Fejér Megyei Hirlap, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-03 / 1. szám

I. *te*l FEKETE EMBEREK IT­ol volt, hol nem volt, valamikor nagyon­­­­ régen, hogy az emberek kezdték meg­inni a füstös szobákat. Nem tetszett a csípős ko­romszag a császároknak, a kormányzóknak, de a falvak lakóinak sem. Mit kellene tenni? — tanakodtak az okosok. S egy igénytelen egysze­rű kis emberkének eszébe jutott a kémény. Az ám, a kémény! Miért ne lehetne kéménye a csodálatosan megépített márványpalotáknak, az egyszerű kis házikóknak. S lett a házakon kémény. A kéménnyel azonban szaporodtak a gondok. Mind gyakrab­ban és sűrűbben keletkeztek kéménytüzek, ham­vadtak el a csodálatosan megépített lakosztá­lyok. Mit tegyünk? Törték ismét az emberek a fejüket. Olaszország — mesésen forró nyár — szülöt­tei adták meg a feleletet a kérdésre. Nápoly és Szicília meleget kedvelői bejárták a szomszédos országokat a fűszer és selyemkaravánokkal, s minden különös magyarázat nélkül felmásztak a kéményekbe. Ott addig „kormoltak“, amíg a következő tűzgyújtáskor vígan lobogott a hasáb fa a kandalokban, a kemencékben. Azonban igen kevesen voltak e vállalkozó szellemű emberek. Mindenhova nem érhettek el. Innen a közmondás: „Kéményseprőt látok, sze­rencsét találok“. Szerencséje volt annak a köz­ségnek, uradalomnak, ahol egy évben csak egy­szer is megjelent hosszú körkeféjével a kémény­seprő, ötszáz éve, egy fél évezrede, hogy az első kéményseprők megjelentek. Először csak ván­doroltak országunkban is az olasz „mesterek“, Mária Terézia azonban letelepítette, kiváltsá­gokkal halmozta el őket, csakhogy hazánkban maradjanak. Rengeteg adományt kaptak a ki­rálynőtől cserébe azért, hogy vállalták, nem lesz kormos kémény miatt tűz a vármegyékben. Hogy milyen kevesen voltak, arra jellemző, hogy családonként egy vármegye jutott „ellen­őrzésük“ alá. A kéményseprők igen nagy „emberek“ vol­tak valaha, s utódaik ma is büszkék arra a sok kiváltságra, amit egy-egy kéményseprő „dinasz­tia“ élvezett. Volt közöttük nem egy kormány­főtanácsos, képviselő, alsó-felsőházi tag, egyéb „neves“ címek tulajdonosa, s évenként a buda­pesti Rottenbiller utcában, — a kéményseprő­székházban — olyan pazar bált csaptak, hogy fénye versenyzett az udvari bálokéval. Persze gyűjteni is kellett a forintokat, a koronákat már júniusban a téli mulatságra. Hej, mikor én még fiatal „mester“ voltam. Olyan büszkén csattogott a papucs a lábamon télen-nyáron, hogy a gróffal sem cseréltem vol­na el helyemet. — Idős, tapasztalt, a mesterek mestereivel beszélgettem tegnap a kéménysep­rők fehérvári tanyáján. Derűs, jókedvű beszél­getésüket élvezet volt hallgatni. Vállukon leg­alább harminc éve hordják már az öt méter hosszú kéménykefét, a mindentudó kaparóvasat, a kiskeféket, kulcsokat, a golyóstisztítót, s most idézem Horváth Feri bácsit „— ha mégegyszer születnék, újra csak kéményseprő lennék — mondta, amikor munkája iránt érdeklődtem. Ő a fehérvári brigád művezetője. Nagy, erős em­ber és igen büszke arra, hogy az országban ösz­­szesen csak 1 800 kéményseprő dolgozik. — Szabad élet a kéményseprőké — mondta. Nekünk csak egy valami parancsol: a becsület. Járjuk az emberek lakásait, padlásokat, őrkö­dünk meleg otthonuk felett. Ismerjük gondju­kat, bajukat, s a házakban, mint ismerősök ko­pogtatunk „Visszük a szerencsét“ — különösen most év utolján. Milyen is a kéményseprők élete? — Bizony nem könnyű mesterség. Talpig becsületes em­bert kíván. Azonkívül nem lehet máról holnap­ra megtanulni. Három év az inaskodás, a ta­­noncidő, a mesterek felügyelete alatt Aki ezt kibírja, abból már — mondják az idősek — lesz kissegéd, másodsegéd, majd öreg segéd — és mester. Farkas Zoli bácsi így emlékszik vissza leg­első tevékenységére. Öreg