Felsőmagyarország, 1932 (1. évfolyam, 1-76. szám)
1932-03-19 / 1. szám
Miskolc, 1932 március 19. évf. 1. szám. Politikai hetilap. Előfiz.ára negyedévre 1 P 70 fill. Félévre 3 P 40 fill. Egy évre 6 P 80. ;felül szerkesztő HUBAIT HÁEMÁN Hány szociáldemokrata van Borsodban ? r* A nemzetköziség és a „politikai bűvészinasok“ ellen minden nemzeti erő összefogására van szükség Beszélgetés a Felsőmagyarország politikai fankétjén vitéz Borbély Maczky Emil főispánnal a szociáldemokraták szervezkedéséről, a tömegelégedetlenség szításáról és a nemzeti gondolat eredményes szolgálatáról Miskolc, március 18. Az országos politikai helyzetet, annak esetleges változásait, a politikai erők új csoportosulását, a ma még különböző területeken csatázó pártok, frakciók tömörülését, általában a politikai formamentum várható kialakulását illetőleg a közönség körében legkülönfélébb híresztelések, értesülések, információk terjedtek el és terjesztetnek. A százféle, egymásnak futó, egymásnak ellentmondó, egymást cáfoló, vagy megerősítő hírek között a publikumnak eligazodni valóban nehéz. A Felsőmagyarország éppen ezért ismerte fel kötelességének, hogy e politikai káoszban tájékoztatást nyújtson és megismertesse a közönséggel azok felfogását, akik benne élnek az aktív politikában s akik itt élvén közöttünk, nemcsak országos vonatkozásban, de a Felvidék szempontjából is kiritikát tudnak mondani az események fölött. Ellenzéki politikusokat éppen úgy megszólaltatunk ezen a politikai ankéton, mint azokat, akik a kormánypárton belül helyezkedtek el, parlamenti politikusokat éppen úgy, mint akik a parlamenten kívül állanak, de részt vesznek az aktív politikai életben. Nyilatkozataik mindenesetre hozzá fognak járulni a fogalmak tisztázásához s meg fogják tudni teremteni azt az egészséges, erős nemzeti közszellemet, amelyet a Felvidék közönsége ma sajnos nélkülöz s e közszellem hiányában nem is tudja megtalálni azt a cselekvő irányt, amelyen haladva erőteljesen beleszólhat az országos politika menetébe is. Vitéz Borbély-Maczky Emil a nemzeti összefogásról és a nemzeti politika feladatairól Az ankéten elsősorban adjuk át a szót vitéz Borbély-Maczky Emilnek, Borsod vármegye főispánjának, aki mint ózdi képviselő, majd borsodi főispán, később, mint Miskolc város képviselője, jelenleg pedig újra Borsod vármegye főispánja, 12 év óta él benne tevőlegesen is az országos politikában s mint a vármegye politikai feje, elsősorban hivatott arra, hogy a Borsodvármegyét is érintő országos politikai kérdésekben nyilatkozzék. A főispán úr a következőkben foglalta össze munkatársunk előtt véleményét: — Nem kétséges, hogy Borsod vármegye területén is, mint általában szerte az országban az utóbbi időkben olyan politikai problémák kerültek előtérbe, amelyek eddig, nyugodtabb időkben nem jelentkeztek, vagy ha jelentkeztek is, egyszerűen nem voltak problémák. Most, amidőn a gazdasági helyzet a mienknél nagyobb erők katasztrofális összecsapása következtében súlyosra változott, minden romboló és rakoncátlankodásra hajlamos egyén és erő elérkezettnek látja, az időt arra, hogy akcióba lépjen, remélve, hogy a gazdasági válság sújtotta népet megnyerheti olyan irányzatok számára, amelyek az ezeréves beidegzettségekkel homlokegyenest ellentétesek és ellenségesek, vagy ha külsőleg, a nép felé nem is azok: eszközeik, harcmodoruk, fellépési formájuk, türelmetlenségük végeredményben azoknak a nemzetpusztító erőknek az esélyeit növeli meg, amelyekkel — remélni merem — ez utóbbi irányzat képviselői éppen úgy megtagadnak minden közösséget, mint azok, akik ezt a veszedelmes versenyfutást kissé megütődve nézik. A szociáldemokrata szervezkedés Borsodban — Ilyen probléma, amelyre az előbb céloztam s amely eddig nem merült fel: a szociáldemokrata pártnak a falvakban való szervezkedése. Ez a párt ezideig meg sem kísérelte, hogy a földmivelő lakosság körében híveket toborozzon. A nagy világválságnak, az egyetemes, minden társadalmi osztályt egyformán érintő elszegényedésnek s az ennek következtében beálló elégedetlenségnek kellett jönnie, hogy a szociáldemokrata párt ambíciói a falvak irányában is feltámadjanak s habár a szociáldemokrata szervezett tagok száma meg sem közelíti azokat a számokat, amelyek e tekintetben a közönség körében forgalomban vannak, a probléma tagadhatatlanul itt áll előttünk s e kérdéssel nekem, mint a vármegye politikai vezetőjének, foglalkoznom kell, de foglalkoznom kell úgy is, mint az erős nemzeti gondolatot 12 éve szolgáló politikusnak, akinek számára minden, ami ezzel a nemzeti gondolattal összefügg, személyes ügyem is. És én azzal a szeretettel, amely engemet a vármegye kisgazda- és földmívesnépéhez köt, azzal a megbecsüléssel, amellyel e kiváltképpen értékes társadalmi réteg iránt viseltetem, hívom fel Borsod vármegye kisbirtokos- és földmívestársadalmát arra a veszedelmre, amely a magyar falvakat a szociáldemokrata előretörés esetén fenyegeti. Lássa be a magyar falvak népe, hogy ha most nem őrzi meg ellenállóképességét, úgy ugródeszka lesz Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papszer u. 20. Telefon 5—54. