Felsőoktatási Szemle, 1982 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - Vass Miklós: Kutató-fejlesztő tevékenység az oktatás szolgálatában

kenység. (Ezt akkor is állíthatjuk, ha tiszteletre méltó kivételekkel egyre többször találkozunk.) Miért van így? A kérdés teljes megválaszolása sokirányú megközelítést igényelne, amelyre a jelen írásban nem vállalkozhatunk, csupán a főbb okokat jelezzük, ame­lyek egy részének megoldására már előremutató példákkal is rendelkezünk. Kezdhetjük azzal az okok elemzését, hogy hivatalosan sem a szakfelügyeletnek, sem az iskolában tanító tanárnak nem kötelessége kutató-fejlesztő munkát végezni. Az viszont kötelessége, hogy az oktatási és nevelési feladatokat egyre magasabb színvonalon megoldja, a meghatározott követelmények teljesítéséhez a tanulók mindegyikét hozzásegítse. A „nemkötelesség” és a „kötelesség” között nem kis ellentmondás feszül, — ez nyilvánvaló. Ugyanis még ha a tantárgyi kutatásoknak egy ideális — soha meg nem valósuló — készenléti állapotát tételezzük fel, akkor is feltétele az adott, konkrét kö­rülmények közt folyó gyakorlat eredményességének ezek ismerete, adaptálása a he­lyi viszonyokra. Ez pedig, ha nem is kutatás, de mindenképpen tudatos kipróbálása, alakítása az ismert kutatási eredményeknek. A gyakorlatnak ez a tevékenysége, ha irányított és tömeges méretű, egy bizonyos mennyiség után új, általánosítható (kuta­tással bizonyítható) eredményekre vezet. Ha a realitás talaján akarunk maradni, látnunk kell, hogy ez a fajta — oktatást és kutatást összekapcsoló — szemlélet, nem terjeszthető adminisztratív úton, már csak azért sem, mert alapvető feltételei hiányoznak a mai iskolai gyakorlatban. Csak ép­pen érintve ezeket a feltételeket olyan meghatározó tényezőkre utalunk, mint a kuta­tási attitűdöt erősítő tantestületi, iskolai légkör, alapvető kutatás-metodikai felké­szültség, szakirodalmi ismeretek (ezek hozzáférhetőségének akadályai) minimális anyagi eszközök, a szakmai irányítás, konzultációk kérdése, szakmai előrelépés (fo­kozatok, címek) hiánya stb. Mindenekelőtt ezeknek a feltételeknek a megteremtése lenne az elsődleges feladat. Megint csak azt kell mondani, hogy a legtöbb akadályozó tényező megszüntetése nem anyagi kérdés, csupán átgondoltabb szervezést, az erők egyesítését kívánja. Az általános iskola és annak szakmai hierarchiája mellett létezik még egy olyan intézményrendszer, a tanár- és tanítóképző főiskolák, amely szorosan kapcsolódik az előbbihez, és amellyel együtt eredményesen megoldható lenne a kutatási eredmé­nyek elterjesztése. A fokozott együttműködést szinte kínálja az a tény, hogy majd minden megye területén működik ilyen intézmény. Az oktatási feladatok ellátása mellett munkaköri feladatként kötelességszerűen is kutató tevékenységet folytatnak a tanár- és tanítóképző főiskolák testnevelési tan­székei. Kutatási profiljuk szélesebb, mint a fentebb tárgyalt intézményeké. Magában foglalja az általános iskolai testnevelés, az egyes főiskolai tárgyak szakmai-metodi­kai, a felsőoktatási pedagógia több kérdésének vizsgálatát. (Néhány téma helyet ka­pott az OTTKT 6. főirányában is, kutatóhelye a Pécsi Tanárképző Főiskola volt.) A főiskolai tanszékek szabad témaválasztásának következtében, valamint a meg­oldásra váró kérdések azonos értékelése miatt, nagyszámú felesleges átfedés alakult ki a kutatási témákban. Ezért a Testnevelési Szakbizottság saját kezdeményezésére létrejött Tudományos Albizottság feladata lett koordinálni, együttműködést kialakí­tani a tanszékek azonos témával foglalkozó oktatói között. Működésének jelentős eredménye az 1978-as pécsi Testneveléstudományos Konferencia. Az itt ismertetett kutatási eredmények közül elsősorban azok megvalósulását látjuk a gyakorlatban.

Next