Figyelmező, 1840. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)
1840-05-26 / 21. szám
Honomban porfiu Bár hontalan vagyok, Mert hogy magyar levék, Isten ! hálát adok. Tudom, beteljesül A’ nagy proféczia , Mit lángbetűkkel ír A' század* angyala. Szabadság hirdető Nép-evangyéliom Leszáll szegényhez is, Kit törvény’ átka nyom. Váltság fog hangzani Keresztül a’ hazán , Az üdvözülő nép’ Édes magyar szaván. És úton útfélén Meddig magyar lakik, Az új törvény ige Szét prédikáltatok. És akkor, istenem ! A’ sok magyar gyerek , Többé nem hontalan , Be víg hálát rebeg! Epigrammák (Kriza). Természet. Rozsa tövis nélkül a’ szép természet, ó ember.* Újaidat ha tövis vérzi, a’ (az) ten szivedé. Az én rózsám. Rózsa , te büszke virág , vérző tövis őröd a’ kertben .* Rózsámat tövisűl őrzi szelíded erény. Egység. Két haza/ sík és puszta egyik, hegyes és vad a’másik. Látköröm itt keskeny , megvakit ott a’ homok. Ámde magyart látok vakon és foglyúl is e’ párban.* Hunnia ’s Erdélyben ! egy haza vagy te nekem. Az epigramm. Szikra vagyok, gyengén csiklandva füzemmel az épet. A’ rosszat ’s léhát égetem és pirítom. Egyet szeress. Egybe’ keresd a’ sokat, nem lelsz egyet, ifjú , a’sokban . Egyet ölelj, de híven, ’s egybe’ világot ölelsz. Es keblemből sóhaj kel észrevétlen , Könyfim megárad , ajkam dalt rezeg, Titkos merengés, néma vágy borít el, ’S üres szivemben ónsúlyt érezek. O merjem-e ez érzést eltalálni? O higyyem-e , mit szívem sejteget ? Hogy boldogságom csalfa képzelődés, Mert aha szeretni csak egyszer lehet Népdalok (Szentiváni). Férjhez ment a’ szeretője. Kertemben egy kis almafa , Piros alma terem rajta. Falumban egy kis házacska , Barna piros leány’ lakja. Kertemben hajh az almafa, ’S másnak termett alma rajta; Falumban, hajh, a’szép lyányka ’S más vezette kézfogóra. Rózsafámon egy bimbócska, ’S hogy kinyílt, más leszaggatta. Nekem volt a’ kis lyány tartva, ’S hogy felnőtt, más elragadta. Kapálom a’ szőlő’ tövét, ’S más iszsza meg arany levét. Formáltam a’ lyány’ erkölcsét, ’S más szaggatja a’ gyümölcsét. Három évig szereltelek, Negyedikben elvesztelek: Három évi boldogságért Holtig tartó búbánat ért. Hitegettél, kecsegtettél, Még is , álnok , máshoz mentél; Megöleltél, megcsókoltál, Most tudom ,beli csalfa voltál. Csalfa volt az ígéreted, Kétszinség a’ szereteted. Nem vagyok én átkos embert De meglásd ! az isten megver. A’ szolgalegény. Fáj a’ szívem , majd meghasad, Szeretnélek, de nem szabad; Nem szabad mert semmim sincsen Húsz forint bér minden kincsem. Nevesd hogy én rongyos vagyok , Vasárnap is szennyes vagyok : Én egy szegény szolga vagyok, De lelkembe’ nincsen mocsok. Csillag ragyog , holdvilág van , Ne várj, Rózsám, a’ kapuban, Mennék hajd , de a’ ki szolga , Éjjel nappal sok a’ dolga. A’ vissz’emlékező(Szentiváni). Szerettelek ; de sorsom elszakaszta. Boldog levél te méltó férj’ ölén; Egy áldott nő ’s reménydús magzat engem Fölfilemelt a’ földi bú’ körén. Boldog vagyok, de néha álmaim közt, ’S a’ föld feledte’ méla perczein Egy szende érzelem lágy fájdalommal Lopózik által szívem’ húrjain.