Fejér Megyei Hirlap, 1956. december (1. évfolyam, 21-44. szám)

1956-12-01 / 21. szám

8. oldal ­ SARKVIDÉKI SZAKÁCSKÖNYV A cethal bőre nehezen vágható, mert a gumi­hoz hasonló, de az íze olyan, mint a tükörtojá­sé és akár nyersen, akár főzve, kitűnően élvezhe­tő. Ez olvasható az esz­kimók receptes könyvei­ben. A sarkvidéki sza­kácskönyvet az észak­­nyugati kerület igazga­tásával megbízott ka­nadai minisztérium adta ki, hogy a helyi körül­ményekhez alkalmazko­dó tanácsokkal lássa el az Antarktiszon szolgálatot teljesítő fehér emberek feleségeit. A jegesmed­ve húsának elkészítésé­hez a húsról minden zsírt le kell szedni, mert túlságosan édeskés ízű, figyelmeztet a könyv. Az így letisztított húst kisebb szeletekre lehet darabolni, majd meg kell fagyasztani. Ez az étel leginkább nyersen fogyasztható, csak egy kicsit meg kell sózni. Körítésül sarkvidéki bogyómártást javasol a konyhai tanácsadó. A szakácskönyv végül ajánlja a sarkvidéki nyúl-, vagy a rén­szarvas-pecsenyét, de hasznos útmutatásként megjegyzi, hogy előbb az állatokat el kell fogni, ami nem tartozik a leg­könnyebb feladatok kö­zé. ÓRIÁSKÍGYÓT LOPTAK Fiatal óriáskígyót lo­pott el két kamaszkor­ban lévő fiú a sanfran­­ciscói Steinhart-akva-­­ hímből. A 75 centimé­ter hosszú hüllőt nyil­vánvalóan a kabátjuk alá rejtve lopták ki üvegtetejű csarnokból. Az állatkert tisztviselői elmondották, hogy a bé­bi Boa constrictor, ame­lyet banán közé helyez­ve szállítottak nemrégi­ben az Egyesült Álla­mokba, nem veszedel­mes, noha 50 foga van és nemcsak szorítani, de harapni is tud. A lopás­ra valószínűleg az a fel­irat bátorította fel a fiú­kat, amely az óriáskígyó üvegszekrényén állt: „A fiatal óriáskígyók rend­szerint igen tanuléko­nyak és meglehetősen jó háziállat válhat be­lőlük." NÉGY HÓNAP AZ ANTARKTISZON Buenos Aires-i jelen­tés szerint tudósokból álló argentin expedíció utazott a Déli Sarkvi­dékre, hogy a nemzet­közi geofizikai év kere­tében különböző megfi­gyeléseket végezzen ezen a hó- és jégborította földrészen. A jól felsze­relt csoport jégtörő ha­jón indul útnak egy ten­gerészkapitány vezeté­sével és négy hónapot készül az Antarktiszon tölteni. Az expedícióhoz kisebb szállító hajók, hydrográfia mérésekhez szükséges különleges vízi járművek és repülő­gépek tartoznak. Ez utóbbiak kéthetenkint rendszeres postajáratot bonyolítanak majd le a Deception szigeten lévő támaszpont és Buenos Aires között. 468 KILÓS EMBER A Slick Airways, a kizárólag teherszállítás­sal foglalkozó amerikai magán légiforgalmi tár­saság különös megren­delést fogadott el. Egy 468 kiló súlyú embert szállít az Illionis állam­beli Springfieldből New Yorkba, ahol az emberi hústorony az egyik te­levíziós állomás műso­rában lép fel. Robert Hughes, így hívják az ugyancsak ritkaság­számba menő „teher­szállítmányt", akinek New Yorkba repítését minden más repülőtár­saság visszautasította, másfél méter széles, de­rékbősége 2,92 méter, magassága kis híján két méter. A megbízatás el­fogadásához a társaság­nak a kormány külön engedélyére volt szüksé­ges. KÜLÖNÖS LÁTVÁNY tanúi voltak, a német— holland határon fekvő Eiten városka lakói. Négy férfi kötélre köt­ve egy személygépkocsit húzott maga után. Az em­berek először nem akar­tak hinni a szemüknek, később azonban meg­oldódott a különös köz­lekedési mód rejtélye. A holland kormány a ben­zinkészletekkel való ta­karékoskodás céljából vasárnapra érvényes autóközlekedési tilal­mat vezetett be. Az au­tó utasai, mint kiderült, szombaton este a kör­nyékbe vendégségre mentek, igen jól érez­ték magukat, az éjsza­kát is ott töltötték és csak vasárnap döbben­tek rá, hogy közlekedé­si tilalom van. Rövid tanakodás után valóság­gal hámba fogták magu­kat