Fejér Megyei Hírlap, 2011. november (56. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-14 / 266. szám
10 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP ROAD MASTERS FEJÉR MEGYEI ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Balogh, a kulcsfigura SIKER A vendégek csak asszisztáltak: Sárszentmiklós-Maroshegy 3-0 (1 -0) Sárszentmiklós (ob) - A meglehetősen szimpatikusan és eredményesen is futballozó fiatal, sárszentmiklósi csapat ezúttal a Székesfehérvár Maroshegyet fogadta. Mint utóbb kiderült, Balogh László nagyon kell ebbe a sárszentmiklósi csapatba, hiszen betegség miatt csak a második félidőben játszott, s bizony addig adós maradt a már látott, látványos és kreatív játékkal a hazai csapat. A fehérváriak ragyogóan semlegesítették a hazaiak kulcsembereit, látszott, hogy Viktor Ferenc felkészült vendéglátójukból. S mivel a hazaiak támadásai általában a középpályán elhaltak, a vendégek pedig egy emberrel „rohamoztak”, az első részben kevesebb volt a történés. Nem így a másodikban, amikor bejött Balogh. Az első találathoz még vajmi kevés köze volt, ezt Rozsosnak köszönhették a társak, aki a 22. percben, egy 20 méteres szabadrúgásból talált a Dunafém-Maroshegy kapujába, 1-0. Ezt követően megjött a miklósiak önbizalma, elkezdtek futballozni. A szélső középpályások is egyre gyakrabban léptek be a játékba, így több helyzetet is kialakított a hazai csapat. A gól is így esett, a 65. percben Balogh készítette le a labdát Májernak, aki fejjel továbbított a fehérváriak kapujába, 2-0. A hátrányba került Maroshegy sem az első, sem a második gól után nem tudott megújulni. Sőt, a 88. percben Tóth Zsolt hozta kihagyhatatlan helyzetbe Baloghot, aki beállította a 3-0-ás végeredményt. Palotás Péter: Az ellenfél meglepő módon felkészült belőlünk, ezért az első félidőben nem is ment a játék, de Balogh beálltával megoldódott minden. A bajnokság állása Fotó: Nagy Norbert Balogh Zoltán (pirosban) egyedül kevés volt a sárszentmiklósi védők között, helyzetbe nemigen került I. Iváncsá---------1312 140-777 II. szentgyörgy-----Kt00 óra IMartonvásár 13 9 1 135-19 M 4.Velence-----------13 8' 5'"- 2S-S29 S.Sárosd------------13' '8 'T T33-17'17 6.Sárszentmiklós 13 7 1 434-25 23.Gárdony 13 7 1 434-26 23 S.Kisláng------------13 5 1 734-33 16 ^Szabadegyháza 13 4 1 826-30 13 10.Maroshegy--------TTT~T~0TO5T3 11 .Kápolnásnyék 13 4 1 819-36 13 IZEtyek 13 4 1 82T4TB 13.Polgárdi------------13 3 1 822-29 11 KBirac------------13 1 4 83-35 7 15.Pákozd 13 1 - 11 20-56 S II.Bakonycsernye 13 1 1 10l¥3T~5 Németh, Nagy Attila Szabadegyháza-Iváncsa 0-2 (0-2) Szabadegyháza, 130 néző, vezette: Wittner József. Szabadegyháza: Kiss - Vizi, Falvai, Bozai, Rauf, Imre (Csepregi), Vizi, Rapai (Horváth T.), Vida (Németh), Kovács, Tóthfalusi (Horváth Cs.). Edző: Bozai Attila. Iváncsa: Vörös - Rapai, Fodor, Varga (Drapcsik), Vincze, Nagy A., Kenyeres, Bartha, Németh Zs., Nagy Z., Csikesz. Edző: Sárai György. 4. perc: Gyors vendégakció végén Nagy Z. ziccerét védte bravúrral Kiss. 8. perc: Csikesz ugratta ki Németh Zsoltot, de Kiss eszén most sem jártak túl az iváncsaiak. 20. perc: Falvai nagyszerű indításával Kovács lépett ki, kicselezte Vöröst is, de végül a kapufára gurított. 22. perc: Bozai könnyelműsködött, Nagy Z. lecsapott a labdára, és a középen érkező Németh elé passzolt, aki nem hibázott, 0-1. 25. perc: A szabadegyházi Rapait rántották le a tizenhatoson belül, de az egyértelmű büntető elmaradt... 