Felvidéki Ujság, 1940. május (3. évfolyam, 99-122. szám)
1940-05-30 / 121. szám
6 felvidéki Ulsäg 121. szám — 1940. május 30. Az antant balkáni kalandjának nincsenek esélyei Oroszország, Olaszország és Németország nem néznék közönyösen a szövetségesek partraszállását és a Balkán békéjének felbontását A szövetségesek norvégiai kudarcát sokan párhuzamba hozták a világháborúban elszenvedett gallipoli vereséggel. Maga az angol sajtó is rámutatott bizonyos analógiákra, amelyek azonban elég felületesek, bár külsőleg mélyeknek és tetszetőseknek látszanak. Éppen ezért érdemes egy pillantást vetni a Gallipoli expedíció szereplésére, hogy világosan lássuk a különbségeket s egyben feleletet is nyerjünk arra a kérdésre, hogy a mostani háborúban milyen eredményel járna egy hasonló, illetve balkáni vállalkozás. * * * 1914 végén a szövetségesek ugyanolyan helyzet előtt voltak, mint a mostani háborúban a norvég akciót közvetlenül megelőző időkben. A maméi csata után nyugaton az arcvonalak megmerevedtek, ezért a szövetségesek előtt az a probléma merült fel, hogy az arcvonalakat ki kell terjeszteni. Churchill — mint emlékirataiban bevallja — Skandináviát akarta belevonni a háborúban s Llyod Georgette is támogatta őt tervében, azonban a kabinet többi tagjai ellenezték a háborúnak északra való kiterjesztését. Lloyd George ezután egy balkáni expedíciós hadsereg mellett foglalt állást, s az volt a javaslata, hogy Anglia előbb diplomáciai úton szervezze be a szövetségesek közé Görögországot, Szerbiát és Romániát, azután pedig kb. egymillió főnyi hadsereget küldjön a Balkánra. Egyébként a legjobb diplomáciai előkészítésnek az illető Balkán államok megnyerésére az expedíciós hadsereg azonnali elküldését tartotta. Terve azonban csak részben válhatott valóra, mivel a franciák nem akartak a nyugati frontról sok katonát elvonni. Azonkivül a diplomácia munkája is lassú volt s így Lloyd George is lejjebb szállította követeléseit s most már megelégedett egy jóval kisebb expediciós hadsereggel. Mielőtt azonban az expediciós hadsereg megindult volna, Anglia a diplomácia fegyvereivel próbált nyomást gyakorolni a balkáni államokra. Görögországban az antantbarát Venizelosz hajlandónak mutatkozott átengedni az antant csapatokat, de csak abban az esetben, ha vagy Bulgária vagy Románia a szövetségesek mellé állanak. Anglia különösen Bulgáriát szerette volna belevonni a háborúba, meg is indította diplomáciai hadjáratát, amely hosszú ideig tartott és nem vezetett sikerre. Egyébként Görögországban is nehézségek kezdtek mutatkozni, mivel Konstantin király nem volt hajlandó beavatkozni a szövetségesek oldalán a háborúba. A diplomáciai kudarcok ellenére is hozzá kellett látni az expedíciós hadsereg kiküldéséhez és a háborúhoz. Az eredeti tervekről le kellett mondani és ehelyett a Dardanellák felé fordult minden figyelem. Az angoloknak az volt a céljuk, hogy áttörik a tengerszorosokat, hogy szabaddá tegyék az utat a hadianyagszállítmányoknak Oroszország felé. 1915 február 25-én angol dreadnoughtok gránátzápora bombázta a Dardanellák külső erődeit Gallipoli félszigetnél. Ennek az akciónak átmenetileg nagy politikai sikere volt s Görögország és Bulgária máris hajlandók voltak bizonyos feltételek mellett egy antant koalicióban résztvenni. * * * A hadműveletek azonban meglehetős lassúsággal folytak és siker nem nagyon mutatkozott. Az angol hadvezetőség aránylag kis erőkkel támadott és mikor az expediciós hadsereg megérkezett, addigra