Felvidéki Ujság, 1941. augusztus (4. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-11 / 183. szám
1941 augusztus 11 — 183. szám FERENC JÓZSEF KESERŰ VIZ Tudja-e ön? ... hogy a bérkocsikra az első taxamétert Hamburgban szerelték föl 1890-ben? Továbbá, hogy Berlinben a bérkocsisok heves ellenkezése következtében csak két év múlva, 1892-ben kerülhetett erre a sor? A berlini bérkocsisok azzal érveltek, hogy a taxaméter a bérkocsiipar létét veszélyezteti Nem volt igazuk. A taxamétert mégis bevezették és a konflisok ennek ellenére vígan kocogtak tovább. ...hogy Berlinben az első postai levélszekrényt 1766-ban, az udvari postahivatal előcsarnokában állították föl és hogy ebben az időben Berlinben csupán hat levélhordó volt? ...hogy a középkorban a spárga levéből igen keserű bort csináltak, mely állítólag vese- és nólyagbántalmakra igen gyógyító hatással volt? Éppen ezért ezt a kellemetlen izü italt csak a gyógyszertárakban lehetett kapni. ... hogy mikroszkóp segítségével megállapítható, mit ettek és mit ittak az emberek a történelem előtti időkben? Múmiák és ősrégi ivóedények pontos mikroszkopikus vizsgálata sok minden egyéb mellett azt is kimutatta, hogy az ókorban is ittak már sört, melynek 8 százalékos alkoholtartalma volt! ...hogy az ember legmélyebb álmában is tizenöt percenként változtatja helyzetét? ...hogy az antenna szó latin eredetű, az antena-ból származik, ami vitorlarudat jelent? ... hogy az első egyiptomi dinasztia királynői IS viseltek már hamis „lechnikat“ és „copfokat“, s hogy iyenformán ez a divat kerek 5000 esztendős? ...hogy a virágok nem fejlődnek az egész nap folyamán egyenlő mértékben, hanem déltájban hosszabb pihenőszünetet tartanak? ...hogy a varrótűnek ma is ugyanaz a formája, mint amilyen a kőkorszakban, tehát kereken 8000 évvel ezelőtt volt és hogy az akkori varrótű halszálkából készült? ...hogy az Európában honos legkisebb madár, az ökörszem mindössze öt grammot nyom? RÁDIÓ Kedd: KASSA MŰSORA. 6.40—11: Azonos Budapest I. műsorával. 0.05: „Felvidéki turisztika: A szilicei fennsíkon.“ Dernői Kiekner Emil előadása. 11.25: Szórakoztató hanglemezek. 1. Fischer: Alpoktól délre — I. tétel (Adalbert Lutter és zenekara). 2. Buday: Azt hittem eddig, hogy nincs boldogság — filmdal (Kazal László). 3. Pécsi József: Boszporusz őrsége (Radiola zenekar). 4. Radics Béla: Titánia — keringő (Kiss Lajos zenekara). 5. v. Náray: Lovassági induló (Radiola fúvószenekar és a székesfővárosi alkalmazottak kórusa). 11.40: Hírek magyar és szlovák nyelven. műsorismertetés. 12—5.15: Azonos Budapest I. műsorával. 5.15: „A rádióhallgatás művészete“. Záhonyi Tivadar előadása. 5.35: A 21-ik honvéd gyalogezred zenekarának műsora, vezényel Hadányi Antal. 1. Kéler Béla: Magyar vígjáték — nyitány. 2. Seregi A.: Nálunk Budán — keringő. 3. Bizet: Gyöngyhalászok — részletek. 4. Kálmán: Marica grófnő — egyveleg. 5. Johann Strauss: Cigánybáró — bevonulási induló. 6.35: „A rodostói Rákóczi-kápolna hazahozatala.“ Dr. Heigl László előadása. 7—0.15:Azonos Budapest í. műsorával. BUDAPEST L 6.40: Ébresztő. Torna. 7: Hírek. Közlemények. Étrend. 10: Hirek. 10.20: Sarah Bernhard emlékeiből. Szentgyörgyi Elvira előadása. 