segédem, Németh Fe­renc, — aki ma is a vállalatnál dolgozik — vitt magával korán reggel egy péküzletbe. Itt a két vállán feltolt egy jó kormos kéménybe, s biztatott hogy csak másszak, ameddig tudok. Tisztítsam meg jól a kéményt. Én engedelmes­kedtem is, egyszerre azonban igen csípte a tor­komat a szokatlan levegő, korom. Megijedtem, no Zoli most fulladsz meg. Rögtön elengedtem mindent, s szélsebesen csúsztam lefelé a ké­ményből. Ijedségen kívül más bajom nem esett, sőt a nagy kapálózásban, csúszásban még a ké­ményt is kitisztítottam — szerszám nélkül. Jó­ideig volt mit hallgatni a többiek csípős meg­jegyzéseiről. Megyénk kéményeinek karbantartását 59 kéményseprő végzi összesen, ötvenkilenc kor­mos ember, akik színes-lélekkel mesterségük­nek élnek. Egyre-egyre napi 110—120 egység jut, ami erős megterhelést jelent. Normájuk havi 2 400 kéménytisztítás. Ennyit elvégezni „becsü­lettel“ gondosan, pontosan­­ nehéz. Mire min­den házat külön-külön lejárnak, végigtisztítják a sok „mászó kéményt“, „orosz cilinder ké­ményt“, üzemek, gyárak kéményeit, bizony nem napi nyolc óra jön ki, hanem sokkal több. S ha késő este leteszik magukról a kormos ruhát, még a tanuláshoz is van kedvük. A három fiatal segéd: Molnár Ferenc, Szarka Vince és Borkó István — esténként kö­zépiskolába járnak, s hogy érettségi után sem lesznek hűtlenek mesterségükhöz, azt bizonyítja Lauber György esete. Honvédségnél kitanulta a sofőrséget. Nemsokára leszerel, de már jelezte a vállalatnak, jön vissza, újra „beöltözik“. Fehérvár utcáin a járókelők egy-két hónap óta fiatal kéményseprő legényeket, alig végzett iskolásfiúkat láthatnak vígan jönni, menni. Ők a vállalat kedvencei. Az öt kis újonc, akik — oktatójuk szerint — ha végeznek, díszére vál­nak az ősi szakmának. Domonkos Imre, Kiste­leki Tibi, Márkus Kálmán, Köllő Imre, Herold Jancsi, — az említettek, akikre joggal büszke a vállalat igazgatója, mert az MTH intézet ta­nárai — ahova elméleti oktatásra járnak — nem is egy alkalommal megdicsérték őket szorgal­mukért, példás magatartásukért. Búcsúzóul, az öreg mesterek és a fiatalok, boldog, békés új esztendőt kívánnak minden fe­hérvári és Fejér megyei „kéménytulajdonosok­­nak“. Reméljük, jókívánságuk meghozza a vár­va várt jobb, szerencsésebb új esztendőt. — M — Mit várhatunk az üzletektől ? Lezárt az Állami Áruház. Egy-­ két napig nem léphetjük át kü­szöbét, hogy válogassunk a pol­cokon található sok-sok áru kö­­­zött. Január 4-én azonban ismét a vásárlók rendelkezésére állnak. Vajon mit vásárolhatunk akkor? Kérdésünkre a következő vá­laszt kaptuk: Karácsony óta megérkeztek az NDK cipők. Főleg női használat­­é­rs több mint 500 pár. Nagyon sok finom gyapjúszövetet kaptak. Gazdagodott konfekcióruha rak­táruk is. Érkezett 200 női szövet­ruha, 500 darab gyermeköltöny, . ci?.no no t'sz,a se lyem blúz. Történt gondoskodás a férfiakról is. Hoztak 200 pár férfi bakkan­­csot és vikszos csizmát. Naponta m­ennek ma is teherautóval áru­ért., Január 4-re hoznak nagyon sok játékot, rövidárut és bőrdisz­­műárut. A tegnapi szállítmánnyal sok női fehérnemű és harisnya érkezett. Megkérdeztük a Kiskereske­delmi­­ Vállalatot, hogy mennyit forgalmaztak a karácsony előtti két napon. Négymillió forintot, v., , t '• . S­zv. ehheZ KOZZE.