Felsőoktatási Szemle, 1976 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 3. szám - AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEI - Frenkl Róbert: A természettudományi tárgyak helye, szerepe a Testnevelési Főiskola képzési rendszerében
Jogos a kérdés, mivel magyarázhatók ezek a meglepő adatok. Mi módon lehetséges, hogy éppen abban az időszakban, amikor a képzés alapozó jellege általában, a természettudományi és orvosi ismeretek jelentősége a sportban különösen előtérbe került, akkor a Testnevelési Főiskolán alaptárgyként jelentkező természettudományi ismeretek óraszáma ily mértékben csökkent. Nem a csökkenés ténye, hanem mértéke jelenti a problémát. Ugyancsak kérdéses, hogyan csökkenhetett ilyen mértékben a gyógytestnevelés óraszáma, hiszen a gyógytestnevelés fontossága napjaink iskolai testnevelésében ugrásszerűen megnőtt. Véleményünk szerint az eredeti, tehát az összóraszám 16,9%-át kitevő óraszám lenne indokolt tanszékünk jelenlegi tantárgyi feladatainak ellátására. Ez a jelenlegi 308 órával szemben 442 órát jelent. A különbség módot nyújtana egyrészt a biológia — ezen belül a biomechanika —, és gyógytestnevelés oktatás helyreállítására, másrészt az anatómia, élettan, egészségtan gyakorlati oktatás megfelelő színvonalának kialakítására. Tegyük hozzá: ez a szerényen megfogalmazott elképzelés is jelentősen elmarad a külföldi adatoktól. Legújabban Agajecev és Molodkin a testnevelési főiskolai tantervek struktúráját elemezve a három alapvető tantárgycsoport arányának átértékelését tartják szükségesnek, kiemelve az orvosi-biológiai ismeretek fontosságának fokozódását. Az óraszámok alakulásának elemzésével, a természettudományi képzés gondjainak felvillantásával meggyőződésünk szerint egész képzésünket alapjaiban érintő kérdéshez jutottunk el. Kiket képezünk a tanári szak nappali tagozatán? Középiskolai testnevelő tanárokat. Ez a képzés jelenti a legmagasabb szintű testnevelési és sportszakember képzést a társadalom számára, beleértve természetesen és elsődlegesen az iskolai testnevelést, de a társadalom testkulturális életének minden egyéb területét is, amelyek igénylik a legmagasabb képzettségű szakembereket. Eltekintve attól, hogy a „csak” középiskolai tanárképzés is igényli a szilárd természettudományos alapot, tanszékünk egyértelműen a társadalom teljes igényének a felvállalását a képzésben tartja a követendő útnak. Zalka András „tiszta” és „vegyes” típusú tanárképzésként állítja szembe a két felfogást, határozottan állást foglalva a „vegyes” típus mellett. Ebben a kérdésben a főiskolánkon még nem eléggé egyöntetű az álláspont, de különösen nem az az iskolai testnevelésben szerepet játszó egyéb szerveknél. Azt is kell látnunk, hogy a sportmozgalomban uralkodó divatos elméletek is befolyásolják például az iskolai testnevelés megítélését. Hatott egyrészt az iskolai testnevelés sportellenes szemlélete, másrészt a „tömegsport” „ élsport” szembeállítása, amely néhány kiváló, az iskola kötelékén kívül felkészítendő versenyzőtől eltekintve az iskolai testnevelést a „tömegsport” ködös kategóriájába sorolta. Menekülés a pedagógia mögé, így is jellemezhetnénk azok álláspontját, akik elutasítják a sportot, és a testnevelésben csak a pedagógiai elemet hangsúlyozzák. Kritikusan igyekeznek szétválasztani a testnevelést és a sportot, az előbbiben a nevelést, az utóbbiban a versenyt, a teljesítményt állítva a középpontba. Véleményünk szerint ezeknek a rég túlhaladott nézeteknek a beszivárgása vezetett a természettudományi képzés háttérbe szorulásához éppen a tanárképzésben. Jól tükrözi ezt az edzőképzés magas természettudományi óraszáma. — „A testnevelésben a nevelés, a sportban a teljesítmény a fontos. Az utóbbihoz az edzőknek kell a természettudomány.” Furcsa, torz felfogás ez. Mintha az iskolai testnevelés céljai megvalósíthatók lennének a tanulók fizikai teljesítményének javulása nélkül, és mintha az élversenyzők teljes emberré nevelése nem lenne épp oly lényeges, mint sportteljesítményük növelése. A sport minden területen és minden szinten oktató-nevelő tevékenység, és ha ezt jól végezzük, javul a fiatalok teljesítménye és fejlődik személyiségük. A sport szakembereinek nincs szükségük a csupán pedagógus mivoltukból fakadó társadalmi tekintélyre, mint ahogy nincs szüksége erre a matematikusnak, az irodalmárnak, a biológusnak; szakismeretük, tudásuk alapja adja tekintélyüket, amely természetesen teljes összhangban van a pedagógus hivatással. 161