Felvidéki Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-102. szám)
1884-02-23 / 16. szám
VI. évfolyam. Kassa, szombat, 1884. február 23 . FELVIDÉKI KÖZLÖM. 11 egész évre bírt • Iegjutányosabb ár Fél évre 3 „ mellett vétetnek fel • Negyedévre 1 „ f)Okr. pannoni* könyvnyomda- részvénytár-Egy immár* 8 kr. SZERKESZTI: DR. HOHENAUER IGNÁCZ. •»•«‘«f*---------------—v +----------------------■ 16. szám. A munka testvére: szabadság ! (t.sz.) Az egyéni kvalifikáczió, azt hiszem első srban mindig az egyénnek magának, s a legtöbb esetben, az államnak csak második sorban használ. Vannak azonban egyéni kvalifikácziók, melyek, ha a maguk nemében nem megbízhatók, mások veszedelmére és nagy veszedelmére lehetnek, amely egyéni kvalifikácziók tehát az egész művelt világon az állam ellenőrzése alatt állnak, illetőleg maga az állam mondja ki, hogy váljon az illető egyének, azon pályára, melyen működni óhajtanak, eléggé képzettek-e arra való nézve, hogy képzettségüket a mások hasznára és segélyére, és nem kárára vagy veszedelmére használják. És ilyenek például az orvosok, kikre mások, egészségüket és életüket bízzák. Ilyenek az ügyvédek, kikre mások vagyonaikat, anyagi szerzeményüket vagy ügyeiket bízzák. Ilyenek a tanárok, kik az ember életénél és vagyonánál nem kevésbé fontos jövőt tartják kezeik közt, és a többi, míg ellenben az oly képzettségek, melyek az emberek önfenntartására és pedig a nélkül irányozzák, hogy az által mások helyzetére tetemes befolyással lehetnének, az állam ellenőrzésének keretén kívül esnek, és hogy szabadságukban akadályozva ne legyenek. SGiJii által fel nem tartóztatá Ylók és nem befolyásolhatók, hanem kiki felhasználhatja az ő képzettségét úgy, amint azt felhasználni képes. Ez a szabad munka és a szabad ipar elmélete. *1 A hírlapirodalom például, mely pedig ugyancsak nagy befolyással van a társadalom osztályának lelkületére, gondolkozási modorára és sok tekintetben még sorsára is, a munka és ipar szabadság keretébe tartozik, amennyiben a véleményszabadságot szabályokkal korlátozni nem lehet, legfelebb is kihágásait lehet büntetni, éspedig törvényekkel. És be van bizonyítva mióta világ áll, hogy a munkaszabadság feltételeit megállapító szabályok vagy testületek, még mindég a haladás meggátolásának s a lángész elnyomorításának eszközei valának, oly korlátokat állítván föl és oly szabványokkal, regulákkal állván elő, melyek közt a találékony lángész az ő mozgásában korlátozva és nagyságában megnyomorítva vala. Az ilyen korlátok tehát, mig más egyeseknek hasznára soha sem voltak, magának az emberiségnek és társadalomnak határozottan ártottak, mert a szabad verseny elé nehézségeket gördítvén, sok század nagy szellemeit lenyűgözték és ha csak magát a megköveztetésnek kitenni nem akarta, a kor és társadalomra nézve elveszetté tették, mert mint minden életnek, úgy az emberiség életének és haladásának is: szabadság az első föltétele E$ míg a mozgást korlátozó szabályok az emberiség életizmait a nagy szellemek szabad kifejlődését néha hátráltatják, a leggyakrabban pedig lehetetlenítik, az alatt, kivéve talán az ugyan a szakmával foglalkozók ideiglen óráiglan tartó érdekeit, (mert hiszen azok is a haladás törvényeinek vannak alávetve) senkinek se használnak , amennyiben a jó munka mindig annak fizeti ki magát legjobban, valamint a rossz munka mindig annak árt legjobban, aki azt a jó vagy rossz munkát elköveti. Hogy tehát a munka hasznosságának elvei, az ipar és munka szabadság által szenvednének, az merő képzelődés, mely a valóságban a lehetetlenségek közé tartozik. Hogy pedig a tőkének a képzettség felhasználása megengedtetik , hiszen az csakis a képzettségnek válik előnyére, mert fokozza a keresletet. Én legalább a magam iparágának azt kívánnám, hogy minél több kiadóval rendelkezzék és hogy az írói képesség minél nagyobb keresletnek örvendjen. Igaz ugyan, hogy a már kiadással foglalkozó czégek nem szívesen látnának egy nagyobb versenyt, de az is igaz, hogy az írói képesség és a nagy közönség, csak nyerne a verseny által , módjában állván, a legjavában válogatni. A kérdés tehát nem az, hogy a munka és a verseny megszoríttassék, hanem az, hogy javíttassék. Ezt