Fejér Megyei Hírlap, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-14 / 137. szám
1997. június 14., SZOMBAT id. Oszoli Ferenc Magyarnak lenni! Magyarnak lenni tudod mit jelent? Küzdelmet, fájót, véges-végtelent. Születni magyarnak, bajban büszke hősnek, de a döntő harcra nem elég erősnek. Úgy teremtődni erre a világra, hogy csak vessünk, de mindig hiába, mikor már érik a vetés, akkor zúgjon rá irtó jégverés. Felajzott vággyal, szomjan keresve szabadító Mózest, várni egyre, hogy porrá zúzná azt a színfalat, mely végzetünk körül átkául ránk néz, az utunkat állja zordan hallgatag. Én népem a múltba vagy jövőbe néz, magyarnak lenni oly bús, oly nehéz! De magyarnak lenni nagy és szent akarat, mely itt reszket a Kárpátok alatt. Hol küszködőn, hol sírva, viselni sorsunk, mint meg vagyon írva, nagy szégyenünkben egymást vádolni, egymást marcangolni. Csitítsd a tengert, míg hatalmas árja tajtékzó habjait a szirtbe vájja. Tigris dühének nyújts enyelegve mézet, számomat, mint gyermeket becézed, mondd a villámnak, hogy nyugodjon felhő anyja ölében! Tedd, ha játszi kedved így kívánja, csak a magyarszív lázadó keservét, dühét, fájdalmát, búskeservét, ne merd, ne próbáld csillapítani, mert szentek ők, mint Krisztus kínjai. Aranykehelybe hozzák bár nekünk feledésnek csalfa mámorát, undorral fogjuk félrelökni, s szomjazunk tovább. Csak a gyáva keres szíveknek nyújtó vigaszt, mert elrabolták orvul mindenünk, mi drága és szent ereklye volt nekünk: Erdélyt, a kincses második házát, hol Bethlen, Rákóczi csontjai látták lobogni véres zászlait, hol minden omladékon ott ragyog, tűzzel, ragyog, mint nyári nap heve, törökverő Hunyadi neve, utódok Isten ostorának, a székelyek, mint gránitszirtek állnak. Gy. Szabó Ferenc TANVERS Mindig a túlsó part gyepén csillámlik csábítóan a fény. Az innensőn, lábunk alatt, szél borzolja az árnyakat. Egy felhő bús leplébe von. Borzongást kelt a bokrokon. A fák lombja fejünk felett baljós zúgással fenyeget. Ott túl: derű. Fény és mosoly. Te is arra vágyakozol. Ott lenne jó, ott lenne szép élvezni az élet hevét! Mégis, valami visszatart. Árnyékosabb bár itt a part, bokor borzong, lomb fenyeget, szemed az égre emeled. Uram! — sóhajtod —, adj erőt, hogy megtarthasson ez a föld. Villám, vihar se űzzön el, a boldogság ha nincs közel. Amíg villan egy csöpp remény, ezen a földön éljek én. Balajthy Ferenc hazám a volt anyám a van, a lesz — apám, a testvéreim fájdalom, vér, könny a sík, a domb, a tó de élet és halál is Duna—Tisza kék erein remény, napsugár cigány muzsika öröm s az Altató a múlt a semmi a jelen, a jövő — a minden, a rend a létre élet a rendületlenül a víz, a föld, a levegő a láncszemekből épült híd tékozló fiú, megbocsájtó s hol gyermek-sárkányom szerető repült a szó a nincs a szív, az ész a lesz, a folytatható a csaló, a becses, a hű a könny, a vér, a sír a test és a lélek de napsugár, remény s fekete holló csőrében öröm, s Ásító inasról a gyűrű olvasó az álom a való, s mit közrefog a gömbből kiszakított darab ezekkel rész és így egész egyetlen szerelmetes és szabad HÉTVÉGE FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . Mai versek, költemények a honszeretetről Simek Valéria Szülőföld Az erdőre frissen rászállt az ősz. Sziszegő színeit ejti az avarra a tünékeny délután. Kötve vagy ehhez a tájhoz, mint lánccal a kerék, mint a nap küllője a földhöz. A szülőföld harangja szívedben kongat. Az utcák kézenfognak, tenyerükben dédelgetnek, rád terítik por selymeiket. Belenézel tágra nyílt, révedező szemmel a kérlelhetetlen emberi sorsba. Bárhol élsz, napjaid, mint felbélyegzett levelek indulnak hazafelé. Itt testvéred a leggyarlóbb teremtmény is. Valami örvendező félelem torkon ragad. Valami megerősít. A falu szelíd dombjai őrzik tekinteted, a végtelenségbe vonulva tovább. A hazaszeretet — én is úgy hiszem — nem avuló érzés. A hazafias líra művelése azonban mintha manapság kevésbé lenne divatos. Persze Petőfi, vagy Ady szintjén — magasságában — művelni azt, bizonnyal nem is könnyű. Hiszen túlontúl erős a közhelyesség, az üres patetizmus veszélye. Ha pedig összetettebben, ne mondjam, dialektikusan gondolkodunk a hazaszeretetről, akkor a téma inkább drámába, mintsem versbe kínálkozik. Ezért nem volt kockázat