Fejér Megyei Hirlap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-02 / 77. szám

8. oldal (Az első oldal folytatása) kötött magyar—szovjet kormány- és pártmegállapodásoknak a szo­cialista tábor országaiban és a békéért s a népek közötti barát­ságért küzdő tömegekben az egész világon jelentős és kedvező vissz­hangjuk van, ami a jövőben is érezteti majd hatását. Meggyőződésünk szerint meg­állapodásaink által feltétlenül erősödött a szocialista tábor or­szágainak egysége és ereje. A két párt között lefolyt tárgyalások s a létrejött megállapodások sike­resen előmozdítják valamennyi kommunista és munkáspárt pro­­letárinternacionalista testvéri kap­csolatait, a maxizmus—leninizmus zászlaja alatt harcoló munkás és más dolgozó tömegek nemzet­közi összefogását. — Ma, amikor a népek függet­lenségének és az emberiség béke­ Eredményeink birtokában, új feladatok előtt­ ­ A felszabadulás utáni évek nagy országépítő munkájában si­kereink fő forrása az volt, hogy a kommunisták pártja által helye­sen felismert célok és meghatá­rozott feladatok megvalósítása ér­dekében megmozdult és lendüle­tes alkotó munkába fogott az egész magyar dolgozó nép. Ennek tulajdonítható,­ hogy a Horthy fa­siszta rendszer nagytőkés és nagy­­birtokos uraitól örökölt, tönkre­tett és romokkal borított ország­ból új hazát épített magának a felszabadult magyar nép, amely jelentős lépéseket tett a szocialis­ta fejlődés útján.­­ Ezt a gyönyörű és lelkesí­tő munkát zavarták a későbbi években a vezetésben meg­mutatkozott hibák, majd meg­szakította, visszavetette és megsemmisítéssel fenyegette az októberi, az imperialis­ták által szított és mozgatott ellenforradalmi támadás. Ha egy pillantást vetünk ha­zánk november 4-i súlyos helyze­tére és ha számba vesszük az azó­ta megtett út le nem becsülhető nagy eredményeit, akkor azt is látnunk kell, hogy az eredmények fő forrása — a szocialista orszá­gok testvéri segítsége mellett — ismét az volt, hogy a párt által vilá­gosan kitűzött célok és meghatáro­zott feladatok érdekében tevékeny munkába kezdtek a bányász, munkás, paraszt és értelmiségi tömegek, aktív harcukkal, alkotó munkájukkal segítették orszá­gunk fejlődését. Mit kell tehát most tennünk, kedves elvtársak, hogy a Magyar Népköztársaság a jövőben a szo­cialista országok testvéri közös­ségének, a saját lábán szilárdan álló, fejlődő és valóban virágzó állama legyen? — Először és mindenekelőtt tovább erősítve államunk ve­zető erejét, a Magyar Szocia­lista Munkáspártot, (ütemes taps: Éljen a párt!) a töme­gek saját tapasztalatai révén megszületett bizalom alapján tömöríteni kell a nép minden egészséges erejét a párt köré. • A néptömegek cselekvő aktivitá­sát, a szocialista demokráciát fej­lesztve erősíteni kell a proleta­riátus diktatúráját a tömegek vo­nalán. Másodszor: fokoznunk kell a pártnak, az államban,­a munkás­­osztályban, az egész dolgozó nép­ben az éberséget az osztályellen­ség és az imperialisták aknamun­kája ellen. Erősíteni kell a prole­tárdiktatúrát az osztályellenség elnyomására. (Taps.) Teljesen meg kell semmisítenünk a megvert ellenforradalom szétszórt erőit és hatásosan meg kell védenünk Népköztársaságunkat az imperia­lista aknamunkával szemben.