Nyilvános Evangélikus Tanítóképezde, Felsőlövő, 1882
Tanítás közben tanul a tanító. Mióta nyelvtanítással foglalkozom, mindinkább arról győződtem meg, hogy nyelvünk rendszerének egyes részeit illetőleg még nem vagyunk tisztában. A M. Nyelvőr tanulmányozása e feltevésemben megerősített és ezen értekezésem írására is Szarvas Gábor következő szavai buzdítottak : „Csak kötelességünket teljesítjük tehát, midőn ügytársainkat, azokat, kik a magyar nyelv tanításával foglalkoznak, a munkára való részvételre felszólítjuk.“ — A névszavak viszonyításának kérdése is még vita tárgya lévén, hadd szóljak jelen alkalommal erről. Lássunk azért a magyar névszó viszonyításának fejlődését előtüntető néhány példát, kutassuk a szóban levő nyelvtani kérdés fejlődését és vonjuk le abból a kínálkozó következtetéseket. Mit mondanak a kérdéses tárgyról nyelvészeink és nyelvtanítóink? Mindenekelőtt nézzük meg a következő öt nyelvtant: 1. Scitfabeit gur grimbliefjeneriemung ber. tmg. @pmde. Sión Mottíieb (Schiarb Xoeppier. Szerte berbefferte Auflage 1858. Ennek kapcsában T. nagyobbik magyar nyelvtanát, mely 1871-ben jelent meg. 2. Sílt(fuítííidje tpeoretifcí) praftifcpe grammatif ber imgartjcfjen Spradje non S)Srof- 35 r. Strorip Sied). (33 atlagt.) S ritte DoVig umgcar Peitete Stuflage. 1849. 8. Kisebb magyar nyelvtan, készítette Dr. Riedl Szende 1866. 4. Magyar nyelvtan. Középiskolák számára irta Torkos László. Ötödik javított kiadás. 1879. és 5. Kis magyar nyelvtan mondattani alapon. Irta Dr. Simonyi Zsigmond. Negyedik átdolgozott kiadás 1882. s 1. Toeppler rendszere következő : A szóviszonyitásról a 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 31. 32. és 59. §§-ban van szó. Azt mondja a 6. §-ban, hogy a declinatio a casus által történik, milyen a magyarban csak négy van, t. i. nominativus, genitivus, dativus és accusativus. Ezeket következőképen magyarázza. A nominativus mindig az eredeti alak maga és nem bir raggal. — A genitivus mutatja, hogy valami valakié. — A dativus azt mutatja, hogy valakinek valamit teszünk (adunk, tulajdonítunk stb.) — Az accusativus mutatja az objectumot (tárgyat), t. i. azon személyt vagy dolgot, mire valamely cselekvés irányítva van és hatást gyakorol. A genitivus ragja nak nek; a dativus ragja nak nek ; az accusativus ragja, at, ot, t, et, öt. A 15. §-ban mint külön birtokrag van felemlítve, tehát genitivusnak nem lesz tekintve; az van felőle mondva, hogy némelyek genitivusnak is tekintik, s hogy csak akkor használják, ha tulajdonképeni birtokról van szó és végre, hogy a birtokos nevéhez ragasztatik. A 31. §-ban (utalva nagyobbik grammatikájának 40—43 §§-aira) ismét a genitivus-viszonyról szól. Azt mondja: Ha a németben vagy más nyelvben két főnév, mely egymáshoz függés viszonyában áll, összeköttetik, úgy az egyik nominativusba, a másik genitivusba helyeztetik. Ettől a magyar annyiban eltér, hogy a genitivus első helyen áll, utána pedig a nominativus a harmadik személy megfelelő ragjával következik. Négyféle genitiv viszony van: egy birtokos és egy zrsa.sigr37‘a,rOL-vel-v zmé^T-siz;SLTreiliELens: Tz-Iszox^37-itán3Si- relige : „Grammatikai szabályt csakis nyelvbeli tények útmutatása szerint alkothatunk. Nézzük tehát, mire tanít minket a nyelv.“ Szarvas Gábor. (M. Nyr. 1873. 396.)