Felvidéki Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)

1881-12-03 / 96. szám

mellett lelkesítő, buzdító szavakat mondani nemcsak nem kell, de talán nem is szabad. Ilyen szent eszme ez is. Ha nem él minden magyar ember kebelében azon érzés, a haza iránt, melyet Petőfi honfidalában oly magasztosan fejezett ki, akkor nincs ékesszólás, mely villanyozni képes legyen, s ha villanyoz is, csak egy pillanatra, tartósan nem ; pedig itt tartós, foly­tonos, ernyedetlen, fáradságos munkára és lángoló hazaszeretetre van szükség. Nem fogom tehát én sem megkísérlem, hogy hassak; nem sértem, nem sérthetem, önök hazafi ér­zetét; én ismerem annak forrását. És ha mégis kocz­­káztatni szeretnék ez alkalommal néhány megjegy­zést, fogom azt tenni egész egyszerűen és szárazon, azon okból, hogy ezen eszme ellen már eddig is fel­merült némely ellenvetésre már jó előre megtehessem ellenészrevételeimet. Eddig két nagy fontosságúnak látszó ellenvetést hallottam. 1. Hogy államiságunk által biztosítva van a nemzetiség és annak fejlődése, és igy semmi más ak­­czióra szükség nincs. 2. Hogy az ily mozgalmat lassan, csendesen, szerényen s mintegy titokban kell tenni, mert külön­ben reakcziót szül, s e szerint több kárt okoz, mint hasznot. Az első ellenvetés, hogy államiságunk által biz­tosítva van a nemzetiség, köznapi felfogás szerint ta­­gadhatlanul igaznak látszik, s veszélyessége épen ab­ban rejlik, hogy képes az embereket elaltatni s mint­egy biztosságba ringatni. Soká hódoltam én is ezen felfogásnak, mert csendes, rendes körülmények között van jogosultsága ezen felfogásnak. (Vége köv.) A bárcza-zsadányi útvonalon döczögő paraszt szekér halad. A kocsis nem ábrándozik, de horkol. A ló, gazdája példáját követve, szinte ábránd . . . . vagy mint beszélek, nem megy, de Bernátfalva és K. Mindszent község között a falu közepén megáll és horkol. — A lovakat három ismeretlen férfiú ál­lította meg ; hárman valanak együtt, mind meg annyi kommunista. — Jelszavuk: „a mi az enyém nem a tiéd, de a mi a tiéd az az enyém“ ; s hogy ezen alapelvüket kellő­képen argumentálják, a lovakat nyom­ban meghámozták, (kárvallott saját szavai) s fuvardíj fejében kapott 3 írtjától megfosztották. — Ez a szá­raz tény; igy ismerkedett meg Fülöp Menyhért Já­nos, t. bányai lakos a kommunismus elveivel. A kapaczitáló fenyegetéseket nem nagy távol­ból hallottam, de olyan formán jártam mint az egy­szeri ember ; „nézem nézem, hát egyszer csak látom ... hogy semmit se látok.“ Az occupáló atyafiak ugyanis a szélrózsa minden irányába szétugorván, fucsna ment minden összeszedett bátorságom, s nem tehetvén oko­sabbat, együtt szabtuk Menyhért urammal az uj há­mokat a zsákból. A nyomozat erélyesen folyik, de a tettesek ez ideig kipuhatolhatók még nem voltak. Ilyen nálunk a közbiztonság az egész ország­ban. És váljon ki, vagy mi ennek oka? arról majd más alkalommal! Még egy kis türelmet! Az gyakori nyelvbotlá­sokért pardont kérek; nem vagyok oka, nagynenem­­től öröklött bajom. É­n is, mikor halálos ágyán jó­ságomért (mert mindig jó gyerek voltam) egy kis do­boz ezüst pénzzel akart boldogítani, a helyett téve­désből a jóval nagyobb kávéspixist nyomta kezembe, s kiadta lelkét, a­nélkül hogy tévedését jóvá tehette volna. Azóta nem iszom kávét. Hernády Gyula: Hírek. Uj évi üdvözletek megváltása. A főváros­ban levő jótékony nőegyletek, a tél beálltával foko­zódó nyomor és ínség enyhítése czéljából felhívást intéztek a közönséghez, az újévi üdvözletek megvál­tása végett, e czélból aláírási iveket bocsátottak közre, felhiván az emberbarátokat, hogy a nemesitő jegyek átvétele mellett