Fejér Megyei Hírlap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-07 / 132. szám
(Karácsonyi Imre rajon) n mnnHK Sok minden történt vele és vele kapcsolatban Az Ifjú Gárda 13 éve Csak a helyi sajátosságok figyelembevételével öten beszélgetünk az Ifjú Gárdáról: Nagy Pál, a KISZ Móri Járási Bizottság titkára. Bátonyi Sándor, a Kincsesbányai Bauxitbányák KISZ-bizottságának titkára. Stoffer Kálmán az Ifjú Gárda járási parancsnoka és a parancsnokság észük tagja. Csonka Lajos a móri szakmunkásképző pártösszekötő nevelője. 13 év I. G., az Ifjú Gárda. Hazánkban tizenhároméves története van. Az eltelt hosszú évek alatt sok minden történt vele, s vele kapcsolatban. 1957. az alakulás éve, az ellenforradalom utáni konszolidáció időszaka volt. Mint szemtanúk, volt aktivisták többsége vallja, ez jelentette az I. G. hőskorszakát. A feladat, ami az ifjúgárdistákra hárult, hősiességet, bátorságot követelt — romantikus volt. Látványosabban volt forradalmi, mint az utána következő évek békés, főként nevelési, gazdasági feladatok megoldására irányuló törekvések. Sokan az I. G. életében törésként emlegetik ezt az időszakot. Ezt követte a koszorúzások és a rendezvénybiztosítások olyan sokat vitatott, sokak által ,,méltatlan” feladatnak feltüntetett időszaka. És jött 197., az I. G. újjászervezésének, az egyenruha rendszeresítésének éve. Termékeny és terméketlen viták születtek az elitség kérdéséről, az I. G. létjogosultságáról, feladatáról, s minden vele kapcsolatos kérdésről. Az újjászervezés izgalmas hónapjai elmúltak. A jelent már általánosan elfogadott felismerés jellemzi: az Ifjú Gárda a KISZ hazafias, honvédelmi munkaformája, tevékenysége az ifjúsági szövetség általános tevékenységének szerves része. Ennek gyakorlati megvalósulása a központi irányelvek mellett, csak a helyi sajátosságok messzemenő figyelembevételével lehetséges. Javasolva irányítani — Természetesen járásunkban is voltak viták — mondják beszélgető partnereim —, szélsőségesek és hasznosak egyaránt. Sokszor magunk sem láttunk tisztán egyes kérdésekben, nem volt mire támaszkodnunk. Tehát voltak nehézségeink, így hibáink is. De reméljük a nehezén már túl vagyunk. Ma már egyre kevesebbet vitázunk fiatalokkal gazdasági és társadalmi szervek vezetőivel. Egyetértünk: az Ifjú Gárda létrehozása és működése szükségszerű. S ennek érdekében, ki ebben illetékes, mindent megtesz. Felismertük, hogy nem helyes, ha minden részletkérdésben központi irányelvekre várunk. Ismerjük és egyetértünk az általános célkitűzésekkel. Ezek alapján szabjuk meg járásunk területére érvényes irányelveket, amit a szakaszok, az illetékes KISZ-bizottságok, alapszervezetek megvalósítanak adottságaiknak, körülményeiknek megfelelően. Módszerünk: javasolva irányítani, koordinálni bizonyos határokon belül. Ennek eredményességét bizonyítja a járás Ifjú Gárda szakaszainak tevékenysége, s ezen belül is a kincsesbányai és a móri munkásképző ifjúgárdistáinak kezdeményezései. Kincsesbányai erények Van abban valami meghökkentően érdekes, hogy adott KISZ-alapszervezetek elutasítják tevékenységük egyik formájának létrehozásához szükséges anyagi fedezetet. Az első hallásra érthetetlennek vagy passzivitásnak tűnik ez a nem mindennapi esemény. Sokan annak is vélték másfél évvel ezelőtt, amikor a Fejér megyei Bauxitbányák két KISZ-alapszervezetének vezetősége elutasította az üzem által, Ifjú Gárda egyenruha vásárlására felkínált 30 ezer forintot. Az indok, mint hangsúlyozták: „Nem hasznosíthatjuk, mert nem tudjuk a jelenlegi szervezeti keretek között biztosítani az Ifjú Gárda szakasz célkitűzéseinek megfelelő működését.” Az 1967-ben alakult első szakasz felbomlott. A lányok férfjhez mentek, a fiúk bevonultak katonának, s utánpótlás, vonzó program hiányában