10.45: Divattudósítás. Felolvasás. 11.10: Nemzetközi vizjelző szolgálat. 12: Himnusz. 12.10: A Rádió Zenekara. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés, vízállásjelentés. 1.30: Heinemann Sándor tánczenekara. • 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Kováts Jolán, az Operaház tagja énekel, zongorakísérettel. „Grieg-dalok“. 3.40: Mit főzzünk? Háziasszonyok beszélgetnek. 3.55: Czifra György zongorázik. 4.15: Mesék a mókus gyermekről. Irta Práter Erzsébet. Felolvasás. 445’ Időjelzés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Közvetítés a Palatinus-szállóból. Weidinger Ede szalonzenekara muzsikál. 5.45: Hadvezérek babonái. Vitéz Berkó István ny. ezredes előadása. 6.15: Hanglemezek. 6.20: Parádi séták. Nagy Béla László dr. előadása. 7: Hirek magyar, német és román nyelven. 7.20: Holdvilágos, csillagos éjszaka. Az összekötő szöveget írta Volly István. Közreműködik Déry József (ének), kiséri Gáspár Lajos cigányzenekara. 8: Az ismeretlen Arany János. A bevezetőt, irta Keresztury Dezső dr. A verseket elmondja Lehotay Árpád. 8.30: A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. Vezényel Pongrácz Géza. Olasz operanyitányok. 8.50: Lóversenyeredmények. 9.10: Egészségügyi Kalendárium. Faragó Ferenc dr. egyetemi magántanár előadása. 9.20: Polgár Tibor és Mecseki Rudolf kétzongorás jazz-műsora. 9.40: Hirek. 10.10: Mai német kamaramuzsika. A bevezetőt írta Farkas Ferenc. Közreműködik a Rádió zenekarából alakult kamarazenekar, Raiter Lajos vezénylésével. 11: Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. II. 25: Közvetítés a Vadászkürt-szállóból. Pertis Pali cigányzenekara muzsikál. 12: Hirek. Vasúti jegyét kényelmesen metrválhatta az Ibusz Menefleszt irodában már az utazást megelőző napon is. A vasúti jegy egy fillérrel sem kerül többe, mint az állomási pénztárnál. Felvidéki Újság ,SPORT 7 A KAC legyőzte a Rákóczi csapatát, a Pereces győzött a Törekvés ellen A KAC négy gólját Visnyánszky lőtte A Törekvés búcsúmérkőzése A Rákóczi-pályán vasárnap délután az éjszakai esőzéstől jól megáztatott talajon borús, de szélcsendes időben két mérkőzés zajlott le. A hosszú kényszerszünet dacára a közönség nem mutatott tuságos érdeklődést. Az első mérkőzésen a Rákóczi SE erősen tartalékolt csapat az ifjúságiakkal teletűzdelt KAC-csapattal találkozott. A két csapat a következő felállításban szerepelt: Rákóczi SE: Duboveczky, Stefancsik, Bacsó II., Andrássy, Kaincz II., Dalai, Berky, Mátay, Balázsházy, Varga, Stempel, KAC: Csékány, Tomkó, Till, Takács, Lebenszky, Cziczkó, Vizovszky, Visnyánszky, Hreha, Polecskó, Tóth. Gönczi László játékvezető sípjelére a Rákóczi kezdett és az első percek bizonytalanságának elküzdése után a KAC lendületbe jön. Visnyánszky ráfut egy előreadott labdára és már a harmadik percben alig védhető góllal szerzi meg csapatának a vezetést Az 5-ik percben ugyancsak a KAC jut az első sarokrúgáshoz. Ez után rendszertelen játék folyik, ameynek során Polecskó veszélyes beadását a kapus elfogja. Majd Balázsházy rohan le, de mielőtt a kapura lőhetne, a szép akciót Lebenszky beavatkozása meghiúsítja. A 14.. percben Visnyánszky nagy helyzetből lő, a kapus kezéből a sarokra pattan a labda. Egy