a törökök már kiépítették állásaikat, ahonnan elszántan védekeztek. Az utánpótlást is sikerült kellő időre biztosítani és a harcoló török seregeknek nagy segítségére volt Liman von Sanders német tábornok ,a török hadműveletek vezetője. Az angol-francia expedíciós hadsereget Sir Hamilton tábornok vezette, szintén kitűnő katona, valamint nagyképességű hadvezér, azonban eredményeket elérni nem tudott, részint a késedelmezés, részint pedig a török csapatok technikai fölénye miatt. Az expedíciós hadsereg utánpótlásában a legnagyobb mulasztások mutatkoztak. A hadianyag elkésve vagy egyáltalában nem érkezett meg, az angolok óriási arányú emberveszteségeit nem pótolták s a katonák morálja, ellenállóképessége is egyre jobban csökkent. 1915 október 12-én súlyos csapás érte a szövetségeseket: Bulgária, amely a Gallipoli expedíció sikertelensége miatt kiábrándult a szövetségesekből, a központi hatalmak mellett belépett a háborúba. Ez a lépés éppen idejében történt, mivel a törökök musciókészlete erősen lecsökkent és az angol expedíciós hadsereg győzelmi esélyei megnövekedtek. Szerbia összeomlása után azonban a győzelem kilátásai eltűntek, a Balkánon végigvonuló Mackensen seregei pedig még idejében segítséget vittek a törököknek. A Dardanella-vállalkozás megbukott. 1915 december 19-én a szövetségesek hadvezetősége elrendelte az expediciós hadsereg visszavonulását s 1916 január 8-án az utolsó csapattest is behajózott. * ♦ ♦ A Gallipoli expedició kudarca miatt Churchillnek, aki akkor az angol admiralitás első lordja volt, távoznia kellett hivatalából, mert elsősorban őt okolták a sikertelenségért. A valóságban azonban Churchill nem volt felelős, legalább is ami szándékait illeti. Ő ugyanis a legnagyobb eréllyel és határozottsággal akarta keresztülvinni a Gallipoli expedíciót, azonban politikus társai akkor is a halogató taktika hívei voltak s lassúságukkal, határozatlanságukkal megakadályozták Churchillt tervei kivitelében. Amikor Bulgária belépett a háborúba, az antant elhatározta, hogy most már nagyobb arányú akciót kezd a Balkánon. A Gallipoli expedíció még nem ért véget, amidőn Anglia — most már félretéve a balkáni államok semlegességének tiszteletét — váratlanul csapatokat küldött Görögországba, Szalonikiba. Ezt megelőzően az angol politika még legális formában szerette volna megnyerni Görögországot és semlegessége feladásának fejében megígérte a görögöknek Cyprusz szigetét, de mivel a király nem engedett Anglia erőszakos utón látott hozzá céljai megvalósításának. Nagy tempóban megindult az új expedíciós hadsereg felszerelése és 1916 január 1-én már kétszázezer szövetséges katona volt Szalonikiban. Az expedíciós hadsereg mindenekelőtt Bulgária ellen indított támadást Sarail tábornok vezetésével. Bulgárok és a központi hatalmak csapatai azonban elállották útját az előnyomuló szövetséges haderőknek s bázisuk, Szaloniki felé nyomták őket vissza. A háború folyamán azután váltakozó sikerű harcok folytak, azonban 1918 őszéig döntés nem történt, bár közben az olaszok is partra szállottak Dél-Albániában s reorganizálták a szerb hadsereg maradványait. Sarail utóda, Franchet d’Esperay tábornok ugyan az erélyes hadviselés híve volt, azonban a küzdelem mégsem az arcvonalakon dőlt el, hanem Szófiában, ahol az amerikai követség segítségével működő antantügynökök korrumpálták a bolgár politikai életet és Stambulijszki — a későbbi miniszterelnök — parasztfelkelést szervezett. Nem az ellenség