Fejér Megyei Hírlap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-26 / 121. szám
- 2 — MTI — TASZSZ — UPI — AP — AFP — REUTER A Centropresa esti helyzetképe : Egy kambodzsai interjú — Kanadai határozat— Két fontos tanácskozás — Szocialista előretörés Ausztriában „Mit mondhatnék az ame- rikaiaikról? Most ide jöttek, hogy segítsék a Lon Nol-i kormányt, amely pedig oly gyenge, hogy alig talál kambodzsait, aki hajlandó lenne harcolni érte ... A szabadságért harcolunk, az egyenlőségért és a korrupció ellen.” Takeo kambodzsai tartomány felszabadított körzeteiben mondta ezeket a szavakat a felszabadító hadsereg egyik vezetője az amerikai UPI hírügynökség tudósítójának. Az USA és csatlósainak kambodzsai agressziója mégis fokozódik. Phnom Penh-i jelentés szerint most thaiföldi (Thaiföld az Egyesült Államok egyik legelkötelezettebb vazallusa) katonai küldöttség érkezett a kambodzsai fővárosba, hogy a Phnom Penh-i puccsista kormánynak nyújtott katonai segítség fokozásáról tárgyaljon. A nemzetközi közvélemény naponta nyilvánítja elítélő véleményét Washington indokínai szerepéről. Most éppen Torontóban fejezte be munkáját egy nemzetközi jogász-konferencia. A kanadai városban különböző országokból összegyűlt szakemberek határozatukban egyértelműen megállapították, hogy az USA délkelet-ázsiai akciója súlyosan sérti a nemzetközi jogot. Úgy döntöttek, hogy bizottságot alakítanak, amely az amerikai intervenció törvényességét az Egyesült Államok különböző törvényszékei előtt veti fel majd, s világszerte mozgalmat indítanak az amerikai hadigépezet ellen. Kedden két fontos tanácskozás kezdődik. Khartoumban, Szudán fővárosában arab „kis-csúcs” kezdődik Egyiptom, Líbia és Szudán vezetőinek részvételével. Nasiszer, Kadhafi és Numeiri megtárgyalja majd a közelkeleti helyzet aktuális problémáit. A többi között nyilván arról is szó lesz, hogy Izrael hétfőn újabb szárazföldi támadást intézett Libanon ellen, két héten belül a másodikat. Róma a színhelye a másik fontos, kedden nyíló konferenciának: a NATO miniszteri tanácsülése értekezik. A világ közvéleménye azt várja ettől a megbeszéléstől, hogy végre konkrét választ adnak a Varsói Szerződés javaslatára az európai biztonsági konferencia összehívását illetően, s figyelemre méltó eredményt hoztak vasárnap az ausztriai részleges (433 helyen lefolyt) községi választások. Előretört a szocialista párt, 65-höz képest 5,3 százalékkal, s megszerezte az abszolút többséget, 50,54 százalékkal. Ebből arra lehet következtetni, hogy ha Kreisky jelenlegi kisebbségi kormányát a parlementben netán leszavaznák, és új országos választásokat írnak ki, amikor a szocialisták feltehetően az új parlamenti választásokon is megszereznék az abszolút többséget. Szihanuk Hanoiban Hétfőn délben a fellobogózott Hanoi ünnepélyesen fogadta Norodom Szihanuk kambodzsai államfőt és kíséretének tagjait. Szihanuk a Kambodzsai Nemzeti Egységfront elnökeként látogatott a VDK-ba, felesége, Monique Szihanuk, kíséretében. Vele érkezett Penn Nouth miniszterelnök, valamint a királyi nemzeti egységkormány több minisztere. Indokínai jelentés A kambodzsai hazafias erők vasárnap este nagy erejű támadást intéztek az úgynevezett Horog térségben létesített, egyik amerikai támaszpont ellen — közölték hétfőn hivatalosan Saigonban. A hazafias erők először aknavetőkkel és rakétáikkal lőtték a támaszpontot, majd gyalogsági rohamot intéztek ellene. A 20 percig tartó csatában öt amerikai katona meghalt, nyolcan megsebesültek. A felszabadító erők csak akkor vonultak vissza, amikor az amerikai tüzérségi helikopterek támogatást kértek. Ugyancsak saigoni bejelentés szerint 194-re emelkedett az intervenció óta Kambodzsában elesett amerikai katonák száma. A harcokban 246 amerikai katona sebesült meg. A saigoni kormánycsapatok veszteségeiről mind ez ideig nem adtak ki semmiféle közleményt. Hétfőre virradó éjjel B-52- es óriásgépek Dél-Vietnamban, Kambodzsában és Laoszbam hajtottak végre támadásokat. Az UPI szerint a monszun esőzések