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Névtelen levélre nem válaszol. Ára 16 fillér. Fordulóponton Nem kétséges, hogy Európa és benne Magyarország sorsa, de túl Európán: a fehér ember kultúrájának és az ezt kivetítő civilizációnak a sorsa, is ebben a most folyó évtizedben dől el. A történelem és a gazdálkodás tragikus fordulóponthoz érkezett: a világra rászakadó lelki és gazdasági válság csupán ennek a bekövetkezett ténynek logikus és szükségszerű kísérő jelensége. A történelem mérhében új korszak vajúdik: az ókori Róma világhatalma születhetett meg ilyen rettentő és fájdalmas vajúdások között s csak a népvándorlás zúdíthatott annyi és ilyen méretű válságot a korabeli politikai, gazdasági és társadalmi rendre, mint aminő válság a ma élő nemzedékre rászakadt. Európa — de minden világrész, amelyre az európai kultúra, és szervező erő rányomta bélyegét — állami és társadalmi rendjében felbomlani készül, vagy már fel is bomlott az egyensúly, rejtelmes erők csapnak össze a mélyben. S bár a harc a maga pusztító hatásait legelsősorban és legkézenfekvőbben gazdasági téren, a termelés és fogyasztás teljes rendezetlenségében és rendszertelenségében mutatja meg, a harc végső célja mégsem annyira gazdasági, mint politikai felbontása, és szétporlasztása mindama kereteknek, melyeken belül fajok és nemzeti államok eddig elhelyezkedtek, éltek, gazdálkodtak s kitermelték az örök és egyetemes emberi lét hímes szépségeit: a külön nemzeti kultúrák egyéni ízét, formáját és tartalmát. A gazdasági élet a maga párducszerű rugalmasságánál, a benne rejlő, eleven hatóerőknél, a benne jelentkező és kategorikus imperatívuszokat diktáló törvényszerűségeknél fogva, melyek tartósan le nem győzhetők és össze nem bogozhatok, egészen bizonyosan visszalendül az egészséges fejlődés és építés irányvonalába, ha erőinek újbóli egyensúlyba jutása nem is fog megtörténni még további zökkenők, szenvedések, egyéni és esetleg osztálybeli katasztrófák nélkül. Az sem lehet kétséges, hogy ez az irányvonal a tervgazdálkodás valamilyen formája, a tőke cselekvéseinek és mérvének a köz érdekében való korlátozása, a vagyonnak és jövedelemnek egészségesebb eloszlása, a kis- és középtőke domináns szerepének biztosítása felé mutat. De az is bizonyos, hogy amíg a világgazdasági élet ez irányvonal végső pontjánál ígérkező nyugalmi helyzetet elérheti, addig politikai téren olyan törekvések torpedózhatják meg, amelyek nemcsak továbbjutást és fejlődést teszik lehetetlennné, de még a lehetőségét is kiirtják annak, hogy a romokból mai, általában kulturális, európai értelemben vett emberi élet kifejlődhessen. Mindkét — gazdasági és politikai — szempontból egyaránt az a kétségbeejtő, hogy míg az intézményesen nem korlátozott nagy gazdasági erők éppen úgy, mint a nemzetellenes, sőt egyenesen nemzettagadó csoportok és szervezetek ezer fronton, ezer alakban, más és más fegyverekkel ugyan, de mindenkor egységes haditerv és erős központi vezetés alatt veszik fel és folytatják a harcot, addig különösen a nemzeti érdekeket védő s a nemzeti gondolatot az emberi lét princípiumaként tekintő tömegek nemcsak szétforgácsoltan, frakciókra bomolva, erős központi irányítás nélkül, ötletszerűen folytatják a magaik guerilla-harcát, tehát már csak azért is az eredménnyel soha, vagy csak alig kecsegtető deffenzív jellegű csatározásokba kényszerülnek bele, de sokszor egymás ellen is fordulva erősítik a közös ellenség frontját és élesztik harci kedvét. Nem csak magyar jelenség ez: ez is világtünet s ritka az az állam, mint Anglia, amely a veszedelmeket látva, robusztus erőfeszítéssel meg tudta teremteni az erős nemzeti egységet s ennek fundamentumán újjá tudja építeni gazdasági életét is. Pedig valamivel tisztában kell lenni: ha a nemzeti, polgári gondolat hívei pártkereteken felülemelkedve, meg nem tudják valósítani a minden rendű, rangú és politikai pártállású emberek, osztályok és csoportok magasabbrendű összefogását, úgy a most folyó évtized a pusztulás tíz esztendeje lesz. S ez a pusztulás nemcsak a nemzeti államot rántja magával, de magával rántja az embereket és osztályokat is s mindazokat az értékeket, melyekért élni egyedül érdemes.