­­ Harmadszor: állami és társa­dalmi szerveinknek, valamint a dolgozó tömegeknek igen komo­lyan kézbe kell venniök a gazda­sági építés kérdéseinek megoldá­sát. Nagy segítséget kaptunk most a Szovjetuniótól, segít a többi testvéri szocialista ország is. Fej­lett iparunk és mezőgazdaságunk nagy lehetőségeket rejt magában népgazdaságunk további egészsé­ges fejlődéséhez, az életszínvonal emelésének egyedül reális alapja megteremtéséhez. Ehhez azonban elsősorban saját erőinket kell mozgósítanunk — ezt semmiféle külső segítséggel nem lehet he­lyettesíteni. Minden gyárban, bányában, a földeken, az alkotás és mun­ka minden helyén maguknak a munkás, paraszt, értelmi­ségi tömegeknek kell kézbe venniök a termelés és a ter­melékenység növelésének, az önköltség csökkentésének ügyét, mert csak így biztosítható, hogy a szocialista társadalom­­ építése együtt haladjon a dolgozó töme­gek anyagi és kulturális színvona­la állandó emelésével. — Negyedszer: Amikor az im­perialisták és ellenforradalmárok áskálódnak társadalmi rendünk, nemzeti függetlenségünk, békés alkotó munkánk ellen, nekünk erősítenünk kell kapcsolatainkat a szocialista tábor országaival. Éppen ezért párttagságunk és dol­gozó népünk internacionalista ne­velése elengedhetetlen feltétele a párt erősödésének, a Népköztársa­ság fejlődésének, a béke védelmé­nek, a magyar nép boldogulásá­nak. Április negyedikén második felszabadításunkért is hálával gondolunk a Szovjetunióra az­ Elvtársak! Nyíltan meg kell mondani azt is, hogy amíg a né­pek békéjét fenyegető agresszív szándékú NATO, SEATO és ha­sonló imperialista katonai töm­bök léteznek — mindaddig az ön­védelem céljait szolgáló minden csatlakozni szándékozó előtt nyit­­va álló varsói szerződésre szükség lesz (taps) és e szerződésnek a Magyar Népköztársaság törhetet­len híve marad. (Taps.) — Azon a véleményen va­gyunk, hogy a jelenleg Ma­gyarországon tartózkodó szov­jet csapatok nemzeti függet­lenségünket és Népköztársa­ságunk határait segítik védel­mezni a külső imperialista támadó szándékokkal szem­ben s addig maradnak itt, am­­­erre sz­ükség lesz. (Taps. Ügy van, hurrá! Éljen a szovjet—magyar barátság! Éljen a szovjet hadsereg! — kiáltások.) — Kedves elvtársak, négy nap választ el bennünket nagy nem­zeti ünnepünktől, április 4-től. Most 1957-ben, 12 évvel azután, hogy a Szovjetunió felszabadított bennünket a hitleri fasizmus szörnyű elnyomása alól, hálával gondolunk a Szovjetunióra azért is, mert november 4-én nyújtott nagy segítségével ismét megvé­delmezte népünket az imperialis­ta hódítók fenyegető igájától és attól, hogy újból háborús tűzfé­szekké változtassák áz eleget szen­vedett hazánkat és áldozatul szánt népünket. (Taps.) — örülünk, hogy pártunkat a proletárinternacionalizmus szelle­mében a testvéri kommunista és munkáspártokkal, elsősorban leg­nagyobb forradalmi tapasztala­ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Kedd, 1957. április 2. Kádár János elvtárs beszéde je megvédelmezésének fő ereje a szocialista országok egységében, valamint a világ összes kommu­nista és munkáspártjának prole­­tárinternacionalista tömörülésé­ben Van, akkor a proletárinternacionalizmust erősítő szovjet—magyar egyezmények • előmozdítják és szolgálják a függetlenségü­kért harcoló népek és a vi­lágbéke ügyét is. — Kedves elvtársak, magyar dolgozók! — Az a nagy erkölcsi, politikai elismerés és támogatás, az a je­lentős anyagi segítség, amelyet a szovjet kormány a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága, a szovjet nép a most lét­rejött moszkvai megállapodások keretében részünkre ismét nyúj­tott, még