Figyelő, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1958-04-08 / 14. szám
2 (Folytatás az első oldalról.) Mesén, Siófokon, Földváron, Szárszón, Szemesen, Bogláron, Fonyódon, Révfülöpön, Tihanyban, Almádiban, összesen 5000 fő befogadóképességgel. A javaslat szükségesnek tartja a külföldön közismert népszerű ún. motelek (a motor és hotel szavak összevonásából képzett elnevezés) létesítését. Ezek olyan szállodák, ahol a motoros járművel érkező a településektől bizonyos mértékig függetlenül szállást, étkezést, szervizt kaphat. Az elgondolás szerint az első moteleket egyelőre Zamárdinál, Kenesén, Badacsonyban, Alkálinál, Ábrahámhegynél és Bogláron állítanák fel. Balatonfüredtől nyugatra úgynevezett autóstrand létesítésére kerülne sor. Partrendezés — a siófoki lidó terve Általában a partszegélyek rendezettebb kialakítása az egész Balaton üdülőterület alapvető kérdése. Több partmenti részen a nádasok kiirtása és a meder kotrással való kitisztítása, mélyítése, szabályozása, sokhelyütt pedig a megrongálódott partvédő művek helyreállítása és újak építése szükséges. Különösen a nagy hétvégi tömegekkel elárasztott településeken (elsősorban Siófokon, Almádin és Fonyódon) nagy befogadóképességű strandok létesítésére van szükség. Újszerű megoldást javasol a terv, amely szerint a korábbi szabad és zártstrand fogalma megszűnne, a vetkőzési lehetőséget biztosítják és csak a ruhamegőrzésért kellene fizetni. Különösen érdekes a tervnek a siófoki „lidó“ kifejlesztésére irányuló javaslata. Eszerint a siófoki móló melletti bányászüdülőtől kb. 1200 méter hosszúságban a jelenlegi strandot is felhasználva, összefüggő strandterület kialakítására kerül sor. Sportszálló, stadion Korszerű sportpályák a Balaton környékén nincsenek. Mivel ennek ellenére különböző rendezvényeket bonyolítanak le, s ezek nagy vonzerőt jelentenek a hazai és külföldi közönség részére, szükséges, hogy nagyobb szabású sportesemények részére korszerű stadion és megfelelő sportszálló létesüljön. Ezek közül már készülnek a fonyódi sportpálya tervei. Az adottságok ellenére a Balatonon csaknem kizárólag versenyvitorlázás folyik, holott ezt társadalmi sporttá kellene fejleszteni. Ehhez nagyobb vitorláskikötő hálózat kiépítését javasolja a terv, többek között Balatonalmádiban, Kenesén, Siófokon, Zamárdiban, Földváron, Tihanyban, B.Lellén stb. és korszerű bővítést Balatonfüreden. A Balatonkörnyéki üdülőterülethez tartozó települések osztályozása („tömeglecsapoló“ helyek, idegenforgalmi helyek, gyógyhelyek és kiránduló célok) meghatározza, hogy a fejlesztés iránya az egyes helységekben milyen jellegű legyen. Tihanyt, Badacsonyt, és Szigligetet természetvédelmi és az átmenő turistaforgalom részére jó ellátást célzó intézkedések teszik majd még inkább kedvelt kirándulóhelyekké. Az idegenforgalom központjaivá Füredet, Földvárt és Keszthelyt kívánja a terv kifejleszteni. A terv szerint 1960-ig központi hitelből összesen 100 millió forintot fordítanak a Balaton környék fejlesztésére 20—10—40 milliós megosztásban. Ebből mintegy 33 millió forint jutna építkezésekre (főleg üdülők és szállodák, javítása és bővítése) kb. 6 millió strandok építésére és fejlesztésére és 9 millió körüli összeg a vendéglátó jellegű beruházásokra, átalakításra. Ezenkívül azonban jelentős összegeket használnak majd fel erre a célra egyéb forrásokból is, mint például a két megye saját bevételeiből, az üdülőhelyi díjakból, a vállalatok, üzemek, hivatalok saját beruházásaiból, ami már ebben az évben további 