és nagy derültség közepette hazavontatták az autót, így alakult át a lóerő emberi erővé. KIOSZTOTTÁK A FEMINA-DÍJAT Hétfőn kiosztották az egyik legjelentősebb francia irodalmi díjat, a Femina-díjat. Az első­sorban női irodalmi al­kotások jutalmazására alapított díjat a 30 éves Francoise-Regis Bastid­­nak ítélték, a Callimari könyvkiadó cég kiadásá­ban megjelent Les Adieux (Búcsúzások) című művéért. A MEXIKÓI FŐVÁROS HATÁRÁBAN, a cuernavacai ország­úton súlyos közlekedési szerencsétlenség történt. Egy zsúfolt autóbusz két mozdony közé szorult. Az egyik utas, aki köny­­nyebb sérülésekkel meg­úszta, az AP amerikai hírügynökség szerint el­mondta, hogy a vasúti átjárón egy tehermoz­­dony elkapta a buszt és körülbelül 10 méteren át tolta maga előtt. A szembe jövő vonat ve­zetője már nem tudott lefékezni és a társas­gépkocsi mintegy 50 uta­sával a két mozdony közé szorult. Az összela­pított autóbusz benzin­tartálya felrobbant és lángokba borult. Húsz VIHAROK AZ ÉSZAKI-TENGEREN Nyugat-Euópában is téliestre fordul az idő­járás. Mint a DPA ham­burgi jelentéséből kitű­nik, Nyugat-Németor­­szág északi részében és Berlinben a hét végén jeges viharok, nagy eső­zések és havasesők vol­tak. Az Északi-tengeren vad orkán tombolt és a hajók, elsősorban a ha­lászhajók, védett kikö­tőkben kerestek mene­déket. Nelgoland kikötői megteltek kisebb-na­­gyobb tengeri jármű­vekkel. Hétfőn kiújul­tak a viharok. A hol­land partok előtt még nagyobb hajók is bajba­jutottak és vészjeleket adtak le. ÓRIÁSI ERDŐTŰZ Kaliforniában egyre terjedő erdőtűz pusztít. San Diegótól északra több mint 50 ezer hektár kiterjedésű erdőterület vált a lángok martalé­kává. A kivezényelt tűz­oltók közül eddig 11-en vesztették életüket. A tüzet még nem sikerült megfékezni. NAGYSZABÁSÚ KIÁLLÍTÁS RÓMÁBAN Az olasz lapok írják, hogy december 1-én nagyszabású kiállítás nyílik meg Róma kiállí­tási palotájában, Az eu­rópai XVII. század cím­mel. A három hónapra tervezett kiállításon ke­reken négyszáz művet, festményt és dombor­művet mutatnak be, át­tekintést adva Európa művészi alkotásairól, a barokk és a klassziciz­mus közötti időszakból. E maga nemében párat­lan kiállításra Németor­szág, Franciaország, Anglia, Olaszország, Ausztria, Belgium és Hollandia leghíresebb múzeumaiból és magán­­gyűjteményeiből válo­gatták össze az anyagot. furcsaságos ember meghalt, megsebesültek. 24-en FIA­TALOK! Megalakult a munkás ifjúság szervezete, a Magyar For­radalmi Ifjúmunkás Szövetség, és annak Fejér megyei Ideig­lenes Intéző Bizottsága. Célunk: A nemzeti önállósággal rendelkező, szabad, szocialista Magyarország megteremtése. Ifjúságunk érdekeinek védelme. Sport, kulturális és szórakozási lehetőségek biztosítása. Követeljük: Székesfehérvár, Dunapentele ifjúsága részére az illeté­kes szervek rövid időn belül ifjúsági házat biztosítsanak. Ugyancsak az, illetékes szervek biztosítsák megyénk minden bányász, vállalati és üzemi fiatalsága részére az ifjúsági helyiséget. Felhívunk minden hazafias érzelmű fiatalt, álljon közénk, küzdjünk októberi nemzeti felkelésünk szellemében, dolgozó ifjúságunk, egész népünk jólétéért. Jelenleg feladatunk, hogy részt vegyünk a munka bein­dításában és tovább folytatásában, a rend helyreállításában, hogy megmentsük hazánkat a gazdasági romlástól, hogy ez­zel is meggyorsítsuk a szovjet csapatok Magyarország terü­letéről való kivonását és biztosítsuk népünk jólétét. FIÚK ! LÁNYOK ! Alakítsátok meg üzemetekben, munkahelyeteken a Ma­gyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség helyi szervezetét. De­mokrati­kusan válasszátok meg vezetőiteknek azokat a fiata­lokat, akikben legjobban bíztok. A Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség