Fejér Megyei Hírlap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-26 / 47. szám
— * — Az MTI és a Centropress jelentései A harmadik nap Saigon ’ A dél-vietnami hadszínterekről érkezett legújabb jelentések alapján egyre inkább kirajzolódnak a DNFF erőteljes támadássorozatának méretei. Az általános támadás harmadik éjszakáján — jelenti az AFP hírügynökség — a dél-vietnami hazafiak nagy erőket, vetettek harcba, s súlyos veszteségeket okoztak a demilitarizált övezettől délre kiépített állásokban meghúzódó amerikai tengerészgyalogosoknak. A partizánok rajtaütöttek a tengerészgyalogság egyik tüzérségi ütegállásán. A váratlan akcióban húsz „bőrnyakú” elesett, mintegy száz pedig megsebesült. A DNFF legjelentősebb keddi fegyverténye azonban az volt, hogy a hazafiak áttörték a Saigon köré vont védelmi gyűrűket, s a dél-vietnami főváros peremterületéig nyomultak előre. Több helyen — mint hírügynökségek jelentették — heves harc bontakozott ki a gerilla - alakulatok és az amerikai katonaság között. Kedden az ország egész területén összesen ötven ellenséges célpontot támadtak a hazafiak tüzérei és gyalogosai. Kádár János Győrbe érkezett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden este Győrbe látogatott. Társaságában volt Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára, TóthMátyás, a Központi Bizottság osztályvezetője, és Katona István, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese. A zászlódíszbe öltözött győri pályaudvaron a vendégeket, Pataki László, a Központi Bizottság tagja, a Győr-Sopron megyei Pártbizottság első titkára, Horváth Imre, Nagy Gyula, Zámbó József, a megyei pártbizottság titkárai, Szaló Lajos, a megyei tanács vbelnökhelyettese, Jankovits István, a Győri Városi Pártbizottság titkára, és dr. Csernitzki Gyula, a városi tanács vb-elnöke fogadta. A szívélyes pályaudvari fogadtatás után a vendégek szállásukra hajtattak. Ellenszavazat nélkül Washington Az amerikai szenátus külügyi bizottsága kedden jóváhagyta a nukleáris fegyverei elterjedésének megakadályozására hivatott egyezményt, az atomsorompó-szerződést. Fulbright, a bizottság elnöke kijelentette: előreláthatólag március 6-ára fejeződik be a külügyi bizottság álláspontját rögzítő jelentés elkészítése. Ez két, még mindig vitatott kérdést kíván tisztázni, nevezetesen: 1. a szerződés 6. cikkelye kötelezi-e az Egyesült Államokat arra, hogy kezdjen annal tárgyalásokat a kvjetunióval a nukleáris leszerelésről, az atomfegyverrel nem rendelkező és a szerződést alá nem író országok jogosultak-e segélyre az atomerő békés fejlesztésében. A jelek szerint a bizottság a jelentésben . Igen ’-t mond az első kérdésre, míg a másikra előreláthatólag „Nem”-mel válaszol. A külügyi bizottság 14 szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadta el az atomsorompó-szerződést. Találkozó a prrágai Várban Prága 4 Az 1948-as februári győzelem 21. évfordulóján kedden a prágai Várban a CSKP vezetőinek és a Népi Milícia, valamint a veterán párttagok képviselőinek ünnepi találkozásra került sor. Négyszáz népi milicista és 130 veterán harcos körében megjelentek a CSKP KB Elnöksége Végrehajtó Bizottságának tagjai. A találkozón felolvasták Alexander Dubceknek, a Népi Milicia parancsnokára:" napiparancsát, majd a CSKP KB első titkára map - állami kitüntetéseket vetott át a Népi Milicia éves kiváló alakulatainak és népi milicistáknak is.. A találkozón Alexander Dubcek mondott beszédet. ■ Fejér megyei Hírlap . Fellőtték a Kozmosz—266 szputnyikot Moszkva Kedden a Szovjetunióban Föld-körüli pályára jutatták a Kozmosz—266 jelzésű mesterséges holdat. Műszerei segítségével folytatják a korábban bejelentett szovjet űrkutatási