Fejér Megyei Hírlap, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-31 / 26. szám

1995. JANUÁR 31. KEDD Nincs alku — én hadd legyek boldog!” Mondjatok prózát, énekeljetek verset! Éppen most járt le a IV. Or­szágos Berzsenyi Dániel vers- és prózamondó verseny jelent­kezési határideje, s máris újabb felhívások fogalmazódtak — tudtuk meg Bóka Máriától, a Megyei Művelődési Központ főmunkatársától. — Az ínséges időkben is di­vatja van az amatőr versmon­dásnak? Kik éltetik a szép ha­gyományt? — A József Attila országos vers-, énekelt vers- és próza­mondó versenyt a Magyar Írók Szövetsége hirdette meg a vers­mondók országos egyesületé­vel, valamint Tatabánya s a Ko­­márom-Esztergom megye ön­­kormányzatával közösen. Mot­tóul a költő sorát választották: „Nincs alku — én hadd legyek boldog!” — Mit kell tudniuk azoknak, akik ezen részt kívánnak venni? — Amatőr vers- és próza­mondók, gitáros énekesek 14 é­ves kortól jelentkezhetnek. Hat verssel nevezhetnek, ebből hár­mat József Attila költészetéből kell választaniuk, a másik hár­mat a kortárs magyar líra termé­séből. A benevezések határide­je: március 1. címe: Közművelő­dés Háza 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér. A válogatókat mi szervezzük, tehát nálunk, a Marx tér 1. alatt lévő új épüle­tünkben kell jelentkezni. Az or­szágos döntő időpontja: április 6-7-8, helyszíne pedig a tatabá­nyai Közművelődés Háza. — Az Őze Lajos-verseny hol és mikor lesz? — Április 27-én Budapesten, a Merlin Színházban. Az elő­döntők március 15-19. között lesznek a fővárosban és a vidéki városokban. Magyar szerzők szabadon választott műveivel lehet benevezni a következő cí­men: Józsefvárosi Művelődési Ház, 1088 Budapest, vill. Jó­zsef krt.70. MŰVELŐDÉS FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 7. OLDAL H­OSSZÚ VITA EGY ÓVODA SORSÁRÓL Egy szűk kis teremben szülők gyűjtenek aláírásokat a bead­ványhoz, amelyet aggódásuk­ban írtak. Az a hír járja: a neve­lési év közepén 139 „önkor­mányzati” gyereket áthelyeznek­­ a város más óvodáiba. Amakkor a székesfehérvári Ikarus-óvoda léte is veszélybe kerülhet, hi­szen — a létszámleépítések óta — egyre kevesebb az olyan óvo­dás, akinek szülei az üzemben dolgoznak. Márpedig 73 üzemi gyerekért minek egy 200 férő­helyes intézményt fenntartani? A kívülálló számára nem vi­lágos, miért ez a rémület, hiszen hivatalos levél máig nem érke­zett az áthelyezésről. — Azt hallottuk, több városi intézményt megkérdeztek, tud­nák-e a gyerekeket fogadni — mondja az Ikarus-óvoda vezető­je, Bakosné Deák Magdolna. — Megviselné őket, ha év közben kellene óvodát váltani. Másrészt itt nagyon jó helyük van. A bel­városi óvodák egyébként is telí­tettek, a Palotavárosból buszoz­­tatjuk a gyerekeket, a közeli ma­roshegyi intézmény is csupán négy csoport befogadására al­kalmas. Ezért amikor nálunk csökkenni kezdett a gyerekek létszáma, született egy megálla­podás, hogy az önkormányzat itt helyezi el azokat az óvodásokat, akiket a városban másutt nem tudnak fogadni. Mi adtuk a he­lyet, az eszközöket, az önkor­mányzat pedig havonta üzemel­tetési költséget fizet a 139 gye­rek után. Az intézmény 32 dol­gozójának fele az Ikarushoz, a másik fele pedig az önkormány­zathoz tartozik. Furcsa helyzet, de mi ezzel sosem foglalkoz­tunk, hiszen összeszokott szak­mai közösségről van szó. Az Ikarusnál a szociális ellátó főosztály vezetője, Bagyula Jó­zsef­né dr. foglalkozik az óvoda ügyeivel: — Hosszú ideje tárgyalunk az önkormányzattal, amelynek bérbe adnánk az óvoda épületét. Évi 2 millió 750 ezer forintot kértünk, ám ugyanakkor az ika­­ruszos gyerekek után mi fizet­nénk a normatív támogatást, ami ugyanezt az összeget tenné ki. Tudjuk, hogy a Videoton és a Köfém ingyen adta át az üzemi óvodáit a városnak. A törvények értelmében így jártak jobban: nem kellett adót fizetniük. Az Ikarusra