nem volt. Az egyenként 100 körüli tagsággal, de mégis igen eredményesen tevékenykedő két alapszervezet nem tudta vállalni már az újjászervezés hatalmas feladatát. Mert — mint mondták, — felelősséget éreztek azért, amit csináltak, s nem akarták önmagáért, csupán statisztikai adatok növelésére létrehozni. Tudták, hogy az új feladat előtt nagyobbakat kell megoldaniuk. Az őszi vezetőségválasztások során újjászervezték az alapszervezeteket, megalakították a bizottságot. Mindez nem kis munkát jelentett, de fáradtságot nem kímélve, ezzel egyidőben oldották meg az Ifjú Gárda szakasz szervezését, tevékenységi körének kialakítását is. Az érdem nem csak a fiataloké. Az üzemé is, azoké a párttöregszervezeti és gazdasági vezetőké, akik megértették a fiatalok szándékait és segítették őket. Nemcsak az egy lány és három fiú rajból álló, 30 tagú Ifjú Gárda szakasz egyenruhájának megvételével, hanem egyéb vonatkozásban is. Egyszóval, a KISZ-t olyan rangra emelték, ami mindenképpen megilleti. Az üzemi négyszög már nem vitatéma, hanem alkotó erőben megnyilvánuló tény. Többen kérdezték már, mi ebből az 8 HARANGOK A harang egyike az emberiség legősibb hangszereinek, a köztudatban azonban múltjáról, szerepéről, történelmi és művelődéstörténeti jelentőségéről mégis keveset tudnak. Jjtszer háromezeréves a múltra tekinthet viszsza. Bronzból készült harangokon kívül ismerünk agyagból és porcelánból készült harangokat is. A fentmaradt legrégibb harang asszír eredetű, és az i. e. nyolcadik században készült, de a kínai írásbeli emlékek szerint eredete ennél sokkal régebbre nyúlik vissza. Európában az i u. hetedik században tűnt fel, és az első harangöntők Franciaországban működtek. Egyházi szerepe Fabinianus pápa 504-ből származó rendelkezésével kezdődött; rendeltetése: „Vivos voco, mortios plango, fulgura frango” (Hívom az élőket, elsiratom a halottakat, megtöröm a villámokat) jelzi, hogy szertartási célok mellett egyebekre (viharok, árvizek, tűzvész, ellenség közeledésének a jelzésére) is használták. A keleti egyházakban csak a kilencedik században honosodott meg, de használata rohamosan terjedt. Kezdetben igen drága volt, s a templomok az arany kegyszerekkel egyenlő becsben tartották, használata mégis egyre terjedt, szaporodtak a harangöntők (akik legtöbbször ágyúöntők is voltak), és bár a történelem viharai igen sokat pusztítottak el, mindig pótolták őket. Sok harangot semmisített meg az első és második világháború féméhsége; a beolvasztott harangok számát mintegy kétszázezer darabra becsülik. A XVIII. századig a harangkészítés egy-egy mester nevéhez fűződik, a XIX. században azonban ezek szerepét a nagyobb műhelyek, ipari vállalatok veszik át; a harangöntés is indusztrializálódott. A rekordokra való törekvés a harangokat sem kerülte el. A templomok is, a harangöntő mesterek is azon igyekeztek, hogy mindig nagyobb harangokat állítsanak elő. Míg a XV. században csak 15 tonnát nyomott a legnagyobb harang, a XVII. században a japánok már 75 tonnás harangot is készítettek. A világrekordot az ún. „Cár-harang” tartja a maga 200 tonna súlyával, 1735-ben készítették. Felszerelésre azonban sosem került, mert egy tűzvész alkalmával megrepedt, s ma a Kremlben, állványon elhelyezve, Moszkva egyik nevezetessége. Mj harang, mint ütőhangszer, nemcsak önmagában, vagy társai együttesében fejt ki zenei hatást (több harang esetében az együttesben az egyes harangok hangzására is tekintettel voltak), de vezérlő és mozgató mechanizmusokkal összeépítve mér zenedarabok előadására is alkalmasak. A harangjátékos automaták közül legrégibb a strasbourgi dóm 1352— 1354 között épített világórája. Nevezetesek a salzburgi, lübecki, prágai harangjátékok is. Hazánkban legnagyobb hírre a szegedi Dómtér harangjátéka tett