35. perc: Bartha tört a tizenhatoson belülre, ahol Imre buktatta. A jogosz tizenegyest Nagy A. lőtte be, 0-2. 78. perc: Horváth Cs. nagyszerű lövését tolta ki bravúrral Vörös a felső sarokból. 82. perc: Nagy A. ment el a szélen, éles szögből lőtt, de Kiss magabiztosan hárított. 85. perc: Horváth T. szabadrúgását védte Vörös. Jók: Csikesz, Németh Zs., Nagy Z., illetve Kiss, Falvai, Imre. Ifjúsági mérkőzés: 3-0. Szalai, mesterhármas Pákozd-Kápolnásnyék 1-3 (0-2) Pákozd, 60 néző, vezette: Hajdú Balázs. Pákozd: Miklós - Andorka, Robauszki, Pőcze Sz., Pőcze B., Kiss, Rózsa, Beke, Kovács, Vörös, Bengyik. Edző: Kovács Attila. Kápolnásnyék: Németh - Kovács (Ribi), Czövek, Szabó, Seilei, Besser, Híró, Hart, Szalai, Imre (Klémán), Flórián. Edző: Molnár János. 10. perc: A vendégcsapat vezetéshez jutott, de a gólt a játékvezető les miatt érvénytelenítette. 22. perc: Bengyik keveredett előre, de lövése valamivel a kapu mellé szállt. 23. perc: Andorkát ugratták ki a társak, de lövése az oldalhátóban kötött ki. 28. perc: Beszorult a Pákozd, a vendégek szabadrúgása után Beke mentett szögletre, ám a beadásnál Szalaira senki sem figyelt, ő pedig nem hibázott, 0-1. 34. perc: Kovács vesztett labdát a saját térfele közepén, s ezt a kápolnásnyéki csapat Szalai révén azonnal megbüntette, 0-2. 50. perc: A hazai szabadrúgás után Németh mentett szögletre, amelyből Pőcze Sz. szépített, 1-2. 66. perc: Újra két gólra növelte előnyét a Nyék, megint Szalai volt eredményes, 1-3. 88. perc: Rózsát rúgták fel a tizenhatoson belül, a büntetőt a sértett Némethbe rúgta... Jók: Beke, Bengyik, Robauszki, illetve Szalai Pál, a mezőny legjobbja: Németh, Czövek. Ifjúsági mérkőzés: 1-3. Magabiztos hazai győzelem Velence-Polgárdi 4-0 (3-0) Velence, 150 néző, vezette: Varga György Velence: Rajna T. - Király, Barics (Antal), Kővári, Totsche, Tóth (Rajna R.), Bakos, Kakas (Farkas), Pál (Pletser), Lába, Szigeti. Edző: Éliás Zsolt. Polgárdi: Viniczai - Kovács, Hollósi, Horváth, Csizmadia, Boros, Simon, Zalatnai, Tóth, Néma, Kéri (Lakatos). Edző: Nagy Bálint. 9. perc: Pál nagy helyzetben melléfejeli a labdát. 20. perc: Szigeti robogott el a bal oldalon, és pontos beadását Pál lövi a hálóba, 1-0. 22. perc: Barics szánta lövésre magát 25 méterről, s a meglepett kapus mellett a hálóba vágódott a labda, 2-0. 30. perc: Pál adott remek labdát Szigetinek, aki biztosan lő, 3-0. 34. perc: Néma lőtt fölé. 41. perc: Lakatos lövését védte Rajna. 52. perc: Pál kapufát fejelt. 60. perc: Barics szép cselek után mellélőtt. 70. perc: Bakost buktatták, a büntetőt Barics értékesíti, 4-0. 77. perc: Rajna R. fejesét védte bravúrral Viniczai. 85. perc: Rajna R. ordító helyzetben fölélőtt. Jók: az egész hazai csapat, illetve Viniczai és Tóth. Ifj. mérkőzés: 5-2. SPORT Sok helyzet kimaradt Baracs-Bakonycsernye 1-1 (1-1) Baracs, 50 néző, vezette: Csupor Richárd. Baracs: Vaszócsik - Sebestyén, Németh (Godó), Vajda, Prókai (Balogh), Éliás, Horváth, Meggyes (Szabó), Bartók, Hepp, Idei. Edző: Horváth Zoltán. Bakonycsernye: Surányi - Simek (Fidrich), Kovács, Sztrida, Tóth, Varga, Schneider, Hancsák, Veres (Hanzli), Osgyán, Guitprecht. Edző: Tóth Zoltán. 3. perc: Tóth 35 méteres szabadrúgását Varga fejelte szépen a hosszú sarokba, 0-1. 15. perc: Vajda nagy bedobása után Hepp centikkel fejelt a hosszú sarok mellé. 22. perc: Éliás több védőt kicselezve Horváth elé paszszolt, aki közelről a bal sarokba gurította a labdát, 1-1. 40. perc: Prókai távoli lövése nem sokkal kerülte el a vendégkaput. 55. perc: Jobb oldali beadás után Prókai nagy helyzetben a kapusba lőtte a labdát. 