Felvidéki Ujság, 1940. május (3. évfolyam, 99-122. szám)

1940-05-30 / 121. szám

6 felvidéki Ul­säg 121. szám — 1940. május 30. Az antant balkáni kalandjának nincsenek esélyei Oroszország, Olaszország és Németország nem néznék közönyösen a szövetségesek partraszállását és a Balkán békéjének felbontását A szövetségesek norvégiai kudarcát sokan párhuzamba hozták a világháborúban elszen­vedett gallipoli vereséggel. Maga az angol sajtó is rámutatott bizonyos analógiákra, amelyek azonban elég felületesek, bár kül­sőleg mélyeknek és tetszetőseknek látsza­nak. Éppen ezért érdemes egy pillantást vetni a Gallipoli expedíció szereplésére, hogy világosan lássuk a különbségeket s egyben feleletet is nyerjünk arra a kérdésre, hogy a mostani háborúban milyen eredményel járna egy hasonló, illetve balkáni vállalkozás. * * * 1914 végén a szövetségesek ugyanolyan helyzet előtt voltak, mint a mostani hábo­rúban a norvég akciót közvetlenül megelőző időkben. A m­améi csata után nyugaton az arcvonalak megmerevedtek, ezért a szövet­ségesek előtt az a probléma merült fel, hogy az arcvonalakat ki kell terjeszteni. Churchill — mint emlékirataiban bevallja — Skandi­náviát akarta belevonni a háborúban s Llyod Georgette is támogatta őt tervében, azonban a kabinet többi tagjai ellenezték a háború­nak északra való kiterjesztését. Lloyd George ezután egy balkáni expedí­­ciós hadsereg mellett foglalt állást, s az volt a javaslata, hogy Anglia előbb diplomá­ciai úton szervezze be a szövetségesek közé Görögországot, Szerbiát és Romániát, az­után pedig kb. egymillió főnyi hadsereget küldjön a Balkánra. Egyébként a legjobb diplomáciai előkészítésnek az illető Balkán államok megnyerésére az expedíciós hadse­reg azonnali elküldését tartotta. Terve azon­ban csak részben válhatott valóra, mivel a franciák nem akartak a nyugati frontról sok katonát elvonni. Azonkivül a diplomácia munkája is lassú volt s így Lloyd George is lejjebb szállította követeléseit s most már megelégedett egy jóval kisebb expediciós hadsereggel. Mielőtt azonban az expediciós hadsereg megindult volna, Anglia a diplomácia fegy­vereivel próbált nyomást gyakorolni a bal­káni államokra. Görögországban az antant­barát Venizelosz hajlandónak mutatkozott átengedni az antant csapatokat, de csak ab­ban az esetben, ha vagy Bulgária vagy Ro­­m­­ánia a szövetségesek mellé állanak. Anglia különösen Bulgáriát szerette volna belevonni a háborúba, meg is indította diplomáciai hadjáratát, amely hosszú ideig tartott és nem vezetett sikerre. Egyébként Görögor­szágban is nehézségek kezdtek mutatkozni, mivel Konstantin király nem volt hajlandó beavatkozni a szövetségesek oldalán a há­borúba. A diplomáciai kudarcok ellenére is hozzá kellett látni az expedíciós hadsereg kiküldé­séhez és a háborúhoz. Az eredeti tervekről le kellett mondani és ehelyett a Dardanellák felé fordult minden figyelem. Az angoloknak az volt a céljuk, hogy áttörik a tengerszoro­sokat, hogy szabaddá tegyék az utat a hadi­­anyagszállítmányoknak Oroszország felé.