újabb KAC-támadást lesállás miatt a játékvezető akaszt meg. Ezután a Rákóczi vezet néhány támadást, de a kapus tisztázza a helyzetet. A 20-ik percben a Rákóczi szabadrúgáshoz jut és Kaincz II. bombáját a kapus fogja ugyan, de beejti. A kiegyenlítés után a KAC két támadást is vezet, de eredménytelenül. A 25-ik percben Dalni kiáll és helyét Simonyi II. foglaja el. A 30-ik percben Balázsházy szép lövését a kapus sarokra menti. A 35-ik percben a KAC nagy támadása eljut a kapuig, a szorongatott kapus elesik, de a meleg helyzetben az utolsó pillanatban meghozza a szabadulást. A KAC újabb eredménytelen sarokrúgáshoz jut, majd a 38. percben a különben jól szereplő Duboveczky kiejti kezéből a már elcsípett labdát, mire a szemfüles Visnyánszky ott terem és menthetetlenül a kapuba vágja 2:1 a KAC javára. A 40-ik percben a KAC ismét sarokrúgáshoz jut. Majd Stempel jó helyezkedés mentett meg a biztosnak látszó góltól. Később Vitkovszky lövését Duboveczky csak sarokra tudta menteni, de ez épúgy, mint az utána következő, nem változtat az eredményen. Az utolsó percben azonban Tóth jól beadott labbdájához Visnyánszky csak éppen hozzáér, de ez is elegendő ahhoz, hogy a harmadik gólt feljegyezhessük. A „szendvics”-mérkőzés Az első félidő így 3:1 arányban a KAC javára végződött és érdeklődéssel vártuk a folytatást. Ehelyett nagy meglepetésre és minden szokástól eltérően rövid szünet után a Perecesi TK zöldinges csapata futott ki a pályára, hogy barátságos mérkőzését megvívja a kassai Törekvés csapatával, amely ezen a néven bucsumérkőzését játszotta, mert a délelőtt folyamán megtartott közgyűlés egyhangúlag kimondotta, hogy a Törekvés beolvad a Kassai Vasutas Sport Clubba. Ettől az összefogástól talán a kassai labdarúgás fellendülését várhatjuk. A közönség mindenesetre nehezen értette meg hogy miért lát „szendvics-mérkőzést“, de bele kellett nyugodnia, mert a Pereces három katonajátékosának még éjfél előtt otthon kellett lennie. Azok mindenesetre rosszul jártak, akik csak a Perecesre voltak kiváncsiak és 5 óra után jöttek ki, mert a második félidőnek csak egy részét láthatták. KAC-Rákóczi SE 4:2 Bele kellett törődni, hogy a KAC csak háromnegyed hatkor kezdhette meg a második félidőt a Rákóczi ellen, amely az alapos szünet után Hlivják hátvéddel jelentősen megerősödött. A 7-ik percben a jó napot kifogó Visnyánszky egészen váratlanul ismét szép gólt lő és ezzel 4:1-re javítja föl az eredményt. A 17-ik percben a nagy kedvvel játszó Balázsházy a szó szoros értelmében gólt nyomott be és így az eredmény 4:2 a KAC javára. A 30-ik percben megint csak Balázsházy kunyhót lő a kamura, de Csékány résen van. Ezután a KAC-fiak mág néhány szép támadást dolgoztak k d, a góllal való befejezés elmaradt, az akciók nyomán, főleg azért, mert a döntő helyzetet lesüpések elrontották. Végeredmény 4:2 a KAC javára. A győztes csapatban jól bevált a KAC-ifjúság, ezenkívül Lebeniszky volt a csapat megbízható erőssége. A Rákócziban Balázsházyn kívül Stempel és Varga mutattak időnként biztató formát. Gönczi játékvezetőnek kevés dolga volt. A mutatott forma alapján érdeklődéssel nézhetünk az augusztus 15-iki mérkőzés elé. A pénteki ünnepnapon a KAC és a