63. perc: Prókai szöglete után Éliás lőtt kapásból centikkel a bal felső sarok mellé. 75. perc: Bartók ívelése után Prókai ismét fölé emelt. 78. perc: Éliás szögletét Vajda a kapu mellé fejelte... 80. perc: A csereként beállt Szabó a kapu torkában egy védőbe lőtte a labdát... 90. perc: Szép hazai összjáték után Horváth lőtt közelről ismét a kapus kezébe. A második félidőben a hazaiak uralták a játékteret, de a nagyon sok helyzetből nem tudtak gólt lőni. Jók: Prókai, Éliás, Bartók, Dr. Simek, Varga, Surányi. Ifjúsági mérkőzés: 3-1. Takira emlékezve Martonvásár-Gárdony-Agárd 3-1 (0-0) Martonvásár, 250 néző, vezette: Lali Balázs. Martonvásár: Guth - Telek (Bozsó), Tóth Sz., Kanyó, Bodogán, Kővári, Elek (Sipos), Schäffer (Hartai), Magyar, Barbai, Király. Edző: Patkós Csaba. Gárdony-Agárd: Nagy - Varga (Kovács L), Szabó, Kiss, Schneider, Csikós (Bogács), Gyulyás-Kovács, Pauer, Kurinyecz, Pirka, Herke (Hermann). Edző: Wittmann Géza. A mérkőzés egyperces megemlékezéssel kezdődött, a két évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt Takács Lajos emlékére. 14. perc: Bodogán szögletét Barbai fejelte kapura, a védők a gólvonalról mentettek. 18. perc: Bodogán ugratta ki Királyt, aki 10 méterről a felső kapufát találta el. 43. perc: Kiss gólját les címén érvénytelenítette a bíró. 48. perc: Magyar indítását Szabó a tizenhatos vonaláról a saját kapujába csúsztatta, 1-0. 64. perc: Magyar lövését bravúrral védte Nagy. 67. perc: Schaffer két csel után 15 méterről kilőtte a hosszú felsőt, 2-0. 70. perc: Bodogán szabadrúgását Tóth 5 méterről centikkel csúsztatta fölé. 80. perc: Királyt buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt Magyar értékesítette, 3-0. 87. perc: Egy előreívelt labdára a hosszún Pirka érkezett és szépített, 3-1. Kitűnő játékvezetés és megérdemelt hazai siker. Jók: Király, Magyar, Schäffer, Tóth, illetve Schneider, Pirka. Ifjúsági mérkőzés: 2-3. 2011. NOVEMBER 14., HÉTFŐ Háromszor is vezettek Kisláng-Sárosd 3-3 (2-1) Kisláng, 300 néző, vezette: Dala Géza. Kisláng: Juhász - Willerding B., Rehák, Bogár, Dudar, Kovács T., Paluska L. (Kovács Zs.), Truszek (Willerding Zs.), Árki, Siivi, Paluska K. Edző: Zimmerman Tamás. Sárosd: Rauf - Sipos, Pribék, Lendvai, Gál, Winkler, Majláth, Gyuricza, Hornyák, Zách, Tóth (Strommer). Edző: Horváth Zoltán. 2. perc: Kovács P. ugratta ki Paluska L.-t, aki hatalmas helyzetben hibázott. 14. perc: Paluska L. csúsztatta meg a labdát, amire Paluska K. csapott le, és könyörtelenül kilőtte a hosszút, 1-0. 17. perc: Egy vendégszabadrúgás végén egyenlített a vendégcsapat, 1-1. 43. perc: Sipos kemény belépőjét követően az összeszólalkozó Paluska K.-t és Sipost is kiállította a játékvezető. 46. perc: Még az első féldő ráadásában Rehák húzott el a szélen, majd a beívelt labdáját Paluska L. értékesítette, 2-1. 75. perc: Pribék 25 méterről óriási gólt ragasztott a hosszú felső sarokba, 2-2. 76. perc: Rögtön a középkezdés után Kovács T. ugratta ki Willerding Zs.-t, aki elhúzott a jobb oldalon, beadására Paluska L. érkezett, és fejelt a hálóba, 3-2. 93. perc: Vendégtámadás után ismét kiegyenlített a Sárosd, 3-3. Jók: Rehák, Bogár, Willerding Zs., illetve Pribék. Ifjúsági mérkőzés: 2-1. Fotó: Nagy Norbert Paluska Krisztián egy félidő után kiszállt a rangadóból Gólparádé Iszkán Iszkaszentgyörgy-Etyek 9-1 (4-1) Iszkaszentgyörgy, 200 néző, vezette: Magyar János. Iszkaszentgyörgy: Somogyi B. - Kéri, Fésű, Salacz, Boda (Zab), Knausz (Galaczi), Nyers (Bálla), Odor (Farkas), Pálfi, Somogyi Sz., Szőlősi. Edző: Pavlik József. Etyek: Millner M. - Otlakán, Kiss (Ábrahám), Báli, Bartha G., Simon, Kósa, Bojtok, Peák, Millner Z., Halász (Tavaszi). Edző: Simon Péter. 