Felsőoktatási Szemle, 1976 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 3. szám - AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEI - Frenkl Róbert: A természettudományi tárgyak helye, szerepe a Testnevelési Főiskola képzési rendszerében
Nem egyszerűen pedagógusokat vár a szocialista magyar társadalom a Testnevelési Főiskolától, hanem a sport magasan képzett szakembereit, akik ezen belül magas színvonalú nevelői képzettséggel is rendelkeznek. Elnézést kérek a kérdés kissé szélsőséges élezéséért, de erre kötelez éppen a Testnevelési Főiskola múltja is, amelyben joggal tiszteljük a már 50 évvel ezelőtt is korszerű elképzeléseket, és méginkább erre kötelez jelene, az a várakozás, amellyel sportmozgalmunk tekint egyetemmé fejlődött intézményünkre. Próbáljunk őszintén válaszolni a kérdésre: a „menekülés a pedagógia mögé” jellegű magatartás, a sportot, a terheléscentrikus, teljesítménycentrikus felfogást elutasító szemlélet nem felelős-e azért, hogy sportéletünk több sportágban — főiskolánk oktatási rendjében központi helyet elfoglaló sportágban is — nem tudott lépést tartani a világgal. A természettudományi képzés háttérbe szorulása nem határolta-e be eleve kedvezőtlenül lehetőségeinket a sport tudományos korszakában? Hangsúlyozom: ez nemcsak a versenysport élvonalára vonatkozik — csak ott a leglátványosabb —, hanem a sportélet minden területére, az iskolai testnevelésre is. Remélem, nem értenek félre. Azt, hogy a sportban mindenütt meghatározó a pedagógiai elem, nem lehet vitatni. De ez egyfelől nem állítható szembe a teljesítményfokozással, mint szakmai specifikummal, amin egyedül mérhető minden szinten, hogy megfelelő-e a tevékenység, másrészt a tantárgystruktúrát, az óra- és vizsgarendet a képzéshez szükséges ismereteknek kell meghatározniuk. Úgy vélem, hogy intézményünkön belül egységesebb, korszerűbb az álláspont e kérdésekben, mint a sportmozgalomban, vagy az iskolai testnevelésben érintett más szerveknél. Ez megnyugtató tanszéki munkánk jövőjét, a vázolt kérdéseket tekintve. De feladatunk a sportmozgalom egészében a szellem eszközeivel megpóbálni érvényesíteni a korszerűt, az esetlegességgel, ötletszerűséggel szemben a tudományosan megalapozott, szakmai elemet. Végül néhány, a természettudományi tárgyakban is izgalmas időszerű felsőoktatási problémáról szeretnék írni. Először a továbbképzésről, divatosan a postgraduális képzésről. Különböző egyetemeken egyöntetű a felismerés. A képzéssel egyenrangú, esetleg azt meghaladó fontosságú szerepe lesz a holnap egyetemén a továbbképzésnek, a csoportos és különösen az egyéni képzésnek. A korszerű egyetemen ez a továbbképzés már a képzési időn belül is megkezdődik. Igen biztató, hogy főiskolánkon a már említett szakképzés ezt a korszerű formát jelenti. Tehát vannak továbbfejleszthető tapasztalataink. Az edzői és a gyógytestnevelői tevékenység mellett a sportmozgalom más területeire is biztosítható, ha nem is épp ebben a formában, a sajátosan képzett szakember, így a sporttudomány alkalmazott ágai, a sportfiziológia, a sportpszichológia stb. sem nélkülözhetik a testnevelő tanár alapképzettségű szakembereket. Hasonló a helyzet a módszertannal, a szervezéssel. Az előbbi területekre a tudományos diákkörök jelentenek máris bizonyos képzést. Az orvosképzésben Antoni Ferenc 1974-ben vetette fel a magisteri szisztémát, amely már a képzés idején lehetőséget nyújt bizonyos specializálódásra. Bizonyos, hogy jubiláló és egyben újszülött főiskolánk a továbbképzésben nagy feladattal találja magát szemben. E feladat jó megoldásával biztosíthatjuk a természettudományos ismeretek szükséges színvonalának elsajátítását a ma testnevelőinél. Tisztán látjuk tanszékünknek ezt a feladatát. Másik probléma az integrált oktatás kérdése. Éppen óraszám gondjaink miatt is kísérletet tettünk az anatómia és az élettan oktatás bizonyos integrálására. Tapasztalataink nem voltak egyértelműen kedvezőek. Véleményünk szerint a támaorientációs integrált oktatásnak elsősorban a továbbképzési formákban van létjogosultsága, míg az alapképzésben az optimálisan koordinált tantárgyorientációs oktatás hívei vagyunk. Az integrációt csak a nagy tantárgyi keretig — például biológia —, tartjuk helyesnek. A további integrálást magának a hallgatónak kell elvégeznie. — E kérdés sem lezárt, de számunkra kedvező, hogy gazdag hazai orvosegyetemi tapasztalatokon alapuló munkák — Antoni 1974, 1975, Tigyi 1974, Vörös 1974 — segítik a tájékozódásunkat. A Harvard egyetemi tapasztalatok is az általunk is oktatott tárgyakkal kapcsolat-