Felsőoktatási Szemle, 1983 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Dr. Bihari Ottó

FELSŐOKTATÁSI SZEMLE A MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM FOLYÓIRATA 1983. Március 3. szám Bihari Ottó (1921—1983) A szeretet és a tisztelet általában korrelatív érzelmek: akit szeretünk, azt tiszteljük is, s a tisztelet alig létezhet érzelmi kötődés nélkül, amely lényegesen több a rokon­­szenvnél vagy a felszínes vonzalomnál. Ilyen szeretetteljes tisztelettől megriadt szívvel emlékezünk a Felsőoktatási Szemle Szerkesztő Bizottságának váratlanul elhunyt tagjáról, Bihari Ottó elvtársról. S e te­kintélyes grémium tagjai sorában is kiemelkedő volt: aki mindig igaz jóbarátnak, har­cos segítő társnak, bölcs tanácsadónak bizonyult. Szétfeszítené a megemlékezés határait, ha mindazt a funkciót fel kívánnánk sorolni, amelyet ez a kiemelkedő egyéniség maradék nélkül ellátott. Ezt megtették újságjaink — szinte meghökkentő az a sokrétű feladat, amelyet Bihari Ottó magára vállalt. Ennyi mindent ellátni csak vörös izzás mellett lehet, amikor is a szükséges éltető energiát sa­ját gyönge és esendő valónkból kell meríteni. Mi ezekben a sorokban szinte hihetetlenül sokoldalú tevékenységének csak egy kes­keny, a nagyközönség számára jószerint ismeretlenül maradt szeletét kívánjuk méltat­ni, Bihari Ottóét, a Felsőoktatási Szemle Szerkesztő Bizottságának tagjáét. Több mint két évtizeden át ült közöttünk, s nemcsak figyelemmel kísérte a magyar felsőoktatás hivatalos lapjának működését, hanem folyóiratunk tartalmi kialakulását, irányzatát és szándékait tevőlegesen befolyásolta. Amikor Szerkesztő Bizottságunk tagjait felkér­tük, hogy témajavaslataikkal színesítsék a folyóirat arculatát, Ő mindig az elsők egyi­ke volt, aki tudományága problémáiból s Dél-Magyarország felsőoktatási intézmé­nyeinek összetett kérdéseiből ki tudta emelni az időszerűt, a jellemzőt, az előre­muta­tót. Ezt tette még 1982 decemberében is, és mi az ő javaslatait szellemi végrendeleté­nek érezzük. Távozásával mindnyájan szegényebbek lettünk: országunk szellemi élete, tudomány­ága, de üresen marad széke folyóiratunk Szerkesztő Bizottságában is. Emlékét meg­őrizzük intő, figyelmeztető jelként, de a magasba törés szimbólumaként is, mert — akárcsak Kemény Zsigmond — Ő is, mint a fáklya, másoknak világított, önmaga pe­dig elhamvadott.

Next