Fejér megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Szombat, 1956. december . „Nekem erre nincs fel­fiatal maráso­ . Az Ercsi Cukorgyárban jártunk néhány napja. Az érdeklődés és a kíváncsiság mellett a cukorgyár munkás kollektívájának vélemé­nye érdekelt mindnyájunkat, a történt eseményekkel és jelen problémáinkkal kapcsolatosan. S nem utolsó sorban köszönetet kí­vántunk mondani azoknak a nagyszerű embereknek, akikre oly sokszor gondoltunk, amikor reg­gelenként teánkat kavargattuk, vagy amikor egy-egy kockát ad­tunk kérő gyermekeinknek. S ha ezt még­sem tudtuk megtenni , nem mi vagyunk a hibásak. A történet elején kezdenénk. A gyár területére a szokásos módon jutottunk be, vagyis kapucédulát váltva, miután magunkat kellően igazoltuk. Oda siettünk, ahol első és legfontosabb ügyünket elinté­zik, a titkárságra. Kedvesen, ud­variasan fogadtak bennünket, az ismerősöket, mert az újságíró többnyire ismerős a megyében, városban. Kérdéseinkre legjobb tudásuk szerint válaszoltak és nem akadékoskodtak, kikérdezés­nek, zaklatásnak tekintették. Tud­ták, hogy ez hozzátartozik foglal­kozásunkhoz. A tájékoztatást — alig kezdődött — megzavarta a munkástanács alelnökének közbe­lépése. Megvallva, nem ajtóstul rohant ránk. De kérdéseit és bizalmat­lan megjegyzéseit mégis megrö­könyödve fogadtuk. Megsértődve kérdezte: „Tudjuk-e, mire való a munkástanács?" Tájékozott em­berek lévén, megválaszoltunk kérdésére. Elmondtuk, hogy tisz­teljük, becsüljük a munkás kol­lektívák választotta szervet, de a gyár gazdájának mi a népét is­merjük el, konkrét esetben a cu­korgyár összdolgozóit, akiknek képviselője a munkástanács. Láttuk az egyre mérgesebb hangulatból, hogy ennek nem jó vége lesz,­­ felismerve a követ­kezményeket, hogy összeveszünk, f­elmondtuk észrevételeinket és közöltük a kapott adatokat. Ezek­ben csak tényszámok voltak a gyár termeléséről és a munkát akadályozó hiányosságokról, amit az igazgatótól kaptunk. Mindezek után azt gondoltuk, hogy javulni fog közöttünk az eddigi eléggé rosszul kialakult vi­szony. Felkértük az el­elnököt, hogy legyen segítségünkre és egé­szítse ki hiányos adatainkat saját tapasztalataival. S elképedtünk a válaszon. — „Nekem erre nincs felhatalmazásom” — hangzott a válasz. — Ez a válasz természete­sen nem lehetett kielégítő. A vita tehát tovább folytató­dott. Felszólított az alelnök, hogy kövessük őt a munkástanács iro­dájába, ahol beszélgethetünk a tanács többi tagjaival. Bármeny­nyire is jónak találtuk a javasla­tot, úgy láttuk, ez továb­bi olaj lesz a tűzre, így is lett. Az invi­tálás azonban egészen különös, részünkről szokatlan színezetűvé vált — azt mondható, parancsoló lett. Ez már önérzetünket is sér­tette. Erre fogtuk magunkat és­­ lementünk a tanács irodájába.­­ Az ott történtek így már nem­­ értek váratlanul. A­ kétkedés nem­­, hogy megszűnt volna, tovább fo­­­­kozódott. Az egyik tanácstag arra­­­em volt rést, hogy a portán el­­­­lenőrizze, valóban rendes úton­­ kerültünk az üzem területére. Hozzáfűzve annyit, hogy másképp nem is lehet a gyárba bejutni, csak a kapun át. A portán sem­milyen utasítást nem tudtak, hogy a gyár területére újságíróknak csak a munkástanács engedélyével le­het bejutni. A tovább folyó vitát azonban sérelmesnek tartottuk mert az nem volt más, mint kioktatás. Az egyik tanácstag éberségről tartott kiselőadást, majd vagy hárman a Kádár-beszéddel kapcsolatos né­zeteiket fejtegették és fejezték ki rosszabb észrevételüket. Mi felvet­tük a vitát. S elmondtuk, — ha már kíváncsiak voltak reá, — véle­ményünket. Megállapítottuk, hogy a Kádár-beszédet nem értették meg, mert az nem vonta egy kalap alá az összes munkástaná­csokat, amikor hangsúlyozta, hogy egyesek