ez nem vonatkozik, hi­szen mi­előbb alakultunk át részvénytársasággá, így minket most sújtanának az adóterhek is. Varga József­né, a művelődé­si osztály óvodaügyekkel fog­lalkozó főtanácsosa szerint az Ikarus ajánlata nem kedvező. — A normatív támogatás so­sem elegendő, azt az önkor­mányzatoknak mindig ki kell e­­gészíteniük. S ezen kívül — ha az önkormányzat átvenné az ü­­zemeltetést — az óvoda ikaru­­szos munkatársait is fizetnie kell. A leglényegesebb, hogy az Ikarus csak 3 évre, '99-ig adná bérbe az épületet. Ám ha ezután a szerződést nem hosszabbítja meg, a közalkalmazotti törvény szerint a dolgozóknak végkielé­gítést kellene fizetnünk... — Én természetesen maxi­málisan megértem a szülők ag­godalmát — mondja Láng Hugó alpolgármester. — De a pedagó­giai szempontok mellett vannak gazdaságiak is. Nem lehet tartó­san üzemeltetni egy olyan intéz­ményt, amelynek bérleti szerző­dését bármikor felmondhatják. Másrészt az Ikarustól január 16- án kaptunk egy levelet, amely­ben közült, hogy a gyerekek u­­tán eddig fizetett havi 200 ezer forint üzemeltetési költséget 300-ra emelik, és fizessünk még havi 150 ezret eszköz és udvar­használat címén! Az inflációt és az áremelkedést szem előtt tart­va hajlandók lennénk többet fi­zetni, de a havi 450 ezer forint azért túlzás. Nem titok, épp ezért megvizsgáltuk, hogyha rá­kényszerülünk, hová tudnánk az „önkormányzati” óvodásokat elhelyezni... De ez csak előzetes felmérés, hiszen bízunk abban, hogy meg tudunk egyezni.­­ Pedig az étkeztetés, s az e­­nergia költségei nőttek, s az ön­­kormányzat eddig ingyen hasz­nálta az óvoda berendezéseit, eszközeit is. Ezek is elhaszná­lódnak — mondja erről Bagyula Józsefné dr. — Az sem értem, miért nem felel meg az önkor­mányzatnak, hogy az üzem csak bérbe adná az épületet? Az Ika­rus Rt. Budapesten a XVI. kerü­letben már kötött ilyen szerző­dést. Természetesen nem tudjuk még, mi lesz 3 év múlva, de mél­tánytalannak tartom, hogy eleve arra gyanakodnak, '99-ben fel­mondjuk a bérletet... Amíg a gyerekek az óvodá­sok hétköznapjait élik, a felnőt­tek „csatározásai” folytatódnak. S remélhetőleg sikerül kompro­misszumot kötniük. Olyat, ami a gazdasági és pedagógiai szem­pontoknak egyaránt megfelel. Gábor Gina Az Ikarus-óvodába járó gyerekek szülei aggódnak, és aláírásokat gyűjtenek Képek a Gárdonyi Galériából Sokszínű, változatos kiállítá­si programmal működteti az ön­­kormányzat a Gárdonyi Galéri­át, amelyben jelenleg Vízvári Károly művei láthatók. Szakál Antal festőművész ajánlotta a megnyitó közönségének figyel­mébe az alkotó kedvű mérnök képeit. A hangulatos tárlatnyi­tón a fehérvári zeneiskola Me­­zőföld együttese muzsikált. Biliárd és szauna „Ez az iskola egy klassz közösség. A tanárok segítőkészek”. Az info-szolgálat nem azért van, hogy az ügyeletesek a későn jövőket strigulázzák, feladatuk a vendégek udvarias tájékozta­tása, ami nem is olyan egyszerű egy ilyen gazdag oktatási- és szabadidős színterekkel rendelkező intézményben, mint a bu­dapesti Kontyfa utcai általános iskola, amelynek hétköznapjai­ról a TV 2-en láthattunk riportfilmet. Az újpalotai diákok őszin­tén vallják, tök jó hely a suli, sőt van, aki nem titkolja, éppenség­gel szórakozni is itt szokott. A nevelési igazgató nyíltan vállal­ja, a klubbá alakított pincehelyiségében biliárdozhatnak a tanulók. „Mennyivel jobb, ha kilépve az iskolakapun a szom­szédos játékteremben töltik az időt, itt legalább szem előtt van­nak” — mondja, s ez utóbbiban biztos, igaza van. „Mindent meg lehet kérdezni, éppúgy, mint otthon az anyu­kámtól. Nem ridegek, nem fáradtak, mosolygósak a tanárok...” (Mellesleg előfordul, hogy magániskolából iratnak át gye­rekeket). A szokatlan törekvések évekkel ezelőtt kezdődtek: az igazgató a tantestülettel egyetértésben gondolt egyet, és vállal­kozásba kezdett. Alapítványi támogatással, a