Felsőmagyarország, 1932 (1. évfolyam, 1-76. szám)

1932-03-19 / 1. szám

Miskolc, 1932 március 19.­­ évf. 1. szám. Politikai hetilap. Előfiz.­ára negyedévre 1 P 70 fill. Félévre 3 P 40 fill. Egy évre 6 P 80. ;felül szerkesztő HUBAIT HÁEMÁN Hány szociáldemokrata van Borsodban ? r* A nemzetköziség és a „politikai bűvészinasok“ ellen minden nemzeti erő összefogására van szükség Beszélgetés a Felsőmagyarország politikai f­ankétjén vitéz Borbély Maczky Emil főispánnal a szociáldemokraták szervezkedéséről, a tömegelégedetlenség szításáról és a nemzeti­ gondolat eredményes szolgálatáról Miskolc, március 18. Az országos politikai helyzetet, annak eset­leges változásait, a politikai erők új csoporto­sulását, a ma még különböző területeken csa­tázó pártok, frakciók tömörülését, általában a politikai formament­um várható kialakulását illetőleg a közönség körében legkülönfélébb híresztelések, értesülések, információk terjed­tek el és terjesztetnek. A százféle, egymásnak futó, egymásnak ellentmondó, egymást cáfoló, vagy megerősítő hírek között a publikumnak eligazodni valóban nehéz. A Felsőmagyar­ország éppen ezért ismerte fel kötelességének, hogy e politikai k­áoszban tájékoztatást nyújt­son és megismertesse a közönséggel azok fel­fogását, akik benne élnek az aktív politiká­ban s akik itt élvén közöttünk, nemcsak or­szágos vonatkozásban, de a Felvidék szem­pontjából is kiritikát tudnak mondani az ese­mények fölött. Ellenzéki politikusokat éppen úgy megszólaltatunk ezen a politikai ankéton, mint azokat, akik a kormánypárton belül he­lyezkedtek el, parlamenti politikusokat éppen úgy, mint akik a parlamenten kívül állanak, de részt vesznek az aktív politikai életben. Nyilatkozataik minden­esetre hozzá fognak járulni a fogalmak tisztázásához s meg fogják tudni teremteni azt az egészséges, erős nem­zeti közszellemet, amelyet a Felvidék közön­sége ma sajnos nélkülöz s e közszellem hiá­nyában nem is tudja megtalálni azt a cselekvő irányt, amelyen haladva erőteljesen beleszólhat az országos politika menetébe is. Vitéz Borbély-Maczky Emil a nemzeti összefogásról és a nemzeti politika feladatairól Az ankéten elsősorban adjuk át a szót vitéz Borbély-Maczky Emilnek, Borsod vármegye fő­ispánjának, aki mint ózdi képviselő, majd bor­sodi főispán, később, mint Miskolc város kép­viselője, jelenleg pedig újra Borsod vármegye főispánja, 12 év óta él benne tevőlegesen is az országos politikában s mint a vármegye poli­tikai feje, elsősorban hivatott arra, hogy a Borsodvármegyét is érintő országos politikai kérdésekben nyilatkozzék. A főispán úr a kö­vetkezőkben foglalta össze munkatársunk előtt véleményét: — Nem kétséges, hogy Borsod vármegye területén is, mint általában szerte az or­szágban az utóbbi időkben olyan politikai problémák kerültek előtérbe, amelyek ed­dig, nyugodtabb időkben nem jelentkeztek, vagy ha jelentkeztek is, egyszerűen­ nem voltak problémák. Most, amidőn a gazda­sági helyzet a mienknél nagyobb erők ka­tasztrofális összecsapása következtében sú­lyosra változott, minden romboló és rakon­cátlankodásra hajlamos egyén és erő elér­kezettnek látja, az időt arra, hogy akcióba lépjen, remélve, hogy a gazdasági válság sújtotta népet megnyerheti olyan irány­zatok számára, amelyek az ezeréves beideg­­zettségekkel homlokegyenest ellentétesek és ellenségesek, vagy ha külsőleg, a nép felé nem is azok: eszközeik, harcmodoruk, fellépési formájuk, türelmetlenségük vég­eredményben azoknak a nemzetpusztító erőknek az esélyeit növeli meg, amelyekkel — remélni merem — ez utóbbi irányzat képviselői éppen úgy megtagadnak min­den közösséget, mint azok, akik ezt a vesze­delmes versenyfutást kissé megütődve né­zik. A szociáldemokrata szervezkedés Borsodban — Ilyen probléma, amelyre az előbb cé­loztam s amely eddig nem merült fel: a szociáldemokrata pártnak a falvakban va­ló szervezkedése. Ez a párt ezideig meg sem kísérelte, hogy a földmivelő lakosság körében híveket toborozzon. A nagy világ­válságnak, az egyetemes, minden társadal­mi osztályt egyformán érintő elszegénye­désnek s az ennek következtében beálló elé­gedetlenségnek kellett jönnie, hogy a szo­ciáldemokrata párt ambíciói a falvak irá­nyában is feltámadjanak s habár a szo­ciáldemokrata szervezett tagok száma meg sem közelíti azokat a számokat, amelyek e tekintetben a közönség körében forga­lomban vannak, a probléma tagadhatatla­nul itt áll előttünk s e kérdéssel nekem, mint a vármegye politikai vezetőjének, foglalkoznom kell, de foglalkoznom kell úgy is, mint az erős nemzeti gondolatot 12 éve szolgáló politikusnak, akinek számára minden, ami ezzel a nemzeti gondolattal összefügg, személyes ügyem is.