szert, amely régi magyar dallamokat és diákdalokat játszott. A régi harangok történeti, művészeti, művelődéstörténeti jelentőségének köszönhető, hogy a múzeumok régóta gyűjtik őket. Felirataik történelmi jelentősége, domborműveik művészeti szépségei bőven indokolják ezt. Hazánkban a Magyar Nemzeti Múzeumnak van a legnagyobb haranggyűjteménye; a két világháborúban az ágyúgyártás céljaira beszolgáltatott harangok közül a történelem és művészeti szempontokból nevezetesebbek ugyancsak írre kerültek. Pár jelentősebb haranggal vidéki múzeumaink is rendelkeznek. Galambos Permi Hat-e mindennapjainkra a nyelvművelés ? A twetv a teeaceece életének alapja és nélkülözhetetlen eszköze. Ápolása és növelése tehát az egész társadalmat illető feladat, örvendetes a közönség nyelvi érdeklődésének megélénkülése és kiszélesedése. Levelezőink és a nyelvhelyességi előadások látogatói főként az idősebb nemzedékhez tartoznak. Ők azonban nehezebben békülnek meg azzal a ténnyel, hogy a nyelv változik, nincsenek örök érvényű szabályai, s ragaszkodnak az ifjan tanult, elavult szabályokhoz, nyelvi babonákhoz. A fiatalok viszont közömbösebbek és érzéketlenebbek a nyelvhasználat kérdései iránt. A nyelvi tudat és lelkiismeret elevensége tehát sokban nemzedéki kérdés. A nagyközönségtől érkező kérdések, vélemények és méltatlanlkodások alapján melyek az utóbbi két-három évtized leggyakoribb nyelvhelyességi kérdései? Sok bírálat és megrovás éri a sajtót, a rádiót ás a televíziót, amelyek a nyelvi művelődésnek is rsány hatású fórumai, de éppen széles körű kisugárzások folytán a nyelvrontásnak is bő forrásai. Ennek felelősségét csak igen kis mértékben csökkenti a nyelvművelésre szánt terjedelem, illetve műsoridő, amely elenyésző töredék az egészhez képest. Nem csodálhatjuk tehát, hogy az emberek főként a hibáik sokaságára figyelnek föl, s szembeállítják őket az ugyanott hirdetett helyes elvekkel. Feltűnő sokan tiltakoznak az idegen szók használata ellen, s jellemző, hogy erre is főként az idősebbek érzékenyek. Bennük él ugyanis a régi, egyoldalú nyelvművelés, a tisztogató purizmus szelleme, amelyben sok volt az elfogult magyarkodás. Más hangsúlyt kap azonban a kérdés, ha a szükségesség és a közérthetőség szempontjából tekintjük. Gyakran ugyanis csató a kényelem, divat, kilföldmajmol nemer Vetségfitogtanak a forrása az idegen szók használatának. Jogos tehát az árverés például a metróvitában a hagyományos földalatti és az új, találó mélyvasút mellett, s a tiltakozás a budapesti Guy kialakítása ellen, amikor már van történelmi Belvárosunk, s oda bizony nem élik a Váci utcai boutique sem. Sántít egyik lapunk válasza is az idegein szó kedvelését ért bírálatra: de annak idején befogadtuk a latin iskolát, most miért berzenkedünk az effektus ellen? Azért, mert ötszáz évvel ezelőtt szükségünk volt az iskolára, ma azonban a hatás, eredmény, teljesítmény, következmény stb. mellett szinte fölösleges fényűzés az effektus, nem szólva arról, hogy a magyar megfelelők pontos értelmi árnyalatokat jelölnek, és mindenki megérti őket. Sokan elégedetlenek azonban új magyar szavainkkal is helytelenítés, tiltakozás fogadta az olyan szabályos, hasznos és sikerült képzéseket, mint pl. rendezvény, bérezés, termelékeny, olvasmányos, őszintétlen, meghibásodik, üzemel. A divat csábításával ellentétben ösztönösen húzódozunk attól, ami új, de gyakran túlzó és oktalan ez az idegenkedés. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne használjuk fontoskodásból, fölöslegesen ezeket a többnyire szakszerű vagy választékos megnevezéseket természetes, köznyelvi megfelelőik helyett. A tökmagárug ne írja tehát ki bódéjára. Üzemel 10-től 18 óráig. Az újtól való irtózással rokon a régi elavult szabályokhoz vagy téves beidegzésekhez való ragaszkodás. Így születnek és terjednek a nyelvhelyességi babonák. Ilyen például az, hogy a fog segédigével szerkesztett jövő idő (el fog menni) németes. Éppoly helyes, mint a jövőre is alkalmazható, jelen idejű elmegy, de nyomatékosabb, vagy pedig távolabbi időt, ill. valószínűséget éreztet. Még általánosabb, a sajtó és a rádió „hivatalos” nyelvéből szinte kiirthatatlan s onnan tovább burjánzó tévhit az, hogy a személyes névmás csak emberre vonatkozhat, egyébként mutató névmást kell használni. Ezért azután csak így merünk írni (és már beszélni is): „Az előadó különféle szervezési kérdéseket terjesztett elő, s az értekezlet megvitatta azokat” (helyesen: őket); „Hasznos javaslatok hangzottak el, s azoktól sokat várnak” (tőlük). Nem babona ugyan, hanem egy régebbi nyelvszokáshoz való ragaszkodás az ikes igék hagyományos, szabályos ragozásának követése. Az ikes ragozás egysége azonban már jó kétszáz éve megbomlott, keveredett, a másik rendszerrel, az iktelen ragozással, s ez nem okoz sem félreértést, sem szegényedést. E változást tudomásul kell vennünk, ezt teszik az iskolakönyvek is. Nem vitázhatunk tehát már azon, hogy egyem-e vagy igyák; mindenki ízlése, nyelvérzéke szerint választhat. A két, egyaránt helyesnek tekint alak közt van azonban stiláris különbség: az ikes változat régiesebb hangulatú, választékosabb, tehát inkább írott nyelvi elem, az iktelen pedig a közvetlenebb, élő nyelvhasználatban szokásos. A pongyolább, igénytelen köznyelvnek jellegzetes újabb járványa asuitsük-ragozás. A nyelvjárásokból terjedt el a háború utáni nagy belső népvándorlással és társadalmi átrétegeződéssel a „sohasem tudhassuk”, „mi ezt nem szeressük”-féle kifejezésmód. Rögtön megindult ellene a harc, de — bár visszaszorulóban van e hiba — még nem sikerült kiirtani. Annyit mindenesetre elértünk, hogy az emberek többségében tudatosult már e helytelenség, ha még bele-beleesnek is. Hogy a nyelvi műveltség mércéjének tekinti a közvélemény, mutatja egy nő házassági hirdetésének jeligéje: „Tudhassa, láthassa kizárva”. Ha a meggyökerezett hibák és babonák elleni szakadatlan, de sokszor meddőnek látszó küzdelem pozitív eredményeit keressük, az érdeklődés állandósulásán és a tudatosodáson kívül a „helyi kezelés” apró sikerei mellett néhány szerény, de általánosabb érvényű sikert is elkönyvelhet a nyelvművelő mozgalom. Ilyen például az a látszólag jelentéktelen, de értelmi súlyú dolog, hogy a moziműsorok címeibe visszakerült az egy időben elsikkasztott névelő. Az élelmiszereket már nem kiszerelik, hanem csomagolják (ha a műszó továbbra is él a szűkebb szaknyelvben). Mintha megritkultak volna a csekély hitelű minőségi áruk a kiváló, elsőrendű stb. termékek javára. Szerencsére nem is váltak be az értelmetlen önkiválasztó boltok a sikerült önkiszolgálókkal szemben. A világtakarékossági nap is takarékossági világnappá rendeződött. Az újsághírek motorbaleseteinél már nem hal meg a pótutas (sajnos, az utassal még gyakran megesik). A mérték utáni szabóság is egyre több cégtáblán tömörül mértékszabósággá. Ahogy az űrhajózás idegen műszavai találó magyar megfelelőt kaptak (műhold, mesterséges bolygó, űrhajó, holdkomp stb.), szerencsés ötlettel tizenévessé magyarosodott a teenager, és szélesvásznú film lett a cinemascopból. Még az olyan apróságot is örömmel láttuk, hogy a papír- és írószerboltok cégtábláin a diákok tömeges tiltakozására javították ki a pontatlan — illetve pontos — ékezeteket. A fiatalság nyelvi tudatának és éberségének örvendetes, biztató jele ez is. Makacsul ellenálló hibák és a javulás apró győzelmi tényei egyaránt sarkallnak bennünket további, lankadatlan munkára, bár tudjuk, hogy véget sosem ér. Kovalovszky Miklós HÍRLAP ■ —■ = ■ ===== ■ —— ■ ai Vasárnap, 1970. június 7.