fokozottabb mértékben rá kell irányítsa figyelmünket a saját itthoni feladatainkra. Jokkal rendelkező párttal, a Szov­jetunió Kommunista Pártjával szoros baráti kapcsolat köti össze. Központi Bizottságunk fela­datának tekinti párttagjainkat abban a szellemben nevelni, amely óv a másolástól, ugyan­akkor azonban képessé teszi pártunkat arra, hogy az ösz­­szes testvérpárt gyakorlatá­ban fellelhető hasznos tapasz­talatokat átvegye és felhasz­nálja saját elméleti és gya­korlati munkájának fejleszté­se érdekében. — Kedves elvtársak, barátaink! — A Szovjetunióban járva, a testvéri fogadtatás forró légköré­ben gyakran mondottuk a szovjet dolgozóknak, hogy ügyünk igazá­ba vetett hitünkben megerősödve térünk haza körükből.­­ Erősítettek bennünket az itthonról kapott hírek is, március 21. méltó megünneplése, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezésének megkezdése, a cse­peli, a Köztársaság téri, az an­gyalföldi, az erzsébeti és a kőbá­nyai tömeggyűlésekről érkezett hírek is lelkesítettek bennünket. — Való igaz, kedves barátaim, hogy a magyar szocialista forra­dalom erőinek növekedése, a dol­gozó tömegek fokozódó támogatá­sa, a magyar—szovjet barátság erősödése, hazánk és népünk bol­dogabb jövőjének nemcsak bizta­tó jelei, hanem reális, barátot megörvendeztető, az ellenséget megrettentő hatalmas erőforrá­sai. (Taps.) — Éljen a Szovjetunió! Éljen a Magyar Népköztársaság! Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja! Éljen a Magyar Szocialista Mun­káspárt! Éljen a megbonthatatlan szovjet—magyar barátság! Kádár János nagy tapssal, lel­kesedéssel fogadott beszéde után felcsendültek az Internacionálé hangjai, majd a küldöttség tag­jai üdvözölték a budapesti dol­gozók jelenlévő küldötteit. Ezrek ünneplése közben szálltak gépko­csijaikba, hogy elhagyják a re­pülőteret Történelmi dokumentumok A magyar—szovjet barátság történelmi dokumentumai — így nevezte Kádár János elv­társ a Népszabadság moszkvai tu­dósítójának adott nyilatkozatában a március 28-án este ünnepélye­sen aláírt magyar—szovjet közös kormány- és pártnyilatkozatokat. S valóban, nem véletlen, hogy a nemzetközi közvélemény figyelme és érdeklődése tíz napon át a magyar—szovjet kormány- és pártküldöttségek tárgyalásai felé fordult. Az októberi ellenforrada­lom és annak kudarca nem csu­pán magyar ügy; nemcsak a ha­zai reakció kísérlete volt a népi hatalom megdöntésére, s a régi, önmagát már túlélt társadalmi rendszer visszaállítására, hanem a világméretekben folyó osztály­harc egy csatája is, az imperializ­mus támadása a szocializmus, a béke erői ellen. A nemzetközi re­akció, a korábban elkövetett hi­bákat és azok következményeit kihasználva, hazánkat és az októ­beri időpontot — amikor a hibák kijavítása útján éppen a döntő lépéseket tettük volna meg — ta­lálta a legalkalmasabbnak egy, a szocializmus ellen már régóta szervezett és előkészített támadás­ra. Megpróbálta megbontani és ezzel meggyengíteni a szocialista tábort, s új háborús tűzfészket előidézni Európában. A két kormány és a két párt küldöttsége kicserélte nézeteit, véleményét a hazánkban lezajlott októberi—novemberi ellenforra­dalmi eseményekről és az ezt kö­vetően kialakult helyzetről, a ma­gyar—szovjet kapcsolatok összes alapvető kérdéseiről, valamint­­ a két pártot érdeklő és érintő kér­désekről, értékelte a nemzetközi életet és a munkásmozgalom helyzetét. S nemcsak kicserélték