program teljesítését. A szputnyik rátért pályájára. Berendezése kifogástalanul működik. A földi koordinációs számító központban folyik a beérkező adatok feldolgozása. NIXON LOND európai körútja során Richard Nixon, amerikai elnök Londonba érkezett, ahol Harold Wilson miniszterelnök fogadta. iTelefoto — AP—MTI—RS) Hétfői tárgyalások London Nixon elnök és Wilson miniszterelnök hétfőn este a brit kormányfő Chequers-i nyaralójában az első eszmecsere alkalmával — hírügynökségi jelentések szerint — olyan kérdéseket vitatott meg, mint a NATO helyzete, a kelet-nyugati, kapcsolatok, a közel-keleti helyzet és Vietnam, az európai problémák és a harmadik világ helyzete, beleértve a Brit Nemzetközösséghez tartozó országokat. A két államférfi nem érintette az utóbbi napokban kiéleződött francia-brit viszonyt. Angol lapszemle Sugár András, az MTI tudósítója jelenti: Nixon elnök keddi londoni programja reggel 9-kor kezdődött, amikor az elnök a Claridge Szállóban fogadta Edward Heath-t, a konzervatív ellenzék vezérét, egyesek szerint „Anglia következő miniszterelnökét”. Reggel tíz órakor Nixon a miniszterelnökségen megkezdte hivatalos tárgyalásait Wilsonnal. A Chequers-i találkozón — angol félhivatalos közlés szerint — nem került szóba a de Gaulle-Soames botrány, de az elnök munkatársai ,,fenntartás nélkül” visszavonják azt a korábban hangoztatott panaszukat, hogy Anglia nem tájékoztatta őket a válság fejleményeiről. A kedd reggeli lapok számos cikkben foglalkoznak Nixon érkezésével. Beszédéből valamennyi lap kiemeli, azt, hogy dicsérte az Egyesült Államok és Anglia különleges kapcsolatait”, sőt Winston Churchillre is hivatkozott. A Sun nincs egyedül abban a naiv hitében, hogy a repülőtéri Nixon-beszéd magában rejti a különleges viszony feléledésének lehetőségét. A Daily Telegraph örömmel álla-pítja meg, hogy Nixon ..új életet lehelt ebbe a kifejezésbe, amely az utóbbi időben kiment a divatból, már csak azért is, mert ingerli de Gaulle-t". Ebéd: a királynővel Richard Nixon kedden 12.50 órakor befejezte második megbeszélését Wilson brit miniszterelnökkel, majd egyenesen a Buckingham palotába ment, ahol II. Erzsébet angol királynő ebéden látta vendégül. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint a kedd délelőtti megbeszélésen az Észak-atlanti Szövetség, a kelet-nyugati kapcsolatok, az európai integráció, s különböző kereskedelmi és gazdasági jellegű kérdéseket vitattak meg. A megbeszéléssel egyidejűleg hivatalos brit szóvivők közölték, hogy Maurice Stains amerikai kereskedelmi miniszter hamarosan Londonba érkezik, hogy a brit kormány képviselőivel tárgyaljon ezekről a kérdésekről. A Közel-Kelet Ázsia és Afrika problémáit — az AFP értesülése szerint — a brit miniszterelnök rezidenciáján kedd este munkavacsorán tárgyalták meg. Izraeli bombázás Tel Aviv A Tel Aviv-i rendőrség közlése szerint a várostól 16 kilométernyire fekvő Lydda helység piacán kedden délelőtt bomba robbant. A robbanás két arabot megsebesített. Három arab gyanúsítottat őrizetbe vettek. Az AFP jelenti, hogy izraeli repülőgépek kedden délelőtt két hullámban támadták a Jordán folyó völgyétől északra fekvő területeket. A repülőgépek napalmbombákat szórtak le. Emberéletben nem esett kár, az anyagi veszteségek azonban jelentősek. A rendőrfőnök vallomása Bécs Az osztrák hatóságok mitsem tudtak az Oláh-féle titkos antikommunista szervezetről — jelentette ki PeterJunker, az állambiztonsági rendőrség főnöke kedden, Oláh, volt osztrák belügyminiszter bécsi perében. Ügyvédi kérdésre egyébként azonnal kiderült: Oláh már 1948-ban hamis igazolványt kapott a bécsi rendőrségtől, hogy Holzer álnéven feltűnés nélkül léphesse át a négyhatalmi