Fejér Megyei Hírlap, 2022. szeptember (67. évfolyam, 203-228. szám)

2022-09-16 / 216. szám

2 FEJÉR megyei hírlap KRÓNIKA Várva várt fejlesztés „Jól tükrözi a monarchia valamikori nagyságát" (Folytatás az 1. oldalról)­­ 2018-ban, amikor Orbán Vik­tor miniszterelnök meghirdet­te a Magyar falu programot, akkor nem titkolt szándék és cél volt, hogy szeretnénk egy demográfiai fordulatot elérni a magyarországi kistelepülése­ken, amire azért volt szükség, mert településekből 3100-3200 darab van, ezek közül nagyjá­ból 2800-2900 számít kistele­pülésnek, és ebből 2400 olyan, melynek évtizedek óta folya­matosan csökkent a népesség­száma. Köztük volt több száz, mely esetében látszott, ha nem teszünk valamit, előbb-utóbb elfogy a népesség az adott tele­pülésekről - beszélt az életmi­nőség javítását célzó program­ról Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért fele­lős kormánybiztos. - Nem él­tünk azzal az illúzióval, hogy a falvakban élők a falvakban is maradnak a nap 24 órájában, hiszen vagy munkavállalás cél­jából rendszeresen ingáznak, vagy oktatási, szociális, egész­ségügyi, piaci szolgáltatások igénybevétele céljából bejárnak a nagyobb városokba. Ezzel az együttműködéssel azoknak az életét szeretnénk megkön­­­nyíteni, akik vonattal járnak a környező nagyobb települé­sekre - tette hozzá a kormány­­biztos. Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője fel­idézte, a Magyar falu program indulása óta a magyar vidékre 680 milliárd forint érkezett. Az elmúlt években Zichyújfalu 12 sikeres pályázattal mintegy 163 millió forint fejlesztési támoga­tást nyert. A vasútállomás épü­letének felújítása bruttó 63 mil­lió forintból valósulhatott meg.­­ A 44-es vasúti vonal - amely mellett állunk - Pusz­­taszabolcs és Székesfehérvár között a 30A és a 40A jelű vasútvonalakat köti össze. Most Zichy­újfaluban az utolsó puzzle is a helyére került, hi­szen a vasútállomás épülete is megújulhatott. Szeretnék kö­szönetet mondani azért, hogy a több mint 150 éves magyar királyi típustervek alapján készült épületet sikerült meg­mentenünk. Ezek az épületek napjainkig jól tükrözik a mo­narchia valamikori nagyságát, a mai határokon is elnyúló ös­­­szetartozásunkat - fogalmazott Tessely Zoltán. Az 1896-ban épített állo­másépület fejlesztése kapcsán Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. el­nök-vezérigazgatója elmondta, a vidék megtartóerejének növe­lése, a vidék mobilitásának lesz-Zichyújfaluból­­ már egy órán belül elérhető Budapest tosítása a MÁV-Volán-csoport legfontosabb célkitűzése, lehe­tővé téve ezzel a lakosságnak, hogy menetrend szerint, előre kiszámíthatóan, a közösségi közlekedés használatával eljut­hasson úti céljaihoz. A zichyúj­­falui állomáson éves szinten 30 ezer utazó veszi igénybe a vasúti szolgáltatást. A beruhá­zás részeként még az idei évben kerékpártárolókat telepítenek az állomás épületének köze­lébe. Az elnök-vezérigazgató kiemelte, a modern, alacsony padlós, klimatizált vonatokkal Zichyújfaluból már egy órán belül elérhető Budapest. HV A polgármester, Füzesiné Kolonics Ilona (b) köszönetet mondott R: NN Hirdetés- Tematikus hétvégék ősszel a Dankó Rádióban Zenei aktualitásokhoz, évfor­dulókhoz, születésnapokhoz kapcsolódó tematikus hétvégék­kel várja hallgatóit ősztől a Dankó Rádió. Szeptember 17-én és 18- án Vámosi Jánosra, a magyar tánczene egyik jelentős alakjára legismertebb zenéivel, archív felvételekkel és különleges inter­júkkal is emlékeznek. Szeptembertől tematikus hét­végékkel várja hallgatóit a Dankó Rádió, a műfaji sokszínűség biz­tosítja, hogy mindenki megtalál­hassa kedvenc zenéit. A tematika mindig kapcsolódik a zenei aktu­alitásokhoz, kerek születésnapok­hoz, bemutatókhoz vagy évfor­dulókhoz, így örökzöld slágerekkel, magyar nótával, népzenével, és operettel is tölthetik a hétvégét a hallgatók. Legközelebb szeptember 17-én és 18-án Vámosi János munkássága előtt tisztelegnek. A hazai tánczene egyik leghíresebb énekesére közkedvelt dalaival és archív felvételekkel emlékeznek. DANKO RÁDIÓ Nádas György Jó pihenést! című 6 órakor kezdődő műsorában ezen kívül különleges interjúk is hallhatók majd. Tücsök Mária, Vámosi János és Záray Márta nevelt lánya mesél a művészházaspár magánéletéről, illetve a tiszteletükre, hagyatékuk megőrzése céljából általa létre­hozott alapítványról is. Emellett sok érdekességet oszt meg a néhai sztárelőadóról pályatársa, Poór Péter is. A Dankó Rádió tematikus hétvégéi a 60-es, 70-es, 80-as évek ikoni­­kus együtteseivel és előadóival folytatódnak, az adásokban - töb­bek között - az Illés zenekar, Ber­­gendy István, vagy Seress Rezső munkásságát is felidézik. Dankó Rádió a magyar zene rádiója! Életet mentett az érzékelő VELENCE Egy fürdőszobai gázkazán működése köz­ben riasztott a szén-mo­­noxid-érzékelő szeptember 14-én Velencén. A pusztaszabolcsi katasztrófa­­védelmi őrs hivatásos tűzoltói