Fejér Megyei Hírlap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
Vendéglányok az arany homokon Két hetet töltöttek a Bács megyei Jakabszálláson nyári táborozással a dunaújvárosi Rudas László Közgazdasági Szakközépiskola ll/b. és a pusztaszabolcsi Velinszky László Gimnázium és Szakközépiskola ll/c. osztályának leányai. A tábor programja valóban sokrétű és változatos volt. A munkával a jakabszállási szakszövetkezet szőlészetébe, gyümölcsöseiben ismerkedhettek, ezen a Kecskemét melleti, csodával határos módon termőfölddé szelídített talajon, amelyet az itt gazdálkodó, néhány éve elhunyt, kevés kötetű, de igen művelt és nemes stílusú költő, Sántha György, Babits és Németh László barátja nevezte először arany homoknak. Aktív pihenést, sőt hasznos ismeretszerzési lehetőséget a makramézás adott a lányoknak. Erre a lakásdíszek, térelválasztók, különböző használati tárgyak készítésére alkalmas és mostanában újra divatos kézimunka fajtára Szűcs Károly és Zámbóné Gerencsér Mária, a seregélyesi szakmunkásképző intézet tanárai oktatták a lányokat, s a hozzá szükséges fonalat a Helvéciai Állami Gazdaság ajándékozta. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a tábor orvosa Hedvig Beáta, a most végző és ősztől megyénkben letelepülő szigorló volt: elmondhatjuk, hogy a táborozás sikeres megszervezésében mintaszerűen fogott össze Bács-Kiskun és Fejér megye. (ász) Figyelmet, türelmet kíván a szőlőkötözés a tűző napon (Fotó: Kovács János) Munkaszünetben Bevezetés a makraméda Az arcokról, úgy tűnik, vidám levél készül az otthoniaknak FEJÉR MEGYEI A NÉPMŰVELŐ - KULCSEMBER Ha már a nyitott közművelődés, a nyitott ház elvéről beszélünk, természetes a szóhasználat: kulcsember a népművelő. Kulcs, mely a kulturális élet minden zárját nyitja. Az anyagi források megcsappantak, a népművelőre egyre nagyobb szerep vár. A hatodik ötéves terv közművelődési mozgatóit így jelölte meg Pozsgay Imre művelődési miniszter: „... nemcsak a fejlesztési eszközöket kell megkeresni, hanem mindazokat az erőket és lehetőségeket, amelyekkel a közművelődési programot teljesíteni lehet... Ha már az emberi tényezőkről annyi szó esett: éppen a népművelőben látom azt a képességet és lehetőséget, amellyel a nehézségeket úgy lehet áthidalni, hogy a hatodik ötéves tervidőszakban se következzék be visszaesés.. Képesség meg képzettség Tehát a népművelőben a képesség és a lehetőség... Hogy a helyi igények alapján, helyi emberekkel — értük és nekik szóló művelődést szervezzen. Lám, megannyi emberi tényező. Hogy is állunk ezzel a népművelők esetében? Ha statisztikához fordulnánk, megtudnók, hogy kevesebb a főhivatású népművelőnk, mintkéne, s ennek is jó része (hol a harmada, hol a fele) nem szakképzett. Ám a számok elrejtenék azt, hogy a főhivatásúak milyen népművelői képességgel rendelkeznek, milyen hittel és felelősséggel dolgoznak, egyáltalán tudják-e, értik-e tisztüket? A képzettség meg a képesség két dolog. A képzettség nem pótolhatja az emberi rátermettséget. Magam is vallom azt, amiről Vitányi Iván, a Művelődéskutató Intézet igazgatója egy interjúban az újságíró megjegyzésére (miszerint vannak népművelők, akik megfelelő képzettség híján is igen eredményesen dolgoznak, mert megvan bennük az emberi, lokálpatrióta vagy nevelői lendület, valamint az elengedhetetlen helyismeret) —■ így válaszolt: „Különösnek tűnhet, hogy a Művelődéskutató Intézet igazgatója előnyben részesíti a népművelők természetes nevelői magatartását a képzettséggel szemben. .. Ha szabad ilyen nagyképűen mondani, ez nálam tudományos meggyőződés. A népművelő tudásának is a személyiségét kell támogatnia”. (Új tükör, 1981.) A személyiség törékenysége Elérkeztünk a közművelődés „emberi tényezője” témájában a lényeghez: a személyiség milyenségéhez. Az említett beszédben Pozsgay miniszter hangosztatta, hogy az emberi tényezőről nem lehet másként szólni, mint a „teljes személyiséget számításba véve”. Lényeges szempont. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha van ennyi meg ennyi főhivatású népművelőnk, akkor már minden emberi tényező adott. Pedig hány buktatója lehet annak, hogy jól is dolgozzon. Ismerünk szakképzett népművelőket, akik nagy akarással fogtak munkához, aztán erejük, hitük megbicsaklott. Személyiségükben valami elbizonytalanodott, összezavarodott vagy elkényelmesedett. Mihelyt azt mondjuk: a népművelő teljes személyiségével jelen van a munkában, már számolnunk kell mindazzal a körülménnyel (a lakástól, a családi életen, illetve az egyedülléten, a szerelmi zűrzavaron át a lelkiállapot sokféleségéig), mely munkakedvét, közérzetét, munkabírását befolyásolja. Megkérdeztem néhány tapasztalt, megyei népművelőtől, hogyan látja a népművelő szerepét, lehetőségeit, személyiségét. Első ellenérvük az volt: kiválaszthatjuk-e magunknak emberünket? Vagy még visszább mennek: az egyetem, a főiskola végez-e rátermettségi (természetes emberi) képességvizsgálatot? A megyék örülnek, ha egyáltalán jelentkezik új, szakképzett népművelő. A diplomások zömmel a városokban meg néhány nagyközségekben helyezkednek el. Pedig a falu kulturális életében lenne (lehetne) meghatározó szerepe egy-egy jó népművelőnek. Különösen ott égetően fontos a jelenlétük, ahol a községhez tartozó falvakban megszűnt az iskola, elköltözött az értelmiség. Nagy gond, hogy gyorsan változtatják helyüket a népművelők. A községet, annak embereit nincs idejük megismerni, a helyi igényekhez szabott kulturális életet nincs idejük megteremteni. Pedig a szocialista közművelődés egyik alapfeltétele, hogy a népművelői tevékenység az adott település, az adott közösség igényeire és lehetőségeire épüljön. Ehhez természetesen kétoldalú ismeretszerzés kívánatos: ismerjék meg a művelődéskutatók vizsgálatait tapasztalatait, s az abból adódó javaslatokat, gyakorlatias önvizsgálatot tartva hasznosítsák mindazt, ami megvalósítható a maguk kulturális területén. Node, ehhez forgatni kell a legfrissebb szakirodalmat, s ugyanakkor forgolódni a legfrissebb falusi-városi létben. Hogyan állunk ezzel? Tapasztalataim nem kedvezőek; ritkán észleltem, hogy a népművelő töpreng a Kultúra és Közösség című folyóirat valamely „földszagú” (mert a valóság mélyéből metszett) tanulmánya fölött, érzékelvén, hogy itt róla is szó van. Ugyancsak ritkán találkoztam a faluját alaposan ismerő népművelővel. Olyan ugyan akadt, aki tudta a „szöveget”, mindig a település igényeire hivatkozott (programját igazolandó), ám nem volt érkezése ezt az igényt közelebbről megismerni. Lám, mennyi összetevője van a művelődési életnek, a kulturális élet sokat hangosztatott „emberi tényezőjének”! És mennyi összetevője a népművelő személyiségének, munkálkodásának, hatékonyságának. Mennyi az összetevő kint (a településen) és benn (az emberben). Vigasztaló Mégis: újulni kell! Mind a művelődési életnek, mind a népművelőnek meg kell újítani önmagát, hogy eredményesen dolgozhasson. Eszközök vannak hozzá; a már említetteken kívül például az iskolák bekapcsolódása a művelődési folyamatba, a kultúrház társadalmi vezetőségének közreműködésestb. Mindez , még gyengén, erőtlenül jelentkezik a művelődésben. De már a küszöbön van... Balogh Ödön DURKÓ GÁBOR raj»