nélkül való, hogy a Székesfehérváron, június 15-21. között megrendezendő Honszeretet nyári egyetem és kulturális hét szervezői verspályázatot is kiírtak. Nem ismerem a teljes anyagot, ám a díjazott versek azt bizonyítják: manapság is lehet versben érvényesen szólni a hazáról, lehet hitelesen dalolni a hazaszeretetről. Az Árgus kulturális és irodalmi folyóirat, valamint a Vörösmarty Társaság által delegált zsűri a pályázatra beérkezett művek alapján a következő döntést hozta. Első díjban Simek Valéria részesült. A második díjat Ulrich Ágostonnak ítélték. Harmadik díjat Balajthy Ferenc, Zádori Gábor, Oszoli Ferenc kapott. Burány Béla és Gy. Szabó Ferenc különdíjban részesült. A Honszeretet nyári egyetem és kulturális hét megrendezését a Fejér Megyei Hírlap is támogatja. Ennek a támogatásnak a részeként tesszük most közzé a díjazottak műveit. A verspályázat díjait vasárnap este a Honszeretet nyári egyetem a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban, 19 órai kezdettel tartandó gálaestjén adják át. (b.k.l.) Ullrich Ágoston Jöjj már... Jöjj már, drága tavasz! Nézd, gonoszul sunyit a meddőn kotlik a tél, rád vicsorít foga gyilkossan — s a bozót sűrűje közt lapul álnok zugban a béna hó. Jöjj már! Rí a kapu, rothad a rossz küszöb, az ajtó bedagadt, és befagyott a zár. Zsír, kolbász kiürült, s héjra fogy a kenyér... Hányja néni a porhavat, házán nedves a fal, inge hideglelős. Forgácsért kotorász, nyögve a tűzre rak. Dunyha alatt vacog — hóba esett madár — s vödrében fagy a néma víz. Éjjel ordas a szél, dönti a körtefát, padláson sipítoz, tört kerítést feszít, ólak közt pikulál, rontja a vén tetőt, s a kémény dühösen huhog. Jöjj! Megroppan a váll, sorvad a hű remény. Jég pengéje feszül rossz kalibák közé. Lámpát rángat az éj, árnya rohan le-föl a templom remegő falán. Országot siratoz hószívű Mária a fázós temetőn, kőfeszület tövén. Jézus csüng egyedül, zúzmara rátapad, a mellén hajnali köd zihál. Vemhében nyög a föld: bújna a hóvirág, írisz, tőzikető, kis tulipánlevél. Terhétől a fenyő úgy szabadulna már, s tárná karjait újra szét! Szép, mézillatú, jöjj! Mért, hogy arany kezed bimbót nem nyitogat és rügyeket se bont? Bárcsak venne körül permetező esőd, táncos, tűzszavú, szűz tavasz! Itt élünk, magyarok, így szorít át a tél, rongyos telkeken így kúszik az út vakon. Dermedt póznasoron átfut a félelem, s hályog dülled a nap szemén. Gyógyíts, oldj, alakíts, életet önts belénk! Fénylő, fecskeszemű, nyisd a zárakat, tárd fel már az egek boltozatát nekünk, s adj tréfát, nevetést, mosolyt, szégyenből ocsudást, új veteményt, kalászt, bort, békét, csecsemőt, jó akarást, erőt! Hadd fordítsa szemét kis, nyomorult hazám hozzád Drága tavasz, siess! Burány Béla Közhely-csapszék a végeken — Deák! Mondj igaz éneket! — Minek, Uram?... Minek? — Deák! Mondj magyar éneke! — Kinek, Uram?... Kinek? — Deák! Mit mond a húrod? — Halált, Uram, Halált. — Deák! Szívből, ha húzod... — Kiált, Uram!... Kiált!— Deák! Rekedt a hangod! — Rekedt, Uram... Rekedt. — Deák! Kongass harangot! — Repedt, Uram... Repedt... — Deák! Mi ez a föld neked? — Hazám, Uram... Hazám... — Deák! Mit ád e föld neked? — Az ám!... Uram!... Az ám!... — Deák! A sok seb fáj nagyon!... — Hagyom, Uram... Hagyom... — Deák! Itt agyon nyom a gyom! — Agyon, Uram... Agyon... — Eredj, hol nagyobb a kenyér!... — Mit ér, Uram?... Mit ér?... —Deák! Hát mér?!... Hát mér?!... Hát mér?! — Hitér... Uram!... Hitér... Zádori Gábor Játék a betűkkel Talán az N Nemzet? Na és?? mint nincstelen Kit érdekel? esetleg E Ott, hol a Mammint egyetlen mon énekel, aztán az M ahol a csőd mint még magyar és pénz zenél, hozzá a Z ahol a szex mint zivatar csak kést cserél... mellé ez E Nem nemzet az minfelmálló mely Nincstelen, végül a T biztos nem is mint takaró... az Egyetlen. Betűkből szó: Ki büszke rá, Nemzet. NEMZET? hogy ő Magyar Furcsa. Mégis kit szitok ver mit jelenthet? s bűn-Zivatar; Talán csak kód; Érétke már esetleg zaj, csak Elmálló nyelvünkbe fúlt emléktől dob zárvány, nyűg, baj? hős Takaró Értéke? Van?? Talán az N Vagy csak zavar, esetleg E üres flakon, aztán az M vagy nyűtt csavar. Hozzá a Z Cólás üveg, mellé az E vagy whiskys jég? végül a T Bűntudathoz Furcsa. Mégis tán még elég, mint jelenthet?