ereje, hanem a bolgár katonaság lelki harcképességének megszüntetése idézte fel a katasztrófát s mikor az antant-csapatok a bolgár hadsereg fegyverletétele után észak felé nyomultak, már alig találtak ellenállásra. Scholz német tábornok hadseregcsoportját az osztrák-magyar haderőkkel együtt vissza kellett vonni a Száva vonalára s kiüríteni az innen délre fekvő megszállott területeket. * * * A bukaresti békében végzetes módon le nem fegyverzett román hadsereg maradványait is újra kiegészítették s támadásra készültek Erdély ellen is. Mindazonáltal Magyarország déli határait könnyen és beláthatatlan időkig meg lehetett volna védeni, hogyha a lelki összeomlás a további küzdelmet lehetetlenné nem tette volna. A legmagasabb köröket is — akiknek elsősorban kellett volna helytállani — megragadta a pánik, miután előzőleg a pacifista és defetista ügynökök szinte szabadon garázdálkodhattak s készíthették elő a katasztrófát. Ma már minden szakíró egyetért abban, hogy Magyarország közvetlen romlását elsősorban a belső ellenségek idézték fel, másrészt pedig az antant balkáni haderőinek puszta létezése, mert hiszen ezen tényezők segítségével szakíthatták el nemcsak a nemzetiségek által lakott, hanem színmagyar területeket is. A szalonikii hadsereget a háború folyamán könnyen kiverhették volna s Romániát is teljesen harcképtelenné tehették volna, ha egységes politikai és katonai vezetés érvényesülhetett volna.* + * Az antant jelenlegi balkáni esélyei most még kedvezőtlenebbek, mint az elmúlt világháborúban. A most folyó hadjárat eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az angol hadvezetés nem változott s általában az antant-seregek magatartását a kezdeményezés hiánya, a halogatás, a késedelmezés jellemzi s az iniciativa elejétől fogva a németek kezében van szárazon, vizen és levegőben. A Weygand-féle hadsereg inkább bizonyos ázsiai tartalékot képez s kétségtelenül elsősorban védelmi célokat szolgál s biztosítja a fennálló helyzetet a mohamedán államok felől is. Ezt a hadsereget a Balkánra átvenni nem lenne könnyű dolog és főleg nem lenne gyors, eltekintve az előázsiai helyzet bizonytalanságától. Az antant valószínűleg csak Törökországra számíthatna, mint szövetségesre esetleg balkáni vállalkozásánál, azonban felmerül a kérdés, hogy mit keressen itt Törökország, amelynek súlypontját a világháború után Mustafa Kemál Ázsiába helyezte át. Törökország tehát ma ázsiai hatalom s érdekei, fejlődési irányvonala és egész jövője ugyancsak Ázsiában vannak. A tulajdonképeni Balkán-államoknak pedig elsőrendű érdeke a béke fenntartása amennyire lehetséges, a kereskedelem szabadsága. Az antant egykori szövetségesei: Oroszország és Olaszország Németországgal tartanak és semmiesetre sem nézhetnék közönyösen az antant partraszállását s a Balkán békéjének felbontását. Az igaz, hogy a földközitengeri egyesült angol-francia hadiflotta igen f erős, de erős az olasz is, amelynek légi fölénye elvitathatatlan Korzikától a Dardanellákig s miután ma már a repülők mint döntő faktor működnek közre a tengeri csatákban is, nyilvánvaló, hogy valamely földközi-tengeri vagy balkáni akciót egyedül maga Olaszország is képes volna megakadályozni. A Fekete-tenger partvidékét pedig az orosz tengeri és légi erők uralják s az antant hadihajóknak nem volna tanácsos áttörni a tengerszorosokon. • * * Mindettől eltekintve, a nyugati hadszintéren most kifejlődő titáni harc annyira igénybe veszi az antant összes szárazföldi és légi