­­ 1915 február 25-én angol dreadnoughtok grá­nátzápora bombázta a Dardanellák külső erődeit Gallipoli félszigetnél. Ennek az ak­ciónak átmenetileg nagy politikai sikere volt s Görögország és Bulgária máris hajlandók voltak bizonyos feltételek mellett egy antant koalicióban résztvenni. * * * A hadműveletek azonban meglehetős las­súsággal folytak és siker nem nagyon mu­tatkozott. Az angol hadvezetőség aránylag kis erőkkel támadott és mikor az expediciós hadsereg megérkezett, addigra a törökök már kiépítették állásaikat, ahonnan elszán­tan védekeztek. Az utánpótlást is sikerült kellő időre biztosítani és a harcoló török se­regeknek nagy segítségére volt Liman von Sanders német tábornok ,a török hadműve­letek vezetője. Az angol-francia expedíciós hadsereget Sir Hamilton tábornok vezette, szintén kitűnő katona, valamint nagyképes­­ségű hadvezér, azonban eredményeket elérni nem tudott, részint a késedelmezés, részint pedig a török csapatok technikai fölénye miatt. Az expedíciós hadsereg utánpótlásában a legnagyobb mulasztások mutatkoztak. A ha­dianyag elkésve vagy egyáltalában nem érkezett meg, az angolok óriási arányú em­berveszteségeit nem pótolták s a katonák morálja, ellenállóképessége is egyre jobban csökkent. 1915 október 12-én súlyos csapás érte a szövetségeseket: Bulgária, amely a Gallipoli expedíció sikertelensége miatt ki­ábrándult a szövetségesekből, a központi ha­talmak mellett belépett a háborúba. Ez a lé­pés éppen idejében történt, mivel a törökök musciókészlete erősen lecsökkent és az angol expedíciós hadsereg győzelmi esélyei meg­­­­növekedtek. Szerbia összeomlása után azon­ban a győzelem kilátásai eltűntek, a Balká­non végigvonuló Mackensen seregei pedig még idejében segítséget vittek a törököknek. A Dardanella-vállalkozás megbukott. 1915 december 19-én a szövetségesek hadvezető­sége elrendelte az expediciós hadsereg vis­­­szavonulását s 1916 január 8-án az utolsó csapattest is behajózott. * ♦ ♦ A Gallipoli expedició kudarca miatt Chur­­chillnek, aki akkor az angol admiralitás első lordja volt, távoznia kellett hivatalából, mert elsősorban őt okolták a sikertelenségért. A valóságban azonban Churchill nem volt fe­lelős, legalább is ami szándékait illeti. Ő ugyanis a legnagyobb eréllyel és határozott­sággal akarta keresztülvinni a Gallipoli ex­pedíciót, azonban politikus társai akkor is a halogató taktika hívei voltak s lassúságuk­kal, határozatlanságukkal megakadályozták Churchillt tervei kivitelében. Amikor Bulgária belépett a háborúba, az antant elhatározta, hogy most már nagyobb arányú akciót kezd a Balkánon. A Gallipoli expedíció még nem ért véget, amidőn Anglia — most már félretéve a balkáni államok semlegességének tiszteletét —­ váratlanul csapatokat küldött Görögországba, Szaloni­­kiba. Ezt megelőzően az angol politika még legális formában szerette volna megnyerni Görögországot és semlegessége feladásának fejében megígérte a görögöknek Cyprusz szigetét, de mivel a király nem engedett Anglia erőszakos utón látott hozzá céljai megvalósításának. Nagy tempóban megin­dult az új expedíciós hadsereg felszerelése és­ 1916 január 1-én már kétszázezer szö­vetséges katona volt Szalonikiban. Az expedíciós hadsereg mindenekelőtt Bulgária ellen indított támadást Sarail tá­bornok vezetésével. Bulgárok és a központi hatalmak csapatai azonban elállották útját az előnyomuló szövetséges haderőknek s bá­zisuk, Szaloniki felé nyomták őket vissza. A háború folyamán azután váltakozó sikerű harcok folytak, azonban 1918 őszéig döntés nem történt, bár közben az olaszok is partra szállottak Dél-Albániában s reorganizálták a szerb hadsereg maradványait. Sarail utó­da, Franchet d’Esperay tábornok ugyan az erélyes hadviselés híve volt, azonban a küz­delem mégsem az arcvonalakon dőlt el, ha­nem Szófiában, ahol az amerikai követség segítségével működő antantügynökök kor­rumpálták a bolgár politikai életet és Stam­­bulijszki — a későbbi miniszterelnök — pa­rasztfelkelést szervezett. Nem az ellenség