20 millió forintot jelent. A Balaton fejlesztésére irányuló javaslatok összehangolt, átfogó intézkedéseket tartalmaznak. Megvalósításuk — az eredeti elgondolások szerint — 1960-ig mintegy 20 százalékkal növeli majd a Balaton környék befogadóképességét. Jelenleg a nyári idényben — a hétvégi forgalmat leszámítva — naponta mindössze 48 000 üdülő talál a Balatonnál férőhelyet. Ha lépést akarunk tartani a Balaton iránt egyre fokozottabb hazai és külföldi érdeklődéssel és mielőbb látni akarjuk a növekvő idegenforgalom gazdasági eredményeit, mindent meg kell tennünk a tervek fejlesztési ütemének meggyorsítására. Komoróczy Lajos A MAGYAR DIVAT - VILÁGSIKER A magyar divattervezők, akár csak a múltban, ma is lépést tartanak a divatvilágban vezető városokkal, elsősorban a nők öltözködését hagyományosan irányító párizsi divattal. Ízlésük, tehetségük, fantáziájuk és az a jó érzék, amellyel kiválasztják, milyen fazonnak, vonalnak „van jövője’’ a mindennapos öltözködésben, egész Európában, sőt minden földrészen keresett árucikké teszi a magyar ruhaipar termékeit, amelyekből az exportálásukkal foglalkozó külkereskedelmi vállalatok közül a MODEX, több mint félmillió darabot szállít évente külföldre. Míg 1949-ben gyakorlatilag szinte egyáltalán nem volt készáru exportunk, ma a pamut-kötöttárukat körülbelül 500 tonna, a gyapjú-kötöttárukat 1120 tonna mennyiségben exportáljuk. Különösen elismert, minőség és kivitelezés szempontjából első helyen áll a világpiacon a hímzett és egyszerű leánykaruha, amelyből több mint százezret szállítunk — főképpen a nyugati országokba. A világ 64 országában körülbelül 130 vállalat képviseli a MODEX-et és árusítja — jutalékos alapon — a magyar ruházati cikkeket. Női ruháink Európa minden országában, a magyar kötöttáru pedig (mivel ezt nem drágítja annyira a csomagolási és szállítási költségek) a föld minden részén piacra talál — tudtuk meg Simonyi Dénestől, a MODEX vezérigazgatójától. A magyar tervezők irányításával készülő pamut- és kötöttruha modellek, nemcsak tervezésük következtében elégítik ki a legmagasabb igényeket, hanem jó kidolgozásuk is fokozza versenyképességüket. Ahhoz azonban, hogy a magyar ruhaipar termékeiből még többet exportáljunk, az eddiginél jóval nagyobb mértékben kell alkalmaznunk a korszerű kikészítési eljárásokat. Fejleszteni kell a gyűrhetetlen, vasalást nem igénylő pamutanyagok gyártását. Tervezőink tehetsége és külkereskedelmünk export-lehetőségei mögött tehát az ipar felkészültségében kezd lemaradni — ez ma a magyar divatexport egyik problémája. A kutatóintézetek foglalkoznak például gyűrhetetlenítési eljárások kidolgozásával, azonban a bevált technológiát gyárainkban mielőbb alkalmazni kellene. A tervezett modelleket viszont nemcsak konfekcionált áruként lehetne értékesíteni. A külföldi tömeggyártásra eladható modell-darabok lényegében anyagfelhasználás nélkül jelentenének számottevő devizabevételt, mint szellemi export. A modelltől függően 80—150 dolláros ár érhető el egy-egy ruháért, míg készruha export esetén a ruhákat legfeljebb 3—6 dollárért lehet eladni. A modelleladás kedvező lehetőségeinek kiaknázása érdekében helyes lenne, ha mielőbb modellbemutatókat szerveznénk a külföldi nagyvárosokban. Általában a magyar divatnak az eddiginél nagyobb nyilvánosságra és tájékozódásra lenne szüksége. A MOTEX utazói évente felkeresik ugyan a legfontosabb exportpiacokat, hazánkba is megérkezik minden jelentős külföldi szaklap, tervezőink azonban viszonylag keveset utaznak külföldre. A Ruhaipari Tervező Vállalattól például évenként egyszer jut ki Párizsba egy-egy tervező — ez azonban nyilván kevés. 