kótyavetyélik el a nép vagyonát. S úgy láttuk, aki cso­mót keres, az a kákán is talál. Az élesedő, jobban mondva a bennünket sértegető magatartás­nak véget vetettünk azzal, hogy eltávoztunk. A mi lelkiismere­tünk tiszta. Semmilyen szabályt, gyári szokást, törvényt nem sér­tettünk meg. Méltánytalannak, igazságtalannak tekintjük a ve­lünk folytatott beszélgetést és magatartást, mert erre semmiféle okot nem szolgáltattunk. Ezért határoztuk el, hogy a nyilvános­ság elé hozzuk az ott történteket. Nálunk, a szerkesztőségben min­denkit udvariasan, előzékenyen, tőlünk telhető kedvességgel fo­gadunk, ezért volt visszatetsző az ercsi fogadtatás. Azt is tudjuk, hogy ébereknek kell lennünk. De nem bizalmatlannak. Furcsának és egyben figyelmez­tetőnek is találjuk a következő­ket. A munkástanács tagjai kö­zött olyanok is voltak, akik ré­gebbről ismerősök voltak és most ezt az ismeretséget nem voltak hajlandók elismerni. Nem jó úton haladunk, ha erre térünk. Bizo­nyos, a tanács tagjaivá azért vá­lasztották meg ezeket, mert a dolgozók bíznak bennük, népsze­rűek. De nem sokáig tart ez, ha elfeledkeznek erről. A lefolytatott eszmecsere és a történtek ellenére mi a rádióban a világ tudomására hoztuk, hogy az Ercsi Cukorgyár munkásai helytálltak, a nép megbecsülése, tisztelete övezi őket. Büszkék va­gyunk rájuk. S azt is megírjuk most, hogy mi nem térünk vissza a régihez, amikor a vezetőkről szóltak csak dicséretet és mun­kásokról csak említést tettek. Mi azokról akarunk és fogunk írni, akik előteremtik nekünk a min­dennapit, akik gazdagítják az or­szágot, akik fáradtságot nem is­merve küzdenek mindenki jólé­téért, a hazáért. írunk a munkás­­tanácsokról is, mert több helyen jól végzik a reájuk bízott felada­tok megoldását. Szükség van er­re is. A köz ügyében végzett munká­nál viszont mi nem ismerjük a sértődöttséget. Úgy végezzük ez­után is a ránk bízott munkát, hogy azzal, akikről szólunk, meg­elégedettek legyenek. Tizenötezer kilométer két hét alatt Két hét alatt több mint 15 ezer kilométert tettek meg fuvarban. Négy teherautóval , a különböző vállalatok és intézmények segít­ségére siettek a szükséges áru­­szállítások gyors lebonyolítására. Összegyűjtötték az élelmet a me­gye területéről és azt Fehérvárra és Budapestre szállították. Majd Budapestről sőt, iparcikket és az Állami Áruház, valamint a ruhá­zati boltok részére igen nagy­­mennyiségű árukészleteket szállí­tottak a budapesti raktárakból Székesfehérvárra. Nem egy eset­ben a kórház rendelkezésére is álltak sürgős budapesti gyógy­szerszállítmány továbbításával­. A Szabadságharcos Szövetség a volt Magyar önkéntes Honvédel­mi Szövetségből vált ki és ugyan­ebből a szervezetből alakult új­já a Magyar Repülő Szövetség. Ezek a szervezetek azt a helyes, 1948-ban megkezdett utat fogják tovább járni, melyet a Magyar Szabadságharcos Szövetség an-’­r­ak idején kénytelen volt abba­hagyni a túlzott lemásolás miatt. Legfontosabb feladatuknak most nem a katonai és sportkiképzést tekintik, hanem az itt szerzett szaktudást (pL gépkocsivezetés, stb.) az ország vérkeringésének mielőbbi helyreállítása érdekében használják fel. A Magyar Sza­badságharcos Szövetség jelen pil­lanatban legfontosabb feladatá­nak azt tekinti, hogy tagjaival a régi szabadságharcos hagyomá­nyok szellemében minél jobban segítse népünk legszükségesebb iparcikkekkel, élelemmel való el­látását. Dicséretet érdemel a Magyar Szabadságharcos Szövetség vala­mennyi önkéntes gépkocsivezető­je, akik két hét alatt 15 ezer kilométert töltöttek gépkocsin minden ellenszolgáltatás nélkül. A Magyar Szabadságharcos Szövetség munkáját a jövőben egyre fokozottabban a sportnak, az ifjúságnak kívánja szolgálatá­ba állítani.

Next