ereje, hanem a bolgár katonaság lelki harc­képességének megszüntetése idézte fel a ka­tasztrófát s mikor az antant-csapatok a bol­gár hadsereg fegyverletétele után észak felé nyomultak, már alig találtak ellenállásra. Scholz német tábornok hadseregcsoportját az osztrák-magyar haderőkkel együtt vissza kellett vonni a Száva vonalára s kiüríteni az innen délre fekvő megszállott területeket. * * * A bukaresti békében végzetes módon le nem fegyverzett román hadsereg maradvá­nyait is újra kiegészítették s támadásra ké­szültek Erdély ellen is. Mindazonáltal Ma­gyarország déli határait könnyen és belát­hatatlan időkig meg lehetett volna védeni, hogy­ha a lelki összeomlás a további küz­delmet lehetetlenné nem tette volna. A leg­magasabb köröket is — akiknek elsősorban kellett volna helytállani — megragadta a pánik, miután előzőleg a pacifista és defe­­tista ügynökök szinte szabadon garázdálkod­hattak s készíthették elő a katasztrófát. Ma már minden szakíró egyetért abban, hogy Magyarország közvetlen romlását el­sősorban a belső ellenségek idézték fel, más­részt pedig az antant balkáni haderőinek puszta létezése, mert hiszen ezen tényezők segítségével szakíthatták el nemcsak a nemzetiségek által lakott, hanem színmagyar területeket is. A szalonikii hadsereget a háború folyamán könnyen kiverhették volna s Romániát is teljesen harcképtelenné tehették volna, ha egységes politikai és katonai vezetés érvé­nyesülhetett volna.* + * Az antant jelenlegi balkáni esélyei most még kedvezőtlenebbek, mint az elmúlt világ­háborúban. A most folyó hadjárat eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az angol hadvezetés nem változott s általában az an­tant-seregek magatartását a kezdeményezés hiánya, a halogatás, a késedelmezés jellemzi s az iniciativa elejétől fogva a németek ke­zében van szárazon, vizen és levegőben. A Weygand-féle hadsereg inkább bizonyos ázsiai tartalékot képez s kétségtelenül első­sorban védelmi célokat szolgál s biztosítja a fennálló helyzetet a mohamedán államok felől is. Ezt a hadsereget a Balkánra átvenni nem lenne könnyű dolog és főleg nem lenne gyors, eltekintve az előázsiai helyzet bizony­talanságától. Az antant valószínűleg csak Törökországra számíthatna, mint szövetsé­gesre esetleg balkáni vállalkozásánál, azon­ban felmerül a kérdés, hogy mit keressen itt Törökország, amelynek súlypontját a vi­lágháború után Mustafa Kemál Ázsiába he­lyezte át. Törökország tehát ma ázsiai ha­talom s érdekei, fejlődési irányvonala és egész jövője ugyancsak Ázsiában vannak. A tulajdonképeni Balkán-államoknak pedig elsőrendű érdeke a béke fenntartása amennyire lehetséges, a kereskedelem sza­­­badsága. Az antant egykori szövetségesei: Orosz­ország és Olaszország Németországgal tar­tanak és semmiesetre sem nézhetnék közö­nyösen az antant partraszállását s a Balkán békéjének felbontását. Az igaz, hogy a földközitengeri egyesült angol-francia hadiflotta igen f erős, de erős az olasz is, amelynek légi fölénye elvitathatat­lan Korzikától a Dardanellákig s miután ma már a repülők mint döntő faktor működnek közre a tengeri csatákban is, nyilvánvaló, hogy valamely földközi-tengeri vagy balkáni akciót egyedül maga Olaszország is képes volna megakadályozni. A Fekete-tenger partvidékét pedig az orosz tengeri és légi erők uralják s az an­tant hadihajóknak nem volna tanácsos át­törni a tengerszorosokon. • * * Mindettől eltekintve, a nyugati hadszin­­téren most kifejlődő titáni harc annyira igénybe veszi az antant összes szárazföldi és légi