erejét, hogy gondolni sem lehetne arra, hogy nagyobb csapattesteket vigyenek el Európából, sőt a tengerentúli tartalékokat is inkább ide kell irányítani. Mindezek folytán nyugodtan állíthatjuk, hogy a szövetségesek balkáni vállalkozásának jelenleg semmi győzelmi esélye nem volna. Hogy később mi történik, az a folyamatban lévő harcok kimenetelétől függ, mert ezek döntő jelentőségűek lehetnek az egész háború sorsára nézve. Ősi magyar nevek, melyeket ma már senki nem használ Álmos török, Árpád perzsa, Zoltán kirgiz eredetű név Régen, amikor a magyarság a Duna—Tisza vidéken való letelepülésének első századaiban a halászat, vadászat, állattenyésztés ősfoglalkozásait űzte, az apák fiaiknak és leányaiknak foglalkozásukhoz közelálló dolgokról adták a személynevet. A halászok halneveket adtak gyermekeinek, így keletkeztek a Csuka, Czompó, Kárász, Sügér, Süllő, Sellő és Csík személynevek. Vadászok és madarászok gyermekei a Baglyod, a bölényből származó Bél, a bölénybika régibb elnevezéseiül szolgáló Bikács, Csóka, Farkas, Keselyűd, Gödény, az ölyvből keletkezett Jived, a vércse egy faját jelentő baba, a harkály régi elnevezésére szolgált Köllő, Madarad, Medve, Oroszlán, a róka tulajdonságát jelző Ravasz, Sólyom, Vad és Vadad neveket kapták. Állattenyésztők ilyen személynevekkel látták el gyermekeiket: Emse, Emesíí, Süldő, Eneh, ami régebben üllőt jelentett, Bika, Csid, ahogyan az árpádházi királyok idejében a Csikót nevezték. Csikó, Csikálló, Lovad, Magló és Maglód a maglódisznó után, Galamb és Gerlice. Földmíveseknek szokásban voltak az Arató, Kölesd, Árpa, Búza, Föd személynevek. Adtak régi korban a szülők gyermekeinek névül olyan jelzőket is, amilyenek maguk voltak, vagy amilyeneknek gyermeküket akarták. Ezek: Bátor, Büszke, fíligőt jelentő Füredi, Erős, Kemény, Nagy, Nagyod, Vas, Vasad, Fehér, Fekete. Ha az apa nem nagyon örvendett gyermeke jövetelének, akkor ilyen nevek közül választott ki neki egyet: Szomorú, Keserű, Szegény, ferdét jelentő Fintor, csalafinta jelzésre szolgáló Finta. Ünnepen született gyermek az ünnep után kapta személynevét, amelyen napvilágot látott: Karácsony, Húsvét, Pünkösd. Más gyermekek annak a napnak a nevét viselték egész életükben, amelyiken születtek: vasárnap helyett Vásárd, Szereda, Szeredai, Péntek, Szombat, Szombatba. Olyan gyermekek, akiknek születése anyjuk életébe került, az ezzel kapcsolatosan kapott nevet, mintegy bélyegként sírukig viselték: Árva, Árvácska, Maradék, Haláldi. Béla király Névtelen Jegyzőjének krónikája is több ősmagyar személynevet őrzött meg az utókor számára. Ilyen az Opoforkos, ami apafarkast jelent bizonnyal, Keve, aminek kő a jelentése, a búcsúból eredő Bulcsú, Lél, azaz lélek, Előd, valamint a többi vezér: Ond, Ront, Tas, Huba, Töhötöm, vagy másképpen Tuhutimn. Az Ond nyomán lett az Onodu személynév, amely annyit jelentett, hogy Ond unokája. Ugyancsak a Névtelen Jegyzőkönyvében található a Kusid név is. A Szent István és III. András királyok uralkodása közötti időből fennmaradt oklevelek számos személynevet tartalmaznak. Ezek azonban az előkelő családokban ritkábban voltak használatosak, mert ezek a kereszténység felvétele után előszeretettel már a nyugatról átvett keresztneveket használták. A köznép azonban annál sűrűbben vette ezeket a régi neveket, amelyeket valószínűleg még Ázsiából hozott magával. Fiúnevek: Apa, Bogárd, Csiper, Erdő, Erdős, Föjdi, Holudi, ami holdvilágot jelentett, Jólegén, Kakas, Kicsid, Süket, Vendég, Veresd