Fejér Megyei Hírlap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
...Vi .4 me mSK/h Hétvégi NONKONFORM Lehet-e a hazai vásárlók által még elfogadható - közgazdasági műszóval: piackonform - árunak nevezni egy 160 forintos kolbászféleséget, amely állagában még leginkább a virslihez hasonlít? Meglehetősen régi eredetű neve, ami még a cserkészmozgalom hőskorában formálódott egykori vásárlók alakán „cserkészkolbász’’ elnevezéssé, azt bizonyítja: igenis, lehet. (Az áráról most ne beszéljünk.) Lehet-e továbbá olyan „cserkészkolbászt’’ piackonform húsételnek nevezni, amelynek héja alatt piros festékréteg található; ez vízben oldódik, és reggeli készítés közben a forralóvizet szép rózsaszínre festi? Azt hiszem, erre már kevésbé egyértelmű a válasz. Lehetni éppen lehet, tudniillik ha a vevő gyanútlanul megveszi egy fehérvári élelmiszerboltban. Lehet továbbá, ha beletörődik annak, az egészségre remélhetően nem ártalmas piros festékrétegnek a jelenlétébe. A magyar fogyasztó már oly sok mindenbe beletörődött a múlt évtizedek során. Miért ne szokhatna hozzá most ehhez is? Igaz, az ilyen jól dresszírozható fogyasztó voltaképp nem is igen lehet „piacnak” nevezni. Jellemző erre, hogy az ellenzék is legfeljebb konkrét piacok létrehozására mer vállalkozni. Több-kevesebb sikerrel össze is jön aztán valahol az országban egy-egy demokrata zöldségpiac, ahol átmenetileg (a piac bezárásáig) elfogadható áron kapható a krumpli, a hagyma, az alma. Tartósabb eredményt - piackonform árakat és árukat - csak egy piacgazdaság, egy kínálatokkal versengő hazai „termékkosár’’ tudna produkálni. Ilyen azonban nincs. Nem is lehet. Az áruk megtermelői ugyanis a hazai értékesítési körülmények folyvást arra ösztönzik, hogy vigyázó szemeiket (ha nem is Párizsra, csak közelebbre) a működő piacgazdaságok piacaira vessék. Itthon marad a szűkülő fizetőképes keresletet is csak ígyúgy fedezni képes: elosztás. Holott működő hazai piac híján termelőink odakint sem tudnak igazán boldogulni. Még akkor sem, ha helyzetünket - mint valamely újmódi cserkészkolbászt - megpróbálnánk szép rózsaszínűre befesteni. Mekis János FEJÉR MEGYEI Székesfehérvár anno... KÉPESKÖNYV AZ ANTIVILÁGRÓL Egy évtized gyűjtőmunkája van abban a képeskönyvben, amely Demeter Zsófia és Gelencsér Ferenc közös szellemi terméke, s amely már a veszprémi nyomdában vár végső formájára. Az ötlet Gelencsér Józsefet dicséri, a reprodukciók készítőjét, aki 1987-ben a Pelikán Terem megnyitása alkalmából emlékezetes kiállításon mutatta be ennek a kollekciónak egy részét. Az anyaggyűjtés még tart - A képeskönyv Székesfehérvár múltjának melyik időszakáról vall, árulkodik? - kérdezem Demeter Zsófiától, a múzeum igazgatóhelyettesétől, a képes „krónika” szerzőjétől. Képeskönyvünk az amatőr városfényképezés hőskorából készült felvételektől, az 1860-as évektől az 1938-as rendezvényekig és létesítményekig villantja fel e város hétköznapjait és ünnepeit. A múlt század 80-as évei után szerencsére sok amatőr és hivatásos fényképész dolgozott Fehérváron. Ebből a bőséges anyagból igyekeztünk a városképi szempontból fontosakat kiválasztani. A válogatás sorrendje kívülről halad a városközpont felé. A korabeli fotók, képeslapok természetesen elsősorban a belváros szűkebb körzete épületeit, utcáit örökítették meg, hiszen