megszállás idején az övezethatárokat. Peterlinger vallomásából kitűnt, hogy a rendőrség 1953-ban nyomára bukkant az Olah-féle titkos akció egy részletének: Stájerországban több rádióadó- és vevőberendezést találtak. Helmer akkori belügyminiszter utasítására azonban (aki nyilván tudott az akcióról) az eljárást beszüntették. A magasrangú rendőrtisztviselő arra sem emlékezett, kapott-e pénzt Oláh a CIA-tól. A keddi tárgyaláson egyébként felolvasták egy zürichi ügyvéd levelét arról, hogy okmányok vannak birtokában Oláhnak a titkos akcióra kapott pénzeire vonatkozóan. Pártnap Sárbogárdon Kedden este a sárbogárdi művelődési ház nagytermében szabad pártnapot tartottak. Dr. Dobrónaki Gyula államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke ismertette a kül- és belpolitikai helyzetet. A többi között szólt az NSZK kormányának arról a tervéről, hogy a Szövetségi Köztársaság elnökét március 5-én Nyugat-Berlinben választassa meg. Ezzel kapcsolatban megállapította, az NSZK revansista és militarista erőinek eljárása provokatív jellegű, amely mindenekelőtt a Német Demokratikus Köztársaság és szövetségesei, a többi szocialista ország ellen irányul. A március 5-re tervezett nyugat-berlini akció lábbal tapossa a Nyugat- Berlinre vonatkozó összes nemzetközi megállapodásokat. A nyugatnémet kormány ezzel jogtalan igényét akarja alátámasztani. A Német Demokratikus Köztársaság területén fekvő Nyugat-Berlinre, amely sohasem tartozol, és a jövőben sem tartozhat a Német Szövetségi Köztársasághoz. Ezzel a provokációval az NSZK kormánya ismételten bebizonyította, hogy a szocialista országokkal való viszonyát nem rendezni hanem énben éppre Vezetag, élezni kívánja. Végül hangsúlyozta, a békeszerető megyár nép követeli hogy a bornt kormány adja fel a nyugat-berlini elnökválasztás tervét. Öt évre ítélték Varga Zoltánt A Központi Kerületi Bíróság kedden tárgyalta Varga Zoltán labdarúgó és felesége bűnügyét. Varga, aki a magyar olimpiai csapat tagjaként utazott ki a mexikói olimpiára, ott a megnyitás előtt két nappal elhagyta az együttest, hűtlen lett hazájéhoz, olimpiai esküjéhez. Európába jött, ahol találkozott feleségével, aki már azelőtt külföldön tartózkodott, mielőtt férje Mexikóba kiutazott. Később Magyarországra írt leveleikben azt közölték, hogy nem térnek haza. A bíróság hazatérés megtagadásért Varga Zoltánt ötévi, Varga Zoltánnét két és félévi szabadságvesztésre, s mindkettőjüket teljes vagyonelkobzásra ítélte. Szerda, 1969. február 16. Katonai készültség az EAK-ban Kairó Az Al Ahram című félhivatalos kairói lap keddi számában közli, hogy Mohamed Asur helyi közigazgatási miniszter rendeletére az Egyesült Arab Köztársaságban hétfő óta teljes készültség van. A parancs értelmében mozgósították a népi milíciát, és a polgári védelmi szervezeteket, a kórházak és a tűzoltóság teljes készültségben várja az esetleges fejleményeket. A lap közlése szerint az intézkedést az indokolja, hogy hivatalos egyiptomi helyen tartanak a Szíria elleni hétfő reggeli izraeli megtorló támadás megismétlésétől, többek között az Egyesült Arab Köztársaság ellen. Különös jelentősége van a rendeletnek a szerdán kezdődő ötnapos vallási ünnep miatt — a tartományok kormányzói így az ünnep alatt is helyükön maradnak. A hadsereg egyébként az 1967. júniusi hatnapos háború óta gyakorlatilag mozgósítva van. Vádirat a mentiei vasúti katasztrófa ügyében A Pest megyei Főügyészség az 1968. december 22-én bekövetkezett mendei vasúti katasztrófa ügyében a Pest megyei Bírósághoz foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés, valamint a társadalmi tulajdonban különösen nagy kárt okozott gondatlan rongálás bűntette miatt vádiratot nyújtott