Rákóczi megerősített válogatott csapata veszi fel a küzdelmet az NB I-ben oly szép eredményt elért DIMÁVAG Kassára ránduló teljes csapata ellen. A Pereces TK és a kassai Törekvés barátságos mérkőzése is csak közepes sportot hozott és javarészben lagymatag játékban volt része a nézőknek. A két Csapat így állott fel: Pereces TK, Horváth, Székely, Vinnyei, Bacher, Hensch, Zselinszky, Érsek, Polcz, Jeszenszki, Polcz, Foczkó. Kassai Törekvés: Haasz, Leskó, Mátyás, Hucska, Schimara, Blinczer, Florek, Pollák Chmilniczky, Klimek, Kemény. Pereces TK—Törekvés 5:2 Kaukes Kálmán játékvezető sípjelére lanyhán indult meg a játék. A Pereces csak a 10-ik percben melegszik bele. Ügyes csellel veszélyes támadást intéz, amely megakad a kapuban, majd a második lövés a kapu fölé kerül, a harmadik végre az elesett kapus miatt az üresen maradt kapuban köt ki. A Pereces 1:0-ra vezet és rövid és ezután első sarokrúgáshoz is jut. A Törekvés is szóhoz jut helyenként, de a jobbszárny által jól kidolgozott támadás és a kapu előtt eredménytelenségbe fullad. Egy-két helyzetet hazaadásul ment a Pereces. A gyakran kifutó kapus egyszer csak szerencséjével kerüli el a gólt. A 24-ik percben azonban jó akcióból Pollák megszerzi a kiegyenlítő gólt.. 1:1. A Pereces gyors lerohanásokat vezet, de ezeket Haasz sarokra menti, vagy a lövések a kapu fölött zúgnak el. Az ellanyhuló játékban Klimek nyújtja az egyetlen szenzációt, fordulásból védhetetlennek látszó szép lövést irányít a kapura, de a nehéz labdát Horváth még idejében el tudja fogni. Kemény közvetlenül a kapu előtt nagy helyzetet hibáz el magas lövésével. A félidőig nem változott az 1:1 eldöntetlen eredmény. A perecesiek sietős dolgát az is elárulta, hogy a mérkőzést a forduló után szünet nélkül folytatták. A második félidőben Kemény helyett próbajátékos állott a Törekvés csatársor közepébe. Kezdés után a Pereces egymás után bombázza a kaput, de egyelőre eredménytelenül. Lassan azonban kialakul a Pereces tetszetős, nyugodt összjátéka és fölénye és ennek megfelelően a 16-ik percben szép gólt ér el. A Törekvés gyors támadással válaszol, de eredmény nélkül. Ezzel szemben a bíró a 25-ik percben kezelés miatt tizenegyest ítél, amit aj Pereces góllá értékesít. A 30-ik percben a Törekvés kapusa kifut és ez a Pereces negyedik gólját jelenti. Röviddel ezután a Pereces háromszor egymásután lő a kapufára. A 32.ik percben a Törekvés szépít az eredményen, amely most már 4:2 a Pereces javára. Ezt a gólt is Pollák rúgta. A 36-ik percben a Pereces egy gólját a bíró nem ítélte meg. Rövides ezután a Törekvés vezet támadást, de Horváth merészért vetődik és a földön bámulatos biztonsággal öklözi ki a lövést. A 38-ik percben a Pereces-csatársoT eléri az ötödik és egyben a mérkőzés utolsó gólját. Egy sarokrúgásnál a Törekvés jó helyzetbe jut a mérkőzés végén, de a fenyegető gólt a Pereces kapusa nagy szerencsével elhárítja. Végeredmény 5:2 a Pereces javára. A vendégcsapat igen rokonszenves és helyenkint tetszetős játékmodorával ismét kiérdemelte a közönség elismerését. A Törekvésnek till cégére alatt sokat kell javulnia. Kaukes biztos kézzel vezette a nyugodt és valóban barátságos mérkőzést. Az olasz atléták 93:83 