kívánja a munkások érdeke és ezt kívánja a közönség érdekei is Amint pedig az ipartörvényjavaslat szelleméből kivehettem, az ipartörvényjavaslat ezen feladat valósítását czélozza. A Jókai pár Kassán. Jókai Mór szerdán este a budapesti vonattal érkezett Kassára, mint ünnepelt nejéé. Fogadtatása ép oly impozáns volt. Az ezekekre tehető díszes közönség a berobogó vonatot dörgő éljenzéssel fogadta, mely zúgó orkánná nőtt, amint Jókait a kocsi lépcsőzetén megpillantotta. Münster polgármester üdvözlő szavaira Jókai kézszorítással felelt, mert a fogadó bizottság bemutatása miatt szóhoz nem juthatott. Jókait amint a fogathoz vezették, a közönség folyton éljenezte. A kocsiban Jókai mellett Munster foglalt helyet, míg a különböző küldöttségek hosszú díszes kocsisorban követték. A Sekalk házszállóban szerető neje ölelő karjai várták. A viszontlátás édes pillanata után Jókai a város, társalgási egylet és szinügyi választmány küldöttsége s nehány hirlapiró tisztelgését fogadta. Münster és Juhász Mihály, előbbi a város, utóbbi a társalgási egylet nevében üdvözölte s mindkettő ama kiváló szerencsének adott kifejezést, a melyben Jókai Mór megjelenésével Kassa város részesül. Jókai rövid szavakban tolmácsolta, hogy a szerencse az övé, mert ezáltal egy rég óhajtott vágya teljesült: megismerni Kassa városát. Ez alkalommal kismérvű rosszullétről is panaszkodott, mert — úgymond — azután meghűlt és erősebb orrvérzés is bántotta, mely utóbbi baja rövid idő óta többször zavarja és bágyadtságot idéz elő. Mindamellet legfőbb aggályát a „bőrös“ ládája képezte, mely a vasúton maradt. Nem is annyira a láda, mint a tartalma, mert hát „abban van elrejtve Petőfi, akiről önöknek holnap fel akarok olvasni.“ Aggályát neje oszlatta el leginkább azon szavával, hogy az urak az ő holmijáról is a legpontosabban gondoskodtak. Ezután még a jelenvoltakkal néhány perczig a legszivélyesebb modorban társalgott, informáltatta magát a felolvasás idejéről, az esti előadásról, mely alkalommal Münster Tivadar polgármester készséggel ajánlkozott, hogy csötörtökön városunk nevezetességeinek megtekintésére rendelkezésére áll, s egyúttal meghívta neje színpadi ünnepélyére és az előadás után a Schalkház szálloda termében tiszteletekre rendezendő szűkebb estélyre. Jókai a jelenvoltakkal barátságosan szorított kezet, mire azok eltávoztak. Szerdán, február 20 án este a színházban vette kezdetét a tulajdonképeni Jókai-ünnepély. Kevéssel 7 óra előtt tették ugyanis semmivé a színügyi választmány és a joghallgatók a közönség várakozását és hozták zavarba, sőt sértették meg Jókainét és Jókait, ki Jakabfalvy kir. tanácsos páholyában várta neje, az ünnepelt, királyi kéz által kitüntetett tragigikai művésznő ötven éves szinművésznői jubileumának Kassán, a kassai színpadon, nyíltan a közönség előtt történő megünneplését, azok részéről, akik tisztán csak ezen czélból hívták meg Jókainét Kassára. Már a pályaudvarban suttogtak, beszéltek erről, hogy a polgármester úgy parancsolta, hogy minden titokban, a szinfalak mögött lesz megcsinálva. Tiltakoztunk a közönség, a nagy művésznő iránt érzett nagyrabecsülésünk nevében, hogy e fejetlenség ne történjék meg, mert közönség és nagy művésznő egyaránt helyrehozhatlan sérelmet fog ebben látni. Mind hasztalan. Azért a színpadra mentünk, hogy legalább alkalmunk legyen szemtanúja lenni a titokban csinálandó dolognak. úgy történt, hogy közvetlen 7 óra előtt a polgármesterrel élén a szinügyi választmány néhány tagja a Jókainé számára ezúttal fényesen dekorált öltözőbe nyitott, hogy átadja a város közönsége nevében a brillant broche-al ékiített babérkoszorút, mely sötétpiros bársony vánkoson nyugodott. Az aranyrojtos nehéz selyem szalagon következő felirat volt: „Jókai-Laborfalvi Rózának — Kassa város közönsége 1884. február 20-án.“ Jókainé még öltözködéssel volt elfoglalva, a midőn a deputáczió belépett. Az emléket látható idegenkedéssel fogadta. Ezután a joghallgatók követték az „öregek“ példáját s adták át a kék selyem vánkoson nyugvó ezüstkoszorút, melynek vert aranyból ízléssel készített összekötő csokrán ez van bevésve: „Jókai-Laborfalvy Rózának — a kassai joghallgatók 1884. február 20-án.