és Völegén. Leánynevek: Ajándok, Asszonka, Bíbor, Csiperke, Edlelmes, Fehér, György, Gyönyörű, a hóból alkotott Hova, a hóvirágból lett Hovodi, Szép, Szépasszony, Szépé, Szőke, Szürke, Szerelmes, Szerető. Régi név a Jolán is, melynek előző alakja Jóleán volt. Amikor a múlt század elején megindult a nagy nyelvujítási folyamat és számos új magyar szót gyártottak, akkor tucatjával találták ki a magyaros hangzású személyneveket. Ezek közül valók a Győző, Vidor, Nemtő, Szende, Délinke, Estike, Fehérke, Gyöngyike, Hajnalka és Ibolyka. Arany János alkotása a Gyöngyvér, amelyet gyönyörű testvérből csinált. Vörösmarty Mihálytól származik a Csilla (csillag), Tünde (tündér), Hajna (hajnal) és Illa (illat). A szegedi Dugonics András piarista költő legszebb regényének címe Etelka. Ezt a nevet a régi Etele férfinévből formálta. Vannak az ősrégi magyar nevek között jószámmal olyanok is, amelyek nem törzsökös magyar eredetűek. A magyarok Ázsiából való elindulásuktól kezdve sokat érintkeztek más népélettél sőt egyes népek között hosszabb-rövidebb ideig tartózkodtak. Bolgároktól, törököktől és más népektől számos ■ elnevezést vettek át, így például Álmos vezér neve nem a magyar álomból, hanem a bolgár-török alomis szóból származik, ami magasztost jelent. Bármilyen délibábromboló legyen is az állítás, mégis igaz, hogy Árpád neve sem a magyar árpából, hanem a szittyáknál is használatos perzsa Aripata névből származik. Ilyen idegen forrásból eredő régi magyar személynevek: Aba (hím), Ákos (fehér sas), Bagos és Bakos (hímszarvas), Baksa és Boksa (regős, mesemondó), Alap (hős), Bors (párduc), Kaplon (tigris), Aladár (főnök). A Gejza, amelyet Gyejcsa és Gyécsa formában is használtak és amely ma Géza, bolgár-török eredetű, a Zoltán, amelynek más alakja a Zsolt és Zulta, kirgiz, a Béla türk, a Csaba, a Gyula és a Kán bolgár-török eredetűek. A kereszténység elterjedésével a régi magyar személynevek kiszorultak a használatból. Sok régi magyar nevet hasonló hangzású keresztény névvel helyettesítettek. Például régi magyar név volt a Karul, amely karvalyt jelentett. Ezt Károlynak kezdték mondani és egyenértékűvé tették a német Kari névvel. Aranka ősrégi magyar név, de a kereszténységben egyenlővé tették Auréliával A bessenyő származású Thaniz névből lett a Dionisz magyar fordítása: Dénes Gyula erdélyi fejedelem leányát, aki sárgaszürke színéről a Sarolta nevet kapta, nem Charlotteról nevezték el, hanem régi magyar nevet adtak neki, később azonban a Sarolta és a Charlotte egyet jelentett. Kálmán is ősrégi magyar név, amelyet később egyenlő értékűnek használtak a Colomannal, a Gyulát a Juliusszal, a Jenőt az Eugénnel, a Szilárdot a Constantinnal, a Bódogot a Félixszel, a Piroskát a görög Priszkával, az Ödönt az Edmunddal. Mindezekről a nevekről ma már kevesen tudják, hogy voltaképpen eredeti magyar nevek, de felolvadtak a hozzájuk hasonló hangzású idegen nevekben. Végezetül tisztázni kell azt is, hogy az Ilona név nem származik a görög Helena névből, amellyel ma azonosítják. Az ősmagyar pogány vallás képzeletalakjainak egyike volt aranyhajú tündér Ilona, akiről számos rege maradt fenn. És megmaradt eredeti neve is: F. A. — A hólyag és a prosztata megbetegedéseinek kezelésében a természetes „Ferenc József“ keserűvíz — reggel éhgyomorra egy kis pohárral — gyakran nagyfontosságu szolgálatot tesz azzal, hogy igen könnyű, lágy székletétet biztosít és az egész anyagcserét előmozdítja.Kérdezze meg orovosait