jó célokért lelke­sedő szülők és gazdasági társulások közreműködésével meg­változott az iskola karaktere. Egyfajta biztonság végett az isko­laszékbe olyan személyeket választottak, akik jogi, kereskedel­mi képzettségűek. Lett zártláncú tévécsatornájuk, információs termük, szaunájuk, autót sikerült vásárolniuk. Van iskolaújság és iskolagyűlés, azt is büntetlenül meg lehet mondani, ha vala­mivel nem értenek egyet. Reménykedjünk, a kellemes környe­zetben, ahol a jogokra és a kötelességekre egyaránt figyelnek, arról sem feledkeznek meg: a diákok ide tanulni (is) járnak, k. e. A magyar Horác Virág Benedek 1830. január 30-án halt meg, majdnem 80 év terhével szállt sírba. Életének 17 esztendeje Fehérvárhoz fűzte. Innen Ercsibe költözött, majd véglegesen Budára. Egyik fehérvári tanítványától, Reseta János korabeli leírásá­ból tudhatjuk: budai lakásán nem volt egyebe, csak egy fenyőfa ágy, ilyen láda, könyvespolc és fiókos asztalkája közül három szalmaszék, tehát, ha négyen voltak a kis szobában, úgy az e­­gyik látogatónak az ágyra kellett ülnie. Gondviselő nélkül élt gyámtalan öregségében, amikor holtan találták, csak őrállatai voltak mellette: tyúkja, kutyája és macskája. Halála után sem feledkeztek meg róla fehérvári tanítványai, hamvai fölé a budai Krisztinavárosi temetőben díszes kőkeresztet állított Reseta Já­nos, amely növendékének, ifjú Waldstein János gróf tervei a­­lapján készült. Az emlékét idéző rádiós műsorban természetesen csak egy mondat jutott a Fehérváron töltött éveknek. Virág Benedek 1780-ban jött városunkba, akkor 28 éves volt a pálos szerzetes. Mint ismeretes 1786-ban feloszlatták a rendet, ami a költő-ta­nár sorsát is érintette, bár megmaradt tanári állásában. 1797-ben távozott a városból. Szellemi tanítványai sorába tartozott Vörösmarty Mihály, aki több versében dicsőítette „ká­ros csendbe merült nyelvünk szép angyalát”. Halála szomorú körülményei miatt írt sorait közzé tették a Vasárnapi Újságban. „Halála, mint többnyire minden iiterátoré, rettentő például szolgálhat mindenkinek, aki az ügyefogyott magyar literatúra kapás mezejére az élet útjáról letévedni elég boldogtalan... Sze­gényül s elhagyottan halt meg...”­­— zágoni — írásbeliségünk története Az írás története mindig is érdekelte az olvasó embert. A bar­langrajzoktól a különböző kultúrákon át kialakult írásrendszer­ről eddig a legkülönbözőbb munkák jelentek meg. Ezúttal írás­­történti tanulmányok címmel egy új sorozatot bocsát útjára az Írástörténeti Kutató Intézet, remélve, hogy keretet biztosítanak általa a magyar írástörténeti publikációnak. A Varga Géza által szerkesztett Bronzkori magyar írásbeliség című gyűjteményes kötet is már ilyen eredetű tanulmányokat sorakoztat föl, benne az írás kialakulásától, a székely rovásíráson s a címadó dolgoza­ton át, beavat bennünket a különböző írásrendszerek jegyeinek­­jeleinek összehasonlításába. A székely rovásírás és története i­­ránt a nagyközönség részéről eddig is nagy volt az érdeklődés, s az utóbbi évek könyvkiadásában is érezhető volt e hatás. A megszaporodó ilyen jellegű munkák azonban mindig is éles ha­tárvonalat húztak a „hivatásosok” és az ún. „délibábosok” cso­portja közé. Ami e kötetből is kitűnik, a szerzők véleménye e­gyes kérdésekben eltérő ugyan, de ez nem feltétlenül jelenti e­­gy­ik vagy másik nézet kritikáját. Sőt, a kiadó eligazító sorai sze­rint „helyesebb ezeket a pontokat a továbblépés irányába mutató jelzésnek tekinteni, hiszen az ellentmondások sok eset­ben csak látszólagosak és további hipotézisekkel feloldhatók”. A szükséges kiegészítések mielőbbi megszületése érdeké­ben adják közre az eddig elkészült tanulmányokat. A sorozat következő kötetében „A magyarság jelképei” cím alatt pedig a magyar címer, a Szent Korona, a nemzeti színek és a csodaszar­vas-legenda eredetéről olvashatunk. s. I.

Next