­­ És én azzal a szeretettel, amely enge­­met a vármegye kisgazda- és földmívesné­­péhez köt, azzal a megbecsüléssel, amel­­­lyel e kiváltképpen értékes társadalmi ré­teg iránt viseltetem, hívom fel Borsod vármegye kisbirtokos- és földmívestársa­­dalmát arra a veszedelmre, amely a ma­gyar falvakat a szociáldemokrata előretö­rés esetén fenyegeti. Lássa be a magyar falvak népe, hogy ha most nem őrzi meg ellenállóképességét, úgy ugródeszka lesz Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papszer u. 20. Telefon 5—54. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Névtelen levélre nem válaszol. Ára 16 fillér. Fordulóponton Nem kétséges, hogy Európa és benne Magyarország sorsa, de túl Európán: a fehér ember kultúrájának és az ezt ki­vetítő civilizációnak a sorsa, is ebben a most folyó évtizedben dől el. A történe­lem és a gazdálkodás tragikus forduló­ponthoz érkezett: a világra rászakadó lel­ki és gazdasági válság csupán ennek a be­következett ténynek logikus és szükség­szerű kísérő jelensége. A történelem mé­­rhében új korszak vajúdik: az ókori Róma világhatalma születhetett meg ilyen ret­tentő és fájdalmas vajúdások között s csak a népvándorlás zúdíthatott annyi és ilyen méretű válságot a korabeli politikai, gazdasági és társadalmi rendre, mint ami­nő válság a ma élő nemzedékre rászakadt. Európa — de minden világrész, amely­re az európai kultúra, és szervező erő rá­nyomta bélyegét — állami és társadalmi rendjében felbomlani készül, vagy már fel is bomlott az egyensúly, rejtelmes erők csapnak össze a mélyben. S bár a harc a maga pusztító hatásait legelsősorban és legkézenfekvőbben gazdasági téren, a ter­melés és fogyasztás teljes rendezetlensé­gében és rendszertelenségében mutatja meg, a harc végső célja még­sem annyira gazdasági, mint politikai­ felbontása, és szétporlasztása mindama kereteknek, me­lyeken belül fajok és nemzeti államok ed­dig elhelyezkedtek, éltek, gazdálkodtak s kitermelték az örök és egyetemes emberi lét hímes szépségeit: a­ külön nemzeti kul­túrák egyéni ízét, formáját és tartalmát. A gazdasági élet a maga párducszerű rugalmasságánál, a benne rejlő, eleven ha­tóerőknél, a benne jelentkező és kategori­kus imperatívuszokat diktáló törvénysze­rűségeknél fogva, melyek tartósan le nem győzhetők és össze nem bogozhatok, egé­szen bizonyosan visszalendül az egészséges fejlődés és építés irányvonalába, ha erői­nek újbóli egyensúlyba jutása nem is fog megtörténni még további zökkenők, szen­vedések, egyéni és esetleg osztálybeli ka­tasztrófák nélkül. Az sem lehet kétséges, hogy ez az irányvonal a tervgazdálkodás valamilyen formája, a tőke cselekvéseinek és mérvének a köz érdekében való korlá­tozása, a vagyonnak és jövedelemnek egészségesebb eloszlása, a kis- és középtőke domináns szerepének biztosítása felé mu­tat. De az is bizonyos, hogy amíg a világ­­gazdasági élet ez irányvonal végső pont­jánál ígérkező nyugalmi helyzetet elérhe­ti, addig politikai téren olyan törekvések torpedózhatják meg, amelyek nemcsak továbbjutást és fejlődést teszik lehetetlen­n­né, de még a lehetőségét is kiirtják annak, hogy a romokból mai, általában kulturális, európai értelemben vett emberi élet kifej­lődhessen. Mindkét — gazdasági és politikai — szempontból egyaránt az a kétségbeejtő, hogy míg az intézményesen nem korláto­zott nagy gazdasági erők éppen úgy, mint a nemzetellenes, sőt egyenesen nemzetta­gadó csoportok és szervezetek ezer fron­ton, ezer alakban, más és más fegyverek­kel ugyan, de mindenkor egységes hadi­terv és erős központi vezetés alatt veszik fel és folytatják a harcot, addig különö­sen a nemzeti érdekeket védő s a nemzeti gondolatot az emberi lét princípiumaként tekintő tömegek nemcsak szétforgácsoltan, frakciókra bomolva, erős központi irányí­tás nélkül, ötletszerűen folytatják a ma­gaik guerilla-harcát, tehát már csak azért is az eredménnyel soha, vagy csak alig kecsegtető deffenzív jellegű csatározások­ba kényszerülnek bele, de sokszor egy­más ellen is fordulva erősítik a közös el­lenség frontját és élesztik harci kedvét. Nem csak magyar jelenség ez: ez is világ­tünet s ritka az az állam, mint Anglia, amely a veszedelmeket látva, robusztus erőfeszítéssel meg tudta teremteni az erős nemzeti egységet s ennek fundamentumán újjá tudja építeni gazdasági életét is. Pedig valamivel tisztában kell lenni: ha a nemzeti, polgári gondolat hívei pártke­reteken felülemelkedve, meg nem tudják valósítani a minden rendű, rangú és poli­tikai pártállású emberek, osztályok és cso­portok magasabbrendű összefogását, úgy a most folyó évtized a pusztulás tíz eszten­deje lesz. S ez a pusztulás nemcsak a nem­zeti államot rántja magával, de magával rántja az embereket és osztályokat is s mindazokat az értékeket, melyekért élni egyedül érdemes.

Next