be az előzetes letartózztatásban lévő Szántai Ferenc 52 éves MÁV főellenőr, forgalmi szolgálattevő, mendei lakos ellen. A rendőrségi nyomozás megállapításai szerint a baleset bekövetkezése miatt felelősség terheli Papp László mozdonyvezetetőt és Csüllög Endre mozdony- fűtőt is. Mindenfelől — mindenről Tokió A külföldi országokkal fenntartott kulturális kapcsolatok japán egyesületének meghívására szovjet delegáció érkezett Tokióba. A látogatás folyamán aláírják az 1969. évi szovjet—japán kulturális csereprogramot Moszkva Alekszej Koszigin, szovjet miniszterelnök kedden a Kremlben fogadta M. V. P. Peiriszt, Ceylon moszkvai nagykövetét és baráti beszélgetést folytatott vele. Koppenhága Per Gotschalk dán tűzoltó szándékos emberölés vádjával került a koppenhágai bíróság elé. A piromániás tűzoltó benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta ágyban fekvő feleségét. A súlyos égési sebeket szenvedett aszszony halála előtt terhelő vallomást tett férjére. Gotschalk a bíróság előtt azt állította, hogy nem állt szándékában megölni feleségét, s tettét hirtelen ötlettől indíttatva követte el. Baldwin Park Ifjabb Abraham Cole rövid üzenetet kapott: menjen be a Hartland kórházba. Cole a kórházba rohant, ahol közölték vele, hogy felesége, a 41 éves Golda meghalt. Az asszony egy műanyag zacskót húzott a fejére, s megfulladt. Tettét nyilvánvalóan öngyilkossági , szándékkal követte el A hír hallatán a 33 éves férfi összeesett és meghalt. Genf Az ENSZ mellett működő egészségügyi világszervezet végrehajtó tanácsa, amely Genfben ülésezik, hétfőn 67 millió dollárral növelt költségvetési javaslatot terjesztett elő 1970-re, ami 8 százalékos emelkedést jelent az 1969-es költségvetéssel szemben. A javaslat végleges elfogadásáról az egészségügyi világszervezet közgyűlése dönt júliusban Bostonban. Bilbao Néhány hónapos viszonylagos nyugalom után Észak- Spanyolországból újabb nagyszabású sztrájkmozgalomról érkezett jelentés. 12 500 munkás hagyta abba a munkát, nagyobb béreket, jobb munkafeltételeket és a kormány által bevezetett rendkívüli állapot megszüntetését követelve. New York Tomorowicz, a Lengyel Népköztársaság állandó ENSZ-képviselője hétfőn levélben közölte U Thant főtitkárral, hogy országa lemond az ENSZ fejlesztési programjának második évtizedét előkészítő bizottság munkájában való részvételről. Ennek a döntésnek az oka az, hogy a nyugati hatalmak nyomására a bizottságba felvették az NSZK-t amely nem tagja a világszervezetnek, ugyanakkor az NDK-tól megtagadták a bizottság munkájában való részvétel jogát. Támadás a szíriai magyar nagykövetség gépkocsija ellen Damaszkusz Damaszkuszban hivatalosan közölték, hogy a hétfő reggeli izraeli légitámadás halálos áldozatainak száma 9-re emelkedett. Kedden a romok alatt ismét két holttestet találtak, a kórházban pedig, ahol a sebesülteket ápolják, az egyik súlyos sérült életét vesztette. Hivatalos körök nevetségesnek nevezték azokat a korábbi találgatásokat, amelyek szerint a támadás következtében 150 Szíriai vesztette életét. Helytálló viszont az a hétfői hivatalos bejelentés, hogy húsz személy megsebesült — közülük hat hétfőn, egy személy pedig kedden belehalt sérüléseibe. A február 24-én Szíria ellen intézett izraeli légitámadás a damaszkusz—bejrúti úton érte a szíriai magyar nagykövetség gépkocsiját. A gépkocsit — amelyet Mányik Pál, a Magyar Népköztársaság szíriai nagykövete idejében elhagyott repeszek, és leomló épületek összezúzták A nagykövet és gépkocsivezetője sértetlen maradt. A Magyar Külügyminisztérium diplomáciai úton tiltakozik az izraeli kormánynál, a nemzetközi jogot durván sértő támadás ellen, és követeli az okozott károk megtérítését