ÉCi .V: az Állami Áruház 582 ezer fo­rint bevételét, megállapíthatjuk,­­ bizony pénzes emberek lakják városunkat és környékét. Az áruellátás továbbra is za­vartalan a Kiskereskedelmi Vál­lalatnál is. Tegnapelőtt öt teher­gépkocsi árut hoztak Budapest­ről. Ebből egy autó csak gyapjú­szövetet hozott félmillió forint értékben. Érkezett ezenkívül há­rom autó cipőféleség és egy autó len- kenderáruval megrakott kocsi. Üzleteink példája tehát azt mutatja, hogy igazuk van a kereskedelem dolgozóinak: ők bírják áruval, itt a lakosság bírja pénzzel. Első mise Dunapentele Újvárosban Az Egyházügyi Hivatal és a he­lyi szervek engedélyével Duna­­pentelén az Új­városban vasár­nap délelőtt tartották az első ró­mai katolikus szentmisét. A Vas­vári Pál Általános Iskola elő­csarnokában tartott misén alig százan vettek ivecass FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Szánkázni de jó járom az utcákat. Gondolataim közepette fek­ezzenek. A Prohászka liget mellett va­gyok. Egy kislány, alig ötéves, ül egy szánkón, s kérdően néz rám. — Bácsi! Legyen olyan szives, ... tessék felhúzni ide a dombra — és mosolyogva mutat a liget melletti emelkedőre. Elmosolyodok és odalépek a kislányhoz. — Üljél fel aztán gyerünk! — megfogom a szánkó kötelét, és felhúzom. Itt a kislány leszáll a ródliról. — Tessék ráülni! Kérdőn nézek rá. — Felhúzott a bácsi, most együtt csu­szunk le. Tiltakoznak, de a kicsi nem tá­gít. Fel kell ülni a ródlira, s együtt sikkünk lefelé. A kislány odalent ismét meg­szólal. — Ugye régen tetszett szánkón ülni? — Bizony régen — felelem én, s megsimogatom a kis barna fe­jecskéjét. A kislány ezután boldogan húz­za felfelé ródliját. S amikor tovább megyek, fel­villannak előttem boldog gyer­mekéveim ,,, *= h, g, =” r Csütörtök, 1057. január 3. Országos körözés Cseri József ellen, aki meggyilkolta vabházastársát Titokzatos bűntény áldozatát találták meg egy dunapentelei óvárosi ház pincéjében Az elmúlt hét egyik napján a késő éjszakai órákban a karha­talom egyik járőre, fegyverek után kutatva Dunapentele óváro­sában, a hegyoldalban fekvő Molnár utca 699. sz. ház pincé­jében megdöbbentő bűntényt fe­dezett fel. A Honvéd karhatalom ezek­ben a napokban már megkezdte az elrejtett fegyverek felkutatá­sát, és a járőrszolgálat során a karhatalom tagjai eljutottak az óvárosi Molnár utcába is. A ház a meredek parton épült és pincé­je a hegyoldalba nyúlik be. Fel­nyitották pincét, és kézi villa­moslámpával bevilágították a he­lyiséget. A pince üres volt, csu­pán az egyik sarokban hevert egy autókarosszéria roncsa, amelyet a járőr egyik tagja megemelt. Eb­ben a pillanatban iszonyodva lé­pett hátra. A roncs alatt egy eltorzult arcú kő feküdt holtan. A karhatalom járőre nyomban jelentést tett az ügyről a rendőr­ség bűnügyi osztályán, ahonnan bizottság ment ki a helyszínre. A holttestet megvizsgálták és meg­állapították, hogy hetek óta fek­szik rejtekhelyén és fegyvergolyó­­val ölték meg. A golyó bemeneti nyílását a bal mellkason, a szív fölött megtalálták. A halott nő ruházata szegényes és vérrel áz­tatott volt, cipője le volt húzva a lábáról, és a cipő talpán vérnyo­mok voltak. A bűnügyi rendőrség nagy eréllyel kezdte meg a nyomozást. Elsősorban is a halott személy­­azonosságának megállapítása volt szükséges. Rövid kutatás után ki­derült, hogy az áldozat Molnár Mihályné, Mohai Regina 23 éves háztartásbeli, aki ugyanebben a házban lakott. Igazoló iratok ru­házatának zsebében nem voltak. A továbbiak során kiderült, hogy Molnár Mihályné november ele­jén a délivárosi daraktáborból költözött a Molnár utcai lakásba egy Cseri József nevű férfival, akivel közös háztartásban élt. A házban — ahol az áldozat lakott — három lakás van. Az egyik szélső lakásban Kelemenék lak­nak, míg a középen lévő kis szo­bát Molnár Mihályné Cseri Jó­zseffel együtt foglalta el. A házbeliek szerint Molnárniét november hó 25-én látták utoljára. Ezen a napon a délutáni órákban a szomszédok hangos szóváltásra, majd dulakodás zajára tettek fi­gyelmesek. A veszekedés egyéb­ként nem keltett különösebb fel­tűnést, mert Cseri és az asszony nap-nap után rendeztek hangos jeleneteket a lakásban. Állandó­an civódtak, sőt verekedtek. A vasárnap délutáni civódást talán azért kell különösebben megjegyezni, mert