Fejér Megyei Hírlap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-07 / 132. szám
Rég holtak porai fölött járunk. Hétszáz esztendő viharai által betemetett harcosok, polgárok, mesterembereik és tőzsérek, urak és szolgálók porladnak itt Budavár meredélyein, ahol kipattantak és teljes szépségükben illatoznak a vöröslila gesztenyék. A Várhegy déli részén járunk, ahol már rend van: áll a vár, ahogy száz évekkel ezelőtt állt kápolnáival, kazamatáival, lovagtermeivel. Láthatók az ősi kövek, a csodálatra méltó masszív falak: így tudott építeni a középkori ember cement nélkül, vas nélkül, csupán kővel és mészszel. És a fal csúfolja ma is az időt... Reggel kezdtük a bolyongást a Várban, ám lefelé hajlott már a Nap, amikor kijöttünk a szabadba. És nem lehetett betelni a látnivalóval. Látogató és kalauzoló egyaránt belefeledkezik az időbe, nem lehet a nézelődést, a múltba való látogatást abbahagyni, annyi a a nép, az érdekes, a tanulságos. Reggelig folytathatnék. * Ez a sziklás-agyagos, mátrgás dombtető, amelyen járunk, hétszáz évvel ezelőtt még sivár birkalegelő volt. Lent az egyik feltárt folyosón láttuk kőbe vésve IV. Béla egy 1255-ben kelt okleveléből az idézetet: „In monte Pestiensi castrum quoddam exstrui fecimus” — igen, a király várat emeltetett az előretörő tatár hordák ellen. Később — XIV—XV. században — a domb déli végébe települt királyi udvartartás, az Anjou-k, Luxemburgi Zsigmond, Corvin Mátyás egyre fényesebb várkastélya vonzotta a főurakat, módos polgárokat, kézműveseket Emlékezzünk csak a Szép Ilonkára, a királyi udvarba felránduló „ősz Peterdi” mondja szerelmes lányának: „Jobb nekünk a Vértes vadonéban ..Félelmetesen idegen volt nekik a zajos udvar, a nagy pompa, a zakatoló fényűzés. Most nyugalom és csend van itt. A Budapesti Történeti Múzeum csak nemrégiben megnyílt termeibe halkan, megilletődött tisztelettel lépnek be a látogatók, hogy elmerüljenek a szemlélődésben. Tudni kell ugyanis azt, hogy a budai vár déli szárnyát már csaknem teljes egészében helyreállították és a középkori rész feltárása nagyjából befejeződött, az alsó termeket és pincéket is megnyitották a közönség előtt. 1947- ben kezdődött a feltárás és a budai vár teljes rekonstrukciója — mint kísérőnk azt velünk közölte — igencsak 1975-re fejeződik be. A várrekonstrukciójába fektetett pénz megközelíti majd a kétmilliárd forintot.A közelmúltban bolognai régészek és építőművészek jártak a budai várban és megtekintették az ásatások nyomán helyreállított várrészeket. Kijelentették: ilyen szakszerű és gondos munka még Itáliában is ritka, ahol pedig nagy összegeket fordítanak a feltárt műemlékek helyrehozatalára és konzerválására.) Kísérőnk mondja, aki kezdettől fogva itt dolgozik a középkori rész feltárásán: —A Vár sorsa a hét évszázad alatt bővelkedik tragédiákban, örömökben, megpróbáltatásokban. A törököktől való visszafoglaláskor olyan mértékben megsérült, hogy lakható háza nem maradt. Aztán újra épült, kormányzati negyed lett, 1848- ban ismét súlyos harcok, véres ostrom színtere. A második világháborúban annyira elpusztult, hogy a budai várnál siralmasabb romhalmazt aigha lehetett látni. És ismét éledezik, egy része már talpon, régi pompájában. * Mit láthatunk az alsó termekben, pincékben, folyosókon? (Ezúttal ne menjünk fel az emeletekre, ahol Buda és Pest történetének millió emlékével találkozhatunk.) Művészettörténész és historikus legyen a talpán, aki mindent be tud fogadni, amit itt lát, aminek tanúja. Az „Arany alma palotájá”nak nevezték a törökök Budát, olyan sok volt benne az aranyozott cseréppel fedett tető, kupola. Aztán a különféle fajasszok, majolikák, csempék, amelyek a romok alól előkerültek! Itt látható például V. László korából való kályhacsempék