mindenütt a legértékesebb épületeket, városrészleteket fényképezték és közölték. A peremrészek, a kültelkek képei megrajzolása sokkal esetlegesebb, néhány esetben lehetetlen. - Ön a múzeum barátainak körében tartott előadásában hangsúlyozta: a könyv elkészült, de az anyaggyűjtés nem fejeződött be. - Igen! Önhittség lenne azt gondolnunk, hogy minden a birtokunkban van. Kértem a jelenlévőket, akik zömmel régi fehérváriak és kérjük a majdani olvasóinkat, hogy ha szebb, jobb, eddig ismeretlen fényképpel, képeslappal rendelkeznek, bocsássák rendelkezésünkre, hogy lemásolhassuk, s vele az István Király Múzeum helytörténeti fotóanyagát gyarapíthassuk. Külvárosi „pógár" a várban Ezen az előadáson meglepett és meghatott a közönség érdeklődése, a látottak, a hallottak meleg fogadtatása. Egyfajta hálát is éreztem az idősebb fehérváriakban, mert ez a könyv visszaadhatja halványuló emlékképeiket, megerősíti múlttudatukat. Nemcsak az idősebbeknek kínál élményt, megmutathatják gyerekeiknek, unokáiknak. „Nézzétek, ilyen volt Fehérvár! A nagyi ebben a ligetben hallgatta vasárnaponként a rezesbandát. A nagypapa ezen az utcasarkon randevúzott a nagymamával. Látjátok, akkor még kávéháza is volt a városnak!...” Székesfehérvár jogi státusza szerint a tárgyalt időszakban törvényhatósági joggal felruházott szabad királyi város, püspöki székhely volt. Még ekkor is érződött a Belváros, az egykori vár elkülönülése. E század harmincas éveiben még így fejezte ki magát a külvárosi „pógár”, ha a Belvárosba indult: „Bemegyek a várba”. Demeter Zsófiától tudom, hogy ezen nem kell csodálkoznunk, hiszen még a 18. század végén éjjelre a vár kapuit bezárták, s a kulcsokat a várparancsnokhoz vitték. A várat körülvevő régi külvárosok, mint amilyen a Palotaváros, a Felsőváros, a Tóváros hagyományos parasztias, vagy parasztpolgár küllemükkel harmonikusan simultak a történelmi városmaghoz, viszont a 19. század második felében kialakult városrészek, mint a Bortelep, az Almási telep, a Kistelek jellegtelen képet mutattak. Vállalható múlt A város lakossága 1830 és 1930 között megkétszereződött, s meghaladta a 42 ezret. Többnyire betelepüléssel növekedett, természetes szaporodása lassabb volt. A növekedési ütem még úgy is erőteljes, hogy a múlt század végétől intenzívebbé vált az elvándorlás, a világvárossá fejlődő Budapest elszívó hatása. A házak száma is dinamikusan nőtt, ebben a korszakban négyszer annyi ház állt, mint száz évvel korábban. Az 1930-as években sajátos arculatot mutatott Fehérvár, kilógott a hasonló kategóriájú települések sorából, foglalkozási szerkezete miatt. Az őstermelők, a közlekedés, valamint a kereskedelmi- és hitelélet területén foglalkoztatottak aránya magas volt, ami az iparosítás sajátos hiányáról is árulkodott. Demeter Zsófia szerint a bőséges, értékes és fontos információival ellátott, 230 fotóval illusztrált könyv olyan ismereteket ígér, amely nélkülözhetetlen építőköve lesz önismeretünknek, soványka méltóságunknak. Minket, akik már ízelítőt kaphattunk a képekből és a szövegből, a büszkeség érzése is megérintett. Nagyon sok a vállalható a mi szűkebb hazánk múltjából és sok esetben pirulni is van okunk, mert eleinkben több volt a szív, a lélek, az otthonteremtő gondoskodás, s ez a városképekről leolvasható. Zágoni Erzsébet