miatt a három országban csak elszórt harci tevékenység folyt. A Mekong-folyó partján levő Jonle Bet városának közelébe egyenként, újabb saigoni kormánycsapatok érkeztek. Arra tesznek kísérletet, hogy a városból kiűzzék a hazafias erőket. Mint ismeretes, a partizánok május 11-én szabadították fel Tonle Bet városát. Massel után Az NDK Minisztertanácsa hétfői üléséről nyilvánosságra hozott közleményében készségét fejezte ki az NDK és az NSZK kormányfői eszmecseréjének folytatására. ..mihelyt a szövetségi kormány reális magatartást tanúsít a két német állam viszonyának alapkérdésében, azaz az egyenlő, nemzetközi jogi kapcsolatok felvételének kérdésében". A minisztertanács egyúttal síkraszállt azért, hogy a két német államot egyenlő jogú tagállamokként minél hamarabb felvegyék a világszervezetbe. Az NDK Minisztertanácsa elvárja a Német Szövetségi Köztársaságtól, hogy a jövőben tartózkodjék az NDK- val és annak polgáraival szembeni bármiféle megkülönböztető intézkedéstől, továbbá az NDK belügyeibe való beavatkozástól. A minisztertanács elvárja azt is, hogy az NSZK haladéktalanul és feltétel nélkül hatálytalanítsa azokat a törvényeit és egyéb jogszabályait, amelyek az NDK jelenlegi rendszere, valamint az NDK polgárai ellen irányulnak és ellentmondanak a nemzetközi jognak — hangsúlyozza a közlemény. Magyar nap Kairóban Vasárnap rendezték meg a kairói nemzetközi ipari vásár magyar napját. Ebből az alkalomból a vásár rádiója arab nyelvű műsort közvetített, amely ízelítőt adott a szocialista Magyarország negyedszázados útjából, hazánk politikai, gazdasági és kulturális fejlődéséből. Az ismeretterjesztő előadásokat zenés -szórakoztató műsor egészítette ki. A kairói rádió műsorán ugyancsak több magyar téma szerepelt. A vásár megnyitása óta szinte mindennapossá vált, hogy a kairói lapok cikkeket, tudósításokat közölnek Magyarországról és a magyar kiállításról. Vasárnap este a magyar nap alkalmából Szarka Károly, a Magyar Népköztársaság kairói nagykövete fogadást adott. Világórádé Ion GheorgheMaurer, a Román Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnöke hétfőn fogadta Alekszandr Bászovot, a Szovjetunió bukaresti nagykövetét. A diplomata kérésére létrejött találkozón részt vett Vasile Gliga román külügyminiszter-helyettes. * * * Ausztrália legnagyobb városának, Sydneynek több mint 50 000 közlekedési dolgozója hétfőn 24 órás bérkövetelő sztrájkba lépett. * * * Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, miniszterelnök, Japánból hazatérőben Vlagyivosztokba érkezett. Todor Zsivkov és kísérete részt vett a határterületi pártbizottság és tanácsi végrehajtó bizottság által a tiszteletére adott ebéden. * * * A bolgár minisztertanács határozatot hozott arról, hogy térítésmentes segélyt nyújt az árvízkárosult román lakosságnak. * * * Ingyenesen kezeltetheti magát és pihenhet a Szovjetunió kórházaiban és üdülőiben 25 fogságból szabadult görög demokrata. Újabb támadás Libanon ellen Egy libanoni katonai szóvivő közlése szerint egy izraeli páncélos egység légi és tüzérségi támogatással támadást intézett libanoni terület ellen Bentibail város közelében. Libanoni páncélosok harcba bocsátkoztak az izraeli erőkkel. Jarum falutól közvetlenül északra a határ közelében. Bentibail a libanoni határ középső szektora mentén fekszik, és három közeli faluval együtt az izraeli tüzérség támadásának célpontja volt a múlt hét pénteken. A Libanon elleni mai izraeli támadás kapcsán a Szíriai hadsereg vezérkari ronosé felajánlotta országa segítségét a libanoni honvédelmi miniszternek — jelenti az AFP jólértesült beirúti körökre hivatkozva. * A Dél-Libanon térségében támadó izraeli alakulatok több mint négyórás harc után kivonultak az országból — jelentette be Tel Avivban egy katonai szóvivő. sí-Az izraeli légierő hétfőn délelőtt két ízben is bombatámadást intézett a szuezi fronton levő egyiptomi létesítmények ellen, közölte egy szóvivő Tel Avivban. Rasid Karami libanoni miniszterelnök egy észak-libanoni városban mondott