tömkelege, amelyekből teljes kandallókat állítottak helyre. Chimetti Camicia építész és Giovanni Dalmata olasz szobrászmester — és velük sokszáz művész — Mátyás idején buzgólkodtak az udvarban. Műveikkel itt találkozhatunk, előkerültek a törmelékekből. Az ónmázas majolika padlótéglák azt bizonyítják, hogy Itália után hazánkban volt a legnagyobb majolikakészítő üzem Európában. Johannes Lapicida — Nagy Lajos főépítésze — ugyancsak számos alkotását hagyta ránk. János mester nagy koncepcióinak maradványai a középkori építészet iránti csodálatot váltják ki az emberből. Oroszlánfejes vízköpők a Zsigmond-kútról, ugyanebből a korból női szobortorozók, reneszánsz párkánydíszek vörösmárványból, szeráf fejek a kazettás mennyezeten, királyi címerek, használati tárgyak, emlékek — tömegével. És Mátyás király kútja a maga és felesége címerével. Mis persze a rekonstruált épületek. A Zsigmomd-kápolna, a pompázatos egyszerűségében meghökkentő lovagterem, csarnokok, lakószobák, a rondella, a Lihegőkapu és lépcső, a börtönök és a gyilokjáró emlékei egy dús történelmi kornak, amelyek most már hozzáférhetők a nagyközönség számára A feltárt középkori várrészek mélysége sokhelyt eléri a 10—14 métert Több száz vagonnyi évszázados romot, törmeléket kellett elhordani innen, hogy az épületek kiszabaduljanak. Hogyan történt a T,kiszabadításuk”? — Húsz év alatt óriási munkát végeztek itt a feltáró régészek, — mondja kísérőnk. — Tudni kell ugyanis azt, hogy a kiszabadítandó részekre omlott törmelék maga is értékes lehet, valósággal úgy kellett elkanalazni, hiszen egy-egy rög, kisebb kőtörmelék sokszor maga is pótolhatatlan. Aztán még valami: a feltárásra kerülő középkori épületeken, pincéken, altemplomokon rajta fekszik a több emelet magas mai épület. Hogyan történik ezek kiszabadítása? A középkori vár harántirányban fekszik a mai épület alatt, csak egyes helyeken épült rá a mai főfal. A szabadon maradt térségben könnyebb volt a régész munkája. Ahol azonban a két épület találkozik, már nagy elővigyázatossággal kell dolgozni, nehogy a felső épület megsérüljön. Bányászok hozzá, óriási türelem, nagy munkája? Igen, hasonlatos tudományos felkészültséggel ,és olthatatlan szakmai szenvedéllyel párosulva. Mint mondottuk: a budai vár déli szárnya már készen és a Budapesti Történeti Múzeumnak adott otthont. A többi szárny építési munkálatai teljes erővel folynak. Itt kap majd méltó helyet a Széchenyi Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a Várszínház, a Színháztudományi Intézet, egyszóval a magyar tudományos és kulturális élet legszámottevőbb intézményei. Az „Oroszlános udvar”-on most teherautók gázolják a tengelyig csapódó port, óriás rakodó gépek markolják az elszállításra váró törmeléket. Bent a hatalmas termekben szerelik a legkorszerűbb világítást, a fűtést. A lépcsők már várják a vörösmárvány borítást, öt év múlva ismét teljes szépségében ragyog majd a Vár. Szöveg: Balogh József Fotó: Rabáczy Szilárd A vasbeton-héjazattal helyreállított kupola ismét letekint Budára és Pestre. Tíz méter magas törmelék takarta ezt a több száz éves falmaradványt, amelynek „gyilokjáró” a neve. Három méter széles a falkolosszus, amelyen a vigyázók sétáltak. Az alsó — fedett — részen ugyancsak az őrök járóhelye volt. A mai kor embere hozzászokott a monumentális látványokhoz. Ám a középkorban is kacérkodott az ember a hatalmas arányokkal, íme: a budai vár középkori Zsigmond-kápolnájának egyik gótikus ablaka. Kecses, méltóságteljes arányával egyik legérdekesebb látni való a Zsigmond-kori lovagterem, amelyet ugyancsak az évszázados törmelékek alól szabadították ki a bányászok. A benne felállított majtilika kályha bármelyik mai lakásban megtenné. Vasárnap, 1970. június 7. HÍRLAP.