“ A joghallgatók nevében Szentléleky Géza szólott. A nagy művésznő e nem várt körülmény által látható zavarban volt, melynek behatása alatt csak rövid köszönetet mondott e nem várt kitüntetésért, mely előtte örökre felejthetlen marad. Ezután Temesváry Lajos már Aufidius-jelmezében lépett az ünnepelt elé és meleghangú szavak kíséretében Kisfaludy Atala nevében egy gyönyörű virágcsokrot adott átt e nagy nap igénytelen bár, de szívből jött emléke gyanánt. A küldöttségek tisztelgése alatt a színpadon a zenekar a Rákóczy-indulót játszta. Ezalatt a színtársulat tagjai a színpadon félkörben foglaltak állást, míg Cserváry Ilon és Tőkés Emília az Ünnepeltért mentek az öltözőbe. A város és jogászok ajándékát is felvitték a színpadra, hogy a közönség legalább lássa. Az intéző megadta a jelt és a függöny felgördült. Az ünnepély csak e perczben kezdett nyilvános, a nagy művésznőhöz méltó alakot ölteni. A nézőtér minden zuga, még a zenészek helye is ünnepi mezbe öltözött közönséggel volt tömve. Jókai Mór, nemzetünk disze, kit mint annyi nagyszerűt és lángelmét irigyel rólünk a külföld, Jaktib*al °g páholyában ült. A páholyba léptekor a közönség Jókait zajosan megéljenezte. A függöny felgördülte után néhány pillanatra, a közönség feszült várakozása között, mert azt hitte, hogy az egész ováczió szemei előtt fog megtörténni, az említett két színésznő által vezetve a színpadra lépett Jókainé-Laborfalvy Róza Volumnia korhű jelmezében. Az a taps, az az éljenzés, ami ekkor felhangzott a kassai ódon színházban, leírhatatlan. Ez azonban nem volt. a szokás által vezetett közönséges üdvözlés, a színpadi fogadtatás mindennapi attribútumai, a fogadtatás, a riadó taps, az igazi lelkesedés, a legmélyebb tisztelet és őszinte hódolat szüleménye volt, mely öt-hat percz folyamán át tartott. E váratlan ováczió megszűntével a meghatott művésznőnek Medgyaszay Evelin Csóka Sándor igazgató és neje Rozgonyi Julia nevében néhány üdvözlő szó mellett egy tokban ezüst dessert-késeket nyújtott át, utána Vedress Gyula megható szavak kíséretében átadta a színtársulat babérkoszorúját, és a közönség várta a többit, de az éljenzés közepette egyszerre mindenki csak azt látja, hogy a függöny legördült. Ami ezután az egész nézőtéren kivétel nélkül dicséret hangzott fel a rendezők fejére, akik így nyomorékká tették ezt a jubileumot, azt elég hangosan mondták arra, hogy a rendezők bizonyára meghallhatták. Jókainé, ismételjük, a nyílt színpadon is teljesen zavarban volt. Szólni, beszélni akart, meg akarta köszönni Kassa minden nemesért lelkesülő közönségének azt a ritka kitüntetést, melyben művészetét, egyéniségét részesítették, de a rendezőség elvágta útját, nem volt alkalma, hogy ezt megtegye. Az előadásról bírálatot mondanunk felesleges. A mi tollunk Jókainó még ma is művészi játékának magaslatára emelkedni gyenge, és csak hasonló képes hasonlót a maga valódi értéke szerint megbírálni. Aki ez este látta Jókainó Volumniáját, az meggyőződött arról, hogy csak ily nő lebegett Shakespeare szeme előtt, amidőn ez alakot megteremtette. A közönségnek éreznie kellett ezt. Tanúskodott erről, hogy minden jelenése után három-négyszer óriási tapsviharral hívta, sőt Coriolanussali nagy jelenésében hatszor egymásután kellett a nagy raüiásznőnek a közönség előtt megjelenni. A kassai színháznak százados fennállása óta bizonyára sok fényes lap van biztosítva a magyar színészet történetében, de a legfényesebb lesz minden bizonnyal az, melyen Jókainé Laborfalvy Róza, tragikai művésznőnk, érdemekben gazdag és dicsőségteljes félszázados pályájának alkonyán, színpadunkon Volumnia szerepében letett művészetének zárköve lesz megírva. Az előadás után a Schalkház-szálló első emeleti termében 30 személyre dísz-estély volt, melyen azonban csak Jókai vett részt. Jelen voltak többek között: Darvas főispán, Comáromy alispán, Berzeviczy Egyed, Verédy Károly és neje, Klekner jogtanár és neje, Korányi Károly és neje, Naményi és neje, Maléter Vilmos, Juhász Mihály és neje, Demeter Titusz, Eder *) Mi ugyan a czéhrendszer surrogatuma, a kényszertársulatok mellett kardoskodunk, de azért nem gátoljuk, hogy a másként gondolkozók is nyilvánítsák véleményüket. — Szerk.