Figyelmező, 1838. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)

1838-07-10 / 28. szám

448 Cousin’ ecclecticismusa is szintazon alapon nyugszik: bízvást állíthatni, hogy a’világ’ két legfelvilágosultabb nemzetének philosophiai nézetei, a’ belső tapasztaláson alapszanak ’s abból indulnak ki. Csak a’ németek’ fő, legnagyobb zajt ütő, rendszereik hagyák el ezen, az egész újabb világ’ philosophiájától követett utat, ’s a’ scholasticusokhoz közelítő dialecticai úton, tiszta fogalmakból törekedvén a’ létezőt — embert, istent és világot — szerkeszteni, a’ szemlélődés’ önkényét tetőpontjára hozák. A’ mellett a’ németek közt nem divatozik egy főrendszer, mint a’ francziáknál és angoloknál, hanem minden jelesebb iró új rendszert alkot magának, ’s a’ mi a’ bajt neveli, ’s orvoslását nehezíti, kivált philosophiai előadásuk’ mély érthetetlensége. Fichte, Schelling és Hegel’ rendszereik első feltűntekkor hazájokban sem értettek, csak tanítványaik’ felvilágosításai oszlathatták némileg szét azon örökös ködöt ’s homályt, melly körülöttük borong. A’ külföld épen ki van zárva megismerésüktől, áttehetlenek lévén érthetlenségök miatt, nem létezik ’s nem is létezhetik jó fordításuk , ’s így a’ legújabb német általános philosophia mind azokra, kik nyelvét ’s műszavait nem értik, terra incognita, mellyet csak a’ philosophia’ történetírásából historice ismerhetnek meg. Illy körülmények közt, ’s kivált nyilványos könyvtáraink’ eddigi silánysága mellett, hol a’ franczia és angol újabb philosophiai munkákat hiában keressük, a’ magyar bölcselkedő’ helyzete valóban súlyos. Reá szorúlva ekkép szomszédunk’ főleg szemlélődő, köd ’s homály lepte philosophiájára , micsoda, ha félig megemésztett, rosszúl megállapított , ferde nézetekkel, ’s olly előadással lépünk fel, melly német sógoraink’ philosophiai nyelve’ valóságos hű képmása. A’ philosophia pedig fényében nem más, mint gondolkodásunk, érzésünk ’s akaratunk törvényei ’s czéljai’ felvilágosítása, hogy magunkat eredeti törvényeinkhez ’s czéljainkhoz képest, gondolkodva’s cselekvőleg, elhatározhassuk , ’s így szabad, eszes lényekhez illöleg, rendeltetésünket valósítsuk. A’ világosság tehát lényének elválaszthatja tulajdona. Ezen nézeteket a’ bírálat alá vett értekezésre, vagy helyesben elmefuttatásra alkalmazván , nem tagadhatom, hogy azok, némileg illenek reá. A’ szerző világos gondolatfonal* követése nélkül, tárgyról tárgyra,idézetről idézetre szökik; en passant, de mindig fontos tudós képpel, ’s igen elhatározottbeszédben, egymás után tíz olly kérdést is hoz szóba, mellyek vastag munkákban fejtegettettek már a’ nélkül, hogy irántok a’ vita végét érhette volna, ’s végre is — mi illy mód mellett természetes — alig és csak nagy nehezen kerül értekezése’ valóságos czéljához, sőt mondhatni, főleg nem is feladott tárgyát, hanem a’ philosophiai módszereket fejtegeti , elég csodálatos nyelv-elforgatással. Tudnillik értekezése’ nagyobb részében a’ psychologiai út allen csatát, melylyen „Bacon után a’ legnagyobb elmék, Cartesius, Leibnitz ’s Kant a’ philosophiai igazságokhoz egyoldalúlag akarának jutni“* Meghökkentem, mert a’ psychologiai utat philosophiában az egyetlenegy üdvözítőnek tartom, ’s nem tudván megfogni, mikép számíthatni Cartesiust és Leismitzot a’ psychologiai módszert követő philosophosok közé, egészen megzavarodtam volna, ha az értekezés’ második átnézése bizonyossá nem tesz, hogy a’ psychologiai út alatt a’ szemlélődési módszert érti szerző mellyet a’ francziák hypothesisen alapulónak neveznek. Ez tehát teljes megfordítása a’ szó’értelmének, mert a’ psychologiai út alatt az angolok, francziák ’s a’ németek’ józanabbjai a’ belső tapasztaláson ’s észlelésen (observatio) alapuló módszert értik. Azonban így sem lehet megfogni, mikép jöhetett Kant, Cartesius’ és Leibnitz’ társaságába, midőn kiki tudja, hogy híres kriticáinak fő iránya épen az e’ két utolsótól divatba hozott szemlélődési dogmatismus ellen vala intézve. Általán fogva szerző ezen értekezésben olvasottságának adja ugyan jeleit; de hogy a’ felvett anyag tőle önálló gondolkodás által teljesen megemésztetett volna, hogy a’ philosophia’ tárgyáról ’s módszereiről, sőt e’ tudomány’ viszonyáról a’ természettudományokhoz világos, tiszta és szabatos fogalmai lennének, ezt magasztalólag nem bizonyíthatom, mi annál sajnosabb, mivel e’ tárgyak philosophiai literaturánk’ jelen helyzetében végtelen fontosságúak;’s ez arra késztet,hogy ebbeli nézeteim’ rövid vázlatát a’ szerzőével szemközt, figyelem-gerjesztésűl előterjeszszem.