kétségtelen, hogy a gyilkosság is ezen a délu­tánon, vagy a késő esti órákban történt. A vad­ házastársak nyil­ván összeverekedtek, legalább is erre vall az a körülmény, hogy Molnárné dulakodás közben si­koltozott is. A szomszédok közül senki se ment be a lakásba, ké­sőbb a verekedés zaja elcsitult Másnap Cseri a házbelieknek azt mondotta, hogy Molnárné el­utazott és nem is tudja, hogy mi­kor tér vissza. A házbeliek ebben nem találtak semmi feltűnőt, de kedden Cseri már mást mondott. Közölte a szomszédokkal, hogy Molnárné a városban megsebe­sült, kórházba ment, de nem ma­radt a kórházban, hanem első­segélynyújtás után elutazott. Nem tudja hová utazott, és hozzátette, nem hiszi, hogy egyhamar vissza fog térni. A bűnügyi rendőrség megálla­pította, hogy Molnárné november 25-e után nem volt a városi kór­házban, de nem volt a rendelő­­intézet ambulanciáján sem. Cseri nyilván az egész mesét azért ta­lálta ki, hogy áldozatának eltűné­sét a lakók előtt valamilyen m mó­­don megindokolja. A bűnügyi szakértők megálla­pítása szerint a gyilkosság nem a pincében történt, mert vérnyomok itt nincsenek és ann a feltűnő, hogy a lövés zaját a viszonylag csendes környéken sem a lakók, sem pedig mások nem hallották­. Ez a körülmény titokzatossá te­szi a bűntényt, és felmerül az a következtetés is, hogy a gyakos áldozatát esetleg az esti órákban a lakásból kicsalta, és valahol a közelben, elhagyott helyen ölte meg. A holttestet ezután a pincé­be az autóroncs alá rejtette el Természetesen számításba jött az a következtetés is, hogy a gya­kos áldozatát a pincébe csalta, ott ölte meg. A bűnügyi szakértők véleménye szerint azonban ez nem valószínű, mert az autóroncs­ alatt megtalált női holttest már másodlagos helyszínen volt, vagyis a bűntény elkövetésének eredeti színhelye nem az, ahol a holttestet megtalálták. Érdekes fordulat történt a nyo­mozás során a gyilkosság ügyé­ben. Kiderült, hogy a gyilkos pisztolyát a a ház padlásán rejtette el. A rendőrség ismételten tüzetesen kihallgatta a ház lakóit, urg­­zött Jandura Mihály háztulajdo­nost, aki eleinte tudni sem akart az egész ügyről, végülis a rendőri nyomozás szempontjából fontos vallomást tett Elmondta, hogy a holttest felfe­dezése előtt körülbelül egy héttel a ház padlásán egy pisztolyt ta­lált, amelyet nem akart a lakásá­ban tartani, s ezért rongyokba csomagolva a Duna-parton elrej­tett. A pisztolyt egyelőre még nem találták meg, mert a hava­zások miatt a terep felkutatása nehézségekbe ütközik. De kétség­telen, hogy a gyilkosságot Csert ezzel a pisztollyal követte el, s utána rejtette el a ház padlásán. Jandura Mihály magatartását a rendőrség most fogja elbírálni, mert kétségtelen, hogy hallgatá­sával megnehezítette a rendőri nyomozás munkáját és ha a bűn­tény felfedezése után azonnal kö­zölte volna a pisztolyra vonatko­zó adatait, úgy még a havazás be­állta előtt a fegyvert fel lehetett volna kutatni. A boncolás megállapította, hogy a lövést közvetlen­ közelről adták le pisztolyból. A lövés nem volt halálos, bár a tüdőt érte, súlyos roncsolást okozott, de a halál belső elvérzés következtében állott be. Cseri József, Molnárné vadhá­­zastársa november 28-a körül Du­­napenteléről eltűnt. Munkahelyén, a Vasmár rakodási főnökségen nem jelentkezett, a városban sen­ki sem látta. A rendőrség a fenn­álló súlyos gyanúokok alapján Cseri József országos körözését elrendelte. Személyleírását és személyi adatait az ország vala­mennyi rendőrhatóságának meg­küldték. Személyi adatai a kö­vetkezők: 1919-ben Kecskeméten született. Anyja: Bartók Júlia, apja Cseh­ László és eredeti fog­lalkozása vasesztergályos. A dunapentelei rendőrség a kö­rözéstől függetlenül a nyomozást továbbfolytatja, hogy a bűntény összes részletek feherítse.

Next