a gázszolgáltatóval együttmű­ködve méréseket végeztek, amelynek során kimutatták a mérgező gázt. Személyi sérülés nem történt. Minden nyílt égés­terű fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak. Tévhit, hogy csak a régi gáz­kazánoknál jelentkezhet ez a probléma - adott tájékoztatást a Fejér Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság. Mint írták, a kandalló, a cserépkályha, a vegyes tüzelésű kazán, a kon­vektor és a fali vízmelegítő is lehet nyílt égésterű, amelyek működés közben a szoba le­vegőjét használják. Ha nincs elég friss levegő ezek környe­zetében, akkor szén-monoxid keletkezik, ami magas kon­centrációban akár egy percen belül is halált okozhat. Emellett a páraelszívót, a motoros szag­elszívó ventilátort, valamint a szárítós mosógépet is figye­lembe kell venni a kazán üze­melése során, mert ezek szintén a lakás levegőjét használják. Évente egyszer érdemes szakemberrel megnézetni a fű­tést és a vízmelegítőket. Ezek hőtermelő, lánggal égő beren­dezések, a meghibásodásuk lakástűzhöz vagy szén-mo­­noxid-mérgezéshez vezethet. A nyílt égésterű fűtőesz­köz és vízmelegítő mellé java­solt minden esetben szén-mo­­noxid-érzékelőt elhelyezni. FMH 2022. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK Elfoghatták a rongálót SZÉKESFEHÉRVÁR A rendőrség megerősítette, hogy az elmúlt napokban több bejelentés érkezett járműrongálásról. Az egyik ilyen eset kapcsán el is fogtak egy elkövetőt. A ha­tóság tanácsokkal is szol­gál, hogyan védhetjük meg értékeinket. Ahogy arról a minap beszámol­tunk, az elmúlt napokban töb­ben is negatív tapasztalatokkal gazdagodtak az utcán parkoló autóikkal kapcsolatban, ami­re a közösségi oldalakon ke­resztül hívták fel a figyelmet. A város több pontján is feltör­tek, megrongáltak autókat. A növekvő számú esettel kap­csolatban megkerestük a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysá­got. A rendőrség tájékoztatá­sa szerint az elmúlt napok­ban több bejelentés is érkezett hozzájuk Székesfehérvár kü­lönböző pontjairól, amelyek járműrongálással, szélvédőbe­töréssel, illetve szélvédőbetörés útján felfeszített járművekből történő lopással voltak kapcso­latosak. Kedden a hatóság el is fogott egy zámolyi lakost, aki összefüggésbe hozható az au­tórongálásokkal. A rendőrség tájékoztatása szerint a 39 éves személyt, aki korábban már rongált járműveket, a Tolnai utcában egy helyi lakos tartóz­tatta fel. A kiérkező nyomo­zók garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd tekintettel az ellene érvényben lévő elfo­gatóparancsra, a kijelölt bünte­tés-végrehajtási intézetbe szál­lították. A hatóság valamennyi, a napokban érkezett, autórongá­lásokkal kapcsolatos bejelentés után indult eljárásban vizsgálja, hogy az elfogott személy ös­­­szefü­ggésbe hozható-e további bűncselekmények elkövetésé­vel. A Fejér Megyei Rendőr-fő­kapitányság több tanácsot is megfogalmaz, amelyek betar­tásával elkerülhetőek a jármű­­feltörések. Javasolják, hogy amennyiben lehetőség van rá, az autókat tartsák tulajdono­saik zárható garázsban vagy őrzött parkolóban, ha viszont, ha közterületen parkolnak, válasszanak jól megvilágított, kijelölt helyet, ahol nagyobb a forgalom. Tanácsos felszerelni az autó­kat riasztóval, amit a járműből kiszállva mindig aktivizálni kell. Kiemelten fontos, hogy ne hagyjanak értékeket a gépko­csiban, főleg ne látható helyen, és ugyanez igaz a személyes iratokra és okmányokra is, hi­szen azokkal akár vissza is él­hetnek. Amennyiben viszont már megtörtént a baj, haladék­talanul tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó telefonszá­mon, és ne nyúljanak semmi­hez, hiszen az autót és annak környezetét is vizsgálni fogja a rendőrség. BE Nem ez volt az első eset­Fotó: Shutterstock Több évtized óta együttműködnek (Folytatás az 1. oldalról) Megismerhették továbbá helytörténeti tevékenységét és a azt, hogy hogyan szolgálják a kistelepülési könyvtárak olva­sóinak érdekeit. Buriánné Tarró Edit Er­zsébet, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója köszön­tötte a megjelenteket, köztük Komlósi Józsefet, a könyvtár korábbi igazgatóját, aki 2002- ben aláírta a megállapodást, és Magony Imrét, aki szintén in­tézményvezetőként dolgozott a jó kapcsolat fenntartásáért. - Az együttműködésnek ez a lé­nyege, hogy megismerjük egy­más munkáját, megismerjük azokat a könyvtárakat, ame­lyek Opoléban, a Vajdaságban, Székesfehérváron és Fejér me­gyében működnek - emelte ki Buriánné Tarró Edit Erzsébet. - Nagyon örülök annak, hogy húsz év után megújul ez az együttműködési megállapo­dás. Ez a testvérvárosi kapcso­lat szempontjából is nagyon fontos, mivel a közintézmé­nyek, a kulturális kapcsolatok megléte és fejlesztése ennek a kapcsolatnak a bástyái - hang­súlyozta az együttműködés fontosságát Lehmer Zsolt al­polgármester. BE Megismertették a vendégeket a könyvtár részlegeivel­Fotó: Nagy N.

Next