segélyt nyújtsanak. E hírt azért közöljük, hogy a mi jótékony egyleteink is mozogjanak. Éjjeli zene. November 30-iki éjjelen Eies Her­­min írónőt tisztelői kellemes meglepetésben részesí­tették, a­mennyiben egy nagyobb szabású költői mű befejezése alkalmára, a­melyből egyes részleteket baráti körben felolvasott, Horváth Feri zenekara ál­tal mintegy fél óráig tartott sikerült éji zenével tisz­telték meg. Másnap pedig gyönyörű kamélia-virág­­csokrott kapott, melyben e felírás „a jeles tollú író­nőnek — számos tisztelői“ volt olvasható. Hivatalos: A király megengedte, hogy a kézs­­márki ipar- és vászonkiállítás rendezése körül szerzett érdemekért, gróf Csáky Albin Szepesmegye főispánjának elismerése nyilváníttassák; továbbá ugyanezen alka­lommal szerzett érdemekért Kéler Pál kézsmárki ügy­véd, mint a kiállítási rendező-bizottság elnökének, va­lamint Morgenbesser Konrád Podolin város polgár­mesterének a koronás arany érdemkeresztet adomá­nyozta. A kasai pénzügyigazgatóság Kascsák János gya­kornok-jelöltet, pénzügyi fogalmazó gyakornokká ne­vezte ki. Naiv. Tegnapelőtt „A­hol unatkoznak“ cz. víg­játékot adták a színházban. Egy vidéki úri­embernek igen megtetszett a kis Susanne szeleburdisága, a Ray­mond pár kedélyes komolysága és tetszésének hangos felkiáltásokkal mint: pompás, igen szép, ez jó stb. adott kifejezést. A II. felv. végén előjön azon jelenet, midőn a herczegnő, Oeron grófné és Roger a teremben lesik: el fogja-e Susanne az olvasó­termet hagyni, fejfájást színlelve, hogy a kerti lakba menjen. Susanne csak­csak addig tart, a­mig meg nem eszik ; a szerelem egy tündéri gólyafészek, melyben néha vannak, más­szor nincsenek gólyafiak és senki sem tudja, hogy honnan repülnek ? — Ha jól emlékszem — felesé Antonie — nem­rég olvastam azt a Karthausiban, nekem is igen meg­tetszett. Kóbi egy pillanatra elpirul, meg is izzad erre a szóra, mert plágiumon kapták, de segítségére van kék selyem kendője, melyet a holnaputáni krancz­­chenre vett. — Meglehet — szól Kóbi, — hogy nagysád ehhez hasonlót olvasott Jókainál a „Barom történe­tekben“, de a­mit mondtam, az sajátom. Ne csodál­kozzék kérem rajta, a tanár úr is azt mondta, hogy a nagy elmék néha találkoznak ugyan kijön az olvasó­teremből és a másik termet is el akarja hagyni. Itt azonban megszólítják, min az úri-ember annyira boszankodott, hogy elég hallhatóan felkiált: „ezek az ostobák, meg akarják lesni, hogy hová fog menni és mégis megszólítják !“ Névmagyarosítás. Deutsch József, kassai lakos és a III. honvédkerület törzsporkolábja nevét ministeri engedélylyel Dévaira változtatta. Felemelt ebadó: 1882. ápril 1-től fogva minden belvárosi kutyától 5 frt adót kell fizetni ; A külvárosi luxus kutyától 3 frt, külvárosi házi ebtől 1 frt lesz fizetendő. Holdfogyatkozás: F. hó 5-én részleges hold­­fogyatkozás lesz. Kezdete 4 óra 33 perczkor este, vége 7 óra 55 perczkor. A házmester fizetése. Tegnapelőtt éjjel egyik malomutczai házmester, csengetést hallván, ki­ment kaput nyitni, a midőn azonban a kapupénzt kérné, oly hatalmas pofon csapással lett megjutal­mazva, hogy orra vére rögtön megindult. A kassai lakosok sehogysem tudnak hozzászokni, hogy a házmesternek hatóságilag a meghatározott ka­pupénzt megfizessék, önmagát adta fel. Német János csobádi volt kanász f. hó 1-jén a kassai városi kapitányságnál je­lentkezvén, a következő történetet beszélé el : Néhány nap előtt hagyván el szolgálatomat Új­falura indultam, a­hol egy ismerős fa­faragónál, ki­nek neve „Kisszemü“ betértem, ennél egy faragott botot rendeltem magamnak és felszólítására meg is szálltam házánál. Az éj beállta előtt