nézeteiket, hanem teljesen azonos álláspontra is jutottak minden kérdésben. A tárgyalások ered­ményeként aláírt egyezmények kifejezik mind a magyar, mind a szovjet nép érdekeit. Történelmi jelentőségűek elsősorban hazánk számára, mert felmérhetelen ér­tékű elvi és gyakorlati segítséget adnak az ellenforradalom okozta nehézségek leküzdéséhez, a szo­cializmus további építéséhez, a gazdasági felvirágzáshoz, a nép­jó­lét megteremtéséhez, hazánk füg­getlenségének megvédéséhez. Az első — és talán a legfon­tosabb megállapítás, tanul­ság, amelyet a két kormány és a két párt nyilatkozata a magyar­­országi ellenforradalmi esemé­nyek értékelése és az azokat ki­váltó okok marxista—leninista elemzése során ad, újból és ismé­telten figyelmeztet bennünket a lenini tanításra: úgy vigyázzunk a párt egységére, mint a szemünk fényére! Nem véletlen, hogy a re­akció támadásának kereszttüzébe­n már hónapokkal az ellenforra­dalom kitörése előtt — elsősorban éppen a párt került. Párt nélkül, vagy gyenge, az akarat és a cse­lekvés egységétől megfosztott és így harcképtelenné tett párttal a munkásosztály, a dolgozó nép fegyvertelen, olyan, mint a veze­tés, a vezérkar nélkül hagyott hadsereg. A Rákosi—Gerő-féle párt- és kormányvezetés súlyos, igen sú­lyos hibákat követett el, de még súlyosabb az, hogy képtelen volt e hibák kijavítására és hagyta, hogy — éppen a hibák bírálatá­nak ürügyén, szocialista mezbe öltözve és az SZKP XX. kong­resszusának tanításaira hivatkoz­va — a párton belül frakciózás, revizionizmus, nacionalizmus üsse fel a fejét; támadás induljon a marxizmus—leninizmus eszméi el­len. A frakciózás, a revizionizmus, a marxizmus—leninizmustól ide­gen nézetek terjesztése aláássa a párt fegyelmét, egységét, ezzel a reakció malmára hajtja a vizet, e nézetek képviselőit pedig az el­lenség táborába viszi át, mint ahogy az a Nagy Imre—Losonczy­­csoporttal történt, amelynek tag­jaiban az ellenforradalom már jóval október 23-a előtt szövet­ségesekre talált. Az MDP 900 000 tagot számlált, de téved az, vagy tudatosan el­hallgatja az igazságot, aki azt ál­lítja, hogy ezek többsége karrie­rista volt, csak szinleg kommunis­ta, akikből hiányzott az elvhűség, az osztályharcosság. Ilyenek is voltak szép számmal, de a több­ség becsületes, a nép ügyéért bár­mikor harcolni is kész kommunis­ta, mint ahogy most is helytáll­nak a karhatalomban, a munkás­őrségekben és mindenütt, ki-ki a maga posztján. A párttagok egy részének tisztánlátását elhomályo­sították azonban a vezetés által elkövetett hibák és még több za­vart okozott a pártot belülről bomlasztó revizionizmus. Sokan mások pedig megdöbbenve és el­keseredetten látták, hogy a veze­tés nem lép fel ez ellen kellő eréllyel. Október 23-án és 24-én a legválságosabb pillanatokban a kommunisták tíz- és százezrei hiá­ba várták a cselekvésre hívó f­el­szólítást, az útmutatást. A párt irányítás nélkül maradt, a koráb­bi vezetés hibái miatt elégedet­len és megzavart munkásosztály pedig vezető nélkül az ellenforra­dalmi támadással szemben. A moszkvai nyilatkozatok egyik legfontosabb megállapítása és ta­nulsága éppen ebből fakad: kom­munista pártban soha többé nem honosodhatnak meg a lenini nor­mákkal ellentétes vezetői módsze­rek és soha nem szabad teret en­gedni a marxizmus—leninizmus eszméitől idegen, ellenséges néze­teknek, jelentkezzenek azok revi­zionista, „nemzeti kommunista’, vagy bármilyen