beszédében kijelentette: Libanon a jövőben is meg fogja védeni határait. Karami felhívta az ország lakosságát, hogy építsenek a déli határvidéken erődítményeket az ott élő lakosság védelmére. HÍRLAP Partizánakció thaiföldön Sikeres rajtaütést hajtottak végre thaiföldi partizánok vasárnap egy rendőrkonvoj ellen Thung Chang közelében, a laoszi határ mellett. Hivatalos közlemény szerint a konvoj tíz tagja életét vesztette, három rendőr megsebesült. A sikeres akció után a partizánok a környező őserdőbe vonultak vissza. Több hónap óta ez a legsikeresebb és legnagyobb arányú partizánakció a laoszi határvidék közelében. Az AFP szerint a thaiföldi partizánok az utóbbi időben e térségben összpontosítják erőiket. Letartóztatások Cipruson ötvenre emelkedett azoknak a személyeknek a száma, akiket a limaszoli rendőrkapitányság megtámadásának kapcsán őrizetbe vettek a hatóságok — közölte vasárnap délután egy hivatalos nicosiai nyilatkozat. A razzia azonban tart, és még mindig négy fontos személy van a körözöttek listáján. Az elrabolt fegyverek egy részét Limaszol közelében egy gödörben megtalálták. A ciprusi kormány szóvivője közölte, hogy bár a mostani letartóztatásokat az érvényben levő büntető-törvénykönyv előírásainak megfelelően foganatosították, a kormány nem fog habozni, hogy éljen új jogkörével, és három hónapig terjedő időszakra őrizetben tartson embereket, az előzetes letartóztatással kapcsolatos rendkívüli törvény értelmében. Ismeretessé vált, hogy az eddig őrizetbe vett ötven ember közül öten tagjai a rendőrségnek, egy ember pedig a hadsereg őrmestere. Hííó-falásszínzás Manlio Brosio, a NATO főtitkára szokásos sajtóértekezletével hétfőn délben kezdetét vette Rómában az Atlanti Szövetség miniszteri tanácsa tavaszi ülésszakának eseménysorozata. Róma modern külvárosa, Bar, központjában álló kongresszusi palota a színhelye a kedden délelőtt megnyíló tanácsülésnek, amelyre megérkezett már az „örök városba” mind a 15 NATO-tagország küldöttsége: a delegációkat a külügyminiszterek vezetik. Brosio utalt a NATO korábbi állásfoglalásaira, amelyek Reykjavikban, Washingtonban és Brüsszelben a szervezet és a Varsói Szerződés országai között „kölcsönös és kiegyensúlyozott” haderőcsökkentésről elhangzottak, és célzott arra, hogy a tanácsülés erről a kérdésről újabb javaslatra készül, amely „elfogadhatóbb lehet a szocialista országok számára”. összeurópai biztonsági értekezletre. Kedd, 1970. május 26. Alba Regia napok (Első oldal folytatása) listája Vermes Mária hegedűművész volt. A műsorban megejtő szépséggel szólalt meg Csajkovszkij hegedűversenye. A romantikus érzelemgazdagság bővérű tollmácsolójának voltunk tanúi, mind Vermes Mária, mind a zenekar előadásában. A hegedűművész játéka bravúros volt. A hűvös hegedűhang csipkefinom hangi világot képviselt, amely a zenekar hömpölygő áradása fölé emelkedett. Ezt a romantikus dallamvilágot kitűnően képviselte és tolmácsolta az együttes. Mindössze a második tétel lírai kezdeténél maradt némi hiányérzetünk. Azonban a szólista magasan szárnyaló vivőereje ismét felfokozta a hangulatot, s a hegedűverseny a pregnáns ritmusgazdag részletekkel zárult. A koncerten elhangzott még Weber Euryanthe nyitánya és Dvorzsák Újvilág szimfóniája. I,e»i!it-cniten »mint „...életetekkel kövessétek...99 Nagyezsda Krupszkaja emlékezetes szavaival kezdte meg műsorát az István király Múzeum Lenin-emlékki■ állításán hétfőn este a Vörösmarty Irodalmi Színpad. Áhitatos zene hangjaira film idézte fel Lenin alakját, majd Gyurkó László Fejezetek Leninről című dokumentum-oratóriumából adtak elő részletet. Az oratórium — amely a Budapesti Nemzeti Színház műsorán is szerepel — Két ember című „fejezetét” szólaltatták meg. A két ember: Lenin és Gorkij. A műből elénk állt kettőjük kapcsolata. A levelek, és különösen Gorkijnak Leninről írott visszaemlékezései hű portrét rajzoltak mindkettőjükről. Gorkij szavai plasztikusan elevenítették fel Lenin alakját. Lenin Gorkijhoz intézett levelei, az érdekében