megkérdezett a házi­gazda, nem volna-e kedvem őt Szent-Andrásra kísérni, a­honnan ő két hízott sertést akar haza­hajtani. Miután ez szakmámba vágott, azonnal késznek nyilatkoztam, a hely­színére érve azonban rögtön fel­ismertem a két sertést, melyek saját sógorom tulaj­donát képezik. Kijelentettem tehát, hogy a lopásban nem fo­gok részt venni, sőt ellene szegülni, mire ő félvén a felfedezéstől agyonütéssel fenyegetett és a vele levő szekerczővel nekem is jött. Én azonban megkapván karját, a szekerezőt rö­vid küzdelem után kezéből kicsavartam, s miután a támadással fel nem hagyott, feléje is vágtam, még pedig oly szerencsétlenül, hogy „Kisszemü“ menten halva rogyott a földre. Én azután megszöktem, lelkiismeretem azonban annyira furdalt, hogy nem volt nyugtom, míg a dol­got fel nem jelenthettem. Az abosi szerencsétlenség második áldo­zata. Spák, abosi postamester nő cseléde, ki Aboson valamint gazdája egy vagon alá került, szinte meg­halt f. hó 1-én, a kassai kórházban. A kivándorló. F. hó 1-jén három Amerikába szándékozó egyént tartóztattak fel Kassán, útlevelek hiányában. Egyikük Kozák György,­­...i­atai legény azonban ellenkezett, állítván, hogy neki van passzusa, mire elő is mutatott egyet, ez azonban nem volt vele azonos, mert marhapasszus volt és egy 17 éves ökörre szólt, — míg a legény sokkal idősebb volt. Berger Armin megszökött. Berger An­in kassai lakos és gépügynök néhány nap előtt Ame­ri­­kába indult többnemű adósság hátrahagyása mellett. A hitelezők csődöt kértek ellene és Krick Manó, kas­sai ügyvéd lett tömeggondnoknak kinevezve. Lovaglás a gyalogutakon. Rövid idő óta ismét szokásba vették a tiszt urak és egyébb lova­­rok, hogy a Széchenyi réten és más helyeken is a gyalog­utakon lovagolnak, mi által a nz ok számára fentartott utakat elrontják, berondítják és azoknak gyakran alkalmatlankodnak is.­­ A rend és tiszta­ság érdekében felszólít­tatnak amazon urak, hogy lo­vaglásra ezentúl csak a kocsi utat használják. Gyanús revolver. Tegnap Trattner zsibárus­­nál, egy baka egy katonai revolvert akart eladni. A­mint Trattner felszólítá, jönne vele a városházra és igazolná magát, a katona a revolver hátrahagyása mellett elpárolgott, hogy beillenék a táncriskola némely növendékei közé, s elég érzékeny, hogy megértse Lajos epedő pillan­tásait. Elkísérhetem haza Piroska kisasszony ? Félni fog, mert nagyon sötét van, még az utczák ki nincsenek világítva. Pedig dehogy nincsenek ? . Piroska mamája igenlőleg int és az ajánlatot el­fogadja. És midőn Lajos a Piroskáék kapuja előtt kezet szerit a fiatal asszon­nyal, érzi, hogy keze reszket ! Meg szeretné csókolni azt a kis­­ kezet ; de ott van az asszony őre — a kis leány. Levelezés, B.n., decz. 1-én 1881 Tekintetes szerkesztő ur Ha egy dilettáns vidéki levelező arra kötelez­­tetnék, s csak az esetben fogna tisztelet-példány tisz­teletteljes küldésével megtiszteltetni, ha magát erre hetenként legalább is hétszer expediálandó fris juh túró — akarom mondani még frissebb újdonság ex­pediálásával érdemessé teszi, rövid, de velősen adva elő a tényállást, lelki szemeim előtt látom, ilyen for­mán fogná formátlan levelét formába önteni: „Ma L. ur magtárát ismeretlen tettesek feltörvén, teljesen meghuzamagtalanitották“ , vagy: „V. drákói szigor­ral akarta kényszeríteni leányát, a bájos Margitot, hogy B.