más álarcban. R­endkívüli jelentőségű a kormánynyilatkozatnak az a fejezete is, amely a Szovjetunió és Magyarország kölcsönös kap­csolatára és viszonyára vonat­kozik. Ez a viszony a tel­jes egyenjogúságon és az ön­zetlen testvéri barátságon alap­szik. Azon a barátságon, amely nem 1956. november 4-én kezdő­dött, amikor a Szovjetunió az el­lenforradalomtól, a fasiszta ter­rortól mentette meg a magyar népet, nem is 1945-ben, amikor felszabadította hazánkat. Ott ko­­vácsolódott ez a testvéri barátság az 1917-es Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom harcainak tüzé­­ben, amikor a világ első szocia­lista állama megszületett. Az ellenforradalom de már előtte is hosszú időn át , a reakciós és demagóg rágalom­hadjárat éppen ezt az egyenjogú­ságot, ezt az önzetlen testvéri ba­rátságot igyekezett kétségbevonni és ezzel nacionalizmust szítani, a Szovjetunió ellen uszítani. Azt akarták elhitetni, hogy a szovjet —magyar kapcsolatok számunkra előnytelenek, különösen ami a gazdasági kapcsolatokat illeti. A kormánynyilatkozat megcáfolha­tatlan gazdasági tények és össze­függések feltárásával bizonyítja be ennek éppen az ellenkezőjét. A nyilatkozat számai megvilágít­ják, hogy a jelen esetben is nem is egyszerűen csak az egyenjogú­ságról, hanem a Szovjetunió pá­ratlanul nagyarányú, önzetlen ba­ráti segítségéről van szó, amikor a magyar népgazdaság egészséges fejlődésének előmozdítására össze­sen 1010 millió rubel értékű árut szállít és 865 millió rubel összegű hosszúlejáratú hitelt ad ebben az esztendőben. A baráti támogatás további példája a korábbi hitelek­re adott haladék, valamint az egymilliárd forint összegű tarto­zás elengedése is. Másként ezz nem is lehet, mert ellenkezne a proletár internacionalizmus elvé­vel. A szocialista szovjet állam lényegéből fakad, hogy segítse, „támogassa, erősítse a szocializ­must építő baráti országokat”, egyengesse azok előrehaladásának útját, mert ezzel a szocializmus, a béke nemzetközi táborát, — és saját magát is — erősíti. A párt- és kormánynyilat­kozat hangsúlyozza, hogy a két ország képviselői teljesen egyetértenek a politikai, gazdasá­gi, ideológiai kérdésekben és az­­­nosan ítélik meg a nemzetközi helyzetet is. Teljes a nézetazonos­ság ebből következőleg a varsói szerződés értékelésében is. A var­sói szerződés hivatott arra, hogy védje a szocializmus táborát az imperialista hatalmak minden agresszív mesterkedésével szem­ben. Mindaddig, amíg nem való­sul meg az európai kollektív biz­tonsági rendszer, nem történik meg a leszerelés, békénk, függet­lenségünk, biztonságunk érdeké­ben szükség van a varsói szerző­désre, amelynek értelmében ideig­lenesen szovjet csapatok tartóz­kodnak hazánk területén. A kö­zeljövőben egyezményt kötünk majd, amely szabályozza a Ma­gyarország területén ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzetét. A szovjet—magyar tárgyalások és a tárgyalások eredményeként előírt kormány- és pártnyilatko­zatok nemcsak a Szovjetunió és a­ Magyar Népköztársaság baráti kapcsolatát erősítették tovább, hanem valamennyi szocialista és szocializmust építő ország kapcso­latát, együttműködését,­­ az egész szocialista tábor, valameny­­nyi, a proletár internacionalizmus zászlaja alatt menetelő kommu­nista és munkáspárt összefogását. Ez az összefogás, ez a barátság megbonthatatlan, éppen ezért a szocializmus, a kommunizmus ügye legyőzhetetlen. K. J .

Next