tett intézkedései, sürgető, korholó szavai, amelyek a beteg írót gyógykezelésre, gyógyulásra sarkallták, ugyancsak közeli képet adnak kettőjük kapcsolatáról. A megyei könyvtár és a múzeum szervezésében nagy siker volt akamarahangulatú előadás. Az öt szereplő szép szövegmondással, átélten teremtette meg az est hangulatát. A műsort Neményi László rendezte. Végezetül pedig álljon itt néhány sor Gorkij emlékeiből: „Én tudom, hogy ő az embereket szerette, nem pedig az eszméket, ... hogyan gyúrta, alakította az eszméket, ha a nép érdeke azt megkövetelte. Én szerettem őt és szeretem. Haraggal szerettem. Élesen beszéltem vele, nem kíméltem őt. Vele úgy lehetett beszélni, ahogy senki mással. Lenin értette, mi van a szavaink mögött, bármit is mondottunk.” A meghitt esten Leninnel beszélgettünk. T. A. Küzdelem az árral A Tiszán levonuló árhullám hétfőn délelőtt Tiszafürednél elérte és már egy centiméterrel meghaladta a maximumot, a 765 centiméteres vízszintet. Ezen a szakaszon azonban még további áradás várható. Az északmagyarországi vízügyi igazgatóság irányításával az utóbbi 48 órában több mint 7000 ember védte a gátakat a hullámveréstől és sok helyen szorítógáttal, ellennnyomó medence építésével küzdöttek a buzgárok és a felfakadó víz ellen. Tokajnál a vasúti hídnál erősen szivárgó gátszakasz oldalára a könnyűbúvárok egymás fölé három fóliaréteget fektettek le. Polgár térségében több mint ötezer homokzsák beépítésével két nagyobb buzgárt lokalizáltak. Tiszapalkonya, Tiszafüred és Poroszló körzetében szorítótöltéseket építenek a szivárgó és fakadó víz ellen. A vízügyi igazgatóság gépesített árvízvédelmi osztaga a Négyes és Borsodivánka közötti zsilipet szállfallal zárta el. A Budapesti Vízügyi Igazgatóság gépesített osztaga pedig a Rima patak torkolatát zárja el. A Bodrogon Zalkod és Viss térségében erős hullámverés veszélyeztette a gátakat. Ezért rőzseszőnyeggel és fóliával takarták be a töltés oldalát. Felsőberecki szivattyútelepénél egy kisebb szakaszon megcsúszott a töltés. Homokzsák-terheléssel és bordás kőterítéssel azonban sikerült megtámasztani. A Maros Makónál már csaknem 80 centimétert apadt a tetőzés óta, de a védekezésben nincs szünet, folytatják a munkát, a gátak erősítését. Ferencszállásnál az átázás következtében egy helyen megroskadt a töltés alja, de terméskövekkel és homokzsákokkal sikerült megtámasztani. A víz felöl pedig szinte fóliába csomagolták ezt a 45 méter hoszszú gátszakaszt, hogy csökkentsék a szivárgást. Hétfőn az időjárás már kegyesebb volt, mert kissé felszikkasztotta a töltések tetejét, s így megkönnyítette a munkát. Hétfőn délelőtt Szegednél 907 centimétert jelzett a vízmérce, ami azt jelenti, hogy a folyó árhulláma 14 centiméternyire megközelítette az 1932. évi maximumot. A szegedi Tisza part-menti klinikasor és más házak pincéiben, kertjeiben rendszeres „őrjáratot” tartanak, hogy vízfeltörés esetén azonnali beavatkozással előzzék meg a bajt Segít az ország Az árvízkárosultak megsegítésére indult országos mozgalomban, mint ez a jelentésekből most már nagyon egyértelműen kiderül, mindinkább teret hódít a nagyobb hatékonyságra törekvő szervezettség. Az ország egyik fontos állattenyésztő vidékén — Baranya megyében — a termelőszövetkezetek alapos megfontolás után úgy határoztak, hogy elsősorban átlátástakarmány-adományokkal segítik a Szamos mente mezőgazdaságának talpraállítását. A baranyai termelőszövetkezetek lovakat, szarvasmarhát és sertéseket szállítanak a Szamos mentére, amint az árvíz sújtotta mezőgazdasági üzemek fogadni tudják. A Duna és Karasica menti termelőszövetkezetek területi szövetsége például 20 lovat és 40 szarvasmarhát, továbbá húsz vagon abrakot szándékozik az árvízsújtotta területre szállítani. Az adomány értéke meghaladja a másfél millió forintot. Már eddig csaknem félszáz szarvasmarha került fel a baranyai gazdaságok adománylistájára. A nagyobb termelőszövetkezetek még azt is vállalják, hogy saját járművükön díjtalanul szállítják majd el az állatokat.