erejét, hogy gondolni sem lehetne arra, hogy nagyobb csapattesteket vigyenek el Európából, sőt a tengerentúli tartalékokat is inkább ide kell irányítani. Mindezek folytán nyugodtan állíthatjuk, hogy a szövetségesek balkáni vállalkozásának jelenleg semmi győ­zelmi esélye nem volna. Hogy később mi tör­ténik, az a folyamatban lévő harcok kime­netelétől függ, mert ezek döntő jelentősé­gűek lehetnek az egész háború sorsára nézve. Ősi magyar nevek, melyeket ma már senki nem használ Álmos török, Árpád perzsa, Zoltán kirgiz eredetű név Régen, amikor a magyarság a Duna—Tisza vidéken való letelepülésének első századai­ban a halászat, vadászat, állattenyésztés ős­­foglalkozásait űzte, az apák fiaiknak és leányaiknak foglalkozásukhoz közelálló dol­gokról adták a személynevet. A halászok hal­­neveket adtak gyermekeinek, így keletkeztek a Csuka, Czom­pó, Kárász, Sügér, Süllő, Sellő és Csík személynevek. Vadászok és madarászok gyermekei a Baglyod, a bölény­ből származó Bél, a bölénybika régibb elne­vezéseiül szolgáló Bikács, Csóka, Farkas, Keselyűd, Gödény, az ölyvből keletkezett­­ Jived, a vércse egy faját jelentő baba, a harkály régi elnevezésére szolgált Köllő, Madarad, Medve, Oroszlán, a róka tulajdon­ságát jelző Ravasz, Sólyom, Vad és Vadad neveket kapták. Állattenyésztők ilyen sze­mélynevekkel látták el gyermekeiket: Emse, Emesíí, Süldő, Eneh, ami régebben üllőt je­lentett, Bika, Csid, ahogyan az árpádházi királyok idejében a Csikót nevezték. Csikó, Csikálló, Lovad, Magló és Maglód a magló­disznó után, Galamb és Gerlice. Földmíve­seknek szokásban voltak az Arató, Kölesd, Árpa, Búza, Föd személynevek. Adtak régi korban a szülők gyermekeinek névül olyan jelzőket is, amilyenek maguk voltak, vagy amilyeneknek gyermeküket akarták. Ezek: Bátor, Büszke, fíligőt jelentő Füredi, Erős, Kemény, Nagy, Nagyod, Vas, Vasad, Fehér, Fekete. Ha az apa nem nagyon örvendett gyermeke jövetelének, akkor ilyen nevek közül választott ki neki egyet: Szo­morú, Keserű, Szegény, ferdét jelentő Fintor, csalafinta jelzésre szolgáló Fin­ta. Ünnepen született gyermek az ünnep után kapta sze­mélynevét, amelyen napvilágot látott: Kará­csony, Húsvét, Pünkösd. Más gyermekek annak a napnak a nevét viselték egész éle­tükben, amelyiken születtek: vasárnap he­lyett Vásárd, Szereda, Szeredai, Péntek, Szombat, Szombatba. Olyan gyermekek, akiknek születése anyjuk életébe került, az ezzel kapcsolatosan kapott nevet, mintegy bélyegként sírukig viselték: Árva, Árvácska, Maradék, Haláldi. Béla király Névtelen Jegyzőjének k­róni­kája is több ősmagyar személynevet őrzött meg az utókor számára. Ilyen az Opoforkos, ami apafarkast jelent bizonnyal, Keve, ami­nek kő a jelentése, a búcsúból eredő Bulcsú, Lél, azaz lélek, Előd, valamint a többi vezér: Ond, Ront, Tas, Huba, Töhötöm, vagy más­képpen Tuhutimn. Az Ond nyomán lett az Onodu személynév, amely annyit jelentett, hogy Ond unokája. Ugyancsak a Névtelen Jegyző­könyvében található a Kusid név is. A Szent István és III. András királyok uralkodása közötti időből fennmaradt okleve­lek számos személynevet tartalmaznak. Ezek azonban az előkelő családokban ritkábban voltak használatosak, mert ezek a keresz­ténység felvétele után előszeretettel már a nyugatról átvett keresztneveket használták. A köznép azonban annál sűrűbben vette eze­ket a régi neveket, amelyeket valószínűleg még Ázsiából hozott magával. Fiúnevek: Apa, Bogárd, Csiper, Erdő, Erdős, Föjdi, Holudi, ami holdvilágot jelentett, Jólegén, Kakas, Kicsid, Süket, Vendég, Veresd