1952 óta évente részt veszünk a lipcsei vásáron, legutóbb a belgrádi vásár nemzetközi divatbemutatójára szóló meghívást fogadott el a MODEX, hat év óta rendszeresen megtartják a szocialista országok divatkongresszusát is (idén Bukarestben kerül erre sor) s ezek — mint Vég Tibortól, a Ruhaipari Tervező Vállalat igazgatójától megtudjuk — nyugaton gyakran még „nagyobb sajtót” kapnak, mint itthon. Nem helyes azonban, hogy nincs olyan magyar divatlap, amely világszerte méltó módon mutathatná be hol tart, milyen színvonalat képvisel a magyar tervezők művészete. Pedig az érdeklődés egyre nagyobb. Az utóbbi években több hónapot töltöttek Magyarországon szovjet, lengyel, bolgár és csehszlovák tervezők. Ez évben újabb látogatások várhatók. A lipcsei tavaszi vásáron nagy érdeklődés mellett tartottak külön magyar divatbemutatókat is. A MODEX gyakran már nem is tud eleget tenni a külföldi meghívásoknak, amelyek hol a kairói pamuthétre, hol pedig a dániai Helsingőrbe hívják a magyar szakembereket. A magyar divatexportnak tehát még kimerítetlen nagy lehetőségei vannak, amelyeket az ipar, a tervezők a külkereskedelmi szervek együtt sikerrel aknázhatnának ki. A Ruhaipari Tervező Vállalat külföldön is méltán nagy elismerést aratott modelljeiből: 1. Málnaszinti tweed-kabát, újszerű sálkiképzéssel; 2. Lila tüli estélyiruha, a derék sűrű művirág-ibolyából készült. 3. Hússzínű brokát coctail-kosztüm, a ruha alapszínével egyező blúzzal. A szabálysértési eljárás módosítását javasolja a fővárosi tanács Hároméves múltra tekint vissza a szabálysértési eljárás és ennek az időszaknak a gyakorlati tapasztalatai megmutatták, hogy az új eljárásnak — a régi kihágási eljárással szemben — vannak előnyei, de hátrányai is. Az elmúlt évben 37 416 szabálysértési ügyben érkezett feljelentés a budapesti elsőfokú bírságoló hatóságokhoz. Ezek közül több mint 21000 esetben bírságoló határozatot hoztak, több mint 4500 szabálysértést figyelmeztetéssel intéztek el. Érdekes a feljelentések megoszlása. Köztisztasági szabálysértés miatt 7025, társadalmi tulajdon elleni szabálysértésért 2008* közegészsélyű ügyben 2116, házirend megszegéséért és veszélyes fenyegetésért 2732* önkényes beköltözés miatt 3544, rádió szabálysértés miatt 1561, kontárkodásért 1319, engedély nélküli építkezésért 947 kártúllépésért 680, a vízszolgáltatási szabályrendelet megsértéséért 272, élelmezésegészségügyi szabálysértésért 2968, egyéb ügyben 12 244, feljelentést tettek. Tavaly majdnem 1 millió forint pénzbírságot szabtak ki szabálysértés miatt, ebből mintegy 700 000 forint folyt be. A feljelentések fele a vizsgálat során alaptalannak bizonyult, mert nagyrészt társbérlők tesznek egymás ellen feljelentést. A lakosság által elkövetett szabálysértések mellett jelentős számban sértik meg az állami fegyelmet gazdasági szerveink is. A fővárosi tanács igazgatási osztálya látja el másodfokon a szabálysértési munka elvi irányítását, ellenőrzését és a fellebbezések elbírálását. Az ellenőrzés főként a törvényesség biztosítását szolgálja. A jelenleg érvényben levő törvényerejű rendelet a szabálysértési ügyekben eltörölte a pénzbírságok behajthatatlansága esetén az elzárásbüntetést. Ennek az lett a következménye, hogy míg a múltban a pénzbírságok majdnem 100 százalékig befolytak, most azonban csak 30—40 százaléka folyik be. Főképp a huligán elemekkel szemben marad meddő a behajtási eljárás, mert nincs megfogható jövedelmük. És éppen ez a fegyelmezetlen réteg követi el büntetlenül a legtöbb szabálysértést. Feltétlenül szükséges lenne ismét életbe léptetni a pénzbírságok meg nem fizetése esetére az elzárásbüntetés végrehajtását. Ezzel egyetért a rendőrség és valamennyi kerületi tanács. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága javaslatot tesz a kormánynak a szabálysértési eljárás módosítására. V. G. G. J. Módosítják az államosított házak mentesítésére vonatkozó rendeletet Mint ismeretes — a múlt évben kiadott törvényerejű rendelet értelmében — egy-egy tulajdonos részére összesen két, hat lakószobás házingatlan mentesíthető az államosítás alól. A kérelmek beadásának határideje tavaly augusztus 31-én lejárt. Mint az Építésügyi Minisztérium kommunális csoportjától kapott tájékoztatóiból megtudtuk vidéken a kérelmek zömét már elintézték, a munka befejezéshez közeledik. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának igazgatási osztályán arról értesültünk, hogy a Budapesten beadott, mintegy 17 ezer kérelem felét intézték el, a többi ügy lezárását az igényjogosultság megállapításának bonyolultsága és — részben — a létszámhiány hátráltatja. A rendelet végrehajtását megnehezíti az a körülmény is, hogy a rendelet és a végrehajtási utasítás, a Pénzügyminisztérium későbbi módosítása ellenére, kibúvókat hagyott és lehetővé tette, hogy egyes volt kizsákmányolók bérházaikat visszaigényelhessék, amint ezt a Figyelő március 4-i száma is szóvátette. E hibák megszüntetése érdekében az Építésügyi Minisztérium most a rendelet és a végrehajtási utasítás olyan módosítására tesz javaslatot, amely teljes mértékben számol az egy év alatt gyűjtött tapasztalatokkal. A tervezet rövidesen a Minisztertanács elé kerül. Az illetékes szervek úgy vélik, hogy ha valamennyi kérelmet teljesítik, rendkívüli módon megnövekedik az állam és a magánszemélyek közös tulajdonába kerülő ingatlanok száma. Ezáltal nagyon bonyolulttá válik a tatarozás, az állagmegóvás, a javítás, a karbantartási munkák elvégzése. Mivel sok esetben kétségkívül olyan volt tulajdonosokról van szó, akik nagyméretű ingatlanuk birtokában munkanélküli jövedelmet élveztek, javasolni fogják kérelmük elutasítását. Az új rendeletinek kell megoldania azt a problémát is, hogy az igénylők általában az állam által rendbehozott, értékükben megnevekedett házakat kérik vissza. A rendelet módosítása természetesen semmilyen vonatkozásban nem szorítja holttérbe a kisemberek jogos kérelmét, sőt elősegíti azt, hogy minél több családnak legyen saját családi háza. Ezt mutatja többek között az is, hogy a kisebb házak eladása magánszemélyek részére már 1954 óta folyik és ezt az akciót igyekeznek tovább szélesíteni. Máris megvásárolhatók azok az ingatlanok, amelyeket a mentesítési eljárás során az államtól 1957. augusztus 31-ig nem igényeltek. Általában igényelhetők a három lakói szobánál nem nagyobb méretű épületek s ezek megvásárlásánál elővételi joga van a bentlakó bérlőnek. A forgalmi áron (a műszaki érték figyelembevételével) eladott ház adás-vételi szerződését nem terheli illeték, nem számítják fel a 3 százalékos állami közi vetítési jutalékot sem, s az ár 25 százalékának egy összegben való lefizetése után a vásárló 15 évig terjedő részletfizetési kedvezményre jogosult. Olyan új intézkedéseket is terveznek, amelyek tovább könnyítik, hogy a kis házak elsősorban a bentlakó bérlő tulajdonába kerüljenek, az eddiginél kisebb előilegbefizetéssel és hosszabb törlesztési időivel.