2. perc: Az első valamirevaló hazai akció végén Odor-Nyers-Odor volt a labda útja, s a gólkirályjelölt nem is hibázott, laposan kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-0. 6. perc: Sokáig nem tarthatott a hazaiak öröme, mert Kéri állította meg szabálytalanul a megiramodó etyekit, amiért Simon 17 méterről végezhetett el szabadrúgást, amit nem is hibázott el, 1-1. 11. perc: Millner Z. közeli lövését védte Somogyi. 15. perc: Boda szöglete után Odor fejelte vissza a labdát a hosszú sarokba, 2-1. 28. perc: Szép szabadrúgás-kombinációból Knausz volt eredményes, 3-1. 36. perc: Az etyeki szöglet végén Otlakán fejelt fölé. 40. perc: Simon 16 méterről kapásból lőtt kapura, Somogyi biztosan védett. 45. perc: A hazaiak lekopírozták a 30 perccel ezelőtti szituációt, azaz: Boda szögletét Odor fejelte a kapuba, 4-1. 48. perc: Odor lövését bravúrral védte Millner M., a kipattanóra azonban már nem maradt ereje, Nyers érkezett és a kapuba lőtt, 5-1. 56. perc: Knausz szabadrúgásából Odor volt eredményes, 6-1. 62. perc: Halász rosszul ért labdához egy hazai beadást követően, és a lábáról a felső sarokba vágódott a labda, öngól, 7-1. 68. perc: Millner Z. szabadrúgását Somogyi védte. 80. perc: Fésű fejelt szögletből szép gólt, 8-1. 84. perc: Fésű szabadrúgásából Szőlősi volt eredményes, 9-1. Jók: Odor a mezőny legjobbja és az egész hazai csapat, illetve senki. Ifjúsági mérkőzés: 2-0. UlIJEH MEDVEI Hír lifk www.fmh.hu Főszerkesztő: Elekes András Felelős szerkesztő: Hajnal Csilla Hírszerkesztőség-vezető: Zsigó Ferenc Magazinszerkesztőség-vezető: Gábor Gina , Rovatvezetők: Gregority Antal, Mátok János Szerkesztőség: 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. Levélcím: 8003 Székesfehérvár, Pf. 16. Telefax: (22) 542-719. Központ: (22) 542-700. Titkárság: (22) 542-703. E-mail: szerk@fmh.pl.hu. Internet: www.fmh.hu Központi oldalak szerkesztői: Fröhlich András, Gidai Judit. Telefon: (88) 579-439. Szerkesztőség: 8200 Veszprém, Almádi út 3. Kiadja: Hírlap Press Kiadói Bt. 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. A kiadásért felel a bt. ügyvezető igazgatója. A kiadó a Pannon Lapok Társasága tagja. A PLT ügyvezető igazgatói: Gyerák András, Kázmér Judit Szerkesztőségi tanácsadó: Győrffy István Hirdetési vezető: Molnár Peggy Terjesztési vezető: Baján Zoltán Online vezető: Tálosi Péter. Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel: (88) 541-631. Felelős vezető: Nagy Attila ISSN 0133-0403. Index: 25-056 Ügyfélszolgálati irodák: Székesfehérvár, Fő u. 17. Tel.: (22) 316-590. Fax: (22) 312-884. Mór, Vértes u. 40. Tel./fax: (22) 562-535. Telefonos hirdetésfelvétel: (40) 949-459 (hétfő-csütörtök 8-tól 20 óráig, péntek 8-18 óráig. E-mail: terjesztes.fejer@plt.hu. Megrendelhető: a PLT-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 2145 Ft, negyed évre 6435 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 12 225 Ft, egy évre 10%-os kedvezménnyel 23 165 Ft. Előfizetéssel és lapterjesztéssel kapcsolatos ügyintézés: 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. Tel.: (22) 542-750. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az »OBSERVER« BUDÁKI SI MfOIAt tOVf lő KI I 1084 Budapest, Auróra u. 11. Tel.: 303-4738, Fax: 303-4744 E-mail: marketi no.S?observer. hu http://wwww.observer.hu