és Völegén. Leánynevek: Ajándok, Asszonka, Bíbor, Csiperke, Edlelmes, Fehér, György, Gyönyörű, a hóból alkotott Hova, a hóvirág­ból lett Hovodi, Szép, Szépasszony, Szépé, Szőke, Szürke, Szerelmes, Szerető. Régi név a Jolán is, melynek előző alakja Jóleán volt. Amikor a múlt század elején megindult a nagy nyelvujítási folyamat és számos új ma­gyar szót gyártottak, akkor tucatjával talál­ták ki a magyaros hangzású személyneve­ket. Ezek közül valók a Győző, Vidor, Nem­tő, Szende, Délinke, Estike, Fehérke, Gyön­gyike, Hajnalka és Ibolyka. Arany János al­kotása a Gyöngyvér, amelyet gyönyörű test­vérből csinált. Vörösmarty Mihálytól szár­mazik a Csilla (csillag), Tünde (tündér), Haj­­na (hajnal) és Illa (illat). A szegedi Dugonics András piarista költő legszebb regényének címe Etelka. Ezt a nevet a régi Etele férfi­névből formálta. Vannak az ősrégi magyar nevek között jó­­számmal olyanok is, amelyek nem törzsökös magyar eredetűek. A magyarok Ázsiából való elindulásuktól kezdve sokat érintkez­tek más népélettél sőt egyes népek között hosszabb-rövidebb ideig tartózkodtak. Bolgá­roktól, törököktől és más népektől számos ■ elnevezést vettek át, így például Álmos ve­zér neve nem­­ a magyar álomból, hanem a bolgár-török alomis szóból származik, ami magasztost jelent. Bármilyen délibábromboló legyen is az állítás, mégis igaz, hogy Árpád neve sem a magyar árpából, hanem a szit­­­tyáknál is használatos perzsa Aripata névből származik. Ilyen idegen forrásból eredő régi magyar személynevek: Aba (hím), Ákos (fe­hér sas), Bagos és Bakos (hímszarvas), Bak­­sa és Boksa (regős, mesemondó), Alap (hős), Bors (párduc), Kaplon (tigris), Aladár (fő­nök). A Gejza, amelyet Gyejcsa és Gyécsa formában is használtak és amely ma Géza, bolgár-török eredetű, a Zoltán, amelynek más alakja a Zsolt és Zulta, kirgiz, a Béla türk, a Csaba, a Gyula és a Kán bolgár-török eredetűek. A kereszténység elterjedésével a régi ma­gyar személynevek kiszorultak a használat­ból. Sok régi magyar nevet hasonló hangzá­sú keresztény névvel helyettesítettek. Pél­dául régi magyar név volt a Karul, amely karvalyt jelentett. Ezt Károlynak kezdték mondani és egyenértékűvé tették a német Kari névvel. Aranka ősrégi magyar név, de a kereszténységben egyenlővé tették Auré­­liával A bessenyő származású Thaniz név­ből lett a Dionisz magyar fordítása: Dénes­ Gyula erdélyi fejedelem leányát, aki sárga­szürke színéről a Sarolta nevet kapta, nem Charlotteról nevezték el, hanem régi magyar nevet adtak neki, később azonban a Sarolta és a Charlotte egyet jelentett. Kálmán is ős­régi magyar név, amelyet később egyenlő értékűnek használtak a Colomannal, a Gyulát a Juliusszal, a Jenőt az­ Eugénnel, a Szilárdot a Constantinnal, a Bódogot a Félixszel, a Piroskát a görög Priszkával, az Ödönt az Edmunddal. Mindezekről a nevekről ma már kevesen tudják, hogy voltaképpen eredeti magyar nevek, de felolvadtak a hozzájuk ha­sonló hangzású idegen nevekben. Végezetül tisztázni kell azt is, hogy az Ilona név nem származik a görög Helena névből, amellyel ma azonosítják. Az ősmagyar pogány vallás képzeletalakjainak egyike volt aranyhajú tündér Ilona, akiről számos rege maradt fenn. És megmaradt eredeti neve is: F. A. — A hólyag és a prosztata megbetegedé­seinek kezelésében a természetes „Ferenc József“ keserűvíz — reggel éhgyomorra egy kis pohárral — gyakran nagyfontosságu szolgálatot tesz azzal, hogy igen könnyű, lágy székletétet biztosít és az egész anyag­cserét előmozdítja.­Kérdezze meg orovosait

Next