arányban győztek Olaszország és Magyarország válogatott atlétáinak találkozása, amint az várható volt, az olasz atléták biztos győzelmével végződött. A kétnapos viadalon a magyar versenyzők csak a távolugrásban, rúdugrásban, a hosszú távokon és a gerelyvetésben értek el győzelmeket, a többi számokban kénytelenek voltak az elsőséget az olaszoknak átengedni, akik végeredményben tíz ponttal kerekedtek felül. A verseny első napja 400 mp gátfutás. Világcsúcs: 50.6, Hardin USA. Olasz csúcs: 52.4, Facelli. Magyar csúcs: 52.9, Kovács. Eredmény: Első Missoni 55 mp, második Fantone 57.1, harmadik Kiss 57.4, negyedik Polgár. Magasugrás: Világcsúcs: 207, Johnson (USA). (Még nem hiteles: 210, Olasz csúcs: Campagnen Magyar csúcs: 196, Bodosi. Eredmény: Első Campagner 185, második Tanghetti 180, harmadik Tordai 180, negyedik Cserna 170. 100 m síkfutás: Világcsúcs: 10.2, Owens USA. Olasz csúcs: 10.4, Mariani. Magyar csúcs: 10.4, Sir és gyenes. Eredmény: Első Mariani 10.6 mp, második Csányi 10.7, harmadik Korompay. Súlylökés: Világcsúcs: 17.40, Torrance USA. Olasz csúcs: 15.37, Profett. Magyar csúcs: 15.77, Darányi dr. Eredmény: Első Profetti 15.13, második Németh 14.93, harmadik Darányi 14.59, negyedik Bertocchi 14.24. 800 m síkfutás: Világcsúcs: 1:49.6, E. Robinson USa. (Még nem hiteles: 1:46.6, Harbig). Olasz csúcs: 1:49, Lanzl. Magyar csúcs: 1:52, Szabó. Eredmény: Első Lanzl 1 p 528, második Domini 1 p 53.4, harmadik Harsány 1 p 54, negyedik Hires 1 p 56.2. Távolugrás: Világcsúcs: 813, Owens USA. Olasz csúcs: 773, Maffei. Magyar csúcs: 751, Gyurica. Eredmény: Első Csányi 719 cm, második Maffei 695, harmadik Gyurica 694, negyedik Pederzani 684. 5000 m síkfutás. Világcsúcs: 14:17, Lehtinen Finnország. (Még nem hiteles: 14:08, Mäki Finnország). Olasz csúcs: 14:44.4, Cerati. Magyar csúcs: 14.23, Kelen. Eredmény: Első Szilágyi 14 p 52.4 mp, második Németh 14 p 52.6 mp, harmadik Mastroieni, negyedik Vitale. Kalapácsvetés. Világcsúcs: 57.77, Ryan USA. Olasz csúcs: 51.96, Taddia. Magyar csúcs: 49.38, Németh. Eredmény: Első Taddia 51.98, másod: Biró 48.14 harmadik Soperina, negyedik Németh. 4X1010 m váltó: Világcsúcs: 39.8 mp USA (Owens, Metcalfe} Droper, Wykoff). .! Olasz csúcs: 41 mp. (Marian, Caldana, Ragni, Gonelli). • Magyar csúcs: 41.2 mp. (Kovács, Minail Sir, Pajzs). Indult — Olaszország: Tito—Bettini—Mariani—Outti. — Magyarország: Csányi—Gye i nes—Szigetvári—Korompai. Győzött Olaszország csapata 41.4 mp. alatt, míg a magyar csapat 42.1 mp-et futott. Az első nap eredménye tehát a pontversenyben: Olaszország 46 pont, Magyarország 37 pont, és Albritton Steers USA). A má suiik versenynap 110 méteres gátfutás. Világcsúcs: 13.7 Towns USA (13.7, Wolcott USA). Európa-csúcs: 14 Lidman svéd. Magyar csúcs: 14.8 Kovács József BBTE. Olasz csúcs: 14.4 Facchini. Eredmény: 1. Facchini Olaszország 14.5, 2. Szabó Endre dr. Magyarország 14.8, 3. Hidas Ödön Magyarország 14.9, 4. Gritti Olaszország 15.1. Rúdugrás: Világcsúcs: 454 Sefton USA és Meadows USA (471 Warmerdaffs USA). Európacsúcs: 427 Kaas norvég. Magyar csúcs: 410 Zuffka Viktor FAC. Olasz csúcs: 415 Romeo. Eredmény: 1. Zsuffka Viktor Magyarország 400, 2. Romeo Olaszország 390, 3. Ho«