökből álló hunscytha­eleiről. Magyarsága önér­zetét duzzasztá a felfogás, mely a nemzetnek no­mád korát is eltagadja, mert pusztán herosokat lát őseiben és e történeti daliáskodás szempont­ját a poétika elvére emelvén, a magyar költé­szetben egyedül a klasszikus szeretet tartotta jogosultnak, „mert egy vitéz nemzethez csak az avers illik, melynek neve: heroicum.“ Virág históriai művéből, a „Magyar Századokéból ily felfogás által múltúnk hőskölteménye nőtte ki magát, typikus emléke történetírásunk romanti­kus korszakának. A „magyar Horácz“, ki tagad­­hatlanul sok történelmi elemet vezetett be a magyar költészetbe, nem kevesebb költői felfo­gást honosított meg fejlődő történetírásunkban. A történetet epopeává ferdítette, a magyarság elődjeit csupa hősök­ké nagyította. Ettől csak egy lépés volt tanítványának, Horvát Istvánnak históriai eljárása: a nagy világ összes hőseit meg­tette nemzetünk őseivé. Virág szellemével és eszméivel került, mint tizenhat éves a pesti egyetemre, a bölcsészeti és jogi tanfolyamok hallgatására. Kitűnő sikerrel végezte itt összes tanulmányait, tette le bölcsész­­tudori és jogi vizsgáit. De csakhamar egész lelkét a zseniális Révai előadásai töltötték be, ki a magyar nyelvet, századokon át kifejlett organiz­musként, az összehasonlító és történelmi nyel­vészet alapján kisérte meg kideríteni. Vasszor­galommal feküdt neki filológiai tanulmányainak, csakhamar mestere iskolájának legtekintélyesebb irodalmi képviselőjévé és Révai kedvencz tanít­ványává küzdötte fel magát. A Verseghi ellen vívott kemény csatározásban — 1806-ban ő irta Boldogréti Vig Lászlónak ép oly nyomós érvelésű, mint éles irályu röpiratát A „Képes Családi Lapok“ 9-ik száma tartalma. — „Regina­“ elbeszélés (vége), irta Prém József. — „Gondolatok.“ — „Ezen a világon...;“ költemény, irta Gáspár Imre.— „Margit;“ rajz, irta Halász Ferencz.— „Melanie grófnő;“ bohókás rajz, irta Nanana. — „Herczeg, mint lakatosle­gény;“ (folyt.) beszély, irta Mühlbach Lujza, for­dította Milesz Béla. — „Heti tárcza“ (Egy kis politika.— Az első hólepel.—) irta Halvány Ifjú .— „A szerelem kínjai“ (levél egy hölgyhöz), irta Jean d’Or. — Külföldi lant: I. „Dal az apródról“ (Heine), Patai Sándortól. II. „A visszatérés" (Hugó Viktor), Dr. Boros Gábortól. 111. „Tavaszi dal“ (Dingelstedl) Szomory Károlytól. IV. „Dal“ (Knor­­ter), Balkányi Elektől. — Képmagyarázat. — Min­denféle. Megjelent az „Önügyvéd“ harmadik kiadá­sának 14-ik füzete, írta Knorr Alajos kiadja ifj. Nagel Ottó Budapesten, Nemzeti színház épületében. E füzetben a szerző ismerteti a fel­hívási kereseteket, nevezetesen kérkedés indoká­ból, számadás iránt, a holtnak nyilvánítási eljárást és az elveszett okiratok megsemmisítése iránti eljárást, közli a közjegyzői okirat alapjáni eljárás szabályait, annak utánra eltér a kiváltságot el­néző hitelintézetek ügyeiben követendő eljárások ismertetésére, nevezetesen közli a magyar fölhi­telintézet, az osztrák-magyar bank és a kisbirto­­­­kosok országos földhitelintézete ügyeiben köve­tendő eljárások szabályait; ezután értekezik a házassági váló perekről, különösen katholikus házassági ügyeiről, a protestánsok és vegyes há­zassági váló perekről és az israeliták váló ügyeiről végre megkezdi a kisebb peres ügyi eljárás sza­bályainak ismertetését és tárgyalja a községi bíráskodás kör­üli eljárást. Ezen igen érdekes és tartalmas füzet ára 30 kr. Az első tíz füzet mint a munka első félkötete külön fűzve is kapható. Ára 3 frt. Beküldetett. A „Válogatott magyar katho­likus egyházi beszédek“ gyűjteményének 3-ik kötete, szerkesztette dr. Pátkay (Seidel) Pál pát­­kai plébános, úgy látszik a kiadó nagy gonddal gyűjtötte össze e beszédeket e füzet leginkább a pünkösd ünnepi és ezen ünnepet követő vasárnapi beszédeket foglalja magába, különösen kiemelendő a húsvét utáni vasárnapra írott szent beszéd, mely valódi keresztény türelmi szellemben van irva. A pünkösd vasárnapra Pázmány Péter által írt egy­házi beszédre az a megjegyzésünk, hogy ha bár, Pázmány Péter 1768-ban, az akkor divó magyar ír modorban irta is meg, kiadónak a mostani irodalmi nyelven kellett volna szerkeszteni, mert rosszul hat az olvasóra pl. „oltya“ e helyett „oltja“ , tisztittya“ e helyett „tisztítja“ „fojam partya“ e helyett „partja.“ Ilyenek vonnak le a munka becséből. Hasonló hibába esett szerző az Urnapi egyházi beszédnél a hol szinte megtartotta a régi írásmódot. Különben az egyházi beszédek különössel­ az ujjabbak közt a Peller Ödön által szent István király ünnepén mondott szent beszéd történelmi szempontból is kitűnő. Beküldetett hozzánk „Képes Naptár Jézus és a Boldogságos szűz szent szivének tiszteletére“ 1883. második­ évfolyama. Kiadta Szegeden Traub B. és Társa. Ára 30 krajczár. Tartalmát vallásos beszélyek és versek képezik. Mint tavai is, úgy az idén is a kegyes szent Ferencz-rendi szerzetes atyáknak szánták e naptárt. Beküldetett. A Zirci, Pilisi, Pásztói és Szentgotthárdi egyesült apátságokba keblezett ciszterczi kiváltságos szent rend személyzetének névtára az 1882— 83-iki tanévre, magában fog­lalja a rend tanárainak és a rendhez tartozó plébániák lelkészeinek névsorát, az egész rend áll 121 személyből, ezek között a legidősebb Bula Theophil Mihály a ki megyénkben Előszál­láson 1809. július 2-án született és legifjabb Szalay Gábor József a ki 1866. szeptember 26-án született Egerben. IRODALOM, filHE, MUVESZET. Az „utolsó ázsiai magyar.“ Ily czim alatt hoz a „Budapesti Hírlap“ 325. egy reánk Fehérváriakra nézve nagyon érdekes czikket fentebbi czim alatt. Verseghy Ferencznek megcsalatkozott illetlen mocskolódásai ellen — ; Vitkovicscsal és (Ferenczy) Kardos Adorjánnal ő alakítá Révai tanítványainak irodalmi körét; a végéhez közelgő mester is őt szemelte ki tanszéke örökösévé. (Vége következik.) S­zínház. Szombaton, november 25-én mint a szin­­lapon olvastuk, közkívánatra adatott az „Üdvöké ” czímü kedélyes Operette harmadszor. Enyváry

Next