-nek kosarat adva, (nem a szerkesztőit gon­dolom) kezét G. . . . tiszteletbeli helyettes segéd­mér­nöki díjtalan rajzoló gyakornoknak nyújtsa, mert ez utóbbi vagyonnal született — mint szamár a fülével, (rövid, de velős) / amaz pedig szegény mint a tem­plom egere. — (És az irigyek népünkre fogják, hogy nem gondoskodik leányairól). A szerencsétlen leány öt pakli gyufát evett meg, az első szab. ma­gyar gyufa gyár gyártmányából, s csak F. orvos ügyesen alkalmazott phosphor ellenes gyógymódja mentette meg, a phosphor méregtől okvetlenül bekö­vetkező phosphoros haláltól.“ — Borzasztó ! . . . Benne vagyok a paradicsomban avval a kis kü­­lömbséggel, hogy nem kertbe, de mártásba jutottam. Hasonló, majdnem hihetlen dolog elbeszélése jutott osztályrészemül. 1881. november 27-e, vasárnap, s még­hozzá szép holdvilágos őszi este volt. — Azt mondják, ős apám czigány lett volna. — Hiszem , a szép leányt és nótát igen nagyon, a vándorlást meg...........egy csöppet nagyon szeretem. — A sok közül épen egyik vándor utamból tértem haza. Tíz óra lehetett. „Kö­zel s távolban semmi fény nincs“, az este csendjét csak a távolból hallatszó egy-két tót legény „szerelmi szerenádja“ s egy pár éhes kutya közel aecompagni­­rozó ugatása zavarta. Igazán ábrándozni lett volna kedvem, ha Klárikája okosságát mennél szélesebb körben ter­jeszthesse. *­­ A terem zsúfolásig van telve, mindenki fölta­lálta a maga párját. Csak Náczi áll nyugtalanul egy szögletben és jövendőbeli „bordáját” fixirozza. Már egy éve van, hogy oda­ígérték neki Elzát, s hozzá­fogadták instruktornak. Buzgón is jár el a Náczi hi­vatalában, megy , a­hová küldik. Tánczolnia mással nem szabad, csak Elzával, azt az ukázt még otthon bocsátotta ki a madame. Erre meg úgy kell hallgatni, mint a parancsolat, mert különben vége van a reménynek. — Sorakozni ! Kezdődik a harmadik négyes. A Náczi ma már a harmadik négyest tánczolja — Elzával Kaszinó, olvasóterem, iskola — blikkri a táncz­­iskolához képest. Felszínre jön itt minden, az irodalom, művé­szet, politika, hadászat, s tudja az ég még mi más. Antonie nagysád a „bakfisch“ kor fénypontján áll most. Fáradtan, hanyagul bocsátkozott le a csár­dás egetrázó táncba után a puha karszékbe és ne­héz, hosszú lélegzetet vesz. —,Ah, élni, élni, mily édes, mi szép! —szól azután Évával, s merően szegzi szemeit tánczosára. A beszélgetés tovább folyik, később a szerelem felé terelik, mert az tudni való dolog, hogy a nélkül fiatalok között nem fejlődik társalgás. — A szerelem egy magasztos burgonya, mely nyersen nem jó, sülve jó, megégetve megint nem jó, — kezdi Kóbi szavalni, ki mellesleg legyen mondva, poéta is — a szerelem egy bűbájos pogácsa, mely A gard’ de dame-ok ? Oh istenem, azok teljes szívből irigylik a fiatal leánykák sorsát. Pedig ők sem panaszkodhatnak, különösen a Piroska kisérő­­nője nem. Lajos jó, derék fiú , jól tánczol, de még jobban politizál, már t. i. a nőkkel szemben. Ő ismeri azt a theoriát, hogy a leányszivhez, csak az anya szivén keresztül, annak közvetítésével lehet jutni. A bók az anyánál kezdődik, s a diadal — a lányé. De a táncziskolában megfordítva kell eljárni, ha a tánczosnőnek szép kisérőnője van. Lajos gyakorolja is azt a műfogást. Nagyon szereti a kis Piroskát, szüntelen vele tánczol és anyjára mosolyog. Hisz Piroska anyja még maga is oly fiatal. Nem sokára itt lesz a farsang. Lesz jogász bál. Már hogyne vinné el oda minden anya leányát. Hadd nyugodjék az alatt a munka, a leczke. Tudja azt a tanár úr is, hogy nem egészséges a sok tanulás, kü­lönösen farsang alatt. Majd tánczol akkor a mama is egy oldalán a teremnek , a másikban a leány. Udvarolnak ilyenkor a leánynak, és a mamának egyaránt. Ilyenkor minden szabad, mert farsang van. A férj a maga dolga után lát, nincs mit féltenie, mert a leány és mama őrködnek egymás felett. Igaza van Évának : — Ah, élni, élni , mily édes, mi szép ! . .

Next